Észak-Magyarország, 1991. szeptember (47. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-28 / 228. szám

■hmmíimihmwií

w«

Egy hagyományteremtő író

Nem túlzottan bízta- £■ tó ez a korszak a hagyományteremtésre. Egy történelmileg megkésett országban, ahol a régitől, legyen az politika, gazdaság, szervezeti keretek, vagy éppen kulturális hagyományok, nos az ezektől való tudatos elszakadás idején, lehet-e egyáltalán hagyományt teremteni. Olyasféle hagyományt, ami megőrzésre szólít fel, újjáépítésre, átértékelésre. Bár az író dolga mindig a múltból eredő • újteremtés, a szétszabdalt gyökerek ösz- szekötése, elfelejtett, vagy soha fel nem fedezett igazságtapasztalások felmutatása, e kor különösen a stílusfelfogást tekintve, nem túl biztató a reálepikusok számára.

— Sem a hagyományte- remtésré, sem a reálepika számára — mondja Kriston Béla, a Megszállott, valamint a Küldetés című művek szerzője. — Bár egy kívülálló számára esetleg úgy tűnhet, minden rendben van ezen a téren, az írók írnak, a könyvek megjelennek és az. olvasók mégiscsak megtalálják azokat a könyveket, amelyeket szeretnének elolvasni. Ez azonban sajnos nem így van. A pártállam idején sem volt jó a helyzet, hiszen a túlzott centralizáció eleve torzított a természetes viszonyokon, a mai helyzet azonban végképp abnormális.. A piaci viszonyok úgy zúdultak rá a művészetre, benne a könyvkiadásra, hogy egyes témáknak, bizonyos irányzatoknak esélyt se adnak.

— Ez elég sötéten hangzik. Pedig úgy tudom. Te egészében véve optimista vagy. Afféle küzdő típus, aki a korábbi nehézségek

ellenére is, az egyik regénycímedet kölcsönözve, szinte megszállottan törtél a célod felé. Kevés ember képes arra, hogy olyan pályakorrekciót hajtson végre, mint Te, sőt úgy tudom, ez a pályakorrekció nemcsak az irodalomra, hanem a festészetre is kiterjed. Milyen előzményei voltak az életedben ennek a pálya- korrekciónak? Miből táplálkozott?

— Ha arra célzol, hogy a gépipari technikusi végzettséggel és 37 éves tervezői múlttal a hátam mögött, valóban nem szokás irodalmi babérokra törni, akkor igazad van. De ez csak a felszín. Én már 15 éves koromban, ott a technikumban megírtam az első regényemet, és az akkor már klasszikusnak tekintett magyar írók. Gárdonyi Géza, Móricz Zsig- mond. Tamási Áron és Nyirő József munkássága olyan mértékben hatott a szemléletemre, későbbi alkotói világomra, hogy én tudtam magamról, ez a hatás semmiképp sem felszínes. És arról sem szabad elfeledkeznem, hogy a diósgyőri gyárban, kovácsként dolgozó apám is fes- tegető ember volt, az érdeklődést tehát hoztam a családi házból. De a háború befejezése után, a kenyérkereső foglalkozás sokkal fontosabb volt számomra, így az iskola után, 1947-ben én is a vasgyárba kerültem, és csaknem az egész munkáséletemben tervezőként dolgoztam.

— Mikor kezdtél újra írni?

— Az írást tulajdonképpen soha sem hagytam abba. Hiszen a gyárban hamar kapcsolatba kerültem a Szén és acél című lan- pal, amelyet akkor Gergely Mihály szerkesztett. Sőt, a

lap pályázatán egy novellámmal első díjat nyertem és a főszerkesztő szép jövőt jósolt nekem az irodalom terén. Mint gvári dolgozót. naevon érdekelt akkor a gyár története. Rövidesen rátaláltam Fazola Henrik életének dokumentumaira és rendkívül megfogott ennek a rendkívüli • embernek az egyénisége, személyes sorsa, küzdelmei. Azután a feleségéé, Tekla asszonyé és az ifjabb Fazola, Fazola Frigyes élete. Ezeknek az embereknek az élete szinte önmagától kínálja az írás lehetőségét, oly annyira tele van eseményekkel, buktatókkal. Úgy js lehet mondani, any- nyira regényes, hogy nem lehet meg nem írni. Eleinte az ’50-es, ’60-as években, az akkori kor felfogása szerint idegenkedtek a témától. A főnökeim Fazo- lát afféle munkásnyúzó kapitalistának képzelték. Csak a vállalat fennállásának 200 éves évfordulóján közölték folytatásokban a Diósgyőri Munkásban az életéről szóló írásomat. Ekkortájt sikerült meggyőznöm embereket a tévedésükről és a sikeren felbuzdulva írtam meg Fazola halálának 200. évfordulójára a Megszállott című drámát. Ézt 1979-ben, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban a Miskolci Nemzeti Színház művészei kamaradarab formájában mutatták be. A darabot két évvel később, a Magyar Rádió is sugározta.

— Tehát befutottál!

— Te nagyon tévedsz! A nyilvánvaló színpadi siker ellenére a darabot nyolc előadás után levették a színről. Nyilván ebben benne volt az a közömbösség, vagy inkább ellenszenv, ami az akkor még nagyhatalmú gyárvezetőség irányából érezhető volt. Így nem vitték át a darabot Egerbe, pedig Fazola egri kötődése ezt sugallta volna. De nem ez 'történt.. Sajnos, érezhető volt, hogy ez az ügy valakinek, valakiknek nem tetszik. S talán

ma sem tudom konkrétan, Fazoláék nem tetszettek-e, vagy Kriston Béla nem tetszett ?

— És megírtad utána a témát könyv formájában is.

— Igen. Részben a színpadi érdeklődés hatására, részben az egyéb érdeklődésre való tekintettel, úgy éreztem, ebben a témában még sokkal több van, mint amennyit kihoztam belőle. Ezt követően megírtam a Megszállott című regényt, amit a Népszava Könyvkiadó meglehetősen nagy példányszámban 1983 őszén megjelentetett. A könyv nagyon rövid idő alatt elfogyott és ez arra inspirált, hogy tovább foglalkozzam a témával. Mint említettem, Henrik halála után, ugyan valamivel később, az özvegye, Tekla asszony akaratából a fiúk, Fazola Frigyes, követve apja nyomdokait, a gyár vezetője lett és ő fejlesztette fel úgyszólván európai szintre itt az acélgyártást. Azonban az ő sorsa sem sikersztori, a XIX, század magyar történelme nem nagyon produkálta a sikersztorikat ezen a tájon. E témából írtam meg a Küldetés című könyvemet. És ez is sikeres volt. Ezután a Zrínyi Kiadó kérésére megírtam az ismert magyar színésznő, Szeleczki Zita életét. Ez azonban már anyagi okokra való hivatkozással, nem jelenít meg.

— És most hogyan tovább?

— Most forradalmi átalakulás zajlik a kulturális életben is. Az elmúlt évtizedekben elkövetett hibákat még sokáig érezhetjük. Ma embertelenül nehéz sors az alkotó sorsa. De én optimista vagyok. Szeretnék a közeljövőben egy ízig-vérig miskolci témával foglalkozni. Egyelőre még az anyaggyűjtés stádiumában vagyok. Ezen kívül több témám is van, amit meg kívánok festeni. Ez a két művészeti ág szá- momra jól kiegészíti egymást. Talán az irodalomban elszenvedett kudarcaimért a festészet lágyabb, biztatóbb világa kárpótol.

Hajdú Gábor

A diósgyőri b

Bécs, császárváros, 1815 tavaszán.

Bonaparte Napóleon bukását követően, Bécs vált Europa központjává. Ferenc császár meghívására itt adott randevút egymásnak minden oroszok cárja: Sándor, Frigyes Vilmos a porosz, a bajor, a württembergi király, Vilmos és Ágoston porosz hercegek, Metternich osztrák államkancellár, valamint Sir Wellington angol herceg, hadvezér. Az a Ferenc császár, aki két évvel ezelőtt még harmincezer katonát küldött veje, Napóleon vezérlete alatt Sándor cár ellen, most pazar fogadtatást rendezett számára. Ágyuk dördültek a tiszteletére, Esterházy Miklós vezérlete alatt vonult fel a magyar testőr- séq a fogadtatására, Schwart- zenberg dzsidásezrede nyitotta meg a menetet és háromszáz fehérbe öltözött leányka, a bécsi patríciuscsaládok legszebb szüzei hintet- II tek virágesöt a cári fogat

elé ...

Másnap érkezett Münchenből Erzsébet cárné, Katalin orosz nagyhercegnő, s számukra is kijárt a pazar fogadtatás.

A krónikások szerint ennyi || nagyság, ennyi érdekes emJ bér nem gyűlt össze Bécsben, mint a kongresszus idején, de ilyen pazarlás sem volt soha, mint a kongresz- szus munkáját kísérő fényes fogadások, mulatságok, estélyek alkalmával, omikor is a fejedelmeken kívül diplomatáktól, főúri és katonai méltóságoktól, hires szép asszo|§- m',,

......

n

yoktól hemzsegett a csá-' szárváros. ,

Fazola Frigyes nyomasztó gondjaival audienciára menet magányosnak érezte magát a császárváros zajos-színes forgatagában, ahol élelmes utcai árusoknál még mindig lehetett vásárolni néhány forintért a francia ágyukból öntött plaketteket, az osztrák kétfejű sassal, Ferenc császár és Sándor cár páros profilképével. A Hofburg előtti téren Napóleon szalmabábuját égették és táncolták körül.

Fazola csak sodródott az utcákon a karneváli felvonulók színes-jelmezes kaval- kádjában. A kapualjakból éjjeli pillangók szólították meg. Egy éjfekete hajú fiatal leány eléje is lépett:

— Uram! Szép uram! Töltse velem az éjszakát .. . Szép vagyok ... a testem is szép ... nézze ... — mondotta egy pillanatra szétnyitva szőrmebundáját, elővillantva fedetlen kebleit. Még utána kiáltott a távozónak: —Gondolja meg, uram! Itt várom!

Fazola Frigyes gondterhelten lépett be a főkamara- grófság zord épületébe, ahol Franz Kollowrath főkamara- gróf hűvösen fogadta, csodálkozását fejezve ki, miután Fazola Frigyes megmutatta néki a Selmecbányái kamaragrófságtól kapott hivatalos ügyiratot.

— És mi a problémája, gyárvezető úr? Azért kérte az audienciát, hogy magyarázatot kapjon talán? A Selmecbányái kamaragrófság a mi utasításunknak megfelelően

járt el, mint ahogyan ben r.ünket is utasított a birodalmi kormányzat. Azt önnek is tudnia kell, Napóleon megbukott, a háború végétért... Azért randevúznak városunkban Európa királyai, császárai, hogy új szövetségeket kössenek . . .

— Korainak tartom ezt, méltóságos uram, hisz’ Napóleon még él . . .

— Jól tudjuk, hogy él, de száműzetése egyenlő a halállal ... — hangzott a rend- reutasító válasz, majd hozzátette ellentmondást nem tűrő hangon: - Tehát átrendeződik Európa, és át kell rendeződnie az iparnak, a gazdaságpolitikának is. Kegyelmed számára a gyárvezető státuszában nem marad más, mint hogy maradéktalanul végrehajtsa a diósgyőri vasmű visszafejlesztésével kapcsolatos rendelkezésünket I

Fazola megpróbálta a lehetetlent:

— Már engedelmet kérek, hogy képzeli a magas hivatal, hogy azokat a munkásokat, akik oly becsülettel helytálltak nyomorúságos éhbérért a birodalom hadiiparának érdekében, most csak úgy, máról-holnapra szélnek eresszem?! Én vállalom, hogy piacot kutatok a vasmű ter- melvényeinek . . .

— Ugyan hagyja, ne folytassa! Sok a dolgunk, és teljesen szükségtelennek tartjuk a döntéseink magyarázatát, érvei pedig a naivitással határosak . . . Egyébként engedjen meg egy kérdést: Mi igaz abból, hogy kegyelned a távoli bükki hegyekben Bonapartéval szimpatizált?

Fazola a kényes kérdésre pár pillanatig kereste a választ, amikor a titkár rontott be a szobába, és lihegve, rémülten dadogta:- Méltóságos uram . . . Napóleon visszatért. Méghozzá valóságos diadalmenetben . .. Óriásira duzzadt hadsereg élén! Egyetlen kardsuhintás nélkül vonult be Párizsba! A király elmenekült! A tömeg Napóleont élteti!

A főkamaragróf kapkodta a levegőt, foteljébe roskad- tan, halálsápadtan meredt Fazolára, akinek arcáról leplezetlenül sugárzott a kárör- vendés. A visszakapott • kamarai rendeletet a méltóság elé tartva jegyezte meg:- Ha visszatért Napóleon, a háború minden bizonnyal folytatódni fog . . . Még szükség lehet ismét a hátországi vasművekre .. . Ezzel a rendelettel mi legyen?

Kollowrath főkamaragróf némileg magához térve döbbenetéből, tollat vett elő, be- lemórtotta a díszes kalamárisba, és ily szavakkal adta vissza:- A rendelet további intézkedésig érvénytelen ... És most már menjen Isten hírével, és ne feledjen feladni távoli barátjának egy hála- táviratot... maga... maga diósgyőri bonapartista!

(Részlet Kriston Béla ,,A küldetés” című, 1987ben megjelent regényéből.)

LÁTÓK)R

Az Észak-Magyarország irodalmi melléklete Szerkeszti: Cseh Károly

Ahmatova szerint a versek t métből keletkeznek. Én — ár tabban átélve megfogalmazó* értékvesztett állapotokban, tör sekben, dolgokban, érzésekbe resem az értéket, a verset. A set, amiben hiszek, mert elme megjeleníti: többre, szebbre, tábbra születtünk.

Tusnády László

A tenger néprajza

Még egyszer

Felgyorsult lépteidtől összemosódnak az átmenti fák, mész,

kísértő pillantásomtól

szabadulton,

mész,

mint terhét ledobott Atlasz: kivetted vállad alólam, mész,

mint újkori Lót:

nem nézel vissza Szodománkra, nem nézel se le, se föl;

s nem veszed észre:

visszacsillanó szerelmünktől még egyszer felfénylenek a hamvadó csillagok.

Szeptember elején

Madárpillanat

rebben

vándorló égen

Szitáló fényben gyümölccsel vajúdnak a terhes ágak

Diót roppant a tél

magzatdobbanása

mikor először sírnak föl az őszi fellegek.

Hóvágyó

őszi

zúzmara a fák ében ujjain.

Bűnös álmokból deresen ébredünk. Borostás, reggeli tekintetünk horpadt tűnődés ablaknyi rácson: késik vagy elmarad a téli

megváltás?

Kábái Zoltán

Éjjel

Kongó világosságban úszik a pályaudvar.

A házak álmokat gyártanak bezárt ajtóik mögött..

Az ablakokból fény mesél, de nyelve már hamis, túl sok a hazugság a zsebemben, és túl sötét.

Mindennapjainkat és létezésünk ok-mély gyökerét susogja korul a nger. Sziget emelkedik ki belőle, ildogságsziget; istennő születik a ibókból: Vénusz. A zord hegyek .zott élő tibetiek kozmogóniájá- in is ott a tenger, s egy csodá- tos lótusz emelkedik ki belőle . . •

Halászok, tengerészek járják a gtelen vízrónákat. Nekik ez a jnkájuk. Útra kelnek, kint van- ik a tűző napfényen és viharban

Évezredek bölcsességét hirdeti a (latin (olasz, spanyol) kormonda; ' Hajózni szükséges, élni nem szűk iséqes". Nem a borúlátás sugallja ezt hanem az élet törvénye: kötelességünket veszély közepette is teljesítenünk kell. Természetes, hogy fez nemcsak a nagy vizek munka- Lira érvényes, hanem mmdnya- lunkra.

Fényes a tenger, hó jön tömeg- bei" - mondja az Adria,-tenger Lellett élő olasz Macerate sok

zép közmondásából néhányat .deliek a fordításomban: ,.A tenger felöl jön az eső, házadból, paraszt, jie gyere elő!

Ha lény ragyog a hegyen fenn. egyél, igyál, mezőre men), ha fény ragyog a tengeren, egyél, igyál, de ki ne men,!

Ha a tenger fe.ol dof°9’ , ajtód zárd be magad mögötti Ha a hegyek felől dörög, a nép műveli a rögot.

Több száz közmondást kellene felőrölnöm, hogy a gondolatok mely

hs.jf",éfkjr,í;

Hangsúlyoznom kell, l a

,2 időjárási közmondásoknak a lyüjtője, Silvio Zavatt, kiemelh toqy az adott vidékén ezeket a hegfigyeléseket a tudomány is ■azolta.

; ,sé Gella lturriaga dzenneqy- C olyan spanyol kozmonda t dt meg, amely a tenge me- éő emberek tapasztalatait figyeléseit őrzi. Tanulmányában

’száz közös olasz és spanyol -mondást mutat be. Most «e^. ,ÖI közlök néhányat a (ordításom íani:

1 „A sápadt hold esőt jelent a vá ősnek szél felel meg, a tehernek erültség. Bármilyen nagy is a ten- er, végül megnyugszik. K, a viz- I és széltől fél. ne menjen a lenre! A világ olyan, mint a ten- ' megfúl. ha nem tud úszni az bér. A szerelmesek úgy '9 •

nt ahogy a tengereszek. A

nász esküvés a füstbe vesz av firral. A tengerész mestersége - rul a tengeren. Mikor a v>z_nya q ér, megtanulunk úszni. tseKcs illámok alatt veszélyes szikla* nnak. Szép o tengert kikotobol izni.”

Aki csak a ragyogó tengert né- ritkán gondol arra, hogy az nnyi tragédia színtere. ° *c ■ élelmek egyike a száguldó, ka- tgó szél és a viz találkozása dt. A mi forgószelünkre, szelorve- ünkre hasonlít ez, de szörnyű ere- és méretű lehet. Az ősi és egy- srű bárkák, csónakok utasainak lakran a halált hozta. Az olaszok Ibb helyen „scijó"-nak nevezik, bn. ahol alakja miatt patkanyfarkk hívják. A végveszedelemben a őgliatore" (vágó) oda állt a for Hag elé, és egy fekete nyelű eles Ssel igyekezett a katasztrófát er iritani. Néhány mondatot is mon- lt, legtöbbször egy fohászt. Ezt fik karácsony éjszakáján, vagy Tesztelő Szent János ünnepére

virradó éjjel volt szabad továbbadni. A „tagliatore” többnyire csak elsőszülött fiú lehetett.

Halottak napjának előestéjén tilos volt tengerre szállni Marche vidékén. Giovanni Vespasiani így ír erről a régi szokásról: „San Benedetto del Tronto tengeren dolgozó népe a november elsejéről másodikára virradó éjszakát mindig tragikusnak, borzalmasnak tekintette. Ezt az éjt rémek népesítették be, s ezek a tengeren bolyongtak, mely ebben az évszakban majdnem mindig viharos."

Mindenszentek estéjén a vitorlás halászrajok legénysége a partra vontatta a bárkákat és a csónakokat. Mindenki bezárkózott a házakba. A tenger így teljesen elhagyott lett. Nemcsak a halászok mentek haza, hanem a tengerparti nordárok is, akik különben a hajókra, bárkákra szoktak vigyázni.

„A házakban bezárkózva, a tűz mellett virrasztva az öreg halászok a közelgő éjfél óraütésekor elmesélték a legfiatalabbaknak, hogy egy cél nélkül haladó bárka hasítja a viharos tenger dühöngő hullámait; egy bárka, mely tele van csontvázzal, nincs rajta semmi fény, nehézkesen jut előre a sok-sok evező gyászos, ritmusos csapása közepette; miközben belőle még gyászosabb ütemben, vegyes hangok kórusa száll, halkan ezt ismételve: Ha-lad Ca-ron ha-jó-ja! Ha-lad Ca-ron ha-jó-ja!

Néhány öreg tengeri farkas ma is azt meséli, hogy régen, nagyon régen néhány ifjú halász, aki kételkedett a fenti hiedelemben, megkísérelt tengerre szállni a november másodikára virradó éjjel; kivetették hálóikat, visszahúzták, s azok valóban emberi csontokkal voltak tele . . ."

A marchei halászok is jól ismerték azt az ősi hagyományt, melyet Keresztelő Szent János megjelenésének nevez a néprajzi irodalom, löbb mint három évtizeddel ezelőtt Giovanni Vespasiani gyűjtötte ennek az emlékeit, adatait. Az ő írása alapján ismertetemÁldozócsütörtök hajnalán, négy óra körül, a lányok mezítláb gyülekeztek a tengerpartón, majd beléptek a vízbe, és várták, hogy napfelkeltekor meglátják Keresztelő Szent János fejét. A szent közbenjárásával így akarták megvédeni a bőrüket a betegségektől.

A gyűjtő arról is beszámolt, hogy volt, ahol nemcsak Keresztelő Szent Jánoshoz kapcsolódott ez a hagyomány, hanem Krisztushoz iá.

Porto San Giorgio leányai áldó zócsütörtök reggelén négy órakor kimentek a tengerpartra, várták a nap felkeltét. „Miközben az égitest ■ megjelenik, ők a lábukat a vízbe mártják, egy rendkívül kedves rítust végeznek: virágokat szórnak a tengerbe; ezt azért teszik, mert a helyi hagyomány szerint Jézus eb- f^en ,az ,'dőpontban száll fel az égbe, es így jusson e) hozzá a ten- 5fr. tízéből ezer virágszirom illata.

Ö áldást oszt, és ha az így megáldott vízben a fiatal lányok megmossak a labukat, szerencse és jólét vár rájuk."

A modern óceánjárók mellett még most is ott imbolyognak a vízen a vüág sok-sok tengerén az ősi bár- Iák, csónakok és egyéb vízi alkalmatosságok, melyek alakja, díszítőelemei több ezer év emlékeit idézik. Gyakran veszélyesen zúg az ár, de aranyló fény tündöklik im a habokon, es a tenger súgja, mór- magja, zeng, távoli múltunk üzenetet.