Észak-Magyarország, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-06 / 157. szám

1991. .július 6., szombat

ESZAK-MAGYARORSZAG 3

fl mezögaztlasághan súlyos válság van

Beszélgetés az Agrárszövetség megyei elnökével

Az Alkotmánybíróság ismeretes döntése után a kormány új átdolgozott kárpótlási törvénytervezetet terjesztett a parlament elé, amit aztán a kormánypárti képviselők többsége megszavazott. Ellene tették le a voksu'kat az ellenzéki pártok .képviselői, sőt a kisgazdapárti honatyáik egy csoportja is. A parlamenti többség elfogadta ugyan a tervezetet, tehát immár létezik a kárpótlási törvény, amely — és ez kétségtelen tény — igencsak megosztja a társadalmat. E tekintetben sem született tehát közmegegyezés, amelynek 'következményeivel, ha akarják, ha nem, a majdani, a következő kormányoknak kell számolniuk. A mezőgazdasági szakemberek szerint a legnagyobb vesztes a honi mezőgazdaság, hiszen a fenyegető jelek már érzékelhetők. A mezőgazdaságról, a kárpótlásról beszélgettünk Szilágyi Adolffal, az Agrárszövetség Borsod-Abaúj- Zemplén megyei elnökével.

— A legszomorúbb és a legveszélyesebb a bizonytalanság. Szerintem, a Parlamentben megszavazott kárpótlási törvény igen sok pontjában támadható, s újra az Alkotmánybíróság elé kerülhet. Ezért hót ezt a törvényt, úgy ahogy van, félre kellene tenni és a kárpótlást, új alapokon újra kellene tárgyalni; olyan alapél - vek szerint: akiitől bármit elvettek, az kapjon kárpótlást, de az ne függjön össze a jelenlegi földhasználattal, a jelenlegi tulajdonviszonyokkal. A földet illetően például, aiki gazdálkodni akar, az fizessen be egy földalapba egy meghatározott összeget és ebből a földalapból kárpótolják mindazokat, akiktől földet vettek el.

— Az Agrárszövetség véleménye szerint a kárpótlási törvény számos veszélyt rejt magában..■

— így igaz, hiszen létrejön majd egy tulajdonosi réteg, valamint egy ettől elkülönült földhasználói réteg. E két csoport érdekei soha nem találkoznak, hiszen alapvetően ellentétes érdekeikről van szó. Ez pedig a mezőgazdaságot vagy megbénítja, vagy olyan árfelhajtó szerepe lesz, amit a társadalom, a fogyasztó nem bír majd el, mert aki bérbe akar adni, az magasabb bérleti díjat alkar, aki pedig bérletet kénytelen fizetni, az ezt az összeget beépíti majd az árba.

— Mit tart az Agrárszövetség a legsürgetőbb tennivalónak a mezőgazdaságban?

— Olyan megoldás kell, amit elfogad a kárpótolt is és a jelenlegi földhasználó

is. Nem olyan törvényre van szükség, ami iszembeálilítja az érdékeket, mert az ilyen törvény csak tovább növeli a feszültséget. A jelenlegi földhasználók érdekeit semmi, képpen nem szabad figyelmen kívül hagyni, ám a törvény alkotói nemes egyszerűséggel mellőzték azt a tényt, hogy Magyarországon a téeszekben több százezer ember dolgozik és nekik is van a kárpótlásról egyáltalán nem hízelgő véleményűik.

— ,A föld népe igen, a föld viszont nem figyel a vitára, „csak” terem, ha művelik. Itt az aratás, mi lesz a megtermelt ~gabonával, nincs piac, eladatlan termék- feleslegeink vannak.

— A mezőgazdaságban súlyos válság van, függetlenül attól, hogy ezt a kormány ném ismeri el. Volt és van tejügy, sertésügy, húsügy, búzaügy és még sorolhatnám tovább. Nyílt titok, hogy a jelenlegi kormánykoalíció a közös piaci érdekeknek feláldozta a magyar mezőgazdaságot; ugyanakkor a mezőgazdaság fizeti meg a koalíció belső válságát is, hiszen a kisgazdák szélsőséges programja .teljes mértékben ellentétben van az MDF korábbi mezőgazdasági programjával, amit a koalíció vezető pártja teljes egészében feladott a koalíció látszategysége érdekében. A nyugat-európai versenytársaink örülhetnek, mert világhírű mezőgazdaságunk gyors ilezüllését legszebb álmaiikban sem remélhették. Verseny nélkül máris győzték az agrárpiacokon, miközben mi vitatkoztunk, ők betörték arra a piacra is, ahonnan mi rosszul értelmezett politikai Okokból kiszorultunk. A magyar mezőgazdaság számára egyébként is nagy kihívást jelent a jól felszerelt, igen tekintélyes támogatást élvező közös piaci mezőigazdaság, még akkor is, ha a jelenlegi struktúra megmarad, és pem verik szét. Ám vannak politikai erőik, akiknek ez mellékes ügy, a honi mezőgazdaság valós érdékei,t félresöpörték és a politikai, a pártérdekek döntöttek. Sokba kerül majd ez az országnak, és bizony jó lenne majd a mezőgazdaság évi másfél - kétmiilliárd dolláros eddigi nettó exportja. A kormány bizonytalansága, a szakminisztériumban a szákértők féliresöprése a legmélyebb válságba sodorta mezőgazdaságunkat. Ennek hatását, következményeit máris érzékelhetik mind a magángazdaságokban, mind pedig a nagyüzemekben.

— Az Agrárszövetséget azzal vádolják, hogy egyértelműen a téeszeket képviseli, nem figyel a farmerekre, a vállalkozókra.

— Semmiképpen nem áll meg ez a vád. Mindig azt mondtuk, hogy a mezőgazdasági termelés belső feltételeit rendezni kell. Kapjon életteret, azonos esélyegyenlőséget a magángazdaság, a farmer típusú gazdaság, de amíg nem tud megerősödni egy sikeres vállalkozói réteg, addig ne verjük szét azt, amire itámaszlkodunk. Sajnos, a történések nem a rendeződés irányába mutatnak. Tovább zi.lálódiiik majd a mezőgazdaság, a termelés még ott sem lesz zökkenőmentes, nyugodt, ahol a feltételek és a pénzügyi lehetőségek is adottak. Ment ha nem vagyunk biztosaik abban, hogy ki fog aratni, akkor még inkább bizonytalan lesz, hogy ki fog majd vetni. A termelőszövetkezetek felélik összes tartalékaikat, hiszen erre kényszerülnek. Folyik a nagyhangú demagóg hangulatkeltés, a feszültségek szítása és félő, hogy ez robbanáshoz vezet. Jó lenne, ha számba vennék a han- goskodók, hogy ma milliókba kerül egy valamennyire is korszerűnek mondható kisgazdaság felszerelése, ám akinek több milliója van, az most nem a mezőgazdaságba fekteti azt, mert ott nehezen, vagy egyáltalán nem térül meg. Kór tagadni a tényt: vannak, akik azit hiszik, gondolják, hogy a vidéki, a falusi emberek a városi föld- tulajdonosok cselédjei akarnak lenni. Hát rosszul számítanak .. .

Szarvas Dezső

Babra munka, de megéri, ezekből a liánokból téli diszitönö- Kapáljáik a mahóniákat vény lesz

A virágok nem vakációznak...

...hanem éppen a vakáció idején kápráztatják el a környezetüket. Nem vakációzhatnak hát a miskolci Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Szakmunkásképző Iskola növendékei sem nyárhosszat: minden tanuló kerek egy hónapot áldoz szünidejéből a Szentpéteri kapuban levő, héthektáros kert és az újabban bérelt négyhektáros ültetvény ápolására. Itt és ott mindig van tennivaló. Itt nyílnak a rózsák, gyarapodnak a krizantémok, a mahóniák, a muskátlik, a szegfűk, gyűjteni kell a szárazkötészeti anyagokat. * amelyek majd a rideg télben színesítik otthonainkat. A bérelt földön gyógy növény-termesztéssel foglalkoznak ebben a szezonban a kis kertészek. Ettől is, attól is bevételt várnak, hiszen fönn kell tartaniuk kis birtokukat és menedzselniük kell azokat a tehetséges tanulókat, akik minden évben elhozzák a pálmát az országos kötészeti versenyekről.

Üzleti szellemben nevelődnek a diákok, de a tanáraik, így Tóth Béláné gyakorlatvezető tanár arról is gondoskodik, hogy ne vesz- szék ki a növendékekből a közösségi gondolkodás sem. Csodaszép parkot építettek nemrég a városi busz végállomásán, akik itt szállnak le. itt szállnak föl, megcsodálhatják...

F.: Farkas Maya

a szívet azt föl-föl barátaim!”

l

G. Nagyné dr. Mació Ágnest, megyénk ország- gyűlési képviselőjét, a szovjet csapatok kivonulása alkalmából rendezett ünnepségre hívták Török- szentmiklósra. Az ott elmondott ünnepi beszédet közöljük ezúton.

Tisztelt Hallgatóság! Ahogy nagy ünnepeink előtt a nemzeti lobogót fölvonják, úgy ehhez a nevezetes naphoz illően, Ady Endre soraival köszöntőm Önöket!

„Tudom pajitásom, szívbéli pajtásom,

Nem is magunkat,

a holtakat bánom, Kik meg nem élték

ezen igaz jókat, őket sajnálom, síri

bujdosókat.

Elmentek hát a megszálló szovjet csapatok, mint ahogy elmentek innen a labancok, és a törökök is. Mindhárom világhódító birodalmat alaposan megleckéztette, móresre tanította ez a kis nép! Tálán épp emiatt ültek ilyen sokáig a nyakunkon. Gondoljanak csak Nándorfehérvárra, Hunyadi Jánosra, a Rákóczi- szabadságharcra, 48—49-re,

Kossuth Lajosra, végül 195b- ra, különös tekintettel Pong- rátz Gergelyre és a Corvinközi szabadságharcosokra.

Ezeket a traumákat a hódító hatalmak soha nem tudták kiheverni. Figyelmükbe ajánlom Borisz Jelcin Amerikában tett kijelentését: miszerint a kommunista rendszerek bukása nem most a 80-as évek végén kezdődött el, hanem 1950-ban 'Magyar- országon, és ezért a világ halával tartozik a magyaroknak. Itt állunk a szabadság küszöbén újra, s a következő években elválik, hogy a világ hállás lesz-e nekünk ?!

A 'legutóbbi parlamenti beszédemben azért, figyelmeztettem a miniszterelnök urat, hogy 1956-tal és a vértanúsággal szemben hűtlenek

nmmm

nem lehetünk soha többé, mert, ha mi felejtünk, hogy várhatjuk el a világtól, hogy ne feletjsen? Elveszünk, ha elveszítjük magunkat! Mielőtt még bárkiben megfordulna az a gondolat, hogy ez a kivonulás csak úgy megadatott, vagy mielőtt még néhány mai magyar politikai kisajátíthatná ezt az eseményt, sietek leszögezni: hogy a szovjet csapatokat a 'távozásra először Nagy Imre vértanú miniszterelnök szólította fel a nép nevében. A XX. századi történelem lapjaira kitörölhetetlenül felírta a magyarság nevét. De hála- ígéretek ide, hála-ígéretek oda, az idők folyamán nem kényeztettek el bennünket. Aki figyel, láthatja, hogy a nagyhatalmak hogyan osztanak, szoroznak a népek, nemzetek feje fölött megint. Nem lehetnek hát illúzióink, hogy most aztán egycsapásra megváltozik itt minden. De a legfontosabb megtörtént: a magyarság újra kefébe veheti sorsának irányítását. Csak pontosan, precízen végzett együttes munkálkodással juthatunk el újra egykori, majd eljövendő önmagunkhoz. De most még a számvetés ideje tart: föl kell térképezni veszteségeinket, mulasztásainkat, tévedéseinket, elsiratni tiltott halottainkat. A múlt pontos, kritikus és alázatos ismerete nélkül nincs jövőnk. Meg kell tanulnunk újra valódi nevén nevezni a dolgokat, pontosabban gyakorolni azt a bátorságot, hogy nevén nevezhetünk mindent: a cserjét kicsinek, a jegenyét magasnak, az igazat igaznak, és a becstelenséget becstelenségnek. Ahogy Balczó András mondta: „Nem azt kell szembeköpni, akit ki kellene tüntetni, és nem azt kell kitüntetni, akit szembe kellene köpni.”

Ami nagyon lényeges, nem hiheti senki, hogy a kommunista társadalmak bukása után, nincs más dolgunk, mint szolgaian lemásolva követni az üdvözítő Nyugatot! Nekünk, magyaroknak a demokráciát kellene kialakítanunk, nem a szabadrabló kapitalizmus meghonosításán fáradozni. A többségi érdekeket képviselő politikát érvényesíteni, a klikk-uralmakkal szemben. Nem annyira

bonyolultak, nem annyira átláthatatlanok a dolgok, csak nem szabad megengedni, hogy félrevezessenek bennünket. Akik már-már elvakultan azt hangozhatják, hogy pénzért minden és mindenki megvehető, meg kell kérdezni tőlük nyugodtan, hogy az édesanyáknak, és a hazának mennyi az ára?

A szabadrabló társadalom más szóval a liberálkapitalizmus a kisebbség mérhetetlen vagyonosodását eredményezi a többség rovására. Nem is az a nagyobb baj, hogy most egyesek túlságosan is meggazdagodhatnak, hanem inkább az, hogy nagyon sokan kiszorulhatnak a jövőből. Bizonyára ismerik József Attila sorait: „Retteg a szegénytől a gazdag, és a gazdagtól fél a szegény.”

A demokrácia és a libe- rálkapitalizmus között az a leglényegesebb különbség, hogy a demokráciában az embert és az esélyegyenlőséget védő garanciális törvények vannak! Nem elég hangoztatni, hogy mi lenne a jó, hogy mit kellene tenni: a politikát ellenőrizni kell, és számonkérni az ígéreteket? Azért mondtam a Parlamentben, hogy soha semmilyen politikában ne bízzanak, mert a politika nem szerelem, nem bizalom kérdése: hogy „hittem szép szavadnak, mégis megcsalál.” A mindenkori politika csak akkor szolgálja a magyar nép érdekeit, ha kérlelhetetlenül ellenőrzésünk alá vonjuk. Mi vagyunk a hatalom, a kormány pedig szolgálatot teljesít, vagyis szolgálni köteles bennünket. A jövőt illetően több olyan energiaforrással is rendelkezünk, amely előnyöket biztosít számiunkra a demokrácia alakításában.

'Először is három nagy és kivételes politikai gondolkodót, mai szóval politológust adott a magyarságnak a XX. század: Szabó Dezsőt, Németh Lászlót és Bibó Istvánt. Ezeket a gondolkodókat eldugták, eltiltották a nemzet elől. Most letiltásuk fordított sorrendjében megjelennek egymás után. A könyvhéten éppen engem ért az a megtiszteltetés, hogy Budapesten, a Vörösmarty téren én mutathattam be és méltathattam Szabó Dezső újra megjelent politikai főművót, az Egész látóhatárt. Az említett gondolkodók voltak azok, akik az úgynevezett harmadikutas társadalom elméleti alapjait felvázolták. Ennek lényege tömören: hogy se nem a kommunizmus, -se nem a kapitalizmus, hanem a nemzeti sajátosságainkra épülő demokrácia az egyetlen eredményesen járható út. Ez az első és egyetlen út valójában. Hogy mennyire megsejtették ezek a tudósok a jövőt, bizonyíték erre Japán, vagy Finnország példája, hogy csak egy-kettőt említsek. Ezek az országok a sajátosságaikat figyelembe véve jutottak el a nyugvópontra. De ugyanúgy, minta Kodály-módszert, Szabó De- zsőék elgondolásait is más országok hasznosítják eredményesebben, egyre nagyobb sikerré!.

A másik nagy energiaforrás, amelyből meríthetünk, az 56-os harmadikutas forradalom, amely világtörténelmi jelentőségében csak a nagy francia forradalomhoz mérhető. Ezekben a nagy tettekben Párizs és Budapest egyedülálló fővárosok a világban. Legutoljára a saját utunkról 56-ban térítettek le bennünket. Most folytathatjuk annak a demokráciának a kiteljesítését, ami akkor félbeszakadt.

Egy egészen új és fiatall politikusnemzedékre van szükség. Ezt az új politikus- nemzedéket nem a szolgalelkű ség, hanem a szolgálat kell, hogy jellemezze, a nemzet szolgálata! Annál az egyszerű oknál fogva, hogyha valóban szabad lett az ország, akkor a vezetők nem Moszkvának és nem Amerikának, hanem a népnek kell, hogy számot adjanak minden tettükről. De a népnek sem szabad felednie, hogy hová vezet az, ha hagyja magát ámítani. Ezért nem szabad megengedni, hogy profi politika címén, érdekei ellen politizálhassanak. Figyeljenek hát mindenre és ne hagyják magukat se elámítani, se becsapni soha többé. Ezen az ünnepi napon Kosztolányi Dezső gondolatával búcsúzom: „A fejet kicsit lehajtani, de a szivet azt föl-föl barátaim!”