Észak-Magyarország, 1991. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-31 / 204. szám

«

m

m

I

SÄ

m

Textilbe álmodott gondolatok

Beszélgetés Rafffai Kingával

dolgozik „Public Relation”- ként.

Tagja lett a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának.

*

A kiállítási életben • a hetvenes években tűnt fel azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt barátnőjével Gál Ágnessel. Közösen állították k'i textilképeiket, amelyek a batik technika általuk továbbfejlesztett változatával készültek. Munkáikat akkor vegyes érzelmekkel fogadta a szakma, annál nagyobb lelkesedéssel a közönség.

Raffai Kinga munkásságának gerincét azóta is az így készült képek alkotják. Igaz készít akva- relleket, olajjal is fest és grafikák is kerülnek ki keze alól, mégis ezek a textilképek azok, amelyek egyéniségének, művészi vállalásának leghűbb tükrözői.

Témaválasztásában gazdag: hol a természet jelenségeinek képi megfogalmazására, hol a mesék, balladák világának felidézésére, hol az emberi lét fájdalmasabb dolgainak kimondására vállalkozik.

ítéleteiben mély humánum érződik, melyet irónia sző néha át, vagy pajkos játékosság derít.

Tizenöt évet töltött a rajztanári pályán. Két éve a vízügyi igazgatóságon

— Négy éve is van talán, amikor egy művészetszociológiái felmérés kapcsán hosszasan beszélgettünk alkotói utadról. Akkor elég keserűen szóltál túlterhelt mindennapjaidról, az alkotásra fordítható idő szűkösségéről, szakmai megítélésed ellentmondásairól, amit a tanári hivatás iránt érzett szereteted sem tudott enyhíteni. Mi változott azóta?

— A körülményeim lényegesen javultak, mert megoldódott műhelygondom, most már van hol dolgoznom. Az időbeli leterheltségem változatlanul elég nagy, de én ezzel az utóbbi időben már tökéletesen megbékéltem. Mondhatom saját magammal is, hogy az életem nem kizárólag arról szól, hogy festek. Egyrészt szól arról, hogy családom van, gyerekeket nevelek másrészt,- hogy komoly hivatalt vállalóik. Lehet, hogy így azt életemnek csak egyharma- da a festészeté, de a szívem az teljesen. Enélkül sokkal szegényebb lennék és nem is tudom elképzelni, hogy ne csináljam. Valami kényszer hajt, amely nem olyan erős, hogy életformámmá váljon, de nélküle nem megy.

— Hogyan születnek képeid?

Alom

K. TÓTH ÉVA

A fű

Delelön áll a Nap - fázom:

deresül bennem hiányod.

Téged már hátára kapott sietve, a vörösen lobogó fáklyával rohanó nyári szél.

Kiegyenesítette karcsú derekát a fű, ledobja lábad nyomát.

:

m

Holdfény

— A téma először mindig gondolati síkon jut el Hozzám. Valami a fejemben motoszkál és jó ideig eltart, amíg ez képpé, formálódik. Ügy nem ülök le soha a vászon, vagy papír elé, hogy most képet fogok festeni. Csak akkor kerül erre sor, amikor a bennem viaskodó gondolatok kényszere késztet alkotásra, a felszabadító kifejezésre.

Amikor a szívünk sajgóit az erdélyiekért, a falurombolásért, akkor egy kis idő múltával egyszer csak megszülettek az erdélyi sorozatom képei. Amikor a cirkuszt dolgoztam fel, a gyermekikor csodálatos élményvilágának emlékei inspiráltak.

Vallási témájú képeimet — neveltetésemből fakadóan is — erkölcsi kényszer motiválta.

Mostanában a kivándorlás, az értelmiségi lét ellentmondásai, az emberi kötődések, a haza, az otthon és a tág világ lehetőségeinek konfliktusa izgat. Nem mintha foglalkoztatna a kivándorlás gondolata. Voltam egy évig távol hazámtól és iszonyúan szenvedtem a honvágytól. Nekem a kertkapuk görbe fája is rettenetesen fájt, hogy nincs ott. Talán ezért is érdekel, hogy ha az ember rákényszerül és elmegy, milyen érzés gyö- kértelen sodródni a világban.

dagodott az általad kimunkált festési eljárás.

— Tavaly Stuttgartban voltam tanulmányúton, ahol egy batikműhelyben sok újat láttam. Akik ott dolgoztak, mondhatom mindent tudnak a hátikról, amit tudni kell. Ezek az emberek több mint egy évet szántak rá, hogy Já- wában az ősi mesterséget tanulmányozzák. Az én képeimen kevésbé alkalmazom ezt a klasszikus módot, nekik is új volt, amit én csináltam. Megtiszteltetés volt számomra, hogy a batik múzeum által gondozott művészek listájára is felvettek.

— A budapesti Duna Galériában rendezett új Alap-tagok kollektív bemutatkozása után hol láthatja a közönség legközelebb munkáját?

— Érezhetően technikailag, anyagkezelésben és anyaghasználatban is gaz— Most vállaltam el egy kiállítást Munkácson és Huszton. Még soha nem jártam ezen a tájon. A munkácsi II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Képző- művészeti Kör hívott meg. Huszton ugyancsak hasonló kör működik Benedek Eleket választva névadóként. Édesanyám, aki már járt Kárpátalján azt mondta: csodálatos lesz kimenni, mert ott nagyon szeretnek minket. És mond, van-e ennél fontosabb és reménytelibb érzés egy alkotó ember számára?

Dobrik István

„Makacs mennyország a Fold..:

>»

Farkas Olivér Budapes- ■ ten él, a Szent István Társulat irodalmi szerkesztője, s neve jegyzi az Aranyág című katolikus gyermekújságot. Hétköznapjai a fővároshoz kötik, de születése és gyermekévei ide Borsodhoz; Miskolcon született 1955-ben — eszmé- lése és kamaszkora pedig Szuhakállóé. Azt hittem zenész lesz belőle. Ujjai meghittenv becézve érintették a húrokat, s úgy összeforrott a gitár karcsú testével, mint a szeCsorba Piroska

Sötét- van

Sötét van, mint a TEREMTÉS előtt. Csillagaid kiégtek, fáznak.

Pásztorom, hol vagy?

Híre sincs itt a nyájnak.

Hinterland

Vili.

(Halál Hinterlandban 2.)

Aludj jól aludj kedves Az évek elvonultak percek vannak most nekünk idomulni az évekhez Mennyit apadtál bennem Mennyit apadtam ...

A kicsinyek felnőnek megtudják hogy szépek mint a szerelem és csúnyák mint a szeretet hétköznapjai

Aludj jól aludj kedves mint Isten alszik ha kérek szerelmet magamnak és annak aki nem akar meghalni

LÁTÓK)R

Az Észak-Magyarország irodalmi melléklete Szerkeszti: Cseh Károly

P. nyara

kutatni kezdtek anyagi spekulációi után. Még azon a héten búcsúestet rendezett törzshelyén, a P.-ben, aholis cimboráinak esett:

— Holnap örökre eltűnök, és egy pohár borra nem hívtok meg?!

És persze meghívták. Mulatott hát, poharakat tördelt, öregembereket vert meg, szétrombolta a berendezést, s a számla kiegyenlítése előtt csendesen lelépett, ami úgy történt, hogy a WC és a kijárat iránya egybeesett. Ezután P. a D. sörözőben tűnt fel, ahová elköszönni ment írótársaitól. (Valójában persze, szomjas volt még.) Komor arca maga elé meredt; ,,mi lesz anyámmal?" - suttogta, mintha érdekelné, pedig haza csak enni járt, tiszta ruháért, meg pénzért. S mikor pohárköszöntőre kérték fel, csak annyit mondott:

— Szar itt minden, elmegyek a .. .

Aztán a villámló miértekre hozzátette:

— Odakinn van élet. Ott lehet élni. Nem úgy, mint itt, patkányként. P. nem patkány! Nem ilyen életre született!

Néhány nap múltán P.-t a müncheni W. sörözőben találjuk, aholis napfényvert délutánon fogalmazott levelet övéinek:

Anyám!

Küldj pénzt!

Fiad- állt a levélben.

És odakint valóban jól élt. Szociális intézményeket keresett fel, hívőktől kéregetett, cigarettát és Pénzt lejmolt, templomokba és misz- sziókba járt enni; tarhált. Minden Ps.téje a borozóban telt el, ahol német, francia, olasz borok, márkás cigaretták és prostituáltak kö- ?ött válogathatott.

Néhány hetes kinttartózkodása során felkutatott minden ismerőst, pkiknek címeit még odahaza adták lró- és ivócimborói. Azok munkát ^ereztek neki, P. azonban inkább a hideg sörök és a strand világát ''álasztotta. „Ilyen hőségben még dolgozni is ... azt már nem!" —

9ondőlta.

relmesével. Gyönyörű dalokat szerzett és gyönyörű hangja volt. Ez a hang most lekottázhatatlan dal- lamú, örök belső beszédet recitáló versekben szólal.

Farkas Olivér első önálló kötete — az Üvegprés — a Jel folyóirat szerkesztőségének kiadásában jelent meg, a Jel Könyvek sorozatának első darabjaként. az idei könyvhétre. Ajánlom Mindannyiuk szíves figyelmébe.

P. a lakótelep egyik legnagyobb szélhámosaként volt nyilvántartva a köztudatban és a nyilvántartóban. Kezdetben — általános iskolás korában - még csak szülein élősködőn. Különböző iskolai költségekre hivatkozva — kirándulás, menzapénz, KISZ-tagdíj, ,stb. — kért pénzt, s mulatott. A család értéktárgyait a zaciba, a könyveket, hanglemezeket az antikváriumba, pénzét a P. borozóba vitte. Kisnyugdíjas nagyszüleit se szég- ellte „megváq- ni”. Ez úgy történt, hogy P. kukákból kiszedett, szakadt rongyokban állított be hozzájuk „egy szelet kenyérért" — mint mondta. „Hogy nézel ki?!” — kérdezték a nagyszülők megbotránkozva, mire P. lehajtott fejjel, csendesen suttogta: „Nincsen pénz." Az ottaniak szíve általában megesett P.-n — ami nem csoda, hiszen élethűen tudta adni az ártatlant —, és gyakran a betevőről lemondva adtak különböző összegeket unokájuknak. Az ilyen napokat záró estéken P.-t a P. borozóban lehetett megtalálni.

Később — miután három középiskolába kezdett bele, és hármat hagyott ott —, a művészsorsot vállalva írói pályára lépett. írásaiban megfogalmazta a pénzhajhász viAzonban egy szép(nek cseppet sem nevezhető) nyári napon P.-t kiutasították Németország területéről, hiába mondta, hogy őt odahaza politikai okok miatt üldözik, és gyakran verik. Útlevelét csak a német-osztrák határon kapta vissza. Egy ideig nem tudta, mihez is kezdjen, csak nézte-a vörös nap sugarait, miként azok csillogássá tették söröskorsóját. Aztán hirtelen mentőötlete támadt, s aszerint is cselekedett. Negyven év körüli molett nőkhöz lakta be magát szerető gyanánt. Ezekben ,a júliusi hetekben jól élt, volt mit ennie — s innia —, volt hol laknia, ám volt, hogy nem tudott vigyázni magára, s széthányta eltartói labirintusházait. így történt, hogy egy késő nyári napon a házigazda kirúgta, s P. a Ferihegyen landolt. Hazatért szülővárosába, s mikor íróbarátai több hónapos távollétéről fogatták, így válaszolt:

— Lecsuktak. Egy fővárosi folyóirat megbízásából Erdélybe kellett utaznom, hogy hazatérve bemutathassam az olvasóknak az ottani helyzetet. Lefüleltek. Kémkedéssel vádoltak, lecsuktak. Éheztem, fáztam. ütöttek-vertek. És én még azt hittem, nyaralni megyek. Hát igen... Ennyit még senki sem szenvedeti magyarsága miatt ... De én álltam a rettenetes kínokat!

S mikor barátai keresztkérdésekkel ostromolták hazatértét és egészségi állapotát illetően, szemrebbenés nélkül ímesélte:

— Megszöktem. Jugoszlávián keresztül Ausztriába menekültem, a szeku üldözött. Illegalitásba kellett vonulnom, nekem, a neves írónak! (P. ugyanis mesébe illő történeteket zengett külföldi írói pályafutásáról.) Aztán itt - Ausztriában — kellett gyógykezeltetnem magam, egy csendes klinikán. Ekkor sokat írtam. Kezdetben magyar disszidenseknek, aztán a nagyközönségnek, németül. Felkaptak. Mondták, hogy maradjak. Lett volna lakás, pénz, mindent ígértek. De én haza akartam jönni. Nekem mindenem a haza!

Qoblatok

a széthullc nemzedékről

Hányszor tanúja voltam, mikor az apám rádiót hallgatott, vagy kézibe vette az újságot,-egy- egy magabiztos hír olvastán miként füstölgőit vagy háborgott: — Mindig ez a szemérmetlen hazugság! Hogy nem szárad le a nyelvük! Csak megérhetném, hogy amit elhallgatnak, letagadnak, egyszer elolvashatnám! Ahogy szemrebbenés nélkül becsapnak és félrevezetnék, mint a hiszékeny .kiskorúalkat. — Nem érte meg. Az a nemzedék, amely a második világháború, a keleti és nyugati lágerek eleven poklait végigélte, kevés kivételtől eltekintve, már a föld alatt van. Pedig az emberi logika törvény- szerűségei szerint még élniük kéne. Bölcsen élvezhetnék a derűs öregkort, a betakarítás és számvetés idejét, a fiák nem múló háláját. Nem így lett! Elkopva. ronccsá válva régen leléptek a színről.

Emlékeznünk csak: amikor kizsigerelve hazakerültek — már akik nem vesztek oda —• némi lélegzetvétel után már benne is voltaik a szakszerű fqivetkőztetés és földibetaposás szépnevű stáciHányszor hallottam megértéit, igazságért perelő szavát! — fiát ez a világ nyilvánvaló gaz- agaival már örökre így marad?

Nem maradt. Akik hittek a történelem logikájában, tudták, maradhat: mivel emberte- eh módszerekkel emberit föl- 6Diteni sosem ,lehet.

Sokáig ennyi volt a remény, de mégis remény volt.

Elképzelem, milyen, elégtételül olvasná ezt a tetemre hívó, v®*'től iszapos irodalmat, mely- rothasztó valóságát annyira 'Sjtierte, megszenvedte, de amelyet még családi ködben is csak Ör\ szavakkal szólott. Hogyan ‘°§isztrálná a legmodernebbb öklokról szóló írásokat, Szolzse- i'in, Salamov, Rózsa János I öveit, vagy a honi történelem- PPokon is átsütő gaztetteit? Tu- 0rr>, mit mondhatna? — Csaik d megértem.

S vajon mit mondhatunk mi, Í'k fehéren-feketén megismerhették e letagadott, hétpecsétes hyeket és valóságot, a börtö- ^ k barbár stációit, a bizáncias ;italoni gyilkos egoizmusát és

kénkedését s még annyi mást — kimondták, néven nevezték a le- tagadottat, amiről szinte mindenki tudott, vagy amit mindenki sejtett, s ezzel ismert tényékké, már-már történelemmé váltak. S mi, akik e féltett titkok birtokosai vagyunk, e tanúságtétell sohasem felejthetjük el még akkor sem, ha e színeváltozásos korban már új gondok, kételyek és megpróbáltatások szakadnak ránk, s újabb szemérmes gazságok s tönvényes átjátszások beszédes évadját éljük. Viszont nem kétséges, e fondorlatos harcokban már több az esélyünk, de azt a múltat, azokat a Csonttörő vagy alattomos stációkat senki sem felejtheti el.

óiban, az átformálási * cson'thajlító és szánaim®' tóin, hogy vigasztalan ® beesett helyzetükben "C gufcra lelt fiaikkal karé1 sunyító világ elképedés®! nyem tetemre hívják az | fegyverzett, félelmetes hogy utána megint a $ a kötelek fekete évadi1 kezzéik, az éles fogú győztes tobzódása; mar-dl

galmatlan. üdvözítés e hirdetett pirosbetűs ko1''1. szervezés forró hetei, s gig a leragadt nyelv, a s félrebeszélés mérgező csoda embertelen és , műtéteken kellett átesn''1 esnünk a napi haladék® lan testünkben, lelkünk^1 va a károsító nyomok^ künk, életben maradott11 lehet az örömünk? " netán elő is segítettük 11 „színeváltozását”, amik0'j kösnék hirdetett h91 szemérmesen olvadtak kérlelhetetlen napvilág0,1!| ők annyira vágytak, a^ji utolsó órájukig — ha H is — reménykedtelk, Ú1' tűik a nagy pillanatot.

Ha mégis elfelejti, élhet a maga és mások gyönyörűségére a világ végezetéig, abban a pillanatban meghalt, mikor hűtlen lett a bennünk élő eleven múlthoz, hozzájuk: akik a történelmet nemcsak elszenvedték, de mérhetetlen megaláztatás és bátorság révén csinálták is.

Takács József

Tizennyolc éve születtem con. Jelenleg a Kossuth G1 um negyedéves tanulója Az eltelt három év alatt időm írásra is, igy próbál mutatni minden érzést és mást, ami eddigi életernb* Írásaim minket, emberek®* nak tükör elé, s hogy e till teszk túlzások miatt domb megkönnyíti magunkra is111 két. Talán.

Pogány1

lág ökölcsattanásként sújt1 dennapjait, az erkölcstelen resszív emberi megnyílván Novelláiban megjelentek j

— akik tizennyolc éves * nem szolgálnak ki —, jegT®

— akik valósággal megfél® ártatlan utasokat —, nagy19 akik csontsovány unokáik^ nak egy szelet kenyeret, eS gázsprayvel fujkálnak.

Aztán P. belefolyt ®z Minden este a P. boroz® nál olvasott vagy írt, s köz mivel szerinte az élet e elemből tevődik össze, S|, annak egészét. Valóban, ^ kívül semmit nem csinált, rokonok, barátok, szódán* ■ alapok és adakozó hív®* költötte.

Az ámokfutás később méreteket öltött P. élet® lönböző szerkesztőségeket fel, ott munkát vállalt " két részben, vagy úgy s®, el —, előlegeket és kölcsönj fel, hogy azt felvéve ode és kopogtasson más szerk®*' ajtaján.

— Ég a lábam alatt ® mondta egyik tisztelőjének rozóban. Nem csoda, ®* j