Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-28 / 73. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A 1991. március 28., csütörtök Jósvafői tavaszodás Fotó: Dobos Klóra DSIDA JENŐ: Nagyosíitörtök Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek és a fullatag sötétben hat órát üldögéltem a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön. Testem törött volt és nehéz a lelkem, mint ki sötétben titkos útnak indult, végzetes földön csillagok szavára, sors .elől szökve, mégis szembe sorssal s finom ideggel érzi messziről nyomán lopódzó ellenségeit. Az ablakon túl mozdonyok zörögtek, a .sűrű füst, mint roppant denevérszárny, legyintett arcul. Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem: szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, ' de .nyirikos éj volt és hideg sötét volt, Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt és mind aludtak . . . Kövér csöppek indultak homlokomról s végigcsurogtak gyűrött arcomon. Tábori ajánlat Erdei óvoda — meditációs jóga A Gedeon név bibliai, héber eredetű, s azt jelenti: harcos, vágó, romboló. Krisztus előtt, a XIII. században így nevezték Izrael egyik bíróját. Ö volt az, akit a Biblia szerint Isten angyal útján küldött népe megmentésére. Részlet a Bírák könyvéből: „És eljőve az Űrnak angyala, és leüle, ami cserfa alatt, a mely Ofrában van, a mely az Abiezer nemzetségből való .Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orczája elől. Ekkor megjelenők néki az Űrnak angyala, és monda néki: Az Űr veled, erős férfiú! Gedeon pedig mondd néki: Kérlek Uram, ha velünk van az Űr miért ér bennünket mindez? és hol vannak minden Ö '■soda dolgai, a melyekről beszéltek nekünk atyáink, mondván: Nem az Űr hozott-é fel minket Egyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. És az Űr hozzá fordula és monda: Menj el ezzel a te erőddel és megszabadítod Izraelt Midian kezéből. Nemde, én küldetek téged?” , S Gedeon ment, s legyőzte az Izraelt fosztogató es elnyomó midiánitákat. Ugyanilyen hős volt a mai másik ünnepelt név, a Johanna egyik viselője, Szent Johanna is, a franciák legendás hírű nemzeti szentje, aki a 15. század első felében élt, akit — mily furcsa az élet — egyházi törvényszék ítélt máglyahalálra. Az orléans-i szűz 1431. május 30-án, ajkán Jézus nevével halt meg a magasba csapó lángok között. A Johanna nevet héber, görög, latin eredetűnek is tartják, jelentése: kegyelembe fogadott, Isten kegyelmes, az Úré a kegyelem. (hajdú i.) Ahogy eső után a gombák. úgy szaporodnak a nyár iközeledrtével a lakótelepeiken a ikulcsos gyerekek. Rajtuk: próbálnak segíteni a miskolci ifjúsági ház munkatársai nyári táboraikkal. bár jól tudják, programjaikat egyre kevesebben fizethetik meg. Mégis', óvodásoktól a felnőttekig mindenki találhat magának néhány napos kellemes elfoglaltságot az ajánlatok között. A legkisebbekkel kezdve, rögtön itt van az erdei óvoda. A Fónagyságon. a var- bói-tó’tól mintegy két kilométerre az erdő közepén várja őket a tábor, ahol szakképzett óvónők felügyeletével a sóik kirándulás és pihenés mellett kiemelten foglalkoznak az angol és német, nyelvvel, vagy kreatív tevékenységeikkel, attól függően, melyik turnusra jelentkeztek. Ugyancsak romantikus környezet várja azokat az általános iislkol ásóikat, akik Szanticskán. a Cserehát kis falujában kívánnak tölteni néhány napot. A képzőművészeti játékokat Szema- dám György, a budapesti GYIK-műhely 'ismert vezetője tanítja. Más turnusokban a ház körüli és. a szabadon élő állatok, vagy éppen a néprajzi ismeretek kerülnek előtérbe. Ugyancsak a természetet kedvelőket várják az aggteleki Szalamandra, vagy a sebesvízi gyógynövény gyűjtőtáborba. Megyénk határain túl pedig Mátrafüreden és Balatonimáriafürdőn szerveznék üdülést különböző szakcsoportoknak (lovas, túra. karate, tenisz, táncos, kertészkedő, modellező, stb.). Ugyancsak bőséges kínálatból választhatnak a középiskolások. A nemzetközi mozgásművészeti tábor veretén belül flamenco vagy bio-dance kurzusra jelentkezhetnék, a Szent és a Profán mozgásszínházt táborban pedig a 'pantomim, a mimetilkus játékok és a bohócképzés alapjaival ismerkedhetnek meg — Jerzy Grötowslka módszere _ .szerint. De a lovak, az ásványok vagy a kézművesség iránit érdeklődőik is találnak maguknak elfoglaltságot. A felnőtteket pedig SebesvT zen várja M. Nag.hnoor. a meditációs táborába. MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Európa felé: útjelzők és útvesztők. — 9.05—11.00: Napközben (élő). — 11.10: Népzenetár. — 13.05: Klasszikusok dél- időben. — 14.05: Lengyel Balázs: Visszatérés. — 14.15: Térkép határ nélkül. — 15.05: A Jóka ördöge. Arany János pór- regéje. — 10.00 : Délutáni krónika. — 13.15: Ricsi. Tóth Gábor Ákos hangjátéka. — 17.05: Termőtájak dicsérete. — 17.30: Életem meséje. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvi- lág. — 19.15: Láttuk, hallottuk. — 19.30; Hol volt, hol nem volt. — 19.50: Hajszálgyökerek. — 20.05: Közvetlen kapcsolat. — 21.05: Mesterek és tanítványok. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Tudomány, művészet. — 23.05: A zongora poétája. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben. — 9.03: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. — 10.20: Operaslágerek. — 10.50; Peres, poros iratok. — 11.03: A mi korunkban. — 11.25: Gramofonsztárok. — 12.00: Régi nóta, híres nóta. — 13.03: Nosztalgiahullám. — 14.00: Lelátó. — 14.30: Argentínában csókra vár a lány. Tangótörténet három tételben. — 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (élő). — 15.20: Slágerről slágerre. — 16.00: Találkozás a stúdióban. — 17.00—19.00: RádióMa. — 19.03: A rock gyermekei. — 19.30: Pop-regiszter. — 20.00: Garázs. — 20.30: Sonny Boy Villiamson 1937—38-as felvételei. — 21.03: Daráló. — 21.33: V. Nemzetközi Folknapok Pécs 1990. — 22.04: Kattogó kabaré. — 23.10: A Dire Straits együttes ielvételei. BARTÓK: 9.10: Odüsszeusz hazatérése. Részletek Monteverdi operájából. — 10.20: Füstök (ism.) — 10.46: Kórusmuzsika. — 11.10: Kamarazene. — 12.05: Zenekari muzsika. — 13.00: Hal- gassuk újra! — 14.00: A kamarazene kedvelőinek. — 15.13: Szimfonikus zene. — 16.28: Vik- torija Posztnyikova zongorahangversenye. — 18.00: Szlovák nemzetiségi műsor. — 18.20: Román nemzetiségi műsor. — 18.4(1: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. — 19.05: Német remzeti- ségi műsor. — 19.25: Nikola Gjuzelev operaáriákat énekel. — 20.05: Budapesti Tavaszi Fesztivál (élő). — 22.00: Operarészletek. — 22.20: Napjaink zenéje. — 23.30: Szórakoztató műsor. MISKOLCI STÜDIO a 268 m közép-, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyarországi krónika. — Sajtótájékoztató volt tegnap a TVK-ban. — Miként hasznosítják a miskolci kilátót? — Hegyi József jegyzete. — Reklám. Szerkesztő: Jakab Mária. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1 1. MŰSOR: 7.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.00: Menedzser magazin. — 9.00; Képújság. — 9.05: Walt Disney bemutatja. — 10.50: Mozgató. — 11.00: Képújság. — 16.35: Pannon krónika. — 16.45: Hírek szerbhorvát nyelven. — 16.55: Perpetuum mobile. — 17.30; A Kuckó jelenti. — 17.40: Hármas csatorna. — 18.25: Házvezető(nő) képző. — 18.50: A hitről gyerekeknek. — 18.55: Esti mese. — 19.10: Cimbora. — 19.30: Híradó. — 20.05: Hannay. Angol Építtetők, vállalkozók, figyelem! HUNBALÜ ASZBY ALUTÉR-LAKÓKONTÉNEREK Készséggel állunk Tisztelt Partnereink rendelkezésére, felvonulási épületigényeik gyors és korszerű kielégítésében. Gyártó: ALUMÍNIUMSZERKEZETEK GYARA Mindszenti Gyáregysége Telefon: 62/41-694 Telex: 84-207 tévéfilm. — 21.00: Nagycsütörtök. — 22.00: Hazai tükör. — 23.00: Tavaszi Fesztivál ’91. — 23.50: Híradó 3. — 0.05: BBC- híradó. 2. MŰSOR: Berkes Zsuzsával és Déri Jánossal. — 17.00: Képújság. — 17.15; Tv2. — 17.40: Sípercek. — 17.45: Torpedó. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — Tv2. — 19.00: Derrick. — 19.59: Tv2. — 20.10: Tv2-klub. — 21.00: Híradó 2. - 21.20: Tv2. — 21.25: Tavaszi Fesztivál ’91. — 21.30: Napzárta. — 22.15; A nagy Blek. Olasz film. — 23.50: Tv2. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ l. MŰSOR: 8.10: Iskolásoknak. — 8.30: Tévéállatkert. — 9.00: Események, kommentárok. — 12.15: A párbeszéd stúdiója. — 13.00: Szatelit Olimpusz Francia. Francia magazin. — 14.30: Az emberi vér titka. — 15.00; Outsider. Cseh film. — 16.15: Hírek. — 16.20: A bálnák királya. Dokumentumfilm. — 17.00: Autósok, motorosok magazinja. — 17.40: A nap percei. — 17.50: Piac. kereskedelem, pénzügy. — 18.50: Torna. — 19.00: Esti mese. — 19.20: Időjárás. — 19.30: Tv- napló. — 20.00: Zöld csütörtök. — 21.35: Portréfilm. — 22.00: Események, kommentárok. — 22.30: Cseh film. — 23.50: Hírek. MOZI BÉKE: Nicsak ki beszél . . . még. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kezdés: fl2, f3, f5, f7 órakor. — BÉKE KAMARA: Szemenszedett szenzáció. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kezdés: 4 órakor. — Arany és vér. Mb. .szí. spanyol—francia film. Kezdés: 6 órakor. — BÉKE VIDEOMOZI CINEVISION KIVETÍTŐVEL: Amber Lynn forró drótja. Mb. szí. amerikai szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: nil, 12. 14 és 8 órakor. — KOSSUTH: Cadillac Man. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kezdés: 9, 11 órakor. — Nicsak ki beszél . . . még. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kezdés: 3. 5, 7 órakor. — Oltalmazó ég. ,Szí. amerikai film. Kezdés: 9 órakor. — HEVESY IVÁN FILMKLUB: Jézus Krisztus szupersztár. Szí. amerikai zenés fiilim (Felújítás). Kezdés: f3, f9 órakor. — Bújj, bújj ördög. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kezdés: f5, f7 órakor. — TÁNCSICS: Keresztanya. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f5, f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEOMOZI CINEVISION KIVETÍTŐVEL: Desiree a szerelem bajnoka. Szí. német szexfilm. Csak felnőtteknek! Kezdés: f3, f5, f7 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: Csőre töltve. Mb. szí. amerikai bűnügyi film. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE KAMARA: Mackó Misi a világűrben. Szí. magyar mesefilm. Kezdés; 5 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE VIDEOMOZI: Münchausen báró csodálatos kalandjai. Mb. szí. francia rajzfilm. Kezdés: 3 órakor. — TISZAÜJVÁROS: Fél lábbal a Paradicsomban. Mb. szí. olasz vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: f6, f8 órakor. — MEZŐKÖVESD: Nőstényördög. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7 órakor. — SÁROSPATAK: Re- vans. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY: Végtelen történet II. Szí. amerikai fantasztikus film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7 órakor. — SZERENCS; A Saint Tropez-i leánykereskedők. Mb. szí. francia erotikus film. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — ÓZD. BÉKE: Nőfaló férfiak. Szí. kanadai vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! SZÍNHÁZ 28., csütörtök BAL A SAVOYBAN Bérletszünet Kezdés: du. 5 órakor 5/ SY-TA KFT. Utazás- szervező Iroda 3530 Miskolc, Széchenyi utca 90. (Tulipántömb) Telefon: 46/29-500 ÜDÜLJÖN BIBIONÉBAN Rendkívüli kedvezményeket biztosítunk OLASZORSZÁGI ÜDÜLÉSÉHEZ Több száz üdülőlakás közül választhat. Az előszezonban visszatérő vendégeinknek, nyugdíjasoknak, csoportoknak további kedvezmények. MI NEM EMELTÜK RENDELÉSI ARAINKAT! Gedeon. Johanna