Észak-Magyarország, 1991. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-24 / 198. szám

1991. augusztus 24., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Lépésről lépésre... A kárpótlásról IV. Bizonyára a legtöbbet vi­tatott. legtöbb munkát adó és legtöbb indulatot keltő kárpótlási munka a termő­földdel lesz kapcsolatos. Mert lesz olyan, aki év­tizedekig azt sem tudta, hol a földje — gyakran egyetlen öröksége —, elad- ta-e vagy csak bérbe adta, kisajátították-e vagy csak adtak valami pénzt érte, önként mondott le róla, vagy nem. Mennyit kapott érte, milyen Aranykorona értékű volt a föld. Nem nehéz megjósolni, hogy a termőfölddel lesz a legtöbb probléma. Talán azért, mert a tulajdonosok „előkerülésével” a föld érté­ke valóban az „őt” megille­tő szintre kerül. Nézzük te­hát, melyek a termőföldre vonatkozó sajátos szabályok. 13. §. (1) Termőföld ese­tén a kár mértékét a ter­mőföld kataszteri tiszta jö­vedelme (a továbbiakban: AK érték) alapján kell meg­állapítani úgy, hogy egy AK érték ezer forintnak fe­lel meg. Erdő esetén az AK érték négyszeres - szorzatát kell alapul venni. (2) Ha a volt tulajdonos a termőföldjéért csereföldet kapott, a kár mértékét a különbözetként mutatkozó AK érték alapján kell meghatározni. (3) Amennyiben a föld­részlet AK adata a korábbi okiratból nem állapítható meg, akkor az AK értéket a föld fekvése szerinti köz­ség (város) kataszteri tiszta jövedelmi adatainak 1982— 1985 évi lezárása során megállapított átlagos AK adatok alapulvételével kell számolni. (4) Ha az eredeti földet, vagy annak egy részét mű­velés alól kivett területként vagy halastóként tartották nyilván, a kár mértékét a föld fekvése szerinti község (város) legalacsonyabb mi­nőségű szántó művelési ág­ra meghatározott AK értéke alapján kell megállapítani. 14. §. Ha a volt tulajdonos a termőföldjéért bármilyen térítésben (például megvál­tási árban) részesült, úgy annak összegét a kárpótlás 4. §. alapján kiszámított mértékéből le kell vonni. 15. §. (1) A kárpótlási termőföldben történő bizto­sítása érdekében a szövetke­zet vagy jogutódja (a to­vábbiakban: szövetkezet) a 12. §. (4) bekezdésében em­lített értesítés kézhezvételé­től számított 30 napon be­lül a 16—18. §-okban foglalt rendelkezéseknek megfele­lően kijelöli azt az e tör­vény kihirdetése napján a tulajdonában vagy haszná­latában álló termőföldterü­letet, amelyet a 2. számú mellékletben felsorolt jog­szabályok alapján szerzett meg. Amennyiben a szövet­kezet a kijelölési kötele­zettségének nem tesz eleget, akkor az e törvény alapján megszerzett, s a tulajdoná­ban vagy használatában lé­vő termőföldmennyiség tel­jes egészében kijelöltnek tekintendő. (2) Az (1) bekezdés alap­ján kijelölt termőföldterü­letre a kárpótlásra jogosul­takat vételi jog illeti meg. 16. §. A szövetkezetnek legalább a 12. §. (5) bekez­désében említett értesítésben meghatározott AK értékű termőföldet kell kijelölnie úgy, hogy a kijelölt föld- mennyiség átlagos AK érté­kének meg kell egyeznie a szövetkezet egyéb földterü­letének átlagos AK értéké­vel. 17. §. (1) A kijelölést megelőzően a szövetkezet­ben a szövetkezeti tagok és alkalmazottak, állami gaz­daságnál az alkalmazottak földtulajdonhoz juttatása céljából földalapot kell ké­pezni. A földalap nagyságát úgy kell meghatározni, hogy átlagosan szövetkezeti tagonként a 30 AK, szövet­kezeti és állami gazdasági alkalmazottak esetében 20 AK értékű termőföld jusson személyenként, azonban az így számított földalap AK értéke nem haladhatja meg a szövetkezet tulajdonában lévő termőföld AK értéké­nek 50 százalékát. (2) Az (1) bekezdésben említett földalap számításá­nál szövetkezeti tagként, il­letve alkalmazottként, to­vábbá állami gazdasági al­kalmazottként az vehető fi­gyelembe, aki 1991. január 1-én és azóta is a szövet­kezet (vagy állami gazda­ság) tagja, illetve alkalma­zottja, és az (1) bekezdés­ben meghatározottnál ki­sebb mezőgazdasági földtu­lajdonnal rendelkezik. 18. §. (1) A kiadásra kerü­lő termőföldet a védett ter­mészeti területen kívül kel) kijelölni. (2) Ha a védett természe­ti területen kívül rendelke­zésre álló terület a kijelö­léshez nem elegendő a nemzeti park, a nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó és a fokozottan vé­dett területek kivételével a szövetkezet tulajdonában lé­vő szántó, kert, gyümölcsös, szőlő és erdő művelési ág­ba tartozó védett természeti terület is kijelölhető. (3) A védett természeti területből történő kijelölés esetén a természetvédelmi hatóság hozzájárulását be kell szerezni. (4) Amennyiben a kárpót­lás során védett természeti terület kerül kiadásra vagy a terület hasznosítására más korlátozás áll fenn, er­ről az árverésen (21. §.) résztvevőket írásban tájé­koztatni kell. (5) E rendelkezéseket kell alkalmazni védelemre terve­zett területek esetében is. (6) Nem lehet kijelölni a műemlékileg védett, eredeti­leg nem mezőgazdasági ren­deltetésű épülethez, épít­ményhez tartozó, illetve körülötte lévő, eredetileg nem termőföld rendeltetésű földterületet. (Folytatjuk) Európai színvonalú postatörvény készül A kis települések sem maradnak ki Budapest (ISB) Ügy tű­nik, a készülő postatörvény igen szigorúan szabályozza a községek és a városok el­látását: mindez hátszáz lé- lekszám fölötti településen kötelező lesz állandó hiva­talt működtetni. így gyakor­latilag a későbbiekben sem fordulhat élő az, hogy egy kisebb falu postai szolgál­tatások nélkül maradjon. Sőt, kizárja az*t a ma még elvben meglevő lehetőséget is, hogy ráfizetéses működés miaitt bezárjanak egy-egy hivatalt. Az európai nor­máknak megfelelő, de a ho­ni, fejletlenebb társadalmi és gazdasági viszonyokhoz is alkalmazkodó törvényterve­zetről Csernák Endrét, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium főosz­tályvezetőjét kérdeztük. A hazai postai szolgálta­tások, attól is függően, hogy mennyire iparosodott az adott térség, általában a kétezerötszáz-háromezer, vagy az ennél nagyobb lé­lekszámú településeken ren­tábilisak. Könnyen kikövet­keztethető lehet, hogy az ennél kisebb lakosú helye­den, a szolgáltatások költsé­gei nagyobbak, mint a be- vételek. Ennek terheit — és természetesen az egyedural- kodásból fakadó előnyöket eddig csak a Magyar Pos­ta érzékelte, hiszen napja­ikig csak ez a szervezet ''égezhetett hazánkban pos­it szolgáltatást. (1990. janu- :lr elsejéig abszolút szerve- ‘!eti és tulajdonosi monopol­helyzetben volt, azóta pedig az állami monopólium kizá­rólagos működtetője.) Mind­ennek azonban hamarosan végeszakad, hiszen a készülő törvény több esetben meg­szünteti a Posta szolgálta­tási, szerződéskötési és köz­ellátói kötelezettségét, sőt, jó néhány szolgáltatási for­mát a koncessziós törvény­nyel összhangban — vállal­kozói alapokra helyez. Ám nem minden szolgál­tatás esetében lehet vállal­kozást alapítani. Lesznek ugyanis olyan szolgáltatások, amelyek ezután is az állam kizárólagos kezelésébe tar­toznak, s csak az ő megbí­zásából végezheti bármely szervezet az adott tevékeny­séget. így például a nemzet­közi postai szolgáltatások és a bélyegkiadás — mint aho­gyan a világon mindenütt —, 'továbbra is kincstári terü­letnek minősülnek, így az állam tulajdonában marad­nak. Oka ennek az is, hogy a nemzetközi egyezmények a világot egységes postai terü­letként kezelik, s ezérit csak állami közreműködéssel tart­ható fenn a határokat átlé­pő forgalom. A másik nagy területen a koncessziós elv érvényesül. A levélpostai, valamint az utalványforgalommal össze­függő szolgáltatásokat azon­ban nem azért adják ki koncesszióba, hogy a vállal­kozó működhessen, hanem azért,, hogy a közellátás színvonala javuljon. Segít ebben az is, hogy általában pályázati úton választják majd ki azt a szervezetet, amelynek végül koncessziót adnak. (Néhány területen a kormány és az önkormány­zatok természetesen pályá­zat kiírása nélkül is kijelöl­hetik a koncesszort.) A harmadik területen sza­bad lesz a pálya és a ver­seny: csomagküldésre, hír­lapkézbesítésre, itávmásolait — bürofax — szolgáltatásra bárki vállalkozhat. S való­színű, hogy vállalkozni is fog, hiszen a távmásolat- küldés nagy nyereséggel já­ró tevékenység, s a banki szolgáltatások közvetítésének is megvan a haszna. A hír­lapkézbesítést pedig a lap­gazdák, a kiadók szervezik majd meg. Mindezek ismeretében nem valószínű tehát, hogy gyengülne a postai jellegű szolgáltatások színvonala. Ráadásul a postai hálózatot ezután is működtetni kell, ott is, ahol ráfizetéses: a költségek előteremtésélje pe­dig valószínűleg, a kincstár is besegít. Ám, hogy ne le­gyen veszteséges a tevé­kenység, azért a vállalkozók is mindent megtesznek: új szolgáltatásokat vezetnek majd be, s a rentábilitás el­éréséért egy-egy vállalkozó több szolgáltatást is össze­kapcsol a településeken. Ké­szülve a versenyre, a Posta úgy alakította, alakítja ki a hálózatát, hogy arra akár kereskedelmi szolgáltatáso­kat is rá lehessen telepíteni. Ráthy Sándor Sokan jobban szeretik, mint az igazi 0 forró, áthevitő kánikulát, az aszfalt- és fagylaltolvasztó meleget. Ilyenkor már kevesebben keresik fel a Mályi-tó part­ját, a diszkó hangja sem ér az égig, és ta­lán az egymást okoló, tavat és környezetet féltő indulatok is megcsillapodnak egy ki­csit. Majd a jótékony ősz és a még béní- tóbb tél elfedi a gondok-bajok egy részét. Ilyenkor kevesebb turistára süt itt a drága Nap, ám ez a bágyadt nyárutó, őszelő is kínál szépségeket, csak észre kell venni mindahányat. ...mikor Gerard Philippe távozott az asztaltól, a tár­saság egy pillanatra elné­mult, majd az egyik ugyan­csak világhírű — művészből szinte önkéntelenül buktak ki a csodálkozás szavai: mi- 1 ként lehet ember ennyire tökéletes? (Mi így mondanánk: Ez nem igaz! Ilyen nincs!) A tökéletesség tényleg nem emberi tulajdonság, s akik netán mégis megközelí­tették, azok nem magyarok voltak. Karinthy Ferenc kalauzo­lásával belehallgathatunk egy hazai asztaltársaság dialógusába. A két fősze­replő — immár két nagy árny — Ady Endre és Tersánszky. Az utóbbi leszerelésekor (tehát a Viszontlátásra drá­ga^ hatalmas sikere után) a Három Holló díszes asztal­társaságánál megállóit az ott trónoló Ady Endre előtt, katonásan összevágta boká­ját. — Józsi Jenő — mert ez az eredeti neve .. . Amaz csupán intett, jól van. O azonban nem hagy­ta ennyiben. — És nekem tisztelt haza­fi, kihez van szerencsém? — Ezt se tudja? — lepő­dött meg bosszúsan a nem i épp szerénységéről híres költőfejedelem. — Nem én, becses enge- delmével. — _Ady - bökte ki kurta­sértődötten, fölpillantva, hogy a bárdolatlan kófic mikor ájul el. — Hogyan, Hady? Sajná­lom sose hallottam urasá- godról. Pardon, mivel tetszik foglalkozni? A gőgös szilágysági — fe­jezi be^ Karinthy Ferenc a jellemző kis történetet - vá­laszra se méltatta. (Staféta- Magvető - 1991.) Ebből a forrásból ma még merítek, de most áll­junk meg egy pillanatra. Azt hiszem be kell valla­nunk, hog^, a gőgöt, döly- főt, provincializmust, kicsi­nyességet — mely még szel­lemi óriásainkat is megfer­tőzte — mi úgy örököltük, mint más népek fiai a be­tegségeket. Hogyan formálhatta volna magát tökéletesre közöttünk Gerard Philippe? Va’gy - játszunk el a gon­dolattal — mi történik akkor nálunk, ha egy tehetséges fiatal színész elbúcsúzik al­kalmi asztaltársaságától? Nem valószínű, hogy az eltávozottat kórusban di­csérni kezdik. Sőt azt is megkockáztatom, hogy ho­nunkban senki nem lehet annyira tökéletes, hogy ne érje gáncs úton-útfélen. S, ha netán tökéletes volna, még több kifogás érné. De amig mindez viszony­lag zárt körökben zajlik — mint egy-egy csoport, klikk belső ügye, kis vihara—ad­dig hagyján. Végül is a fo­gyasztót a végtermék érdek­li. De mióta kitört a sajtó- szabadság (ami azért nem egészen azt jelenti, hogy tetszés szerint belegázolha­tunk egymás emberi, szak­mai becsületébe) azóta min­denki talál fórumot, hogy legszélsőségesebb nézeteit közzé tegye. Természetesen nem a sza­badságot sokallom, hanem az intellektust kevesellem. Vagy beszéljünk csak egy­szerűen jólneveltségről. Az ember (mert ez lelkes lény­hez egyszerűen méltatlan) nem engedheti meg magá­nak, hogy embertársára vi­csorogjon, vagy köpködje azt. Dehót soha ennyi ordiná- ré gesztus, ennyi modortalan megnyilatkozás, mint mosta­nában. Mintha nem gondolnánk ar­ra, hogy minden szavunk el­sősorban bennünket minősít. Emberi (szellemi) minősé­günk, erkölcsi, szakmai hite­lünk, súlyunk a tét. Mintha éppen a minőség, a formátum hiányozna. Mert — idézem ismét Karinthy Fe­rencet a már hivatkozott kö­tetből: „Bizonyos szinten fe­lül már a formátum szá­mít ...” Dehát mi is az a formá­tum? Abban az értelemben, ahogyan — Karinthy után — én szeretném használni, nincs igazán szinonimája. Mert a formátum nemcsak keret, alak, méret, hanem a képességek érvényesítésére alkalmas testi, lelki állapot — habitus is. A nagyformátumú ember, természetesen nem szent, nem gáncstalan lovag -oly­kor téved, mások ellen is vétkezik, lehetnek bűnei, bű­nös mulasztásai, megbocsát­hatatlan hibái — de mindig magas szellemi szinten mű­ködik: nem szisszen minden kis szilánkhoz. Egyáltalán: semmiben sem kicsinyes. Nagy vágyak hevítik, s nem kis bosszúk. Ilyennek tartja Karinthy Fe­renc Major Tamást s úgy gondolom sokan osztjuk az író nézeteit. Én abban az időszakában ismertem meg, mikor mór neki okoztak gondokat, fájdalmakat, hoz­zá lettek hűtlenek. Aznap is bejött hozzánk órára, mikor leváltották. Megfosztottak főrendezői tisztségétől, ilyen-olyan be­tegségek kínozták, egyre gyengült a látása, de azért játszott: mindig voltak nagy­szabású tervei. S nem az őt perifériára szorító másik mű­vészt kárhoztatta ( vagy az akkori minisztériumot), ha­nem Strehlerért lelkesedett, meg a szolnoki szerződését lobogtatta. Immár álljon itt a teljes szövegű írói méltatás for­mátumáról: „Bizonyos szin­ten felül mór a formátum számít, s ő, vitathatat­lan, kivételes formátum volt. Hatalomban és bukotton, kiverten s leigázhatatlanul visszaküzdve magát, kima­gasló alakja kulturális éle­tünknek: kiolthatatlan vörös láng a budapesti éjszaká­ban." Kár, hogy a formátumot nem lehet tanítani, elsajátí­tani ... Talán éppen erről beszél­get most abban a bizonyos égi kávéházban — a nagy színész asztalnál - Gerard Philippe, Csortos (aki jókor figyelmeztetett a statiszták rémuralmára) és Major. S a témához bizonyára van sza­va Moliére-nek is, meg Sha- kespearenek is. Akik (mert azért sem XIV. Lajossal, sem Erzsébettel, vagyis a koruk­ban uralkodó szellemi, val­lási áramlatokkal nem volt könnyű) nemcsak azért tud­tak színházat csinálni, mert volt tehetségük a színi mes­terséghez, meg a drómaírás- hoz (ez bármilyen sok, mégis kevés) hanem azért, mert általában az élethez és az alkotáshoz volt formátu­muk. Ha lenéznek ránk egy csillag-ablakon bizonyára csóválják a fejüket. Talán még sírnak is? Ámbár a tör­pék purparléja inkább ne­vetséges, mint szomorú. Legalábbis az égből néz­ve... Csendes nyárvége

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom