Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-05 / 130. szám

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Tsz-ek átalakulni! Száz állami gazdaság eladó! Kft., rt.f szövetkezet társasági adót fizet tét. az általa használt helyiségek bérleti díjának megfizetésére. Mivel a díj­fizetés elmaradása felmon­dási indok lehet, egyben kérték a bíróságot, hogy kö­telezze a bölcsészeket az épület elhagyására. A Miskolci Bölcsész Egye­sület jogi képviselője a tár­gyalást megelőző napon, te­hát hétfőn írásban elfogult- sági kifogást jelentett be Borsod-Abaúj-Zemplén va­lamennyi bíróságával szem­ben. Hogy a kifogás meg­alapozott-e vagy sem, ar­ról a Legfelsőbb Bíróság határozhat. A döntésig — hallottuk dr. Sarkad! Sán­dortól — a városi bíróság semmilyen percselékménvt nem folytathat. A megyei önkormányzat kontra miskolci bölcsészek ügyben tehát már most szükségessé vált a Legfel­sőbb Bíróság közreműködé­se. U. J. A Norma S. P. Frydlaunské ízléses konyhabútoraival, rozsda- mentes mosogatóival hivja fel a látogatók figyelmét. Csehszlovák hét Miskolcon Tegnap délelőtt nagyszámú szakmai közönség volt kí­váncsi a kormány privatizá­ciós programjára, melyet dr. Raskó György FM helyettes államtitkár ismertetett Mis­kolcon a Tudomány és Tech­nika Házában. Termelőszövetkezeti, álla­mi gazdasági vezetők, a me­zőgazdaság érdekképviseleti szerveinek munkatársai, az élelmiszeripar szakemberei hallgatták a B.-A.-Z. megyei Agrárkamara vendégét a kárpótlásról, agrárpolitikáról és a privatizációról. A Raskó György álltai nagyvonalakban ismertetett, FM által kidolgozott agrár­Befejeződött az ügyészségi vizsgálat ia törökbálinti ka­tonai zendülésben részt ve­vő húsz sorkatona ügyében. Közülük egyet — aki alkal­matlannak bizonyult a ka­tonai szolgálat ellátására — már korábban szabadon en­gedtek, tizenkilenc társa elő­zetes letartóztatásban várta a Budapesti Katonai Ügyész­ség állásfoglalását. E szerint mind a tizenkilenc letartóz­tatott alaposan gyanúsítható a zendülés, egyikük ezen be­lül a zendülés kezdeménye­zése bűntettének az elköve­tésével. programot a kormány ugyan elfogadta, de az még koránt­sem végleges. Egy azonban egészen biztos benne: hogy a kormány és a parlament deklarálta a magántulajdo­non alapuló agrártermelést, hiszen a világon mindenütt sikeresebben produkál a magánítermelés, mint az ál­lami. Az infrastruktúra — tehát a posta, a közlekedés stb. — tekintetében még óvatos a kormány a privatizáció vo­natkozásában, ellenben a föld, a mezőgazdasági ter­melés, az élelmiszeripar azonnal privatizálandó. A vizsgálat megállapította, hogy szolgálati elöljáróik — nevezetesen a laktanya pa­rancsnoka és az alegységpa­rancsnok — is elmarasztal- hatóik, mégpedig elöljárói in­tézkedés gondatlanságból történő elmulasztásának vét­sége miatt. Őket azonban csak az illetékes parancsno­kaik feljelentése álapján le­het katonai bíróság elé ál­lítani. Mint ismeretes, 1991. ápri­lis 7-én a Magyar Honvéd­ség törökbálinti alakulatánál húsz sorkatona megtagadta az őrszolgálat ellátását, a A kormány szerint is je­lentős devizatermelő a me­zőgazdaság és az élelmiszer- ipar, hisz’ nincs még egy ilyen ágazata az országnak, ahol például Itavaly 1,3 mil­liárd dollár volt a tiszta be­vétel. Ezért a kormány úgy dönltött, nincs más lehetőség, mint az agrárágazat fejlesz­tése és a privatizáció, a ki­váló klíma, a jó föld (az európai átlag fölötti minő­ség) kihasználása, hogy a na­turális előny végüil tényleges anyagi előnnyé váljon. A szakember szólít ** az EGK-hoz való csatlakozás­ról is, de óvott a túlzott de­rűlátástól, hisz’ ké(t, igen ne­szolgálan szabályzat szerint veszélyeztetve ezzel a rájuk bízott hadianyag őrzésének folyamatosságát. A katonák fizikai és pszichikai leter­heltségre hivatkoztak, ami a feszített szolgálati vezénylés­ből származott. Közülük töb­ben szeszes italt fogyasztot­tak előzőleg, mások a kez- (Folytatás a 2. oldalon) héz feltételt kell teljesíteni a magyar gazdaságnak: az egyik az európai szintű jogi szabályozás, a másik pedig az agrárgazdasági feltétel- rendszer kiépítése még a be­lépés előltt. És bizony e csat­lakozásnak ára van: a me­zőgazdasági szektorban a be­lépéskor már igen magas hatékonysági szintet kell el­érni, ami komoly áldozaitok- kal jár. Ezért már most meg kell kezdeni az előkészüle­teket (például privatizálás, agrárpiaci rendtartás, szövet­kezetek átalakítása, külön­böző támogatási rendszerek kiépítése, új adótörvény el­fogadása, agrárbankok lét­rehozása). A kialakuló birtokviszo­nyokról, a tulajdonlásról, a mezőgazdaság privatizációjá­ról a helyettes államtitkár elmondta, hogy mintegy száz állami gazdaság eladó, mind­össze húsz-huszonöt marad meg állami tulajdonban, a szövetkezetek pedig valami­lyen más formában dolgoz­hatnak tovább, de minden­képpen át kell alakulniok, hacsak a tagság 2 3 része ezft le nem szavazza. Az élelmi­szeriparból is kivonul az ál­lam, igaz, hogy jelenleg egy­(Folytatás a 2. oldalon) Per a volt megyei pártszékházért A bölcsészek elfogultságot jelentettek be A zendülők ügyét átadták a katonai bíróságnak Szezonkezdet az Augusztus 20. strandon A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés és a Mis­kolci Bölcsész Egyesület kö- zöitt zajló perben tegnapra tűzte Iki az első tárgyalást a Miskolc Városi Bíróság. A pert a megyei közgyűlés kezdeményezte, mert már asak ezen az úton szerez­het érvényt a január 24-én hozott határozatának, amely szerint a bölcsész egyesüle­tet a megyei pedagógiai in­tézet Miskolc. Marx Károly utca 96. sz. alatt található épületben kell elhelyezni. 1991. december 1-ig. A böl­csészek nem kívánnak tá­vozni az MSZMP egykori megyei székházából. Többek között váltatják, hogy a szók - ház jogosan került volna a megyei 'közgyűlés használa­tába. A perről dr. Sarkadi Sán­dor. a városi bíróság elnö­ke tájékoztatta lapunk munkatársát, s elmondotta: a megyei közgyűlés kereset- levelében kérte, hogy köte­lezzék a bölcsész egyesül e* Az öt napig tartó áru­szemle megnyitójára tegnap délellőtt került sor a Diós­győri Vasas Művelődési Ház­ban. Az ostravai cégek zö­mében ölyain termékeket ál­lítottak ki, amélyék basz- nálaíta mindennapos a ház­tartásokban. A megnyitóra népes küldöttség étkezett Miskolcra, élükön Vaclav Klecka, az Uinitrading Ltd. vezlórigazgatója és Bakiban Milan, Ostrava alpolgármes­tere. A vendéglátóik részéről Károly István, a Traex— Borsod Kft. ügyvezető igaz­gatója és dr. Csepregi Csa­ba, a Mislkdlci Poilgánmeate- ri Hiiiviatal osztályvezetője köszöntötte a megnyitó részt­vevőét. Az áruféleségek széles vá­lasztékából bizonyára ki-ki megtol álja az ízlésének és a pénztá rcáj án a!k megfelelőt, A Novo Hut Ostrava, a gép­jármüvek fém abroncsának széles választékát kínálja mivel jelentős részük meg- vásárölhia'tó a helyszínen. (Fekete—Fojtán) in... .......................................................inni................................■>*■>...... A morózus május után végre fellélegez­hetünk: végre beköszöntött a nyár, az idő­járás gondolt egyet és az előrejelzés szerint alakult. A hétvégén a hűvös hajnal után a délelőtti óráktól kezdve sütött a nap, kelle­mes meleg volt egész nap, a hőmérséklet Miskolcon meghaladta a 21 Celsius-fokot. Aki csak tehette, útrakelt, a kinn, a sza­badban töltötte a napot. A kiskertekben vég­re fürdőruhára vetkőzve lehetett végezni a munkákat, főzni a bográcsgulyást. Sokan mentek a vízpartra, a vérbeli turisták az er­dőt járták. Milyen volt a meteorológiai nyár kezdete a strandokon, hogyan alakult a forgalom a kempingben? A körtelefon alapján megtud­tuk: az évszaknak megfelelően. Az Éden kempingben nem volt éppen nagy búcsújárás - az igazi nyári szezon az isko­lai vakációval veszi majd kezdetét. (Folytatás a 8. oldalon) SY-TA KFT H—3532 MISKOLC ZALKA MÁTÉ 36. Telefon: 00-36-46/78-935 Telex: 62-407 Telefax: 00-36-46/78-935 SY-TA KFT. a RENAULT személygépkocsik és haszonjárművek B.-A.-Z. megyei kizárólagos jogú képviselője RENAULT CLIO az 1991. év autója. Maga az élet. ELADÁS? MISKOLCON ! SZERVIZ? MISKOLCON! ALKATRÉSZ? MISKOLCON I az AUTÓKLUBNÁL. 3531 Miskolc, Győri kapu 32. Telefon: 46 84-633 Hmm A parancsnokok is vétkesek IJTT» I 5 ■ I Fi ^ IHWJ S!i;5sSS«Ä ■ 7 5iai:M«Ä M M

Next

/
Oldalképek
Tartalom