Észak-Magyarország, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-03 / 128. szám

1991. június 3., Hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Jr§JL ddfO Hallom a ládíoban, hogy akár hisszük, akár nem, a na­pokban megállt egy autó a stoptáblánál. Ugyanitt azt is elmondtak, hogy ezt az autót nem akárki fia, hanem egy külföldi vezette, jó példát mutatva ezzel a már tajgai állapotokhoz szokott magyar autósoknak. Semmi kifogásolható nem lehet abban, hogy egy kül­földit (,,nyugatit”) állítanak elénk példának, hiszen bőven van még tanulnivolónk tőlük. Az azonban már piszkálja a kotnyeles csőrömet, hogy a magyar autóst határainkon belül mindig igyekeznek egy jókora barom képében feltün­tetni. Hogy nincs nálunk tü­relem, nincs normális közle­kedési morál, az valóban a kétszarvu magyar autós lel­kén szárad. Arról azonban nem tehet, hogy gyakorta kell csontrózó utakon „kín­lódnia”, s a magyar átlagfi­zetésből csak egy exszocialis- ta átiagkoosikáro tellett. Már­pedig ha belegondolunk, így kész csodo a magyar autók tevékenysége: figyelni a ká­tyú* utat, hallgatni, hogy ép­pen mi zörög, mi kattog, za­katol a futómüveken, vajon jár-e mind a négy henger, s ha jár is, miért csörög a mo­tor. Eközben akár kezében is maradhat o visszapillantó, s egy-cgy sebességváltásnál kényelmesen meg tehet szá­molni a fogaskerekeken levő fogok számát. Szóval csodo ez, mivel mindeközben a ma­gyar autósnak még irányíta­nia is kell zabolátlan jármü­vét. Eljátszottam a gondolat­tal, hogy vajon meddig tar­tana a „nyugati" autósok tü­relme, egy ilyen exszocialis- ta atlagautóban, hiszen egy Mercedes, egy Volvo, vagy egy BMW isten tudja hány köbcentije mögül igazán ké­nyelmesnek tűnik a világ. Ott minden o helyén van, nem zörög, nem kattog, nem köszörül, sót olyannyira nem, hogy még a motor működé­sét is szinte csak o fordulat­számlálón keresztül érzékel­hetjük. Nos, en nem vagyak nyuga­ti, de megpróbáltam beleél­ni magam abbo, hogy mit erezhetne vajon Helmut, Jean, Bjötn vagy George egy Ladában, Daciában, Skodá­ban, Wartburgban, vagy ne­tán Trabantban, s a követke­zőkre jutottam. Miután kezében marad a tükör és mar kivüiröl tudja a sebességváltóban elhelyezett fogak szamát, már nemigen tudna teljes erővel a zakato­ló motorra és a zörgő, kopo­gó futóműre figyelni. Mind­ehhez egy kis kellemes ben­zingőz, s egy-két kátyú a fu­tóműnek, s jólneveftség ide, jólneveltség oda, egy vitatha­tó helyzetben bizonyára a jól ismert jelre emelné kezét a derék külföldi barátunk, s le­het, hogy akkor mar a stop­tábla sem lenne szent K. S. Az ÉRÁK első tanfolyama Uj ismeretek - polgármestereknek Sajátos tanévzárót tartot­tak szerdán délután Miskol­con, az egykori pártszékház­ban. öt polgármester kapott oklevelet dr. Szabó Endré­től, az Észak-magyarországi Regionális Munkaerő-fejlesz­tési és Átképzési Központ főigazgatójától. A tanfolyam befejezése mérföldkő a világ­banki hitel segítségével ala­pított és írországi szakembe­rek közreműködésével létre­hozott ÉRÁK történetében. Ez volt ugyanis a legelső kur­zus. A hallgatók egy speciá­lis oktatási forma alkalma­zásával, tréning formában sajátították el a tananyagot és cserélték ki ismereteiket. A választásokat követő második napon az ÉRÁK Borsod, Szabolcs, Heves és Nógrád megyékbe küldte el levelét. A polgármesterek kö­zül heten jelentkeztek, hogy bővítsék ismereteiket, új ve­zetői magatartást és modern munkastílust sajátítsanak el. Most halljuk a polgármes­tereket, kinek, mit nyújtott a nyolchetes, hatvannégy órás tanfolyam? Galuska László, Nyéklád- háza: — A gyakorlat - próbája dönti majd el, mennyit fej­lődtünk. Én úgy érzem, a vezetői ismereteim bővültek elsősorban. A kiscsoportos dialógusok, a gondolatcsere bensőséges légkört teremtet­tek. Kékedi János, Taktabáj: — Gátlásosán, mondhat­nám úgy is, szinte félénken jöttem az első tanfolyami órára. Már az első negyed­órát követően oldódott szo­rongásom. A tanfolyam ön­Szenzációs ajánlat fiataloknak, sportolóknak, kiskereskedőknek Június 3«án megnyílik Miskolcon, a Zsolcai kapu 1. sz. alatt, a Búza tér szomszédságában a márkás sport- és szabadiicipők, -ruhák újjáalakított mintaboltja ADIDAS, PUMA és egyéb márkás cipők, szabadidőruhák, pólók, fürdőruhák, dzsekik, felnőttek és gyermekek részére egyaránt legolcsóbban itt szerezhetők be T ombolaakció! Június 3-tól 15-ig minden 2000 Ft feletti vásárlás esetén, sorsjegyet adunk. NYEREMÉNYEK: ADIDAS és PUMA szabadidőruha, dzsekik, pólók. SORSOLÁS: 1991. június 17-én 16 órakor. VISZONTELADÓKAT, KISKERESKEDŐKET raktárunkból NAGYKERESKEDELMI ÁRON kiszolgálunk. NE FELEDJE! MÁRKÁS SPORTCIPŐT, SPORTRUHÁT, SZABADIDŐRUHÁT LEGOLCSÓBBAN a GYORS étterem alatti mintaboltban, a Búza téren. bizalmat adott a munkában. Bátrabban szembesítjük a véleményeket, keményebben ütközünk. Döntés előtt pedig gyorsabban, mégis gondosab­ban mérlegelünk. Kun Bertalan, Balkány (Szabolcs megye): — A tanfolyam eddigi ve­zetői módszereim felülvizs­gálatára késztet. Munkatár­sainkat a korábbiaknál ob- jektívebb mérlegelés után vá­lasztom ki. A tanfolyamon olyan tudományágak jeles képviselőivel találkozhattunk, mint a retorika, a pszicholó­gia, műszaki tudományok, de sorolhatnám tovább a kü­lönböző disz.oiplinákat. Közö­sen, együtt gondolkodva ha­ladtunk, s nemcsak ismere­teim bővültek, hanem em­beri kapcsolataim is. Samu István, Sajószentpé- ter: — A tanfolyamon az el­méletet a gyakorlatra épí­tetten adta számunkra, és nemcsak példákon keresztül, hanem a melléjük készített tesztlapokon is. A kérdések úgy voltak összeállítva, hogy valójában magunkra ismer­hettünk, mégha egyes tulaj­donságainkat megpróbáltuk tagadni, elfedni. Úgy érzem, ez a tanfolyam valóban ne­künk készült, hasznos volt és a közvetlen gyakorlati munkára is útmutatót kap­tunk. * Az átképzési központ a kö­zelmúltban költözött át Eré­nyéből a munkásőrség volt megyei parancsnokságának épületébe. Hivatalos, ünne­pélyes avató még nem volt. Az első tanfolyamot nem vé­letlenül építették a polgár- mesterekre. A települések el­ső emberei, a helyszínen, sa­ját területükön győzik meg az embereket, hogyan lehet az új ismereteket viszonylag könnyen és gyorsan elsajá­títani. U. J. Don-völgyi lágerekben Gorkij mit írt volna? IV. A négyhónapos kőbányai munka után elvittek minket egy szovhozba. A neve Mak- szim Gorkij. Itt is ugyanazt a lágeréletét éltük, mint az előzőkben. Annyiban volt jobb, hogy hozzá lehetett jutni egyéb terményekhez. Magyarul, jobban lehetett lopni. Egyébként a lopás az oroszoknál nagy bűnnek szá­mított, de mindenki lopott, ahogy tudott. Civil, és hadi­fogoly egyaránt. Itt mindenféle mezőgazda- sági munkát végeztünk: rozsvetés, cséplés, szénagyűj­tés, krumpli- és káposzta-, kapálás, betakarítások, siló­zás. Kezdem a káposzta-kapá­láson. A nacsalnyik megmu­tatta a normát, elment a ka­pálandó föld végére, ami majdnem a láthatáron volt és erre el is ment a ked­vünk a kapálástól, de csak csinálni kellett. Kapáltam is rendesen, de éhes vol­tam, és csak káposztát tud­tam enni. Amit megkapál­tam, annak a káposztának a közepét, a zsenge szívét kicsíptem és megettem. A rozsvetéshez hármunkat jelöltek ki. Egy Méhes ne­vű győri fiút, Györgye ,nevű románt és engem. Tíz napig tartott a munka, de ezalatt legalább nem vigyázott re­ánk puskás őr. Viszonylag egészen jó dolgunk volt, mert kint a mezőn főztek és a szakácsnő a megmaradt ételt nekünk adta. Sokszor úgy jóllaktunk, mint a du­da, alig bírtunk megmozdul­ni. Az oroszok rendesek vol­tak, a szakácsnő hatalmas termetű, vastag hangú ama­zon, aki állítólag a háború­ban mint rohamista vett részt. Feladatul azt kaptuk, hogy a rozsot a zsákból föl­öntsük a vetőgépbe, és ami­kor vet a gép, egyengessük a szemeket. Nem nehéz munka, a traktoros csak akkor szidott „jobtoj matyoz- va”, amikor segítenie kel­lett a rozsos zsák megeme­lésében. Az orosz munkások egész héten sátorban aludtak, és csak szombaton mentek ha­za, majd hétfő reggelre jöt­tek vissza. Addig mi vigyáz­tunk az olajos hordókra, a terményre, a gépekre meg a sátorra. Ahogy szombaton elmentek, földerítettük a kb. 500 méterre levő krumpliföl­det, és onnan a vederrel ho­zott krumplit egész éjszaka sütöttük és .addig ettük, amíg bírtuk. Ez a tíz nap fogoly^ életem együk fénykora volt. Szénagyűjtésre gépkocsin vittek ki bennünket, ahol a szénásszekereket kéllett meg­rakni. Jó hadifogoly-tempó­ban raktuk hosszú nyelű vil­lával a szénát, mire odajött az egyik orosz munkairányí­tó (kb. 35 éves lehetett), és megmutatta, hogyan kell dolgozni. Fogott egy villát és amennyit csak fel tudott vele szúrni, feladta, erőlköd­ve a szekérre. Erre megma­gyaráztuk neki, hogy le va­gyunk gyöngülve, nem be­szélve arról, hogy nekünk 10 órán keresztül kell dol­gozni, tehát az ő tempóját nem tudjuk átvenni, amire morgott valamit és elment. Közben a réten talált ma­dártojást megettük, ugyan­úgy mint az apró, fehér gom­bát. Volt köztünk, aki ismer­te a gombafajtákat. Így, is­merete alapján nyersen et­tük a kenyérhéj ízű gombát. Egy német, aki civilben elég csóró lehetett, összeevett mindenféle gombát és más­nap reggelre meghalt. Nekünk foglyoknak vi­szonylag jobb volt a kenyér- ellátásunk, mint az oroszok­nak. A kenyerük egészen barna színű volt, koporsó alakú formában sütötték. A szovhoz pékműhelyében elfogyott a tüzelőfa és félő volt, hogy a folyamatos ke­nyérsütés megszakad. Ezért önkéntes jelentkezés alapján hatan két szánnal és egy traktorral elmentünk a kb. 8 kilométere lévő Lev Tolsz­toj nevű helyiség vasútállo­mására fáért. A vezetőnk a traktoros volt, aki a megér­kezés után közölte, hogy míg ő a rönkfa-ügyet inté­zi, menjünk be az állomás várótermébe. Ott civilek vol­tak, akik lefasisztáztak, szid­tak, mire má szó nélkül odébbálltunk. Voltak azon­ban olyanok is, akik szóba- elegyedtek velünk, tört ma­gyarsággal említve a Bala­tont, Székesfehérvárt. Egyik odahívott a büfé-ablakhoz, lepsánkát vett és ideadta nekünk, ami kevés volt ugyan, de a barátság kife­jezésére elég volt* és nagyon jólesett. A szovhozba való visszaér­kezésünk után ígéretet kap­KERESKEDÖK! A legújabb nyugati játékok, széles választékával várja önöket a MAXIMA Kft. játéküzletágának debreceni képviselete. Debrecen, Katona J. u. 1/A. (Böszörményi útból nyílik.) TELEFON: 52-34-534 NYITVA: hétköznap 8-tól 14 óráig. Tekintse meg választékunkat raktárunkban, vagy érdeklődjön telefonon! tunk a procent-kenyérre, de nem lett belőle semmi. Aa utunk a gabonaraktár mel­lett vezetett el, ahol a na- csalnyife a küszöbön állva, befelé nézve, figyelte az ott dolgozó foglyokat. A gabo­nahegy egészen a küszöbig ért, amit kihasználva sike­rült vágj’ négy marok gabo­nát zsebrerakni. Amikor ész­revette a nacsalnyik a keze­met, hangos szitkozódásba kezdett arcátlan tettemért. Elszaladtam, de ő nem jött utánam, mert ha elhagyja őrhelyét, a magtárban dol­gozók szerzik meg a prémi­um-gabonát. Én minden­esetre egy kis ennivaló­többletet szereztem. Télen a szovhoz állatai részére a kb. 6—7 kilométer­re lévő kazlaktól kellett a szénát behozni. Egyszer egy ilyen brigádba jelentkeztem. Egy civil orosz jött velünk. Hat szánnal, hat pár ökör­rel, még pirkadatkor kellett elindulni, miután nagy ne­hezen, de sikerült az ökrö­ket járomba fogni. Az egyik szarvatlan volt és többször kihúzta a járomból a fejét. Kínlódtam vele. Az orosz mondta, hogy mínusz 35—36 fok van és a nagy hideg kö­vetkeztében úgy látszik, mint­ha a nap három helyen kel­ne fel. Az olyan munkához bundát és nemezcsizmát i(va- lenkit) kaptunk. Útközben, kifelé menet egy hamburgi rádiómérnökkel beszélgettem (tört németséggel). Egyszer- csak reám nézett és mond­ta, hogy fehér az orrom. Én azt láttam, hogy az övé is fehér. Lekaptuk a kesztyűt, és hóval addig dörzsöltük az orrunkat, míg ki nem pi­rosodott. A kazlaknál igye­keztünk minél hamarabb megrakodni, részben a hideg miatt, másrészt, hogy minél hamarabb visszaérjünk. Én az ökreimmel az élre men­tem és az orosz biztatott, hogy gyorsabban menjek. Mintha ez tőlem és nem az ökröktől függött volna. A szán rúdja mögött állva, há­tamat netoivetve a szénának, a hosszúnyelű villával ütö- gettem az ökrök hátát, de azok gyorsabban nem voltak hajlandók menni. Az orosz csak biztatott, mire én el­kezdtem a villával a fene­küket szurkálni, mire azok elkezdtek trappolni. Ujjon­gott az orosz „harasozva”. Mondta is, hogy mindig én menjek az élre. Lemázsál- ták beszállított szénámat. 6 mázsa volt. Azt mondta a nacsalnyik, hogy ilyen sokat még senki sem hozott be és azért jutalom-kenyeret ígért, amit sajnos nem kaptam meg. A láger antifasisztája egy pesti mészáros volt, aki az­zal szórakozott, hogy amíg mn kint dolgoztunk, a me­zőn, addig összeszedte az imakönyveket, kitépdeste a lapokat és szétosztotta azo­kat cigaretta-papírként és WC-papírként. (Folytatjuk) Makrai László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom