Észak-Magyarország, 1991. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-08 / 185. szám

& Kifli-ÍM Wl[i\ film NAPRÓL NAPRA MJÜBRlOft. »wÄiÄWl LUO JL3 Lfuu üűLil Ügyeletes riporter: Bánhegyi Gábor Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 41-600 Egymást figyeljük? jó szomszédság, amit még jó barátság is tetézett, egyik napról a másikra megromlott a vadgalamb- zúgásos városszéli utcában, az ötvenes éveikben járó cimborák között. A gyár „elengedte" mindkettőjüket, ám amíg egyikük gyorsan talált magának hasonló mun­kát, a másik hónapokon át tartó keresés-várakozás után úgy döntött, műhelyt nyit, amihez szakmával, szerszámok­kal is rendelkezik. Csupán az indulótőke hiányzott. De aztán az is került valahonnan, mert most tele az udvar javításra váró autókkal, sőt a környező házak előtti tere­ket is ellepik az újabb és újabb kuncsaftok. A karosszéria pedig hangos jószág, ha munkába fog­ják, így aztán odalett egycsapásra a régi jó szomszéd­ság, barátság. Mert nem mindig fejeződik be napestig a munka, mert a megrendelőnek mindig sürgős, már teg­napra kellene a kocsi. Mostanra már látszik, a maszekvilágot választó szom­széd döntött jobban. Mutatkoznak a gyarapodás jelei is, amit a jószemű szomszéd észre is vesz, és ahogy ez már lenni szokott, neheztel is érte, úgy istenigazából. Nem köszönnek egymásnak, mert a műszakba járó szomszéd már egyszer nyakukra hozta az URH-t, csendháborítás miatt feljelentette egykori barátját. A történetet hallgatva, bárkinek van a társaságban hasonló eset a tarsolyában: az egyiknek a tőszomszédsá­gában kisvendéglőt nyitottak. Megy az italozás, a dur­va, hangos beszéd, még a záróra után is, a szép ház­falakon meg térképnyi foltok jelzik, „gazdagodik ugyan­csak a vendéglős". Társasházban lakó ismerős említi, hogy teljes béke és egyetértés jellemezte az életüket mindaddig, amíg a sze­rény, negyvenes hivatalnok éjszakai munkát nem vállalt. Azóta éjjel kettőkor jár haza, és valahogy az eleddig jól alvó lakóközösség most mindig felriad a bejárati ajtó nyitására, csukására, a jámbor és rászoruló szomszéd­nak a lépteit is számolják álmukban. A gyesen levő kismama telefonügyeletet vállalt o re­dőnyösnek és egy parkettásnak. Falszomszédja odaát azt mondta a férjének: válasszon, vagy ő megy el egyedül, vagy együtt költöznek, mert ő ezt nem hallgatja tovább. Persze, hogy az „ügyeletes” fiatalasszony máris elegán­sabb cuccokban mutatkozik, fentebb is hordja egy kicsit az orrát. Ha mások nem is, de ő bizony észreveszi. Hát így privatizálunk, így kezdjük a vállalkozásokat, hogy mások, kellő bátorság, rátermettség és kockázat- vállalás híján, éber szemmel figyelik viselt dolgainkat. Feljelentenek, bejelentenek, ránk uszítják a kutyát, kí- gyót-békát összehordanak ránk. És főként nem azért, mert hangos az udvar, mert későn járunk haza, mert cseng az az átkozott telefon, hanem, mert sziszifuszi erő­feszítéseink ellenében itt-ott már mutatkoznak is erőfe­szítéseink gyümölcsei. H a bírjuk, akkor egyengessük a lemezt, mérjük a jó habos sört, kapkodjuk az érdeklődők telefonjait, és minél többen vegyék észre — ezt kell tenniük — előbb-utóbb érdemes lesz. Nagy József Nem ufó, csak egy darab jég Napákon át foglalkoztatta az űrhajózás szakértőit, de különösen azokat, akik hisz­nek a repülő csészealjak (ufók) létezésében, az a mintegy másfél méter hosz- szú, autó lökhárítóhoz ha­sonlító, rejtélyes tárgy, amely „ellibegett” a Föld körül keringő Atlantis űr­repülőgép mellett, miután, az pénteken táviközlési műhol­dat bocsátott fel. Most, megoldottnak tűnik a rejtély — az Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal, a NASA szóvivője ugyanis kedden elmondotta a Reuter brit hírügynökség tudósító­jának, „99,9 százalékban biztos, hogy a rejtélyes tárgy egy darab jég volt”. iHarts- field szerint ugyanis az űr­repülőgépek rakétáira, azok működtetése után', jég ra­kódhat le és a távközlési műhold felbocsátásaikor ke­letkező rezgés elégséges ah­hoz, hogy ez a jégdarab le-i váljon az Atlantiéról. Ezt a megállapítást alátámasztani látszik az is, hogy más űr­repülőgépek útjiad során is észleltek hasonló „rejtélyes tárgyaikat”, valahányszor az űrrepülőgépek műholdat bo­csátottak fel. (MTI—Pano­ráma) ■ 1 ÖUK-ÍjÜ BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15,-3527-Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztő­ség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Ki­adja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: GÖRÖMBÖLYI LÁSZLÓ Felelős kiadó: THOMAS KOCH és VERES MIHÁLY ügyvezető igazgatók Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 41-817. Telefax: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja égy hónapra 156 forint, egy negyedévre 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Ostrom alatt a húsboltok Felvételünk a miskolci Munkácsy utcai mintabolt előtt készült. Augusztus 7-én (kezdődött, de könnyen lehet, hogy mi­re ezek a sor ók napvilágot látnak, már véget is ért a tíznaposra hirdetett, ked­vezményes húsvásár. Miskolcon már az első na­pon megrohamozták a hús- boltoikat, sokain már nylitás előtt egy órával letáboroz­tak a bejárat előtt. Miint Oláh Lajostól, -a miskolci Bajcsy-Zsilinszky úti hús- bolt vezetőjétől megtudtuk, ők .egyelőre még tartják a frontot. Mintegy 100 má- zsányi husmennyiség vár a vásárlókra'. Ez — szokásos forgalom mellett — egy hó­nap alatt talál vevőre, de tartanák tőle, hogy ha a roham nem szűnik, akikor egy-fcét napon, belül kifogy­nak az árengedményes kész­letből. A Munkácsy úti minta­boltban már a délelőtti órákban elfogyott a kilón­ként 70 forintért árult ol­dalas, de érdeklődésünk időpontjában még legalább hatféle termékkel .tudtak a vásárlók rendelkezésére áll­ni. Beteljesedni látszik tehát •az illetékeseik jóslata, misze­rint a tíz napra tervezett akció ikét-három nap alatt véget ér. Aki tehát még ol­csóbb húshoz szeretne jut­ni, iaz ne halogassa a vásár­lást. —bg— Fotó: Farkas Maya Bűnügyi napló Gyilkossági kísérlet Makkoshotykán A bűnügyi tudósító alkal­manként értetlenül kopog­ja írógépébe az előző napi esetet. Most is hitetlenke­dem : miképpen lehetséges, hogy egy meglett, 46 éves férfi nem éri fel ésszel, mit tett? Miként történhet meg, hogy valakit elfog az indulat és pár pillanatra rúgó szóváltás után egy fia­talember életére, azonnali megölésére törjön? A kedd esti, makkoshotykai esemé­nyeket a következő címmel is közölhettük volna: gyil­kossági kísérlet, motívum nélkül. A 46 éves idősebb Szabó Miklós rendőrségi ki­hallgatásán ugyan elmond­ta, miért emelte a csorrká- zót névrokonára, ifjú Szabó Attilára, de indokai egysze­rűen elfogadhatatlanok... Makkoshotykán kedden este összeszólalkozott egy társaság. Az emberek ép­pen a televízió híradójának záró képsorait nézték, ami­kor Szabó Miklósékhoz egy apró gyermek vitte a hírt, verik a fiút, ifjabb Szabó Miklóst. A gyanúsított a szerszámosból erre magához vett két, úgynevezett cson- kázót. Ez a szerszám a ki­egyenesített kaszához hason­lít. csak jóval rövidebb a nyele. A két csonkázóval a tettes a Dózsa György utca 47. sz. alatti házhoz ment, ahol valóban álldogáltak hatan-nyolcan, de vereke­désről szó sem volt. a fe­lek csak kiabáltak — válo­gatott sértéseket vágtak egymás fejéhez. A gyanúsított kezeiből fia megpróbálta kivenni a szer­számokat, de csak az egyi­ket sikerült elrántania. A másik apja kezében maradt. Az idősebb Szabó megkér­dezte fiától: „mit csináltak veled, ki bántott?” A válasz a következő volt: „ezek itt cirkuszóltak velem!” Mire édesapja: „no, ha szemte- lenkedtek, mindegyiket le­kaszabolom”. A gyanúsított 9 A BiM Határőrség Mis­kolci .Igazgatóságának igaz­gatóhelyettese, Nagy József határőr alezredes, 1991. au­gusztus 13-án, 13-tól 16 órá­vallomása szerint a várako­zók közül ekkor ugrott elő névrokona, ifjú Szabó Atti­la. a következő szavakkal: „itt vagyok, engem vágjon meg ha mer!” Hirtelen köz­belépett a sértett édesanyja, akinek egy kapanyél volt a kezében. A gyanúsított su­hintott egyet feléje, de a penge ekkor még nem ért senkit. A sértett az édes­anyja elé ugrott: „itt va­gyok én, engem vágjon meg ha kell!” A gyanúsított ekkor lob­banhatott éktelen haragra. Még megkérdezte egyetlen szóval: „kell?” A hetvenke- dő sértett is csak egyetlen szóval válaszolt: „igen!” A borotvaéies csonkoló ekkor lesújtott. A penge a 22 éves fiatalember állka­pocs-csontját érte. Fia csak két centivel lejjebb találja az áldozatot el a szerszám, akkor valószínűleg már nem élne a fiú. Abban az eset­ben ugyanis a penge keresz­tülmetszi a nyaki verőeret és a sértett a helyszínen szörnyethal. így „csak” sú- .lyos, életveszélyes sérülé­sekkel szállították a sátor­aljaújhelyi kórházba, ahol megfeszített, s szerencsére nem reménytelen harcot folytatnak az orvosok életé­ért. A csonkázó pengéje így is átvágta a sértett állka­pocs-csontját, az orvosok szerint az ütés kifejezetten nagyerejű volt. Idősebb Szabó Miklós a rendőrségen sem tagadta: „akkor, abban a pillanat­ban azt akartam, hogy a sértett veszítse el az életét. Nagyon feldühített, hogy olyan hetykén ugrált előt­tem.” Az eljárást a megyei rendőr-főkapitányság ember­ölés kísérlete miatt folytat­ja. A részletekről a vizsgá­lati osztályon kaptunk tájé­koztatást. (u. j.) ig fogadóórát tart Miskol­con, a Szeles utca 73. -,/.ám alatt. Előzetes bejelentkezés a 23-233/'186-os télefonszá- mon. Képviselőjelöltek vitája a rádióban A 1.1. számú választókerü­let négy képviselő j elölt je részvételével vita lesz ma este a Kossuth rádió fél 7- kor kezdődő Ráadás című műsorában'. Résztvevői: dr. Egeli Zsolt gazdasági jogász, az SZDSZ jelöltje, dr. Kupa Mihály pénzügyminiszter, független jelölt, akit az MIDF támogat, valamint Semsey iBarna té- eszelnöik, az MSZP és dr. Sója Szabolcs Ikörzeti főor­vos, a KDNiP képviselője­löltje. A rádió által sugár­zott vita a tervek szerint 30 percig tart. Kedvezményes írószervásár A Szocialista .Párt Kazinc­barcikai Városi Elnöksége és az Álláskeresők; és Mun­kanélküliek Egyesületének szervező tagjai kedvezmé­nyes iskolai írószervásárt rendeznek Kazincbarcikán, a töhbgyermekes, a munkanél- iküli és a gyermeküket egye­dül nevelő szülők részére. Az általános iskolában szükséges, legfontosabb író- és iskolaszerek 15—30 szá­zalékos árkedvezménnyel vásárolhatók meg. A vásár időpontja: 1991. augusztus 13—18-ig, naponta 9—18 óráig. Helye: MSZP Városi Iroda, Kazincbarci­ka, Rákóczi, tér 4. MDF-piacok A Magyar Demokrata 'Fó­rum Miskolci Szervezete kedvezményes vásárt rendez az alábbi helyszínéken: augusztus 8-án (csütörtök), 14 órától 17 óráig Diósgyőr­ben, a Diófa Étterem mögöt­ti parkolóban, augusztus 9- én (péntek), 14 órától 17 óráig a Tókaj Étterem mel­letti nagy parkírozóban. Választék: étolaj, ivóié, citromlé és különféle ször­pök. A Magyar (Demokrata Fó­rum Kazincbarcikai Szerve­zete augusztus 9-ón (pén­tek), 14 és 17 óra között, a Márka ABC melletti parko­lóban kedvezményes cukor-, étolaj-, ivóié-, citromlé- és szörpvásárt rendez. Minden vásárlót szeretettél várnak. Naptár _______ 1991. AUGUSZTUS 8., CSÜTÖRTÖK A Nap kelte 5.30, nyugta 20.10 órakor A Hold kelte 3.03, nyugta 19.03 órakor Névnap: László Huszonöt éve hunyt el Budapesten Molnár Erik (1894—1966) történész, fi­lozófus, politikus, akadé­mikus. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Túlnyomóan derült, száraz idő várható. A hőmérséklet 30 fok körül alakul. (MTI) László Szűk másfél hónappal ezelőtt, június 27-én a „je­lesebb” László napkor már megírtam, így ismételni tu­dom önmagam: a László név szláv eredetű. Eredeti alakja a Vladiszláv hatal­mat, dicsőséget jelent. A mai nap Szent Domon­kos áldozópap ünnepe is. ö az úgynevezett Domon­kos rend, vagy ahogy hiva­talosan nevezik a Prédiká­torok rendjének alapítója. Neki köszönhető az a szer­zetes rend, amely ötvözi magában a papságot és az apostolságot. A domonkosok — mint közösség — lemondtak a földbirtokról, az ingatlanuk csak a konvent épülete és annak kertje lehetett. Te­vékenységük saját templo­maikban az igehirdetés, a liturgia és a lelkek gondo­zása, s ebben nyújtanak se­gítséget a világi papság­nak. Ebben a rendben az volt az újdonság, hogy felszen­telt papok szerzetesi foga­dalom szerint élnek és tel­jesen a tanulásnak, a pré- dikálásnak és a lelkek meg­mentésének szentelik ma­gukat. Szent Domonkos 1221. augusztus 6-án halt meg. Hamvai Bolognában nyug­szanak. (ha) MiskoldJsÄ Nyár ’ 91 Péntektől péntekig Augusztus 9., péntek: 19.00: (Barókk estek — Ma­ros Éva (hárfa) és Geiger György (trombita) hangver­senye (ortodox templom). Augusztus Hl., vasárnap: 17.00: Térzene — közremű­ködik a MÁV és a Bányász Fúvószenekar (Miskolctapol­ca). Augusztus 12., hétfő: 19.00: Collegium Musicum — Peskó György ongonaestje (avasi műemlék templom). A MAGUNK ÜGYÉBEN A MAGUNK EMBERE Dr. EGELI ZSOLT Időközi választás

Next

/
Oldalképek
Tartalom