Észak-Magyarország, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-05 / 156. szám
NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Lévay Györgyi Telefonszámunk: 13 órától 17 óráig 41-888. Ki üt a kispadra Diósgyőrött Felkészülés: július 18-tól Tegnap délelőtt Miskolcon, a Tokaj Vendéglátóhá'Z Menedzser Klubjában: sajtótájékoztatót tartott a DVTK. A megyei és városi sajtó képviselőit Fülöp István ügyvezető elnök köszöntötte, aki bevezetőjében elmondta: sajnálják, ugyanakkor megértik Palicskó Tibor vezető edző távozásának mozgatórugóit. Hangsúlyozta, hogy az osztályozok miatt lépéshátrányba ikerültek, kevés a megfelelő szabad edző, a játékosfronton pedig csillagászati árak jelentkeznek. Szót váltottak Bene Ferenccel, ám az „ős-újpesti” nem cseréli fel a fővárost Diósgyőrrel. Az ügyvezető elnök nem titkolta, hogy külföldön is nézelődnek, esélyes jelöltként az FC Bíbornál hét éve munkálkodó trénert említette, aki egy védőt és egy befejező csatárt is hoz(na) magával. Palicskó Tibor még egy hónapig segít a pirosfehéreknek, aztán a fővárosi képviseletet veszi át. A felkészülés július 18-án kezdődik, a tervek szerint részt vesznek az Egerben sorrakerülő Marlboro Kupán, amelyen rajtuk kívül a házigazdák és az UTE részvétele már most biztos, a negyedik csapatot később ismerik meg. Tóth Lajos elnök arról beszélt, hogy gazdaságilag gondok és problémák jelentkeznek, ám ezek nem nagyobbak, mint bármelyik egyesületnél. Tény, hogy a futballistáik az NB II-ben 23 millió forintjába kerültek a klubnak, az 'NB I-ben 50 millióra lesz szükség. Vállalkozásokkal lehet élénkíteni a fellendülést, de szó van tehetős külföldi szponzor bekapcsolásáról is. Mindent elkövetnek, hogy zavartalan működési feltételeket biztosítsanak, a bajnoki rajtig tisztázni szeretnék a függőben lévő kérdéseket. A sajtótájékoztató végén az egyesület vezetői ajándékokat adtak át Palicskó Tibornak. Gyalogos a teherautó alatt Tegnap, kora délután egy lyes sérülésekkel szállították idős férfit elütött egy tehei- kórházba. A gyalogos erősen autó Miskolcon, a Vologda ,, városrészi Shell-kútnál. K. ittas a.lapotban kei ült a E.-t súlyos, nem életveszé- teherautó alá. Angol zenészek a szerencsi várban Az angliai Sherborn Kollégium népszerű könnyűzenészei játszanak Szerencsen, a várban, ma délután 6 órakor. A rendezvény házigazdája dr. Egeli Zsolt, független országgyűlési képviselő- jelölt. Az együttes alapítója • Owen Clark úr célul tűzte ki egy olyan ifjúsági jazz zenekar létrehozását, melyben az Európa Tanács 26 országából minden tagország, köztük Magyarország is, két fővel venne részt. • Vállalkozó szellemű agrárszakembereket keres a Hsereháti Településszövetség. A hollandiai Kis Falvak Szövetsége ugyanis lehetővé teszi négy csereháti lakos számára, hogy hosszabb ide- g tanulmányozhassa Hollandiában az állattenyésztést, illetőleg a kisüzemi tejtermelést. Ezen kívül 10 olyan rsereháti iskolát. keresnek, amelynek tanulói videolevelezést folytatnának hollandiai iskolásokkal. • A XVI. Sárospataki Népfőiskolái Találkozó alkalmából a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek repozitóriumában július 6án, délután két órakor az 1871 és 1931 között élt Pa- lágyi Deák Géza gimnáziumi rajztanár, festőművész, illusztrátor, író munkáiból nyílik emlékkiállítás. Borsod-abaűj-zemplén FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.-3527-Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztőség: 41-894. Kulturális rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: THOMAS KOCH és VERES MIHÁLY ügyvezető igazgatók Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 41-817. Telefax: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 156 forint, egy negyedévre 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár. 1991. JÚLIUS 5., PÉNTEK A Nap kelte 4.53, nyugta 20.44 órakor A Hold kelte 0.07, nyugta 13.40 órakor Névnap: Emese, Sarolta Száz éve született John Howard Northrop (1891— 1987) Nobel-díjas amerikai kémikus. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Meleg marad az idő, helyenként zápor, zivatar várható A hőmérséklet 25, 30 fok között alakul. (MTI) MiskoIci^xNy^r’91 Straub Dezső és a tinik A tayal^i Miskolci Nyár talán legsikeresebb színházi bemutatója volt a tapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpadon Az ördög nem alszik című zenés vígjáték. Az előadás segédrendezője és egyik főszereplője Straub Dezső volt. Az esős idő miatt akkor csak kevesen láthatták a vígjátékot, ezért most, július 13-tól újra műsorra tűzték. De Straub Dezsővel már július 6-án is találkozhatunk az Akropoliszon. Ö a rendezője és az egyik szereplője a délután négy órakor kezdődő Tini show-nak. A műsorban fellépnek még a Vidám Színpad felnőtt és gyermekszínészei, a miskolci Thália Ifjúsági Művészeti Stúdió tagjai és a sztárvendég: az Első emelet. Péntektől péntekig Július 5.. péntek: 19.00: Zenekari estek és oratórium — a Miskolci Szimfonikus Zenekar Mozart-estje: közreműködik Gsavlék Etelka és Mdinár András (Minorita templom). 20.00: Potyautas .(Akropolisz). Július 6.. szombat: 20.00: Potyautas (Akropolisz). Július 7.. vasárnap: 17.00: Térzene a MÁV és Bányász Fúvószenekar közreműködésével (Miskolctapolca): 20.00: Potyautas (Afcropo- ilisz). Július 8.. hétfő: 20.00: Potyautas (Akropolisz). Július 9., kedd: 20.00: Potyautas — esőnap (Akropolisz). Július 10.. szerda: 20.00: Potyautas — esőnap (Afcro- pdliisz). túra A Miskolci. Ifjúsági Ház Kocsis Pál kertbarát szakköre gyógynövénygyűjtő körutat szervez július 5-én délután Munikácsy Gyula túravezető irányításával. Az érdeklődőket délután három órára váriák az Ifjúsági Ház (Miskolc, Győri kapu 27. szám) udvarára. KÖZLEMÉNY Az EMAsz Miskolci Üzem- igazgatósága értesíti a Mályi község területén Jakó és üzemelő Tisztelt Fogyasztókat, hogy az Önök folyamatos és minőségi villamosenergia-ellátása érdekében, 1991. július 8-tól 19-lg, munkanapokon 7—16 óráig szakaszosan — munkálatok végzése miatt — áramszünetet tartunk. Kérjük Tisztelt Fogyasztóink szíves megértését. Német nyugdíjasok Tokajban Tokai testvérvárosi kapcsolatban 411 ,a németországi Oestrich Winkel nevű. Rajna-menti kis várossal. Együttműködésük keretén belüi gyakran nyílik lehetőség cserelátogatásokra’^két település lakói között. Legutóbb egy nyolc tagú. nyug- díiasokból álló delegáció érkezett a Tisza-parti városba. hogy kellemes tíz napot töltsön itt a Tokaj—Oestrich Winkel Baráti Társaság jóvoltából. A vendégek megismerkedtek Tokajjal és környékével, jártak Miiskol- son. Lillafüreden és a Hortobágyon. Ellátogatták a Tolcsvai, Bormúzeumba és részt vettek egy hajókiránduláson a Bodrogon. Természetesen megkóstolták az ízletes hegyaljai borókát is. Tegnap indultak haza. elmondásuk szerint felejthetetlen élményekkel. Piaci jelentés Zöldséges gyümölcshegyek Kedvezett az idő a zöldáruinak — bőséges volt egész héten a kínálat a piacokon. Olcsóbban mérték a burgonyát, a hagymát, kilóra is volt a főző tök. A gyümölcsből valóságos hegyók mosolyogtak a stand ókon, ám a kispénzű emberek — ők vannak többségben — néheadták már a paprikát. Meg- zen szánták ell jelent a zöldbab, s kelendő vásárlásra. magúkat Búza ítéri Vasgyári piac Szerencsi Burgonya 15—25 117—!25 20—30 Vöröshagyma 30—150 35—40 60 Fejes káposzta 1:0—16 15—16 10—25 Sárgarápa/osomó 10—25 10—20 10—18 Petreziselyem/iosoimó 10—25 10—25 10—20 Kelkáposzta 20—30 20—25 10—30 Karai áibé/diairiajb 6—16 6—15 5—10 Kanfliol 15—30 20—40 30—40 Zé’Jler/diaráb 10;—‘15 _ .. P aradicsom 70—100 80—1100 80—140 Paprika, tv. 40—70 40—00 90—100 Hegyespaprlilka/dlb 1—HO 2—6 5—7 Bácskai paprika 40—80 80--i L eesqpaprliika 35—40 — — Retek/osomó " 10—16-. H 9—20 Zöldhagymia/iosomó 8—HI2 10—112 6—12 Uborka 29—40 20—40 30—50 Gorába 140—‘250 «0--. S avanyúikáposzta 50 50 —• Tojás/diarialb 2,40—4 2S40—4,20 3—3,50 Szárazbab 90—Ü30 100—1120 100—120 Sóska/lkg 40 30 — Zöldbab 60—100 70—80 50 Zöldborsó 118—30 20—30 ,20 ' Sáláta/lfej 4—10 10—115 5—1(0 Főző tök 20—30 25 20 őszibarack 40—90 70—1100 50—60 Földiieper 180 120 60—80 Cseresznye 40—70 30—60 40—50 Meggy 30—70 30—50 40—50 Egres 30—40 20—30 — Ribizli 40—60 35—60 — Málna 70—100 80—90 60 it A Magyar Szocialista Pái felhívja a miskolciak fi gyeimét, hogy július 8-á 17—19 óra között jogi ta nácsadás lesz dr. Hrabá Andrea közreműködéséve Helye: Miskolc. Korvin C u. 9. ÜGYELETES ÁLLATORVOS . Miskolc város területén júli 5-én (pénteken) .19 órától júli 8-án (hétfőn) reggel 7.30-ig i Puskás Gábor, körzeti állat« vos. Lakása: Nyékládháza n kóczi u. p'a. Telefon: 91-7 Rendelés és bejelentés: 813—14 és 18 19 óra között, miskolci .állatkórházban, az ügy le< szombaton és munkaszür ti napokon, 8—12 óra között. ORVOSI HÍR Dr. Borsányi Gábor belgy gyász kardiológus főorvos m gánrendclését megkezdte Mi kolc, Bottyán J. u. 16. s alatti Egészség Centrumba (Csabai kapui SZTK melle utca.) Rendel: csütörtök 18—: péntek 15—17 óra között. Előz tes bejelentés minden délután helyszínen vagy a 60-216-os t lefonon.