Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-01 / 127. szám

1991. június 1„ szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Dóra-völgyi lágerekben Kőbányai robot — orosz foglyokkal III. Végzősök A felvétel 1941. május 10-én készült o mis­kolci Érseki Római Katolikus Tanítóképző In­tézet udvarán. Hogy ki lehetett a fotográ­fus? Nehéz lenne kikutatni. De hoj van mór a miskolci tanítóképzés? és hányféle szóród­tak a végzős növendékek? Budapest, Mis­kolc, Nézsa, Kassa, Perkupa, Léva, Losonc, Caracas, Litke... Ennél csak azt lenne ne­hezebb összeszámolni, hogy hány gyermeket tanítottak meg írni, olvasni, számolni. Félévszázaddal ezelőtt negyvenhat végzős fiatal lánynak „adott lámpást kezébe az Úr”. A mai miskolci találkozóra viszont már csak kevesen lehetnek itt. A névsorban kis ke­resztek jelzik: igazoltan hiányoznak... (fg) Hatpárti hullámverés után koalíciós vihar? Lebegyánlból 1945 decem­ber elején Rozsdesztvóba, Lebegyántól k-b. 30 kilomé­terre vittek tovább. Ez a kényiszenmunlkatábor a Don keleti partján, egy kőbánya kiszolgálására létesült. A lá­ger, miimt az előbbi, drót­kerítéssel volt .körülvéve, kí­vüli őrtornyokkal. A bánya a lágertől olyan 100—150 méterre volt, közvetlen a Don-iparton. A bánya mély­sége 50—60 méter lehetett a felszíntől számítva. Egyébként is az volt az érzésünk, hogy az egész Oroszország egy nagy kon­centrációs tábor. Itt, a bá­nyáiban civileik, velünlk fő­leg nők dolgoztak, akik 2 méteres vaspálcával fúrták, ütögették a lyukat a nagy kőtömbökbe a robbantás­hoz. A nacsalnyik ellenőriz­te a lyukaik mélységét. A civilek velünlk nem beszél­gethettek, de azért az őr­ség figyelmét kijátszva ér­tekeztünk velük. A civilek­nél hiánycikk volt a szap­pan. Mi ezt felkínáltuk ne­kik, kenyérért. A szappant letettük tőlük kb 10 méter­re, elmentünk onnan, majd ők, amiíkor a bánya pere­mén sétáló őrség nem fi­gyelt, elvették a szappant. Másnap ugyanilyen módon vettük át a kenyeret. Állí­tólag ezeket az oroszokat internálták. A munkahely és a lakhely között mozoghat­tak. Az orosz őrséget a „Voj- na komandó” egészítette ki, amely románokból állt. Ve­zetője egy besszarábiai ta­nító vélt. Az egész komandó kb. 30 főt tett ki. Ügy néz­tek ki, mintha hízók órán lennének. Persze, jóltáp'lált- ságiulkat a láger konyhája biztosította, a foglyok ká­rára. A szakácsok iis ked­veztek nekik azért, hogy megmaradjanak konyhai be­osztásban, ami ilyen helyen főnyeremény. A láger fogolylétszáma 500 fő lőhetett. Mind magyarok. Ügy háromihetenként moto­zást tartottak nálunk abból a céllból, hogy .a támadóesz­közöket (például kés) elve­gyék. Ez egyébként csalk ürügy volt. mert ami meg­tetszett nekik, azt egyszerű­en zsdbre vágták. így ko- pasztottak meg miniket a mosdószappaintó‘1, borotva- készlettől, meg egyebektől. Engem egyszer motozáskor a román tanító vizsgált. Az érettségire kapott pecsét­gyűrűmet a kőbányai mun­ka miatt pénztárcámban tartottam, és a zsivány ro­mán onnan kilopta. Amikor megállapítottam, hogy hi­ányzik a gyűrűm és szól­tam neki, még neki állt fel­jebb, hogy meggyanúsítom. A fiúik mondták, hogy ne vigyem az ügyet a lágerpa- rancsnokság elé, mert ezek még bosszút állnak és meg­keserítik az életemet. Nehe­zen, de kénytelen voltam az esetbe belenyugodni. Egy másik alkalommal az orosz főhadnagyhoz kerül­tem motozáskor. Megtalálta a gumicsúzlimat, kihúzta, mintha lőne vele, mosoly­gott és zsebre tette. Ügy látszott, még a csúzlitól is tartottak. Egyébként ami kést találtak, azt mind el­vették. A fogoly, ha talált egy vastagabb lemezt, vagy laposvasat, azt addig dör­zsölte a betonhoz, vagy kő­höz, míg a kenyérvágásra alkalmas eszköz nem lett belőle. A csúzlit azért csi­náltam, hogy lelőjem vele a csókákat. Ezeket dugva, sá- torlap ailatt bevittem a lá­gerba, áhó.l egy sárospataki állatorvossal megegyezve, megosztottuk egymás között. Ö olyan 45 év körüli volt, igen rossz kondícióban. Nem járt le a bányába, így meg tudta főzni a. csókát. Egy alkalommal hatunkat a parancsnok főhadnagy elé citálták, aki mindenáron ránk akarta bizonyítani, hogy szabotáltuk a munkát. A tolmácsnak köszönhettük, hogy kibeszélt minket a kel­lemetlen helyzetből. A tol­mács Dózsa Molnár Dániel, református tábori lelkész volt. (Ma is miskolci lakos). Ha az orosz reánk bizonyít­ja a vádat, könnyen bünte­tőlágerbe visznek, vagy helyiben megbüntetnék. A kiszabott büntetés súlyát ta­lán ki sem bírtuk volna. Történt egyszer, hogy a bányából való felijövetelkor az egyik fogoly kilépett a sóiból és felvett egy krump­lit. A lágerba' való bevonu­lás után az őrszobára vit­ték és nagyon megverték. Egyszer az egyik fogólytárs meztelenre vetkőzött, oda­ment a kapuihoz, és félre­érthetetlenül mutatta, hogy ,.ezt nekték”. Szidalmazta az oroszokat. Állítólag a központi lágerba vitték, és egy beteg transzporttal ha- zaiküldték. Arrti hulladék faanyagot tudtunlk szerezni, azzal fű­töttük esténként a kályhát, amelyet felváltva álltunk körül és melegedtünk. Itt szárítottuk meg pufaj'kánk slicdkörüili részét, mert az átfázás mlialt a isok kisszük- séginger olyan gyorsan jött, hogy egy kevés mindig be­ment a nadrágba. Amikor a pufajika száradt és gőzöl­gőit, tiszta vizeletszag volt a levegő. A kb. 4 hónapos kőbá­nyai munka után annyira lefogytam, hogy zárt lábál­lásban a combom felső ré­sze között az öklömet úgy át tudtam dugni, hogy az bőrhöz nem ért. Az első időben az 5 kilogrammos kőtörőkadapáccsal egy nagy kőtömböt rövid idő alatt szétvertem, de négy hónap után a kalapácsot, ha ötször felemeltem és lesújtottam vele, már meg kellett áll— nőm pihenni. A kitermelt ikövel vago­nokat kellett megrakni, amelyek 30, de voltak 60 tonnásak is. A 30 tonnáso­kat 110 cm, a 60 tonnásokat 70 centiméter magasra kel­lett rakni. Ügy segíthettünk magunkon, hogy a vagon ajtaja mögött megraktuk a kívánt magasságban, vagonon belül pedig építet­tünk, ami abból állt, hogy hézagosán raktuk a na­gyobb köveket háromszög­ben, és azt betakartuk egy nagy lapos kővel. Így keve­sebb kőből látszólag meg­raktuk a vagonokat. Amikor végeztünk, jött a munkaát­vevő, a botot, amelyen a 110 és a 70 centiméter be volt jelölve, odatartotta az ajtóhoz és megállapította, hogy „harasó” és engedélyt adott a vagonajtó behúzásá­ra és lezárására. A mozdony rákapcsolt a szerelvényre, azt megrántva az „építések” a vagonokban összedőltek és a kőmagasság majdnem a felére csökkent. Ez min­ket nem zavart, hisz segí­tettünk a kirakodóknak, akik lehet, hogy szintén hadifog­lyok voltak. Ha a kőtől kisebesedett a kezünk, a sebből rózsaszínű váladék szivárgott, és ez csak a tél elmúltával gyó­gyult meg, amikor a nap melegebben sütött. A vé­rünk nagyon híg volt és je­lentkezett az ödémás meg­betegedés. Sajnos, megtetve- sedtünk. Az ember felsőteste mintha idegbeteg lenne, alsó teste pedig mint egy has­táncosé úgy mozgott, amikor az undok bogaraik az ingben és a gatya korcában sétáltak. A vizet lajtoskocsi hozta a konyhának, de ebből a foglyok csak egy kulaccsal ‘kaptak. Mosakodásra, csaj­kamosásra. A csajkát persze nem mostuk ki, nehogy kár­ba vesszen az oldalára ta­padt ételimairadélk. . . (Folytatjuk) Makrai László Ez a hét nem mindenna­pos eseményt hozott a Sze­rencsejáték Rt. 5. Sz. Terü­leti Igazgatóságának életé­ben. Szerdán Miskolcon, a Totó 20. játékhetén egy kol­lektív szelvénnyel és egy má­sik, egyetlen sima szelvény­nyel játszó borsodi totozó- nak 5—5 millió forintot fi­zettek ki. Az egyik nyere­mény gazdája Soltész Jó- zsefné, erdőbényei lakos, aki csütörtökön otthonukban szí­vesen válaszolt kérdéseinkre. * A hegyaljai község látszó­lag megszokott életét éli. Ám a hír, hogy Soltészék nagy pénzit nyertek a totón, már terjedőben van. így az­után nem nehéz néhány út­baigazítás után megtalálni takaros házikójukat. Az öt­tagú csalódból hárman van­nak otthon: feleség, férj, s az egyik kislány a három közül. Itt van a férj barátja is, aki az új bútort segít be­rakodni az udvarról a lá­nyok szobájába. Az asztalon a 22. játékhétre szóló kol­Március és április forduló­ján a Fidesz átlátott egy helyzetet. A kormány örö­költ mozgástere, .lehetőségei, a koalíciót összetartó viszony- rendszer, valamint a kor­mánytagok igen vegyes ké­pet mutató szakmai poten­ciálja kétségessé teszik, hogy a végrehajtó hatalom megol­dást találhat a társadalmi problémákra. A gyermekded, így szükségképpen csetlő- botló demokrácia óvására in­dokoltnak látszott, hogy a hóit parlamenti párt fehér asztal mellett meghatározza: mely ügyek tartoznak a sors­kérdések kategóriájába, s melyeket lehet hátrább so­rolva iszapbirkózással eldön­teni. A magyar Moncloa nem látszott délibábnak, a miniszterelnök is sejtetni en­gedte, hogy kedvére való a dolog. Kedvére való volt március—április fordulóján. Kisgazda szavalatsontüzek hangzottak, fenyegetőzések a koalíció felrúgásáról, habzó szájjal követelt kárpótlás — lektív szelvény, három mér­kőzésre már beírták a tippe­ket. — Mindig kollektív szel­vénnyel játszanak? — érdek­lődöm. — Az igazság az, hogy kol­lektívvel csak néha — mond­ja a helyi boltban élelmiszer­eladóként dolgozó Soltészné. — De a 20. hétre kollektív szelvényt töltöttem ki. — Ön egyedül? — Igen, főzés közben. Itt volit a barátnőm is. Tizenhat éve totózom, illetve totózunk a férjemmel. Ö többnyire a barátjával, én meg vagy egyedül, vagy a barátnőm­mel. Nem is egyszer nyer­tünk már, alig egy hónapja például egyetlen sima szel­vénnyel 28 ezer forintot, 12- esünk volit. — Ennyi pénzre azonban nemigen gondolhattak ... — Nem, de éreztem, hogy nyerni fogunk. Szerencsen vettem a szelvényt, s még ekkor elegáns megoldás lett volna a háttérszélesítés. Nem is lehetne Antall Jó­zsefet említeni, ha csupán egy vas lett volna tűzben. A kisgazdák egyik szárnya a hatalomból való kipottyanás- tól való félelmében kiegye­zett az MDF-fel a kárpót­lásról, keresztül verték a parlamenten a kárpótlási törvényt. A vehemensebb kisgazdáknak a coki maradt a rettegve várt nagyválaszt­mányon, a felülkerekedök a kormányfővel versenyben hirdették: a koalíció erő­sebb, mint valaha. Ettől' a pillanattól a kormánycent­rum Demokrata Fórum meg­makacsolta magát. A hatpár­ti tárgyalások előkészítő megbeszéléseire egy, addig a politikában ismeretlen, této­ván nyilatkozgató „szakér­tőt” küldtek, s csak súlyta­lan ügyekben kívántak véle­ményt cserélni. Május 30- ára elillant a válságmegol­dó, üdvözült elszántság. Annyi bizonyos, ezek után valóban égnie kell a puska­meditáltam, hogy talán sze­rencsét hoz a Szerencsejáték Rt. szerencsi szelvénye. Szom­baton a férjemmel és a ba­rátnőmmel együtt hallgattuk az addig beérkezett eredmé­nyeket, s engem már akkor elfogott egy különös érzés. Már tudtam, hogy nyerek. Egész éjjel nem aludtam, s vasárnap éjszaka, amikor már tudtuk, hogy 13+1- esünk van, azént nem, mert állandóan az járt eszemben, vajon mennyi pénzt kapunk. Ezt hétfőn hat órakor tud­tuk meg a hírekből. Azt az érzést soha nem felejitem el. — Végül is mennyit nyer­tek? A férj összegzi a nyeremé­nyeket: — A telitalálattal 4,6 mil­liót. Ezen felül volt 4 darab 12-esünk, 6 darab 11-esünk, s 4 db 10-esünk. Ezek­re összesen egy-két száz forint híján további 400 ez­ret kaptunk, így jött össze az ötmillió. poros hordóhoz vezető ka­nócnak, hogy Antall József és udvara leereszkedjen hol­mi egyeztetéshez. Falu és város a kárpótlási ígéretek okozta remegésben él. A koalíciós partnerek pusmogó alkuja egyelőre csak megbicsaklott, alkal­matlannak ítélt szöveget eredményezett. Sebaj! Dör­zsöli kezeit az első konzuli hajlamokkal bíró Torgyán Józseffel az élen, a kiszorí­tottnak hitt kisgazdaszárny. Június végén ismét nagy vá­lasztmány. Elnök lesz abból, aki az öklét rázza, mert gyengének nevezheti azokat, akik egy gyenge kárpótlást fabrikáltak. A miniszterel­nök olyan pántelnökkel kerül egy hajóba, aki néhány nap­ja még azon a nagygyűlésen szónokolt, ahol a „Nagyma- gyarország mennyország” volt a jelszó, akinek nevezetes fordulata a „demokrácia azo­nos a kommunizmussal” ver­dikt. Együtt maradhatnak-e? (bpszerk. — Krecz Tibor) — Mire költik ezt a te­mérdek pénzt? Nevetnek mind a ketten. — Talán nem is olyan sok az. Kétmilliót betettünk azonnal az OTíP-hez kamato­zásra. Tehermentesítettük a házunkat, bútort vettünk a kisszobába. Jóformán már alig van a pénzből, a taka­rékba helyezettet nem szá­mítva. Ami maradt, kell majd a három kislányunk­nak. — A rokonok nem kértek, nem kaptak? — Kiterjedt rokonságunk van, de szinte mindannyian jól állnak, nem kértek. Tud­ják, hogy minekünk is van mire költenünk. De azt már­is tapasztaltuk, hogy irigy' emberek élnek Erdőbényén is... — Milyen szisztémával ját­szanak? — mutatok az asz­talon heverő 22. heti totó­szelvényre. — Mint mondtam, több­nyire egyetlen sima szelvény­nyel. Ha kollektívát veszünk, akkor mindig négy kétesé­lyest játszunk. (nyikes) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés pályázatot hirdet A PEDAGÓGIAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET IGAZGATÓI ÁLLASÁNAK betöltésére A pályázat feltételei:- felsőfokú (egyetemi) végzettség,- legalább ötéves szakmai gyakorlat A pályázathoz csatolni kell- szakmai önéletrajzot,- erkölcsi bizonyítványt,- az intézet szakmai koncepciójának és szervezeti struktúrájának kidolgozását A pályázatokat a megyei önkormányzat hivatalához kell benyújtani (Miskolc, Tanácsház tér 1.). A pályázat benyújtásának határideje: 1991. június 15. A pályázattal kapcsolatos részletes információkért az ön- kormányzati hivatal oktatási és közművelődési osztályához fordulhatnak. — Telefon: 21-637

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom