Észak-Magyarország, 1991. május (47. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-22 / 118. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1991. május 22., szerda Fordított hét Diósgyőrben „Egy kedd reggel az iskola előtt piros szőnyeg fogadott, rajta tisztelegve a tanári kar. Igazgató úr emeletes tortával és egy csokor vörös rózsával {köszöntött. Szünetben az ügyeletesek helyett Kati néni szedte a szemetet. . — olvasom a Diósgyőri Általános iskola hazugságmondó versenyének díjnyertes pályamunkáját. Ilyen kevéssel is beérné az ember?! A valóság ennél sokkal színesebb! Legalábbis ezen a héten, öt teljes napig tart a diósgyőri általános iskolások pünkösdi királysága. Az iskolába csak játszani, szórakozni mennek. Sportversenyeket, mesedélelőttöt, mondadélutánt rendeznek, kirándulnak, túráznak. Az utolsó napon, május 25-én a szülőkkel közösen a Csanyikban rendezik meg a diósgyőri majálist. Színészjelölteket várnak Alig egy hónapja nyitotta meg kapuit Budapest legújabb színháza. A Merlin névre keresztelt teátrum a Városháza egyik épületében kapott helyet. Az intézmény egyelőre még kuriózum Magyarországon, hiszen a nyári turistaszezonban angolul mutat majd be magyar színdarabokat. A Merlin azonban nemcsak színház, hanem művészeti központ is. Dzsesszklub, nyelvi laboratórium, kiállítóterem, könyvesbolt és vendéglő is helyet kapott az épületben. Jordán Tamás és Lázár Kati kaposvári tapasztalataik alapján tanítani is szeretnének a Merlin keretein belül létrehozandó színészképző műhelyben. Három év alatt képezik színésszé (különböző szaktanárok segítségével) azt a 12—15 fiatalt, akik sikeresen szerepelnek a felvételin. Aki már elmúlt 18, de még nincs 30 éves, és tehetséget, kedvet érez e szakma iránt, az május 31-ig még elküldheti kézzel írott önéletrajzát az alábbi címre: Lázár Kati, Jordán Tamás, 1024 Budapest, Fény u. 15. ka jelentette. Számos csoportos és önálló kiállítást maga mögött tudó alkotóművész. Közel négy évtizedet dolgozott dekorációs grafikusként ... Kriston Béla a stúdió vezetőségi tagja, az egyik legrégibb, legsokoldalúbb alkotói díjas művésze, aki diákkora óta egyformán vonzódik az irodalomhoz és a: festészethez. Sikeres dráma- és regényírói tevékenysége mellett rendszeres kiállító. Festészetében kedvenc kifejező eszköze az akvarell... Szűcs László a stúdió alapító- és vezetőségi tagja. Rendszeres kiállító, számos csoportos és önálló tárlaton szerepelt a művészi pályán eltöltött húsz év alatt. Utolsó önálló kiállítása tavaly volt a svédországi Göteborgban ... Fekete Mária 1986-ban fejezte be a tanítóképző főiskolát Nyíregyházán, a Heves megyei Rajztanári Stúdiónak is tagja . .. Leginkább természeti formákat dolgoz fel, az embert is beleértve ... Smizsánszkyné Marján Ida a képzőművészettel a főiskolai évei alatt került alkotói kapcsolatba, majd a debreceni Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör tagja lett. . . Több kiállításon, pályázaton szerepelt sikeresen grafikáival, melyek biztos rajzi tudásról és érzékeny lélekről adnak számot. Makráné Joós Zsuzsanna tűzzománc képei komoly technikai felkészültségről tesznek tanúbizonyságot. Színvilága megkapó, biztos belső világot tükröznek. 1982 óta rendszeres látogatója az encsi nyári alkotótáboroknak. ’Kőváriné Juhász Ilona naturális felfogású olajképei a természet szeretetéről és biztos festői tudásról adnak számot. Igen bátran, határozottan bánik a színekkel...” A Diósgyőri 'Képzőművészeti Stúdió 100. jubileumi kiállítása június 3-iig látható, naponta reggel nyolctól este hat óráig a szikszói Petőfi Sándor Művelődési Központ és Könyvtár kisgalé- riájában. (fg) A Diósgyőri Képzőművész Stúdió az idén ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját. S egy másik kerek évfordulójuk is erre az évre esett: századik alkalommal mutatják be alkotásaikat a közönségnek. — Miért éppen Szikszón rendezték a jubileumi kiállítást? — fordulok a stúdió vezetőjéhez, Kletz László képzőművész menedzserhez. — Mert itt születtem! Öt teljes napot töltöttem a szikszói kórházban! — mondja nevetve. — De félre a tréfával, egyszerűen azért, mert éppen ide hívtak bennünket. — Kik alkotják a stúdiót? — Összesen tizennyolcán vagyunk. Tulajdonképpen nemzetközi a stúdió, van közöttünk olyan, aki Csehszlovákiában él. Hétfőként az LKM, illetve a jogutód Dimag Rt. műszaki klubjában tartjuk az összejöveteleinket. Ök biztosítják a helyiséget, de támogat bennünket a TEKLA Kisszövetkezet, a Borsod Trade Kft. és külön a Dimag Rt. Ifjúsági Bizottsága is. Vannak közöttünk festők, szobrászok, grafikusok. Itt a kiállításon is láthatja, hogy különösebb megkötöttség nélkül mindenki szabadon fejti ki művészi tevékenységét. Erre a kiállításra nyolcán hoztuk el alkotásainkat. De ebben a dossziéban mindent megtalál! Ezzel a kezembe nyomja a kiállításon szereplő alkotók legfontosabb adatait tartalmazó összeállítást. „Kletz László .. . 1972 óta 55 csoportos és 19 önálló kiállításon szerepelt. . . . 1984 óta folyamatosan részt vesz a szakkörvezető tanárok továbbképzésén a tokaji nyári művésztelepen. Legmagasabb szintű szakkörvezetői, valamint képzőművészeti menedzser végzettséggel rendelkezik. 1989-ben megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Képei külföldi gyűjtőknél is megtalálhatók, például Cseh- és Szlovák Köztársaságban, Franciaországban, Angliában... Eisele Gyula, a stúdió helyettes vezetője, fiatalkori rajzkészségét autodidakta módon fejlesztette, fő irányt számára az alkalmazott grafiPályázati felhívás Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere PÁLYÁZATOT HIRDET a polgármesteri hivatal alábbi belső szervezeti egységeinek (osztály-, hivatal) vezetői munkaköreinek betöltésére. A PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI: ♦ részletes, szakmai életutat is bemutató önéletrajz, ♦ végzettséget igazoló bizonyítvány másolata, ♦ 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, ♦ büntetlen előélet, ♦ munkaköri követelményekre és a szervezeti egység tevékenységére vonatkozó elképzelés, ♦ fizetési igény megjelölése. SPECIÁLIS FELTÉTELEK: PÉNZÜGYI, GAZDÁLKODÁSI ÉS ELLENŐRZÉSI OSZTÁLY + közgazdaságtudományi, vagy állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, ♦ 5 éves szakmai és vezetői gyakorlat. ADÓ- ÉS ILLETÉKHIVATAL ♦ közgazdaságtudományi, vagy állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, + 5 éves szakmai gyakorlat. HATÓSÁGI OSZTÁLY ♦ állam- és jogtudományi egyetemi végzettség, + 5 éves államigazgatási és vezetői gyakorlat. SZOCIÁLIS OSZTÁLY ♦ állam- és jogtudományi, orvostudományi egyetemi, vagy szakirányú főiskolai végzettség. VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉS VÁROSELLÁTÁSI OSZTÁLY ♦ szakirányú egyetemi végzettség, + 10 éves szakmai gyakorlat. ÉPÍTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI OSZTÁLY ♦ építészmérnöki, vagy építőmérnöki oklevél, + 10 éves szakmai gyakorlat. KÖZOKTATÁSI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI OSZTÁLY + tudományegyetemen szerzett oklevél. VÁROSI FŐÉPÍTÉSZ + műszaki egyetem építészmérnöki karán szerzett oklevél, + 10 éves szakmai gyakorlat. EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSOS + orvostudományi egyetemi végzettség, társadalomorvostani képzettség. KÖZPONTI INFORMATIKA (számítástechnika) + szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség, + 3 éves szakmai gyakorlat (az államigazgatásban való jártasság előnyt jelent). HIVATALI GONDNOKSÁG + felsőfokú iskolai végzettség, + 3 éves szakmai gyakorlat. A pályázatokat Miskolc Megyei Jogú Város polgármesteréhez (Miskolc, Tanácsház tér 8. sz.) kell benyújtani. A pályázatok benyújtási határideje: 1991. május 31. TISITIIO Használtruhaforgalmazók figyelmébe! A Ruhatisztító Szövetkezet HOLLAND árualapból folyamatos ellátást biztosit. JÓ MINŐSÉGŰ, VEGYES RUHANEMŰ 100 kg-os zsákos kiszerelésben 210 Ft/kg -f- áfa (változatlan áron) EXTRA SZÍNES PÓLÓK 25 kg-os zsákos kiszerelésben 480 Ft/kg -j- áfa GYERMEK PÓLÓ, PULÓVER, NADRÁG 25 kg-os zsákos kiszerelésben 210 Ft/kg -j- áfa EXTRA BABY RUHANEMŰ 25 kg-os zsákos kiszerelésben 480 Ft/kg + áfa EXTRA VEGYES GYERMEKRUHÁK 2 évestől kamasz korig (25 kg) 440 Ft/kg + áfa OLCSÓ NÉMET D1VATÖVEK nagy választékban! Árusítás: hétfőtől péntekig, 7-14 óráig. Budapest X., Vasgyár u. 10. Tel.: 127-1040. MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 0.05: Hangszemle. — 8.20: Eco-mix. — 9.05: Napközben. — 11.1-0: Népdalkörök és citerazenekarok. — 11.30: A nemzet napszámosai. — 13.05: Klasszikuso'k délidöben. — 1-4.05: ötágú sip. — 14.35: Puskás Sándor nótákat énekel. — 15.05: M.etromóm. — 16.15: Boldog születésnapot! — 17.05: így láttam Bartókot. — 18.00: Es>ti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.15: Láttuk, hallottuk. — 19.30: Hol volt, hol. nem volt... — 19.50: Gong. — 20.05: Európa-stúdió. — 20.35: Palóc népzenei est az egri Esterházy Károly Tanárképző Főiskola zenetermében. — 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója: A hibás, példány. Kis Zoltán hangjátéka. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fiók. — 23.05: Magyar operákból. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Böngészde a zenei antikváriumban. — 10.05: Operettparádé. — 11.03: Sárga tengeralattjáró. — 12.00: Nótamuzsika. — 13.03: A tegnap slágereiből. — 14.00: Tea hármasban. — 15.05: Páihenőidő. — 17.00: RádióMa. — 13.03: Kölyökrádió. — »1-9.30: Popregiiszter. — 20.00: Norvégia. — 21.03: Közkívánatra! — 22.03: Tövisek és virágok. — 23.10: Albumajánlat. BARTÓK: 9..10: A Kodály vonósnégyes játszik. — 10.05: Magyar írás. — 10.50: Szimfonikus zene. —. 12.05: DallapiccoIIa: A fogoly. Opera. — 13.00: Bland- rata György szabadsága. Török Tamás Erdélyi Mefisztó című regényének rádió változata. — 13.54: Századunk rézfúvós kamarazenéjéből. — 14.26: Concertino Praga. — 14.45: Nürnbergi orgonahét 1990. — 16.05: Kissing! nyár 1990. — 17.34: Baritonáriák. — 18.00: Szlovák nyeiltvű nemzetiségi műsor. — 18.20: Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.25: Hazátlan madarak. — 19.35: Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét. — 21.40: A mormonok földjén. — 22.10: XVII. századi zene. — 23.05 : Philip Catherine dzsesszegyüttese játszik. — 23.25: Goldmark Károly, a zongora művésze. MISKOLCI STÜDIO a 268 m közép, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyarországi krónika. — Tegnap ülésezett Eger város önkormányzata. — Ma nyílik a Borsodi Műszaki Hetek. — Szikszó olasz testvérvárosi kapcsolata. — Hittanképzés a főiskolán. — Békés Dezső jegyzete. — Reklám. Szerkesztő: Szemes István. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 9.00: Két évszázad népies műdalai. — 9.40: Évgyűrűk. — 10.10: Segítőtárs. — 10.25: Jessy Norman. Angol fiLm. — 11.40: Képújság. — 16.25: Képújság. — 16.35: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja. — 17.00: Kalendárium 1991. — 17.30: Marc és Sophie. Francia tévéfilm. — 18.05: Pénzvilág. — 18.15: A kiskutya kalandjai. Amerikai rajzfilm. — 18.35: Esti mese. — 18.45: IS. MOST. — 19.15: Mini klip-mix. — 19.30: Híradó. — 20.05: Terápia. Amerikai film. — 21.40: Létkérdések. — 22.25: Oldjuk meg! — 23.35: Késő esti híradó. — 23.40: ZDF-híradó. 2. MŰSOR: Jó reggelt! — 6.00: Nap-kelte. — 9.00—12.30: Kellemes délelőttöt! — 9.00: Stúdió ’91. — 10.00: Riportmüsor. — 10.10: Boldog család. — 11.00: Napzárta előtt. — 11.30: Teletipp. — 12.15: Olasz nyelvlecke kezdőknek. — 12.30: Hírek. Kellemes délutánt! — 15.00: Gyerekeknek. — 15.25: Hírek. — 15.35: Délutáni filmajánlat: Szlovákia műemlékei. — A repülés története. — 16.30: ötről hatra. — 17.30: Olasz nyelvlecke kezdőknek. — 17.45: Torpedó. — 18.00: Tom és Jerry. — 18.10: Telesport. Jó estét! — 18.35: Műsorelőzetes. — 18.45: Esiti egyenleg. — 19.00: Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi té- véfllim. — 20.00: Főszerepben: Bara Margit. — 21.10: Operafe- jedielmek. — 22.00: Híradó. — 22.35: Napzárta előtt. . . — 23.00: Országok, emberek, életek. Amerikai tévéfíLm. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.10: Iskolásoknak — 8.30: Kicsinyek magazinja. — 9.00: Események, kommentárok. — 9.30: Hírek. — 9.35: Tévéjáték. — 10.55: Karel Vacekkel a zenéről. — 11.40: Hírek. — 14.50: A jóslatok titka. — 15.20: Hírek. — 15.35: Dokumentumfilm. — 16.00: Népdalok. — 16.20: Tévéjáték. — 16.55: Süketek tvklubja. — 17.25: A nap percei. — 17.35: Vásári pillanatok. — 18.50: Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 2Q.00: Prágai tavasz. — 22.45: Nemzetközi kerékpárverseny. — 23.50: Hírek. 2. MŰSOR: 16.25: Labdarúgómérkőzés. — 18.20: Angol nyelv- tanfolyam. — 18.50: Művelődési műsor. — .49.20: Időjárás. — 19.30: Tv-napló. — 20.00: Szálloda a tónál. Angol film. — 21.15: A vetélkedésekről. —21.30: Híradó,. — 21.57: Sport. — 22.00: Sport extra. — 22.25: Éjszaka fehér lovakkal. Bolgár tévésorozat. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK AD ASAI: SAT1: 6.00: Jó reggelt a SATl-gyel! — 8.35: Szomszédok. — 9.05: Közkórház. — 9.50: Tévébolt. — 10.10: Felkelés Indiában. Német—olasz—francia film. — 12.05: Szerencsekerék. — 12.45: Tévétőzsde. — 13.35: Bin- go. — 14.00: ökörmesék. — 14.25: Közkórház. — 15.10: Szomszédok. — 15.35: Tévéből!. — 15.50: Kung fu. — 16.45: Sitingray. — 17.50: Boszorkányt szeretek. Üj víg játéksor ozat. — 18.15: Bingo. — 38.45: Jó estét, Németország! — 19.15: Szerencsekerék. — 20.00: Hunter. — 21.00: Murphy románca. Amerikai játékfilm. — 22.55: A nap hírei, sport. — 23.10: Elátkozott örökösök. — 24.00: Filmesek órája. — 0.15: Hunger. — 1.15: Képújság. RTL: 6.00: Halló, Európa! — 9.10: A kaméliás hölgy. Amerikai film. — 11.10: Kockázatos! — 11.30: Vásárlók magazinja. — 12.00: Ját'ékshow. — 12.35: Rendőrségi ügyosztály. — 13.10: A kalapács. — 13.35: Kaliforniai klán. — 14.25: A sprimgfieldi történet. — 15.10: A szív szava. Teleregény. — 15.55: Chips. — 16.45: Kockázatos! — 17.10: Já- téksihow. — 17.45: Csillagtallér. — 18.00: A bionikus nő. — 18.45: Híradó. — 19.20: Üt a mennyországba. Sorozat. — 20.15: Gyilkosság a hobbija. — 21.10: Német népi dallamok. — 22.10: A Stiern tévé magazin ja. — 22.50: A St. Elsewhere klinika. — 23.50: Harc a maffia ellen. Krimi. — 0.40: New York védangyala. — 1.25: A St. Elsewhere klinika. MOZI BÉKE: Veszett a világ. Mb;, színes amerikai, film 16 év! Kezdés-: fl2, 13 órakor. — Három férfi és egy kis hölgy. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: f5, f7, f9 órakor. — BÉKE KAMARA: A postás mindig kétszer csenget I—II. színes amerikai film. Kezdés: 1 órakor. — BÉKE VIDEOMOZI (Cinevision-kivetítő- vel): Sunny Day erotikus naplója. Mb. színes amerikai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: nil, 12, 14 és este 8 órakor. — KOSSUTH: Három férfi és egy kis hölgy. Mb. színes amerikai vígjáték. Kezdés: 9, 11, f3, 5 órakor. — Veszett a világ. Mb. színes amerikai film. 16 év! Kezdés: 7, 9 órakor. — HEVESY IVÁN FILMKLUB: Abrakadabra. Színes amerikai komédia. Kezdés: f5 órakor. — Az Isten hátrafelé megy. Színes magyar film. Kezdés: f7 órakor. — Rémálom Freddy visszavág. Mb. színes amerikai film. Kezdés: f3, f9 órakor. — HEVESY IVÁN VIDEOMOZI: piedone Egyiptomban. Mb. színes olasz kalándfilm. Kezdés: 10 és 12 órakor. — TÁNCSICS; Jákob lajtorjája. Mb. színes amerikai horrorfilm. Kiemelt helyár! Kezdés: f5, 17 órakor. — TÁNCSICS VIDEOMOZI (Cinevision-kivetítővel):, Cupido nyila. Mb. színes amerikai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: f3, f5, f7 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: Ovi- zsaru. Mb. színes amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MISKOLC. EGYETEM: Nyomozás Krisztus holtteste után. Mb. színes olasz bibliai történet. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — PANORÁMA AUTÓSMOZI, Gö- RÖMBÖLY: Piszkos alku. Színes amerikai kalandfilm. Kiemelt helyár! Kezdés: este 9 órakor,. — MEZŐKÖVESD: Szerepcsere. Színes amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — KAZINCBARCIKA, KAMARA: Kickboxer. Színes amerikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! SZÍNHÁZ 22., szerda LILIOM Radnóti ifjúsági bérlet Kezdés: este 7 órakor RÖNAI SAlVDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT nem Élhetek MUZSIKASZÓ NÉLKÜL Bérletszünet Kezdés: d-u. 5 óraikor 7 / ♦ / * / * f t]f ; f jubileumi kiállítás Szikszón