Észak-Magyarország, 1991. április (47. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-06 / 80. szám

1991. április 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Számvetés, némi malíciáva!.. N éhány évtizeddel ez­előtt, amikor 1959. április 7-én délután négy órakor, több mint két évi raboskodás után kilép­tem a budapesti gyűjtőíog- ház kapuján és felnéztem a tavaszt sugárzó kék ég­boltra, szentül megfogad­tam; soha többé nem fo­gok tollat a kezembe. Nem írok többé sem a más, sem a magam igazsága érdeké­ben. A Keleti pályaudvar fe­lé ballagásom közben (24 óra alatt el kellett hagy­nom a fővárost) azonban már kapisgált bennem a gondolat: vajon a fogadal­mam nem elhamarkodott? Ugyanis, ballagásom köz­ben már zendülni kezdtek bennem a gondolatok; igen­is meg kell örökítenem a börtönben átélteket, még ha a sorsom nem is volt olyan drámai (kivéve a le­tartóztatásom és a puíaj- kások által, félig agyonve- résem történetét), mint a halálra ítélteké és kivég­zetteké. Persze, a fogadalmam nem volt tartós. Rá két év­re már megjelent egy no­vellám az Észak-Magyaror- szágban (Sárközi Andor — Isten nyugtassa — jóvoltá­ból, hogy némi anyagi se­gítséget adjon) természete­sen álnév alatt, mert akko­riban fekete posztó volt a nevem a diadalittas főfe­jesek előtt! Rá egy évre Egerbe költöztem, ahol a vasöntödében kaptam nap­számos munkát. Természe­tesen az írás ördöge csak nem hagyott nyugton, s egy napon beténferegtem az egri Népújság: szerkesz­tőségébe. Akkor, Suha An­dor (Isten nyugtassa) volt a főszerkesztő, akinek né­mileg akadozva elrebegtem: ez és ez vagyok, ennyit ül­tem, és hoztam egy novel­lát. Suha rám nézett és tö­mören ennyit mondott: — Nézze, engem nem ér­dekel, hogy mit csinált, ide azzal a novellával. Ha jó, leközlöm. — De — érveltem —, én csak álnéven merek írni, mert. . . Közbe vágott: — Írja csak alá a saját nevét! Ha én le merem ad­ni, maga se szarjon be! Ez volt a hét elején, és a vasárnapi számban, az irodalmi oldalon már meg is jelent a „Szeplők” című írásom, szerény nevem alatt. Utána is jó néhány tárcám leközölte. Igen jól jött akkoriban a honorárium (öt forint 40 fillér órabért kaptam az öntödében, albérletben lak­tam a vár mellett), de ugyanilyen jól esett, ami­kor már Miskolcon, a „Nap­jaink” első számlában, az akkori főszerkesztő N. Z. megjelentette az „Egy ha­rapás alma című írásom. Ezt követően a „Főorvos” című novellám is lehozta. Meg is kapta érte, a Pest­ről jött írószövetségi fejes elvtárs elmarasztaló kriti­káját. Szóval, a börtönbeli fo­gadalmam nem tartottam meg. Üzemi laphoz kerül­tem és bagó fizetésért ír­tam a gyár mindennapi életéről. Hiába, az írás, kényszer! — Állítom — ne­hezebb a toll, mint a csá­kány. Erre, nem most, majd’ hetvenéves korom­ban jöttem rá, hanem ott bent, a rácsok mögött. Dehát melyik újságíró-író dughatja ma, ebben a zűr­zavaros., majd’ kormány­válságos időszakban fejét vagy a tollát a homokba? Amikor zeng-zúg a parla­ment, s a tavaszra viduló világban száz és száz tör­vénymódosító javaslattól zsong honatyáink-anyáink agya. Itt van például ez a kárpótlási valami: Erről vi­tatkozik az egész ország is, egyes honatyák szerint a lakosság (bizonyos felméré­sek szerint) nyolcvan szá­zaléka ellene van, a kár­vallottak kárpótlásának. De eaves kollégák is — kü­lönböző helyi és országos lapokban, szintén elsöpör­nék a volt ingó- és ingat­lantulajdonosok. halálra­ítéltek. bebörtönözöttek és kivégzettek kárpótlását. Te­hát a „felszabadulás” óta meg- és elhurcolt, megalá­zott és tönkre tett embe­rek jogos követeléseit. Hi­vatkoznak a második há­ború borzalmára, amikor mindannyian nvakig vol­tunk a bajban, szerencsét­lenségben, zömben a ma még élő kárpótolandók is — amikor a „felszabadító­ink” jó néhány, emberségé­ből kivetkőzöttje, megerő­szakolta asszonyainkat, leá­nyainkat. Tévedés ne es­sék, nem lehet és nem sza­bad általánosítani. A Vörös Hadsereg zöme hősiesen küzdött a fasizmus ellen, és igen sok szovjet katona bebizonyította emberségét. Különben a háború, és minden háború, rengeteg embertelenséggel telített. Tudott, dolog; az amcsik sem voltak mind angyalok. (Csak finomabban vették birtokukba a nőket, nejlon- harisnyáért, kávéért, vagy csokoládéért.. Nálunk más­ként ment, megrohantak öten-hatan egy magyar asszonyt... De hagyjuk ezt. Sok szovjet katona kenye­ret és ételt adott. Egy idő­ben magam is jó néhány, erről szóló történetet meg­írtam, és azt is, „hogy a háborús szenvedésekhez tartozik az ország újjáépí­tése, amikor (szerény ma­gam. is) görhővel dolgoz­tunk a föld alatt, és jó egy évig ingyen az állambácsi­nak. Mi, hozzám hasonló korosztály beliek mindany- nyian kivettük ebből a ré­szünket, és a munkások bő­re árán lett meg a milli­árd pengők helyett a fo­rint, amiből a későbbiek folyamán szintén, mi mun­kások kaptunk a legkeve­sebbet. Ellentétben a párt­arisztokráciával. Nos, most a kárpótlás miatt, a volt fejesek eny­he sutyorgására és még so­kan, óva intenek mind- annyiunkat a kárpótlástól. Merthogy mindannyian mondják, szenvedtünk, s az ország így csődbe jut. Mit számítanak a börtönévek, a pufajkások verései, a bí­rók könyörtelen ítéletei, a felakasztottak családtagjai­nak könnyei, az elvett föl­dek sok tízezer hektárja, a „malenki robot’ áldozatai, százak legéppuskázása. Nem tudom — a kárpótlás el­lenzői közül — mennyi pénzért vállalnának el egy kiadós, megnyomorító ve­rést, netán saját maguk felakasztását, többi évi börtönbüntetést? Tatárjárás, török hódolt­ság, való igaz, a magyar nép szenvedése — tenger­nyi. 1848 után is aratott az önkény. Jött a második vi­lágháború, majd 195(5. Bi­zony kárpótolni kellene egész hazánkat. Sajnos, er­re nincs lehetőség. Végre ideje lenne biztonságos bé­kében élni, senkitől sem zavartatva, mint ahogy mi sem akarunk senkit sem zavarni. Ám a belső lelki megnyugvásra is szüksé­günk van. Ahogy az egyik képviselő mondta: tiszta lappal kell induljunk! Tisz­ta lap? Milyen az a „tiszta lap”, ha a lap másik olda­lán ott vannak a megalá­zott, kifosztott, egészségi­leg es szellemileg tönkre­tett tízezrek nevei! A kár­pótlás úgyis csupán töre­dék lenne a szenvedése­kért! Hogy anyagilag ki­bírja-e az ország? Sok mindent kibírtunk! Amikor e sorokat írom, még dúl a kárpótlás körü­li vita, miértje éshogyan- ia. valamint sok más egyéb orvosolni való! A honatvák vitatkoznak, de hiszen ez a dolguk, a demokrácia alap­pillére a szabad szólás, a ;enzurálat.lan véleménynyil­vánítás. Jó tudni, hogy a mi, még bölcsőben gőgi- csélő demokráciánkra igen­is odafigyel a világ. A kár­pótlás ügye, meg nem egye­zés esetén, ürügy lehet egy' belső, anarhisztikus zűrzaT varkeltéshez, a parlament­ben, s a nép körében is. Megjött a tavasz, a ter­mészet örök, évmilliós aján­déka, Ha nehezen is. ám ilyenkor megpróbálunk na­gyokat lélegezni, elfelejte­ni a tél okozta bajokat, gondokat. Ha gyengécskén melegít is még, de süt a nap, és reménykedve fi­gyeljük, gondjaink között is azt a szimbolikus cse­csemőt. aki még levegő után kapkod, mert élni akar! Ne vegyük el előle a levegőt! HolcLi János Kotróhajó a Hámori tavon (F. L.) Jól szolgál Jó szolgálatot tett az idén az a hordalékfogó gát, ame­lyet a Hámori-tó nyugati végéhez építettek. A tó e'l- iszapolódáisának. az élő víz­tükör területe csölkkenésé- nelk megakadályozására épí­tett, kőből (készült védmű létesítését 1987-ben (kezd­ték meg. S noha az azóta eltelt idő ugyancsak a „szá­raz” évek közé tartozott, az idén azonban a gát szüksé­gessége bebizonyosodott. Bár az idei tél is csapa­dék nélkül kezdődött, az időszak második felbében az időjárás „megemberelte” magát, s tekintélyes meny­nyi ségű hó hullott a Bütok- ben. Olvadáskor pedig a Hámori-tavat tápláló Ga- radna patak ugyancsak bő­séges vízmennyiséget szállí­tott a tóba — természete­sen hordalékkal együtt. Ezt fogta fel a gát —, is így a korábban már megtisztított terület nem iszapolódott, se­kélyesedetit el. A jegasedés megszűntével élővíz hullám­zik ,a több mint egy hektár­nyi mentesített területen. Mint Piukovics Józseftől, a Garadna völgyi Vízgazdálko­dási Társulat ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a vízhozam olyan bőséges, hogy nemcsak pótolta a múlt évi több, mint egy méter - res apadást —, de már a Hámor felé eső vízleeresz- itőn is átbukik a tó vize. s ömlik a Szinvába. Bőséges a Szinva-forrás vízhozama, s ez meglátszik az idegenforgalmi látvá­nyosságot jelentő vízesésen is. A Palotaszálló alatti sziklafalról öles sugárban zuhog le a víz — pompás látványt nyújtva. Sajnos, hogy ez a bőség a nyári hó­napokra nem marad meg. A nyári szárazságban emiatt sokszor porszáraz a mésztu­fa szir.tfok. Dr. iNiagy Ferenc ;1,9|1I2 és ,19,117 'között, Szenfipátó Istvánt kö­vetve, negyedik polgármestere volt Miskol'cnalk. A rosszmá­jú visszaemlékezések ,szerint .„úgy látta él főjegyzői munka­körét ,is mint aki későbbi polgármesternek tudja magát. A városiházán Szentpáli idején minden régi tisztviselő a he­lyén maradt, egyedül ő volt az új ember. Keménykezu ve­zetési stílusa miatt inam nagyon szerették, de határozottsá­ga, hozzáértése kiválitóbta környezetéből a tiszteletet es el­ismerést. Élete: Borsod megyében, Igriciben született, 1880. január 7-én. iKözépiskoláit a miskolci Református Gimnázium­ban végezte. Az önképzőkörben saját verseivel és szép szavalataival szerzett megbecsülést és nevet magának. Egy osztályba járt Leszih Andorral és Miskolczi Simon Jánossal. Mint „szegénysorsú, szorgalmas, kitűnő tanuló ’ minden évben részesült az iskola valamelyik ösztöndíjá­ban. 1899-ben érettségizett, színjeles eredménnyel. Buda­pesten folytatta tanulmányait. 1903-ban jogi doktor lett. A közigazgatási pálya vonzotta, ezért hazajött Miskolc­ra, s a vármegyénél helyezkedett el, mint gyakornok. Egy év múlva 'aljegyzőnek, 1905-ben Miskolc városa, fő­jegyzőnek választotta. Hivatali működése mellett gyak­ran írt közérdekű kérdésekről cikkeket a Miskolczi Nap­lónak, sőt 190G—1907 között fámunkatársa is volt a lap­nak. Publicisztikája közvélemény-formálónak bizonyult. 1912-ben a városi képviselőtestület egyhangúlag polgár­mesternek választotta. 1917-ben pár hónapon át főispán volt. Budapestre hívták, kinevezték az Országos Köz- élelmezési Hivatal alelnökének, majd államtitkárának. 1918. október 1-től 1919. január 19-ig a Károlyi-kormány- ■ ban közélelmezési miniszter volt. 1919 márciusában visz- j szavonult a közélettől Nógrád megyei birtokára, és csak az írásnak élt. Három jogi szakkönyve jelent meg. 1937. ! október 15-én hunyt el. 1 Nagy Ferencet 1191112. április 30-án iktatták be a polgár- mesteri tisztségbe Programíbeszéde nagyszabású terveikről árulkodott: a város (térülőiének .további növelése, iköztiszta- ság, közvilágítás fejlesztése, ülj gyárak telepítése, a köz- egészségügy és (lakásügy javítása, ikultuirá'M's és szociális le­marad ásunk megszüntetése, stb. Beszédében hangsúlyozta, ?°gy pártpoliitiilkanmenltes, városközpontú hivaitalvezefcésre °g törekedni: ! ’’Nálunk, Magyarországon különös szerepük van a ve­zető közigazgatási tisztviselőknek a gyakorlati politika terén. Én ilyen szerepre nem vállalkozom. Mint polgár- mester. felül emelkedem minden pártpolitikán és kizáró- la9 városi politikát fogok csinálni: a város javát, a pol- Bárság egyetemes érdekeit fogom keresni a politiká­ban is.” Miskolc történetéből Első intézkedése a .hivatal .munkájának ellenőrzése volt. Végigjárta az osztályokat és ,megállapította, hogy igen sok a késedelmes ügyintézés. Elrendelte, hogy addig egyetlen tisztviselő sem veteti ki iszábadiságát, amíg elintézetlen ak­tája van. Szóvá tett minden .pontatlanságot és mulasztást. Szigorú intézkedéseivel ugyan népszerűségre nem tett szert, de az ügyintézés hatékonyságát korabeli sajtó is méltá­nyolta, S erre a vezetői .magatartásra egyre nagyobb szük­ség lett: .erősödött a háborús hangulat, az infláció, a kor­rupció.. A rohamos árdrágulások^ egyre (bizonytalanabbá tet­ték az 'emberéltet és életkörülményeiket. Nagy Ferenc nagy terveiből alig tudott valamit megvalósítani. Nem rajta múlott, de éppen .csak arra volt lehetősége, hogy az elődje által elkezdett beruházásokat befejezze (pénzügyi palota építése, utak burkolása, a jéggyár, sodronygyár átadása,, a múzeum városi kezelésbe Vétele), ,s egyet-,kettőt megkezd­hetett (Népként ,melletti villanegyed építése). 10,14 július végén a kormány elrendelte a mozgósítást. Az építkezéseket .mindeniiiltt félbe kellett hagyni. A háború ki­törése egészen másfajta féladat, ;elé állította a polgármes­tert. Nagy Ferenc felismerte a kritikus helyzetet, tudit-a, ha a viszonyok alakulását meg nem előzi, nyomor és ínség üt tanyát városunkban. Azért, hogy a lakosságot az élelmezési zavaroktól megkímélje, az élelemspekulánsofk üzelmeit meg­előzze, úgyszólván az élelmezés minden agáit felölelő tervet dolgozott ki és valósított meg. Városi kezelésben létesített tehenészetet, sertéshizlaldát, két mészárszéket, tejcsarnökot, kenyérgyárat, és ugyancsak városi üzemeltetésű boltokban a lelhető legolcsóbban árusíttatlta az élelmet. Szerződést kö­tött a sai.livásvérad'i (uradalommal, amelynek értelmében a területen lelőtt minden vadat Miskolcnak tartozott eladni. Hatalmas készleteket vásárolt fel már a háború legelején rizsből, bábból, lencséből, lisztből', de tűzifából és szénből is. A város által árusított termékek mérsékelt árai valame­lyest kihatottak a magánk ere sked ők _ áraira is. A Szentpáli által (vásárolt földéket la város felszántotta, zöldségter mész- tésre Hasznosította és minden módón 'igyekezett a város önellátását megoldani. A nélkülözések .napjai így Miskolcon nem következtek be s .nem is ütötték mag .azt a .mértéket, amit más városok­ban. A miskolciak csak az újságokból .értesülhették a töb­bi városban levő hatalnias élelmiszerhiányról, s az azt (kö­vető nyomorról. Városunk — kifejezetten a polgármester tevékenysége .következtében — a fcözélelmezés terén orszá­gos példa és .minta lett. Egymás után étkezték .a különböző városi küldöttségék tanulmányozni a miskolci rendszert.. Mindezt — ráadásul — nem sókat törődve törvényes ha­táskörének betartásával, tudta csak véghezvinni. A városok a háború .előtt nem foglalkoztak közélelmezési kérdésekkel, sőt az ilyen (tevékenységet a közvélemény kereskedelemelle­nesnek, s emiatt jogtalannak tekintette volna. A városnak tehát nem volt törvényadta joga és lehetősége üzleteket nyit­ni és „kereskedni”. iNagy Ferenc szerint azonban „átgon­dolt, okos intézkedésekkel, ahol szükséges, drákói szigorral... az uzsora százfejű hidráját” el leb ét taposni! S ő meg is tétté. Minderre nagy szükség 'is volt. Itthon maradtak férfi (nél­kül a .családok. Hamarosan a hadiözvegyek, hadíárvák, sőt a .hadiíroklkantak közellátásának megszervezése is mind’ na­gyobb .méretekben jelentkezett. A kezdőt! lelkesült közhan- gülatdt felváltotta a kétségbeesés, amikor alig egy hónap elteltével megérkeztek Miskolcra az első sebesülteket, be­tegeket .szállító vonatok. A .bajok egyre csak sokasodtak. A sebesülteket, beteg katonákat elszállásolni, gvógykezeltet- ni, élelmüket biztosítani kéllett. Ideiglenes kórházakat, ala­kíttatott. ki a polgármester, eleimbe az iskolák épületeiben, később ezeket tehermentesítendő, a három üresen álló lak­tanyában. ,A frontról érkezettek között gyakori volt a kole- rás beteg. Számúikra .a Sajón túl barakk-kórházat létesítet­ték. Nagy Ferenc polgármesteri tevékenysége országos érdek­lődést és elismerést váltott ki. Cikkeiben rendszeresen újabb és újabb javaslatokat tett a kormánynak is a közeliátás központi megoldására. S mint. ahogy az — manapság is — lenni szokott, a tehetséges, .munkájukban sikert elérő em­bereket előlbb-utöbb Budapest elcsábítja Miskolcról. Nagy Ferencet kinevezték az Országos Közélelmezési Hivatalba. Mlskolctól 19117-ben — örökre — vett búcsút. Amikor a városi (hivataltól elköszönt, számba vette terveit és műkö­dését. hangsúlyozta, hogy a háború kitörésének pillanatától nem volt .más törekvése, mint az alapellátás minél tökéle­tesebb megvalósítása: „ ... ambícióm volt, hogy elsősorban a kisembereknek, a szegényeknek legyek polgármestere. Ha egyszer-másszor jogos érdeket sérteni találtam, abból indultam ki, hogy ezen nehéz időkben a kisembert kell megvédeni: a va- gyonosok saját erejükből jobban tudnak boldogulni.” c\ I ií Zimányi Katalin . t. ■1 Ili i H háborús viszonvok között

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom