Észak-Magyarország, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-27 / 175. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1991. július 27., szombat Fények és árnyak Szemnek szép látvány a miskolci Rákóczi utcán a díszes kút, rajta a virágdísz. Elszomorító viszont a háttér: a tégláig leomlott vakolat a jobb sorsot érdemlő ház falán, lógó vezetéknyaláb, s az út mentén szabadon növő dudva. Fotó: Farkas Maya Ne hagyjuk üresen! Érettségi „találkoztunk MM Tanítványában él tovább a tanár .Miklós fiam, belőled még miniszter lesz egyszer...” Július végére igen sok házikert kisebb-nagyobb része szabadul fel, miután leterniett a borsó, vagy a korai vetésű uborka felsült. kiszedtük a hagymát, a retket. Csak a városi emeletes házak lakói tudták, micsoda érték pár négyzetméter is. Akik műanyag poharakban, erkélyeken, néhány maréknyi földeeskékben dédelgetik, szeretgetik pár szái paprikájukat, babusgatják a muskátlit a fodros petúniái vagy a petrezselyemzöldet. Ezért mondom én — túltermelési válság ide vagy oda — becsüljük meg környezetünkben a felszabadult négyzetmétereket! Van rá példa, és lehetőség bőven, hogyan lehet hasznosítani az ,,önarcú” árválkodó földdarabkát. Itt van mindjárt egy példa: a borsószárat nem is kell mindet kitépni, sőt! Két sor közé vethetünk ubtarkamagot, és a hőség .ellen védi a kikelő növényt az egymásra .borított két sor borsószár. Egy másik lehetőség: a másodvetésü borsó. amit ilyenkor már sűrűbben kell vetni (kisebb lesz a gyomosodás, támasztják egymást a növények és a borsószem is zsengébb lesz. Vethető másodnövényként a bab is, a cékla is. vagy például az úgynevezett tépősaláta. A fodros levélpetrezselyem szintén vethető augusztus elejéig. Miskolcon, de más városokban is napjainkban is lehet találkozni friss egészséges palántákkal. Ne idegenkedjünk ezektől, hisz' a városkörnyéki termelők tudják, hagy bizonyos növények akár július végén—augusztus eleién is palántálhalók. Ilyen például a kelkáposzta, a kara- 'ábé, a fejes saláta és a fejes káposzta is. Ezek termései már a téli eltevésre alkalmatlanok, hisz’ nem ..érnek” be, de az őszi lolyantatos mindennapi fogyasztásra alkalmasak. A jó gazda e nyári vetéssel- palántálással sok pénzt spórolhat meg a családnak, arról nem is beszélve, hogy a szorgalom jogos büszkeségre ad ckoít. (bekecsé) ....... Hangod iskolám egy a s ok harangból, amit máma kongat, az már halnapra szól: — az élet útjain nem jár egyedül, akihez hű társnak a tudás szegül." — írta Hudy Ferenc költő, egykori tanuló iskolánk jubileumi évkönyvébe. Az ebben az esztendőben 105 éve működő Alma Mater kapuja előtt e nyár egyik szombatján, az 1965— 66-os tanévben végzett volt Berzeviczysek gyülekeztek. Huszonöt éves érettségi találkozóra jötek el az ország különböző részéből, sőt ketten külföldről. Annak idején Berzeviczy Gergely Közgazdasági Technikumnak hívták iskolánkat, s volt egv kereskedelmi. s egy ipari tagozata. A „cégér” többször is változott. hiszen a történelem sodrával sohasem sodródva, hanem mindig megelőzve azt, elsőként 'kért és kapott, utat a megújuláshoz. Miskolc és környéke igényét előre Iáivá képezte ki kereskedelmi, ipari, felső, vagjt középfokú végzettségű szakemberré az itt tanulókat. Mert ezt igényelte a mindenkori nagytudású tanári kar, az igazgatók, no és a kor szelleme. A 'nap meleget és fényt sugárzott a kereskedelmis volt IV/A. osztály diákjaira. Az elmúlt években so'kan nem tudtak eljönni a találkozóra, így nem csoda, hogy egymástól kérdezgettük; „Ne haragudjon, te ki is vagy?” Aztán szégyelltük magunkat. Elskandáltuk az osztálynévsort, és megpróbáltuk a magunkkal hozott régi képek alapján beazonosítani) egymást. Itt volt: Ács, Barna. Bazsek. Drenkó, Dzsupin. Erdélyi. Fűzi I.. Fűzi K., Gálik, Karatta, Kollár, Kovács, Kelemen, Laczó, Mi- kita, Németh, Opra, Orosz, Pofon kai. Rat'kóczay, Rózsa, Sárosi, Surányi, Szalontai, Szarka, Szenczi, Szopkó, Újházi, Várkonyi és még egy fiú a B-ből, Zahodár, aki, hosszú évek óta Ausztráliában él. Végül is megegyeztünk abban mindenki előnyére változott. A fiúk komoly férfiakká nőték ki magukat. és megállapíthattuk nem vagyunk öregek, hiszen egvikünk sem nagyszülő még. Fgv társunk volt azonban akit mindenki felismert, hiszen gvakran láthattuk Tv- ben. újságban. hallhattuk hangját a rádióban, és különben is. mindnváj'an őszinte szívvel drukkoltunk, és még ma is drukkolunk neki. Németh Miklós, országunk Vött miniiszterelnöke. most az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnö- ke volt ez az osztálytársunk. Amikor fönn a teremben mindenki beszámolt életéről, egyikünk megjegyezte: emlékeztek amikor a kitűnő tanuló Miklósnak azt mondta osztályfőnökünk Gabi bácsi : „Miklós fiam, belőled még miniszter lesz egyszer !... és az lett! Mertük volna ezt komolyan hinni ?! . . . Mikor Németh Miklósra kerüli a beszámoló sora, legelőször is megköszönte Rózsa Attilának, hogy megtalálta levelével, egyeztette és elfogadta azt az időpontot amit ő javasolt nekii ... és így itt lehet közöttünk. — Ügy gondolom, mindnyájan szívesen jöttünk ide. Én mindenképpen már csak, azért is, mert kihagytam néhány találkozót — mondta. Hogy igazoltan, vagy igazolatlanul, azt ma már nehéz lenne eldönteni. Most úgy éreztem — az ember a kerek évfordulónál, s a 25 év Hlyen, hacsak teheti ... — mégha a világ másik végén van is, igyekeztem ideérni. Nekem kerek ez az év abból a szempontból is, hogy holnap lesz a 20 éves házassági évfordulónk, ezért utazom már holnap reggel vissza Angliába. Feleségemet az egyetemen, ismertem meg. Szilágyi Erzsébetnek hívják. Két fiúnk van, 17 és 14 évesek. A nagyobbik kosárlabdázik, magasabb bárkinél itt az osztályban, nem rám ütött. A kisebbik az én alkatomat örökölte, nagyobb nyelvtehetséggel, mint az enyém vc.lt. Most, a múlt héten hétfőn jöttek utánam Londonba. Magamról azért nem mondok többet, mert azt hiszem nagyijából nyitót# könyv voltam mindnyájatok előtt. Miindenesetre sokkal nyugodtabb körülmények között vagyok. Ez is kihívás persze, amiit itt kell csinálnom ebben az új bankban, amelynek a ilétjogo- sultságát sokan vitatják. Tehát bizonyítani keld ismét valamit, s én az ilyen típusú feladatokat mindig! szerettem. Bízom benne, hogy a négy évre megkötött szerződés után ismét visszatérek Magyarországra. Hogy miképpen és hogyan, arról még korai lenne beszélni. Legfontosabb, hogy legyen egészségünk és erőnk ezért külön örülök, hogy volt tanáraim közüli Hlyen szép számmal, egészségben ennyien itt tudtak lenni. Kívánom mindnyájuknak, az. osztály nevében is, hogy még sokáig éljenek egészségben. Mi, többiek, nem jutottunk el ugyan a Magyarországon elérhető második legmagasabb méltóságig, de egyikünk sem szégyenkezhetett, hiszen mindnyájan emberekké váltunk. Van közöttünk pénzügyi, műszaki, számviteli, munkaügyi osztályvezető, több tidegennyelv- szakos tanár, általános iskolai pedagógus, óvodai és iskolai gazdaságvezető, kérése kedelmi és vendéglátóipari boltvezető és helyettes, agrármérnök, statisztikus, főkönyvelő, gyógyszerész és temető gondnok, újságíró, miskolci bank igazgató, rend- őralzeredes, adószaktanácsadói vállalkozó, termény- ágazatvezető, anyagelőadó, s van akinek ügynöki irodája van, s két kft.-ét és 1 rt.-t vezet. Életünk nem volt zökkenő és bánat mentes, de gyerekeinkről beszéltve sokan büszkén mondhattuk: nem ránk ütött, ő jobb tanuló. Két osztályfőnök köszöntötte az osztályt. Dr. Deák Gábor, aki a történelem és, a magyar tanítás mellett osztályfőnökünk volt. Megértő emberként, kiiváló pedagógusként van emlékezetünkben. Nagyon akarta, hogy okos és értelemes emberekké váljunk. Jó példa erre országjáró buszkirándulásunk is, amikor elintéz,- te, hagy beültessen bennünket a szegedi egyetem előadótermébe, „ízleljük” levegőjét, hangulatát, akarjunk tovább tanulni. 1949-től tanított. Ma 73 éves, és most is tanít. Dr. Környey László tanárúr, másodosztályfőnök- ként vitte érettségire az osztályt. Tizenhét éve dolgozik a „városi tanácson”, ahol többen közüliünk felkeresték már. A többi tanáraink is felidézték a velünk kapcsolat tos emlékeiket. Szóltak magukról is: Csatáry Imréné, dr. Nikodémusz Antalné, Murányi Gyuláné, Kovács Gyula, Kocsi István, Üveges Imre, Szávó János, — Nagy Búza Béláné tanárnőnk férje álltai köszöntött bennünket, átnyújtva jelképesen az osztálynak, egy nagy csokor virágot. Csótai János iskolánk mostani igazgatója szólt az Alma Mater múltjáról, jelenéről, jövőjéről, s az itt tanulókról —, akiknek mint mondta, van és lesz jövőjük, hiszen kereskedőkre, vendéglátósokra mindig szükség lesz. Végül néma felállással gondoltunk azokra, akik már soha nem lehetnek közöttünk. Elhunyt tanárainkra, s volt osztálytársunkra, a csendes, jólelkű Szolga Pistára, aki nem érhette meg ezt a 25 éves találkozót. Az estébe hajló összejövetelünk kellemes, meghitt, hangulatban, közös Vacsorával fejeződött be, emlegetve közben az együtt megélt, ma már múltat idéző szép emlékekkel Drenkó Éva Tévedés Mindent elrendezett és 'mindent átgondolt. Különben már ihetek óla készült az öngyilkosságra. Talán akkor fogant meg benne az elhatározás, aimikor megbi- zonyasodött Miargó hűtlenségéről. Előzőleg, a gyanús jelek komor felhőjében .'kutatva, irrtég nem gondolt a Rallálra. Nem, inkább a düh, •a romlbolásra serkentő düh tombolt szívében, s a remény: talán mégsem igaza kószia hír, a jó Ibarútok adta figyelmeztetés merő irigység, ikomázó tréfa. Azután egyre több, gyanút ébresztő momentum gyűlt, is ezzel hétköznapja rendje ii)s |felborult. A gyárban idegesen végezte munkáját, néha minden ok nélkül hangos, haragos szavakat használt beosztottjaival szemben, semmit sem talált jónak, á legkisebb szabálytalanság kihozta a sodrából. így ment hosszú hetekig. Az emberek csodálkozva nézték, s mert jó megfigye- ,1 ők épe sségge 1 re n d elkez et t, az arcokból mindent kiolvasott, nyitott könyvből sem olvadhatott volna különbül. Kétség és remény .között vergődött, olykor órákig elnézte ötödik emeleti lakásának ablakából a hulló hópelyheket. Most már nyár van. Nem az ablakból, hanem a virágos erkélyről néz le a mélybe, az épülő házak betonalapjain ugráló gyerekekre, mert szünetel a munka, ma, vasárnap. Érdekes, mióta megbizonyosodott a felesége hűtlenségéről, akiivel 20 éve él együtt, valami egyszerű nyugalom lengi körül. Talán az egylheti kanok, mély töprengés, az önmagával folytatott ádáz vita, a lassan letargiába süppedő filozofálás utóhatása ez, v.agy a belenyugvásé? A lezárt ügy melankóliája? A tehetetlenség fájó beismerése? Ellepett az erkély 'korlátjától, beljebb az árnyékba. Ez a nyár mintha megbolondult volna. Délelőtt 10 óra és 2‘8 fok meleget .mutat a hőmérő. Szinte izzik a levegő, odalent a betonalapokon, fürdőruhában ugrándoznak a gyerekek, visítva élvezik a betont öntöző ember vízsugarait.» Atkozott meleg! De hát mit törődik ő ezzel. Egy órán belül a számára se hideg, se meleg nem lesz. Se gondolat, se vágy, szégyenérzet sem. sem barátok, kaján moso- l.yú ismerősök, vagy szánakozó, gyöngéd kézfogások. Egyszerűen es véglegesen megoldódik minden problémája, megszűnnek az utcai bolyongások, az itthoni bormámorba fojtott éjszakák. Egyszóval semmi sem lesz, egy nagy nyugovás lesz két méterre a föld alatt. És minden olyan jól egybevág. Margó, a vidéken lakó édesanyjához utazott, a fia katona valahol a Dunántúlon, a levelek készen, csak semmi sietség, nincs rá szüksége, mindennek eljön az ideje. Mintahogy annak is eljött, amikor — ma kéthete — megbizonyosodott Margó hűtlenségéről. Ki gondolta volna, hogy egy olyan jelentéktelen, kis emberrel kezd ki, szinte elképzelhetetlen ! Pedig valóság! Akkor, késő délután már bizonyosságot akart. A felesége után ment, aki azt mondta, egy barátnőjével van találkozója. Valóban találkozója volt, de azzal a senki, semmi emberrel, akivel egy rövid séta után fölment a lakására. A szemközti lépcsöházban húzódott meg, ott elte át élete legnehezebb óráját. Szinte leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy rájuk törjön, ám a szégyen, a botránytól való félelem, az esetleges gúnyos mosoly visszatartotta. És ami a legborzalmasabb, ott, szégyenének helyétől alig pár méternyire döbbent rá: nagyön, nagyon szereti az asszonyt, s talán még jobban kívánja, mint húsz évvel ezelőtt, amikor 18 éves volt Margó. Buta, konok gondolatok! S ez a hőség! Egy hónap múlva nem lesz ilyen. Butaság, ismét a távoli holnapra gondolni. Az öt emelet magasság — biztos halál. És fejjel lefelé ugrik, így még biztosabb . . . Vajion Margó, hogy néz a barátai szemébe? És hogy néz a fiúk, a katonafiúk szemébe? Ismét az erkély korlátjához lép. Odalent a gyerekek a hideg zuhany után még vidámabban hancuroz- nak, a szemközti ház erkélyére idős nő lépett, mögötte húsz év körüli fiatalember. Igen, a fia. Azt még szerette volna látni, hiszen nagyon szereti. A fájdalma és a megdöbbenése óriási lesz, bár az ördög ismeri ki a mai fiatalokat. Lehet, hogy Margó kimagyarázkodik előtte és minden megy tovább, a szigorú hétköznapok rendjében. Azért mégis ... A fia sírni fog, hazaengedik szabadságra és virágot hoz a sírjára. Be les a szobába. Az asztalon a két levél — fehér papír, fekete sorok —, azután ismét a mélybe néz. Egyszerűen csak mélyen át- hajlik a korláton — gondolja — a lábammal rúgok egyet és ... Élesen, követelőzőén, szinte parancsolóan felcseng a telefon. Ügy érzi, agyát hasítja a hang, a már előre hajló teste megmerevedik és hirtelen hangos-dühösen felnevet. És. az önmaga számára is idegen nevetés visszarántja a mélyből. Bemegy a szobába és szokott, beidegződött mozdulatokká! emeli fel a telefonkagylót. A vonal túlsó végén katonás hang: — Halló! Bemcsei lakás! — Igen. — Bemcsei Antallal beszélek? — Igen. — Kérem, sajnálatos hírt kell közölnöm önnel. A felesége, Bemcsei Antalné. születeti Kadra Margit ezelőtt egy órával autószerencsétlenség áldozata lett. Kérem, szíveskedjék befáradni a baleseti kórházba. — De .hogy ... hogy ... és milyen autó, hiszen a szüleihez utazott vonattal... — Kérem, ez a tényállás: a Lillafüred felé vezető úton történt. A felesége egy EO 74-52 számú Wartburgban ült. . . Lecsapja a kagylót. Az EO 74-52-es számú Wartburg azé a senkié, semmi emberé, akivel Margó megcsalta. Tehát nem utazott a szüleihez, hanem a szeretőjéhez ment, azután Lillafüredre indultak, hogy végül a halálban kössenek ki. Zúgó fejjel botorkál ki az erkélyre, kezében a két búcsúlevéllel. Az egyik pillanatban valami zavaros elégtételféle önti el, a másik pillanatban azonban üvölteni szeretne a fájdalomtól. Hirtelen a fia arca kerül lelki szemei elé: hogy fogom megmagyarázni az egészet, hogy tudom tisztába tenni előtte az anyja emlékét. Nem, most már nem ugorhat a mélybe, valakinek a fia mellett kell élni. Ha egy percet késik a telefon ... Tépi, marcangolja a búcsúleveleket, s a foszlányokat, a bősugarú napfényben játszó gyerekekre szórja. Holdi János
