Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-30 / 75. szám

1991. március 30., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 Salakmotor Vasárnap délelőtt izgal­masnak ígérkező versenyt követhetnek figyelemmel a salakmotorozás miskolci ba­rátai. A .Népkertben rende­zik meg iaz I. osztályú baj­nokság selejtezőjét, amelyen '1!6 sportoló áll rajthoz. A küzdelmes vetélkedő 1.1 óra­kor kezdődik. A futamok előtt a résztvevők edzési le­hetőséget kapnak. Vasárnap Diósgyőrött a KVSE Titkolódzó edzők, bizakodó szurkolók Régen előzött meg ekkora érdeklődés labdarúgó-mérkőzést Diós­győrött, mint a holnapi, Kazincbarcika elleni megyei rangadót. Az NB II. Keleti csoportjában merőben ellentétes sorozat után kerül­nek szembe egymással a sikerre éhes felek. A DVTK versenyben van a bajnoki címért, listavezetőként tekint vissza a mezőnyre, a KVSE zsinórban harmadik tavaszi vereségét szenvedte el. Ráadásul ebből kettőt hazai környezetben gyűjtött össze a kék-sárga gárda ! Ezek ismeretében a döntő többség bizonyára a diósgyőriekre vok­solna, ám ennél a pontnál lép be a futball örök kiszámíthatat­lansága . . . — Bizony, egy megyei rangadónál vajmi keveset számít a papírforma, a táb­lázaton elfoglalt helyezés — jegyezte meg Palicskó Ti­bor, a DVTK vezető edzője. Szeretnénk megőrizni tava­sai veretlenségünket, s ott akarunk maradni a Keleti csoport élén. Ehhez, a leg­biztosabb recept a győzelem. — Mennyire befolyásolhat­ja a találkozót az a tény, hogy mindkét gárda két va­sat tart a tűzben? — Ez előny és hátrány is lehet egyszerre. Előfordulhat, hogy nálunk ütközik ki a sorozatos terhelés egy gyen­gébb játék formájában — ezt persze nem szeretnénk —, s az sem elképzelhetet­len, hogy a bajnokságban eddig csak bukdácsoló bar- cikaiak szabadulnak meg „béklyóiktól”. — Bárhonnan is közelí­tünk a vasárnapi összecsa­pás felé, egyértelműen a DVTK-t ítélik a 90 perc esélyesének ■ ■ . — Érezzük ezt mi is. Ha csak egészséges önbizalmat szül, akkor hasznos lehet. De a csacsi senkivel sem sza­ladhat el, kordában kell tar­tami a képzelőerőt. Szép az eddig megtett út, ám azt senki nem gondolhatja, hogy most már célegyenesben va­gyunk. A neheze csak ez­után következik! Palicskó elmondta, hogy továbbra sem számíthat La­katosra, Csizire és Budaira. Tizennyolc labdarúgó áll rendelkezésére, igyekszik a legütőképesebb gárdát pá­lyára küldeni, ám az össze­állításra még alszik egyet. Veréb György szakosztály- vezető arról tájékoztatta ro­vatunkat, hogy a Kazincbar­cikáról érkező szurkolók szá­mára a 20-as szektort jelöl­ték ki, kérik, onnan szem­léljék az eseményeket. ★ A „szomszédban” nem a legrózsása.bb a hangulat, amely tökéletesen érthető. A KVSE szép lassan elütötte mjagät az első 5 közé kerü­lés lehetőségétől, s a holnapi erőpróba sem ígér számára túl sok jót. Nem számíthat­nak például a legutóbb ki­állított Sztahonra, akit 2 mérkőzéstől tiltott el a fe­gyelmi bizottság. Helyettesí­tése komoly töprengést okoz Varga Zoltánnak. A szakve­zető képzeletében Orlóczki jelenik meg liberóként, de a mérkőzésig akár változtat­hat is. — Ne vegye senki szerény­telenségnek, de egyáltalán „Először fogadtak a városházán" Villáminterjú Kropkó Péterrel Csoba Tamás (jobbról) Miskolc város polgármestere jutalmot nyújt át Kropkó Péternek, aki ai új-zélandi triatlon Világ Kupán a negyedik helyet szerezte meg. Fotó: Farkas Maya Röplabda TFSE—MVSC 3-1 (10, 12, —7, 10). Miskolc, 100 néző. Vezette: Varga, if j. Zsillé. NB I, női, a 13—18. helyért. Nem sok hiányzott a meg­lepetéshez, ugyanis a vas­utasok az első és a második játszmában is jelentős előny­nyel vezettek, ám kiütközött rutintalanságuk. Küzdenitu- dásból jól vizsgáztak. Jók: Beke, Boldizsár. nem írtuk le ezt a találko­zót — jegyezte meg Varga. — Fel sem tartjuk a kezün­ket, meg akarjulk nehezíte­ni a diósgyőriek dolgát. Ennyi rossz, balsiker után csak jobb jöhet! — Szinte minden a piros- fehérek mellett szól... — Nem baj, ezzel nem foglalkozóik. Legalább fel­szabadultan, terhek nélkül léphetünk pályára. Megvan a DVTK—Bp. Honvéd MK- mébkőzés kazettája, igyek­szünk alaposan feltérképez­ni vendéglátóink játékát. Bízok abban, hogy a mieink okultak a kudarcokból és a nehéz helyzetben, teljes mell­szélességgel áll oda a rajt­vonalra a bírói sípszót meg­előzően. A találkozó vasárnap 16 órákor kezdődik, a játék­vezető Vad lesz. Intelemként mindkét fél részéről megfogalmazódott: sportszerű csatát remélnék, s abban bíznak, hogy a szurkolók köreiben sem akadnák renitens elemek. A további mérkőzések: Baja—Csepel, (Nyíregyháza —KSC, KTE—Metripond, Szarvas—Szolnok, Kaba—S. Síküveggyár, BVSC—Hat- van-Dekó. * Az NB I-bcn valamennyi ta­lálkozóra ma Ikerül sor. ,A pá­rosítás: Siófok—Békéscsaba, Váci Izzó—Videoton. PMSC— Veszprém FC, Szeged SC—FTC, Bp. Honvéd—Volán iFC. Vasas —Tatabánya. DVSC—UTE, MTK-VIW—Rába ETO. — Mit jelent az ön szá­mára a polgármester gesztu­sa? — Végtelenül sokat. Elő­ször: engem Miskolcon, a városházán még sohasem fo­gadtak, vagyis megtisztelve érzem magam. Másodszor: a megyeszékhely első emberét választói juttatták funkciójá­ba, tehát ezrek képviseleté­ben köszöntött. — ön már sikeres sporto­ló, népszerű ember. Nyilván megismerik az utcán, leve­leket kap, érdeklődnek hogy- léte felől... — Bármennyire hihetetlen, Üj-Zélandban, a Világ Ku­pán sokkal többen kíván­csiskodtak irántam, mint sa­ját pátriámban. A triatlon — a hármaspróba — azért még nem labdarúgás. — Gyakran invitálják él­ménybeszámolókra? — Kaptam és kapok meg­hívásokat. A napokban a Zrínyi Gimnáziumba voltam hivatalos, de közbejött prog­ramom miatt le kellett mon­danom. Legközelebb Szege­den „lépek” fel. — A Világ Kupa nyitá­nyán az igen előkelő negye­dik helyet harcolta ki. Ismét emelkedett a nemzetközi ázsiója. — Ez a fogalmazás megfe­lel a valóságnak. Bizton ál­lítom, hogy a világ első tíz triatlonistája közé beférek! — Az ötödik kontinensen népszerű ez a sportág? — A világ legnagyobb, tömegsport jellegű triatlon- viadalát éppen Új-Zélandon tartják. A rajtnál 170 ezren (!) jelennek meg. Az első már régen célba érkezett, amikor a mezőny második része még csak készülődik. — Találkozott a kint élő magyarság képviselőivel? — Természetesen. Sok se­gítséget kaptam tőlük, mi közben melegen érdeklődtek az itthoni változásokról. Az A mezőkövesdi városi sportcsarnok adott otthont a diákolimpia I. korcsoportos játékos sportversenye orszá­gos döntőjének. A végered­mény: 1. Der.kovits Ált. Is­kola (Szombathely) 51, 2. Vasvári Ált. iskola (Kiskő­rös) 48, 3. Somogyi ILmre is rendkívül jólesett, hogy a Világ Kupa viadalán megje­lent a magyar nagykövet, aki végignézte a küzdelmet. — Hány főt számlál az ottani magyarság? — Értesüléseim szerint kétezret. — Ellesett-e valamit kül­földi riválisaitól? — A versenystílusukat már nem kell, állom a „sa­rat”. Azt viszont újra ta­pasztaltam, hogy menedzse­lésük nagyságrendekkel jobb. És azt is elmondha­tom, hogy a szigetországban nincs különösebb szükség a sport, az egészséges életmód propagálására. A lakosság hetven százalékának mutatói mindenfajta próbát kiállnak. — A keleti országok tri- atlonistái közül egyedül vert gyökeret a nemzetközi élme­zőnyben, és már szinte min­dent elért, kiharcolt. Mi hajtja még előre? — Nem szeretek nagy sza­vakat használni, de elsősor­ban az önbecsülés. Mi, ma­gyarok is tudunk olyat csi­nálni, amit tőlünk akarnak Ált. Iskola (Abony) 46, 4. Mező Ferenc Ált. Iskola (Mezőkövesd) 38, 5. Fekete István Ált. Iskola (Ajka) 28, 6. 4-es Számú Ált. Iskola (Kisvárba) 122. Daragó Lászlóné, a szer­vező- és rendezőbizottság tagja elmondta, hogy a dí­ellesni. Éppen nálam vendé­geskedik az egyik osztrák barátom, és felkészülési módszereimet tanulmányoz­za. Számomra az sem mel­lékes, hogy képes vagyok a tehetős profik legyőzésére. Hozzájuk képest amatőr va­gyok, eredményeim mégis jobbak. — ... pedig lényegesen rosszabb körülmények között készül, gyakorol. — Nagyon reménykedem benne, hogy a soron követ­kező téli szezont külföldön — ideális éghajlatú ország­ban — alapozhatom végig. Ha így lesz, akkor ... — Legközelebbi Világ Ku­pa-versenye? — Németországban állok rajthoz. — Műtété miatt tavaly le­maradt a világbajnokságról. — Az idén, ha semmi nem jön közbe, ott leszek a Hawaii-szigeteken. — Mif csinál az elkövet­kezendő napokban? — Elkezdem az úgyneve­zett könnyű alapozást. K. T. jakat Vámos István, Mező­kövesd alpolgármestere adta át. Az eseményt a helyi vál­lalatok, üzemek szponzorál­ták, különdíjakat ajánlottak fel. A csapatok vezetői tel­jes mértékben elégedettek voltak a rendezéssel, a há­zigazda sportcsarnok és a városi diáksport-bizottság jelesre vizsgázott. Játékos sportverseny Nyolcszáz résztvevő — Csodálatos vendéglátás Egy emlékezetes pillanat a trentói világjátékokról: a megnyitó. A magyar zászlót a miskolci Hidasi Zoltán tartja. ÜJSÁGHÍR: Az olaszor­szági Trcntúban rendeztek meg a Rendőr Világjátéko­kat. Az eseményen magyar küldöttség is részt vett. Az utazók közül a miskolci Hi­dasi Zoltán jól helytállt, ugyanis a 71 kilós cselgán- csozók mezőnyében a har­madik helyet szerezte meg. Valamivel a 24 órás szol­gálat után érthető törődött- sége. Mondja Is, hogy első dolga egy nagy alvás, dél­után azonban lemegy a vas­utasokhoz egy kis áltmozga- tásra. — Először azt árulja el, hogy került egy miskolci rendőr Trentóba? — Itthon évente megren­dezik a B:M-bajnokságot. Legutóbb azzal ösztönöztek bennünket, hogy bejelentet­ték: aki helytáll, az utaz­hat. öit csetgáncsozó ikerült az együttesbe. __ Eddig nem hallottam e rről a versenyről. Milyen a múltja? __ Ez voltt a második ren­dezvény, s a ijelek szerint marad a felállás. Vagyis mindig Olaszország és azon belül T.ren'tó. Legalább húsz sportágban vetélkednék a rend őréi, csak ízelítőül em­lítem az úszásit, a lövésze­tet, a birkózást, vagy a sí­futást. Az idén 42 országbói csaknem nyolcszázan ran- devúztunlk. Jötték Kínából, Panamából, Paraguayból, Chiléből. Érthető ökokból ugyanakkor hiányoztak az amerikaiak, a kanadaiak és az angolok ... — Ki fedezte a költségei­ket? — A BM biztosította az útiköltséget, a kinttartózko­dásról pedig a vendéglátók gondoskodtak. Csodálatos ,két hetet tölthettünk olasz föl­dön! _ Mondjon valamit a sportmúltjáról! — Kisebb megszakítástól eltekintve, 1074 óta az MVSC-nél vagyok „bennfen­tes”. Braslkó Péter oktatott, az ő kezei alatt csepered­tem, de megfordultam a MiEAFC-nál is. .Nagyobb oda­adással és koncentrálással többre vihettem volna a ver­senysportban, de nem saj­nálom, .hogy másra tettem fél az életemet. Az élsport­ból csak nagyon kevesen ké­pesék jól megélni, a szürke derékhadnak esélye sincs ar­ra, hogy megalapozza a jö­vőjét. Jómagam korán el­döntöttem, nékem mi a fon­tos, de a oselgáncsozással sem szakítottam. Lejárok a srácokhoz, 35 éves fejjél is jólesik a mozgás. Megtalá­lom a hangot a fiatalokkal, a versenyeken segédkezek, jól érzem magam közöttük. — Hol dogozik? — A rendőri zászlóaljnál vagyak. — Elmondhatja, mit csi­nál? — Gépkocsi zó járőrként tevékenykedők. — Az állampolgárok egy­re nagyobb része win azón a véleményen, hogy sötéte­dés után jobb otthon ma­radni . .. Különösen a Szé­chenyi utcát kerülik. A köz- biztonság rohamosan romlik, ön hogyan látja ezt belül­ről? — A megállapítás tökéle­tesen igaz, a helyzet ka­tasztrofális. Ebben a hirte­len jött demokráciában a bűnözőik sokat megenged­hetnek maguknak. A rend­őrség szeretne szigorítani, ugyanakkor az ügyészség enylhítéspárti.. . Ma már fé­nyes nappal rabolnak iki idős embereket az utcán! Amíg nem születnék meg a szük­séges törvények, változás aligha várható. — Ne menjünk most ebbe bele mélyebben, elég baj, hogy ezt is magával hozta az átalakulás. Feleljen in­kább arra, elégedett-e a trentói bronzéremmel? — Igein, úgy érzem, nincs okom a panaszra. Pontot érő helyezésben reménykedtem. — Távoli volt a döntős szereplés lehetősége? — Az elődöntőiben egy ro­mán csetgánosozótöl kaptam ki. Ök a Dinamo Bukarest legjobbjaival vetek részt az eseményen ... Itthon medi­tálták rajta, nem lenne-e jdb'b az újpestiékét indíta­ni, de aztán győzött a jó­zan ész. A versenyszerűen sportolóknak ott az olimpia, a világ-, illetve az Európa- bajnokság. Így nekünk is alkalmunk nyílik az ismer­kedésre, a barátkozásra, a közéledésre. A bukaresti leg- jabbákkal szemben kevés esély kínálkozott. — Mennyi időt fordít a cselgáncsozásm ? — Erre azt mondhatom, hogy a szabadidőim egy je­lentős részét a teremben töltöm. Benne völtam egy építkezésiben, de akkor is mindig megkerestem a mód­ját a gyakorlásnak. Engem feldob, ha a tatamira lépek, ugyanakkor k.i is kapcsol a világból. Nem nagyon tud­nék meglenni nélküle. Re­meik a kapcsolatunk az MVSC-vel, náluk lehetőség nyílik az edzéseken való részvétéire, de mi is segí­tünk a 'klubnak. — Milyen rendezőnek bi­zonyultak az olaszok? — Aranyosak, segítőké­szek, csak az időpontokkal álltak hadilábon. Ha kiír­tak egy versenyt 10 órára, délben számítani lehetett ar­ra, hogy hamarosan kezdő­dik ... Egyébként nagyon fi­gyeltek a külsőségekre, re­pülőgépes-helikopteres pará­dét prezentáltak, tornászok és műrepülők tartottak be­mutatót, s a zenekar sem hiányzott. — Milyen helyet foglal el laktanyán belül a sport? — Úgy rebesgetik, hogy eljön az az idő, amikor a rendőrök fizikai állóképessé­gét sókkal szigorúbb feltéte­lekhez kötik, rendszeresen mérik majd. Mi többen já­runk edzésre, s szeretnénk, ha a sport egy kicsit job­ban a figyelem homlokte­rébe. kerülne. El lehet a ké­szültségi időt sokfélekép­pen tölteni. Nem biztos, hogy az a legjobb, ha ül az ember a székén és néz ma­ga elé meredten ... Kemény a kézfogása, egye­nes a tartása. Távozásakor arra gondolok: remélhető­leg a bűnözők elleni küz­delme is eredményesen ala­kul. Legalább úgy, mint Trent óban, a tatamiin ... Doros László Hűkkel csatázott, bronzérmet kapón

Next

/
Oldalképek
Tartalom