Észak-Magyarország, 1991. szeptember (47. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-26 / 226. szám
1991. szeptember 26., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Horn Gyula CÖLÖPÖK I. Októberben kerül a könyvesboltokba sorsfordító esi- ter dóink egyik koronatanújának emlékezése. A szerző szavaival: „Célja, hogy egy szemtanú, az események szereptője láttassa az olvasóval mindazt, amit megélt.” Horn Gyula, az MSZP elnöke, politikusi életútjának néhány dokumentum-epizódját közöljük, a szerző hozzájárqtásávaf. (Kádár, Brezsnyev, Zsivkov) Hybro vagy belga? Az önetetöket hamar megszokják az állatok 1970 tavaszán kerültem Kádár János közvetlen közelébe, amikor ő vezette a bolgár párt kongresszusán a magyar küldöttséget. Mivel én foglalkoztam a KB külügyi osztályán a jugoszláv, az albán és a bolgár kapcsolatokkal, s tolmácsszinten beszéltem oroszul és bolgárul, kézenfekvő volt, hogy a delegáció titkára lettem. Szófiába történt megérkezésünk után az öreg közölte velem, hogy a küldöttség két tagja szabadon bonyolíthatja le a programjait, de Sebestyén Ferenc, személyi biztosítója és jómagam legyünk mindig elérhető közelségben. A kongresszus munkája a rituálé szerint csordogált: főtitkári beszámoló, majd testületi jelentések, s a vitának nevezett monológok végtelen sora. A második nap délelőttjén, miközben egymást követték az unalmas szónoklatok, szép lassan kiszöktek a díszelnökség tagjai. A kezdés után alig egy órával .már csak az ülés elnöke és Kádár János tartott ki a díszelnökségben. Egyszer csak ő is meggondolta magát, s lintett nekem, aki lent ia földszinten ücsörögtem, hogy menjünk ki. — Ha tovább is bent maradok, még strébernek tartanak — fogadott az elnökségi büfé bejáratánál. — Jöjjön, keressünk helyet, ahol nyugodtan beszélgethetünk. A tágas, zsibongó teremben alig találtunk egy asztalt, amely mellé (leülhettünk. Az egész elnökség a büfében trécselt, falatozott iszogatott, s időnként lei. hallatszott a tömegből Tódor Zsivkov jellegzetesen élés, fejhangú nevetése. — Látja, ezek nem valami komolyan veszik a saját kongresszusukat. Amilyen a főnökük, olyan az egész díszes társaság. Kádár János enyhén szólva nem kedvelte Zsivkovot, ha róla beszélt, mindig: hozzátette : a Tódor — így, hosszú ó-val. Majd elmesélte találkozásait Novotnyval és másokkal. Szívesen beszélt az öreg, nemigen hagyva időt, hogy a hallgatósága is mondjon valamit. Én meg élvezettel 'hallgattam, mert olyanokat mesélt ismert emberekről, amikről addig fogalmam sem volt. Különben is szellemesen, igen találó jelzőkkel és gyakran mély iróniával fogalmazott. Mondókáját csak akkor szakította meg, amikor egy- szer-egyszer valaki odalépett hozzánk. Kádár ilyenkor felállt, nagyon udvariasan viszonozta' az illető üdvözlését. Fegyelmezetten vette tudásul azt is, amikor közölték vele. hogy aznap Zsivkov díszvacsorát rendez a szocialista országok pártvezetőinek tisz. teleiére. „Készüljön maga is mert tolmácsolnia kell” _ fo rdulat hozzám. Este elhajtottunk egy nagy park közepén álló kastélyhoz, a díszvacsora színhelyére. A házigazdán kívül Brezsnyev és mások voltak ott, igen szűk körben. Csak Kádárt, Honeckert és Ceau- sescut kísérte tolmács. A vacsora alatt az öreg mellett ültem, szó szerint tolmácsolva mindazt, ami elhangzott. Zsivkov és Brezsnyev vitte a prímet, hol politikai, hol szalontémákat érintve. Meglepett, hogy Kádár szinte végig hallgatott. Lehet, hogy megsejtette érzéseimet, mert egyszer csak hozzám fordult. „Ez kávéházi fecsegés, legyen nyugodt, azon leszek, hogy minél előbb megszabaduljunk innen.” Viszonylag hamar véget ért a vacsora, majd záróakkordként betereltek bennünket a szomszédos szobába, ahol egy nagy asztalon csomagok hevertek. Zsivkov odalépett, s kivágott egy rövid szónoklatot arról, hogy a szocialista bolgár tudomány újabb világraszóló sikereként előállították a nikotinmentes cigarettát, ezután minden pártvezetőnek a markába nyomott egy-egy kartonnal. Elbúcsúztunk, s az öreg kajánul megjegyezte: „Na, magát is nagy veszteség érte — nem kapott a csodacigarettából.” „Nem baj, Kádár elvtárs — válaszoltam —, nekem mint erős dohányosnak úgy ízlene a niko- tinmentes cigaretta, mintha télikabátban vennék fürdőt.” Az öreg jót nevetett, majd sétára invitált a szálláshelyünk parkjában. Szokásától eltérően nemigen szólalt meg, én meg felbátorodva a mozgalmas nap élményeitől fejtegetni kezdtem „rögeszméimet” a szocialista rendszer hibáiról!, szóltam jugoszláviai tapasztalataimról Megemlítettem neki, hogy átböngészve a nemzetközi statisztikáikat, többek között rádöbbentem a következőkre: 1939-ben Csehszlovákia a főbb mutatók tekintetében 10—20 százalékkal felülmúlta Ausztriát, viszont 1969- ben ez utóbbi 40—50 százalékkal múlta felül az előbbit. Vajon nem a két eltérő társadalmi rendszer különböző teljesítményéről árulkodnak ezek az adatok? — tettem fel a kérdést. Kádár csak hümmögött, de nemigen reagált. Végül elbúcsúzott tőlem. Másnap a kongresszus alatt a szófiai szovjet nagykövet megkereste Kádár Jánost, és közölte, hogy aznap késő délután Brezsnyev szívesen találkozna vele a szálláson. Tolmácsként elkísértem az öreget Brezsnyev kastélyába. Jó tízperces várakozás után megjelent a szovjet főtitkár háziköntösben és bekötött nyakkal. — Ne haragudj, János — mondta rendkívül szívélyesen —, de csak most tudtam szabadulni ;az orvosomtól!. Azt mondja, hogy valami vírusos influenzát .kaptam, de nem fertőző. Különben jól vagyok, cSak berekedtem. Üljél le, és beszélgessünk. Mi újság nálatok? Hogy megy sorotok? Mindezt elhadarva Brezsnyev karosszékbe tessékelt bennünket. A beszélgetés során arra ügyeltem, hogy a tolmácsolás szinkronszerű legyen, ne kelljen időt veszíteni a fordítás maiatti szünetekkel. Kádár Jánost könnyű volt követni, mert szabatosan, tömören fogalmazott, kerek mondatokban. Brezsnyev viszont csapongóit. befejezetlenül hlagyta a mondatait, elnyelte a végződéseket. Főleg az amerikaiakkal foglalkozott. Ez szinte minden^ szovjet politikusra jellemző volt, mert bármiről kezdtek is beszélni, u végén mindig az amerikaiaknál kötöttek ki. A beszélgetést viszont egyre sűrűbben zavarta meg a főtitkár személyi titkára, hóna ailátt fekete vagy bordó mappákkal. Előbb sugdosott Brezsnyevnek, majd mivel az ezt nem viszonoztál, a társalgásuk egyre hangosabb lett. Nemigen figyeltem, valami! washingtoni táviratokról volt szó. — Látod, János — szólt Brezsnyev —, még itt sem hagynak békében, pedig nemzetközi dolgokkal szeretek foglalkozni, mert a külföldiek a mieinkkel szemben legalább kulturált tárgyaló- partnerek. Később azzal a hírrel jött a titkár, hogy Todor Zsivkov várakozik kint. — Csak várjon — mondta Brezsnyev —, úgyis tudom, hogy miért jöttek: meg akarják velem konzultálni az új Politikai: Bizottság ösz- szetételét. — Kádár Jánosnak a szeme sem rebbent, tovább folytatta a megkezdett témát. Az idő meg csak ment, a titkár mind sűrűbben jelezte, hogy Zsivkov már nagyon türelmetlen. — Tudod mit, János — mondta Brezsnyev. — Vacsorázzunk a bolgárokkal, s közben megbeszélhetjük együtt a politikai bizottságuk problémáit. Feltéve, ha ebben a bolgár kastélyban adnak nekünk vacsorát. — Kádár egyetértőén bólintott majd rám hunyorítva átvonultunk a szomszédos szobába. Nem mondható, hogy Zsivkov és jobbkeze, Sztan- ko Todorov örült annak, am,int Brezsnyev mellett bennünket is látott bevonulni. — Todor barátom! Jánost is meghívtam, vacsorázzunk együtt, biztosan örülni fogsz — szólt Brezsnyev, amint kezet rázott Zsivikovval. Az pedig egyetlen szóval sem reagált. Letelepedtünk a széles, hatszemélyes asztalhoz. — János, te hogy tudsz vendégségben aludni? Képzeld, én nagyon sokat kínlódom — mondta Brezsnyev. — Legutóbb, amikor Berlinben voltam, mindig felcsúszott a paplan. De végül megtaláltam a megoldást Kértem erős madzagot, s azzal a paplan két végét odakötöztem a baldachinos ágy két oszlopához. Brezsnyev ezután hosszasan ecsetelte különböző alvásainak a megpróbáltatásait. Kádár János sem maradt el tőle. ö is részletesen leírta viszontagságait a külföldi alvóhelyekkel. Én közben kárörömmel figyeltem, miként torzul el Zsivkov arca. Már allig tudott uralkodni magán. Mind komorabb lett, egy szót sem szólt. Nemhogy vacsorát, de még egy pohár vizet sem hoztak. Több mint egyórás csevegés után Kádár végre megkönyörült Zsiv.kovcm, felállt és elbúcsúzott Brezs- nyevtől, aki nem állta meg. hogy meg ne jegyezze: „Majd legközelebb valami jó helyen együtt vacsorázunk." Kádár biccentett Zsivkov- nak, és eltávoztunk. A kocsiba huppanva elégedetten dőlt hátra: „Látja, mi sohasem egyeztetjük Brezsnyev- vel a Politikai Bizottság ösz- szetételét.” Néhány nappal később Budapesten Komócsin Zoltán hívatott, és azt mondta nekem: „Az öreg elégedett volt veled Szófiában, de megjegyezte: kár volt, hogy a fejtegetéseiddel traktáltad öt.” Egy szót sem szóltam. Következik: (Közös Piacnak nevezett vörös posztó) Egészen véletlenül találtam rá Szentistván határában ia csirkefarmra. Farmnak írom, hiszen az állatállomány 60 ezer csirkéből áll, tulajdonosa pedig magánszemély, Besenyei Tibor. A kezdetekről igy mesél: — Tavaly áprilisban kezdtük az építkezést, s ’91 elején telepítettük be az első állományt. Eleinte tojóházban gondolkodtunk, hybro szülőpárokat szerettünk volna tartani. Ám, most gazdasági szempontból biztonságosabb a pecsenyecsirke nevelése. — Mégis, hogyan adta csirketartásra a fejét? Vagy régebben is foglalkozott már ezekkel az állatokkal? — A szakmám teljesen más, építész vagyok. Sajnos, a munkahelyemen voltak konfliktusaim, beleuntam az örökös cirkuszba. így ’89-ben Vas Istvánnal együtt béreltünk a tsz-től egy istállót, s azt 20 ezer csirke befogadására alkalmassá alakítottuk. Aztán egy időben nem kaptunk csirkét, mert azt mondták,. hogy nincs tojás. Ekkor kitaláltuk, hogy tenyészto- jást fogunk termelni és keltetünk is. Másként alakult. Még abban az évben lehetőségem volt Hollandiában egy tanulmányúton részt venni, ahol az Euribrid cég technológiáit mulatták be nekünk. Ekkor született az elhatározás, felvettük —rengeteg utánajárással — a világbanki hitelt, s az új istálló a cég koordinálásával felépült. Mindenfelől csak azt hallani, kevés ia pénz, nincs lehetőség fejlesztésekre. Ilyen körülmények között beruházásról iszót ejteni könnyelműség, ám az élet törvénye, hogy a tervező, alkotó ember előre tekint. Ezt teszik a Borsod Megyei Beruházási Vállalátnál is, ahol alkalmazkodva a változó gazdasági, pénzügyi körülményekhez, igyekeznék maradéktalanul eleget tenni a megbízásoknak. Pedig nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Suba László igazgató: — A pénzszűke ma a legtöbb gazdálkodót egyaránt sújtja, mindenütt azt hallani, nincs forrás a különböző beruházásokra. Az is nagymértékben hátráltatja a fejlesztési tevékenységet, hogy egy sor, az önkormányzatok munkáját szabályozó törvény mind a mai napig nem született meg. így hát nagy a bizonytalanság, mire futja egy-egy város, település erejéből. — A rendszerváltás előtti évékben a megyei -beruházási vállalat éves megbízása általában meghaladta azegy- miilliárd forintot és persze volt munka bőven, válogathattak a beruházások között. Aligha hisszük, hogy mindez elmondható 'napjainkra is. — Ezzel kapcsolatosan egyetlen számot említek: a vállalat éves tervében mintegy 700 millió forint értékű beruházás, fejlesztés .koordinálása. lebonyolítása szere— Nem volt túl kockázatos vállalkozás ez a mai gazdasági viszonyok közepette? — De, valószínű. Elég sok a gondunk. Bár értékesítési szerződésünk van, ám a Debreceni Baromfifeldolgozó Vállalat nem tud fizetni. S mert tartozik a helyi tsz-nek, ahonnan eddig a takarmányt hoztuk, most Hajdúszoboszlóra kell mennünk a tápért. Ami jelentős plusz költség a szállítás miatt. Elfogadható mutatókkal termelünk ugyan, de a mának élünk. Jelenleg a tartalékainkat éljük fel. A baromfitartáshoz ma komoly elszántság kell. Hiszen reménytelennek .látszik az ügy, sok termelő ezért is hagyta abba. Én azonban őket szerencselovagoknak tartom. . . — Meddig tartják a pecse- ny énekvalót? — Még „fenekükön a tojáshéj”, mikor a derecskéi keltetőből elhozzák őket, s 49 napig nevelődnek nálunk. Ekkorra 1,80—1,85 kilót érnek el. A kánikulában azonban voltak rosszabb eredményeink is. Az Itteni 60 ezer csirkéből 11 ezer belga szülőpároktól való. Ezekkel kísérletet végzünk, hogy ugyanolyan tartás- és takarmányozástechnológia mellett, egy légtérben mennyiben jobbak, vagy rosszabbak, mennyivel ellenállóbbak a hybrónál. Ezt az állományt a keltető is figyelemmel kíséri, s ha jók lesznek a paraméterek, majd megpróbálják őket elterjeszteni. Tizenhét napos korban még kipel. Ez önmagában is kifejezi azt a sokak által ismert tényt, hogy a fejlődés megyénkben is megállt, kevés új .megbízást kaptunk az önkormányzatoktól. Nagyon sóik munka áthúzódó jellegű tevékenység. — Valamikor százszámra épültek a lakások. És ma...? — Az egész megyében — természetesen Miskolc kivételével — mindössze 4.1 lakás építésére kaptunk megbízást az önkormányzatoktól. Azt talán felesleges mondani, hogy mindez csepp a tengeriben. — Beszéljünk a kivitelezésről, van elegendő kapacitás? — Ebből általában nincs hiány, van bőven jelentkező egy-egy feladatra. Sőt, van olyan tapasztalatunk is, hogy némely vállalkozó, különböző építőipari szervezet korrekt magatartásnak aligha nevezhető módon tesz ajánlatot, aimSkor vállalkozik. Aki járatos a ‘kivitelezésben, az rögtön látja, mi a reális ajánlat, mire érdemes szerződni. Ezek a megbízók érthetően azokat a szervezeteiket részesítik előnylben, amelyek már bizonyítottak a különböző munkáknál. — Nem egy beruházótól hallottam, hagy ez a tevékenység is egy szakma, amihez érteni /kell. — Magam is azt vallom, hogy kellő szakértelem nélsebb az elhullás az új fajtánál, de lehet, hogy az intenzívebb tartás miatt később lesz nagyobb ez a mutaitó. Majd meglátjuk. — Mondana még valamit a technológiáról? — Hét hétig tartjuk tehát az állatokat, majd három hét szervizperiódus következik, amely alatt az ólat teljesen fertőtlenítjük. Így egy rotáció tíz hetet vesz igénybe, s ha ügyesen dolgozunk, két év alatt akár 11 állományt is kibocsáthatunk. Fontos mutató az elhullási százalék, ez nálunk a betelepítettekre vetítve 5—6. Az automatizált etetési rendszer tulajdonképpen nagyon jó, takarékoskodik a takarmánnyal. — Bizonyára vannak fejlesztési terveik... — A vágóhídhóz már megvannak a hatósági engedélyek, csak a finanszírozás nem volt egészen tisztázott. Hiszen a Hybro Hungária Kft.-n belül is történtek változások, s ez megakadályozta a távlatibb gondolkodást. Most úgy döntöttek, támogatnak. A jövő mindenképpen a kisvágóhidaké. S a terméknek úgy kell kikerülni, hogy a háziasszonynak már ne nagyon kelljen hozzányúlni. Mi, plusz nyolc fokon előhűtött árut szeretnénk a belföldi piacon forgalmazni. Vannak persze távolabbi, végtermék-forgalmazási terveink is, ám ahhoz előbb talpon kell maradni ... kül képtelenség egy valamire való beruházást jól megvalósítani. S ebbe beleértendő a mi munkánk is. Történtek már próbálkozások a tekintetben, hogy vállalatunkat kizárták bizonyos beruházásokból, ám nem egy esetről tudok, amikor kudarc lett a vége. Nem végződhetett másképpen, hiszen beruházást szervezni, irányítani szakmai hozzáértés nélkül nem lehet. — Hallottunk már olyan felvetésről is, hogy egyáltalán szükség van-e az Önök beruházó szervezetére? — Gondolám, az általunk végzett .munka létjogosultságát a hozzáértőik nemigen kérdőjelezik meg. Erre a tevékenységre véleményem szerint a jövőben is szükség lesz, az más kérdés, hogy az igényekhez mérten a mi szervezetünkben is végre kell hajtani bizonyos átalakulást. A beruházási vállalat hal- lattamul nagy előnyének tartom, hogy az évtizedek során igen nagy szellemi érték, szakmai tudás halmozódott fel, amit bűn lenne nem kamatoztatni. Javunkra szolgál, hogy az általunk végzett tevékenység igen széles skálán mozog, a tervezésben, a kivitelezés szervezésében, a pénzügyi lebonyolításban egyaránt partnerek Vagyunk megbízóinknak. L. L. Dobos Klára Dilettantizmus kizárva
