Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-26 / 71. szám
1991. március 26., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A megújulás jegyében Program a kibontakozáshoz A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületi Szervezetek Szövetségi Tanácsa a megújulás jegyében kezdett hozzá az 1991 -es évben a reálértelmiség előtt álló feladatok megvalósításához a megye társadalmi, gazdasági felemelkedése érdekében. Ezt szolgálja átdolgozott, megújított' ügyrendi tervezete, s a konkrét feladatokhoz igazodó munkaprogramja. SZÉLES KÖRŰ KAPCSOLATRENDSZER Mindenekelőtt meghatároztuk, illetve újra fogalmaztuk tevékenységünk célját. Ez pedig: a megye területén működő műszaki és természettudományi egyesületek közös törekvéseinek szolgálata, a közös érdekek képviselete, a műszaki kultúra fejlesztése és a tudományos eredmények gyakorlatban történő alkalmazásának elősegítése. Adódik a együttműködését. A tagegyesületek felhatalmazása alapján képviseli azok és tagjaik érdekeit. Felkarolja és ösztönzi a kreativitást elősegítő kezdeményezéseket, például pályázatok meghirdetésével, különböző alapítványok létrehozásával. Az egyesületi igényeket (is) figyelembe véve, együttműködik más szakmai, gazdasági és társadalmi szervezetekDECLARATIO A Borsod-Abaúj-Zcmplén megyei Egyesületi Szervezetek Szövetségi Tanácsa: 1. A megye tagegyesületeinek közös ügyei egyedüli és Jogos képviselője. 2. Elő kívánja segíteni az országban zajló társadalmi gazdasági átalakulási folyamatokat. 3. A létrehozott társadalmi javuk elosztásában és felhasználásában véleményt káván nyílvánítani. 4. Elő kívánja segíteni a tudás és ismeretek aktuális megváltoztatását. 5. Jelenleg és hosszii távon Is birtokolni kívánja a megye reálértelmisége részére létrehozott tudományos-technikai központot a Tudomány és Technika Házát. 6. Szoros kapcsolatot kíván kiépíteni az önkormányzatokkal és más szervekkel. 7. Szakértői Tanácsot, hoz létre a megye felemelkedése érdekében. 8. Kezdeményezi, hogy a 150 ezer főt képviselő Szövetség Tanácsadói Szakértői Testületet hozzon létre a Kormány munkája támogatása céljából. 9. A külföldi kapcsolatok szélesítésével elő kívánja segíteni a megye kialakuló termelési profiljának leginkább megfelelő piaci háttér kialakítását, ezért folyamatosan külföldi partnereket hív megyénkbe (gyártelepítés, tőkebeáramlás, új piacok teremtése céljából). Ezzel elejét kívánja venni az igen nagymértékűre prognosztizálható, a gyárak kapujának bezárásából adódó munkanélküliség növekedésének. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Egyesületi Szervezetek Szövetségi Tanácsa 1991. február 18-i ülése határozata kérdés, hogy az elhatározások megvalósítása során milyen feladatok hárulnak a szövetségi tanácsra a tag- egyesületi munka segítésében? Ez a következőkben foglalható össze: Koordinálja a tagegye- sületek szakmai és területi kel: a kamarákkal, szak- szervezetekkel, pártokkal stb. (Itt jegyzem meg, hogy a Magyar Gazdasági Kamara Észak-magyarországi Területi Szervezetével a kapcsolatfelvételünk már megtörtént és az együttműködés ígéretesnek mutatkozik.) ALULRÓL ÉPÍTKEZŐ, DEMOKRATIKUS SZERVEZET Az egyesületek szövetségi tanácsa, mint alulról építkező, demokratikus szervezet a megyében működő 28 tagegyesület egy-egy képviselőjéből — elnök, vagy titkár — alakult meg a múlt év május 2-án. Határozatait általában egyszeri szótöbbséggel hozza, a tagegye- sületeket megillető szavazati jogot egyesületenként 1— 1 fő gyakorolhatja. Határozatot csak a tagok kétharmadának szavazata alapján lehet hozni az ügyrend és munkaprogram, valamint az éves pénzügyi terv és beszámoló elfogadása, illetve módosítása esetén, valamint az ügyvezető tanács tagjainak, ezen belül az elnök, az ellenőrző bizottság elnökének és tagjainak megválasztásakor, felmentésekor, visszahívásakor. RENDEZVÉNYEK - NEMZETKÖZI RÉSZVÉTELLEL Az új politikai és gazdasági környezet elvárásainak megfelelően idei munka- programunkat két fő feladat köré csoportosítottuk. Úgymint: a szövetségi tanács megyei programja, illetve a hivatali szervezet ezt segítő tevékenysége. Az egyesületi szervezetek programjában továbbra is első helyen állnak az úgynevezett „nagy- rendezvények” a miskolci Tudomány és Technika Házában. Idén, április 22.—május 31. között kerül sor a tavaszi műszaki hetekre. Az előadások, kiállítások, konzultációk középpontjában az elektronizálás, informatika a külkapcsolatok fejlesztése az új technológiák bemutatása, a különböző szervezet formák, gazdaságpolitika célok megvitatása áll majd A szeptember 23.—októbei 31. 'között zajló őszi műszak heteket nemzetközi részvétellel kívánjuk megrendezni, melyre 15 ország szakembereit várjuk. Itt a vezér- gondolat az energetika és környezetvédelem lesz. A hagyományt követve idén is megrendezzük a műszaki és reálértelmiség fórumát, ahol meghívott központi előadó részvételével a tudományos egyesületek vezetői a műszaki és reálértelmiség helyzetét, érdek- képviseletének gondjait, problémáit stb. vitatják meg. Mindezek mellett a szövetségi tanács szoros együttműködésre törekszik az ön- kormányzatokkal, találkozókat szervezünk azok vezetőivel és dialógust folytatunk a különböző gazdasági problémákról. HATÉKONY GAZDÁLKODÁS Rendezvényeink helyszíne a Tudomány és Technika Háza lesz, melynek apparátusa hivatott biztosítani, hogy ott az egyesületek —. egyébként teljes önállósággal — a ház szolgáltatásainak díjtalan igénybevételével végezhessék munkájukat. Célunk, hogy mind teljesebb mértékben kihasználjuk a ház adottságait, az itt jelenlevő műszaki, szellemi potenciált. Az egyesületekkel, az átalakulási folyamatban aktív szerepet játszó és vállaló hazai és külföldi szervezetekkel szoros kapcsolatot kialakítva megszervezzük a szellemi tőkének, valamint az információnak széles körű áramoltatását, ideértve a tömegkommunikációs eszközökkel való szorosabb együttműködést is. Ugyanakkor az új vezetés olyan hatékony szervezeti és gazdálkodási tevékenységet alakít ki, amely a Technika Háza színvonalas fenntartásához a szükséges szervezeti kereteket és pénzeszközöket biztosítja. A felsoroltakkal összefüggésben a MTESZ Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Egyesületi Szervezetek Szövetségi Tanácsa az 1991. február 18-i ülésén deklarációt fogadott el. Dankó Gyula a szövetségi tanács titkára ITT AZ aK^FROD KAPCSOLHATÓ POLCOS ÁLLVÁNY ! Üzletbe, raktárba, lakásba, garázsba egyaránt alkalmas. Kedvező ár, esztétikus megjelenés csavarmentes gyors szerelhetőség, többféle méret és szin. MS 3VÁSÁROLNÁ TO: 1:1 i s k o 1 c . Korvin Otto u.17-19. Tel: 24-7o8 i II Az utóbbi időben jó néhány saj tótermék foglalkozott a magyarországi maffiával és szervezetével. Legelőször tavaly nyáron a 168 óra számolt be róla, hogy a Balaton északi, illetve déli partja egy-egy maffiavezér birtokában van. Nos, engem is fűtött a kíváncsiság, vaj’h szőkébb pátriámban beszél- hetünk-e ilyesmiről? Egy „ben nifen test” sikerült is — hosszas vonakodás után — megszólaltatni. Egyébként ő második, kiszemelt riportalanyom, mert az első sem- tnlképp' nem akart kötélnek állni, sőt hevesen próbált eltéríteni abbéli szándékomtól, hogy e témáról cikket írják. Tehát nehezen bár, de sikerült a beszélgetés. — Rögtön kezdjük a leglényegesebbel: van-e Miskolcon maffia? — Egy szávai, rögtön válaszolok: nincs. A maffia ugyanis egy nagy, szervezett egységet jelent, amelynek élén áll egy nagyfőnök, legalábbis így láttam filmeken. Viszont ilyen nagy, szervezett „banda” Miskolcon nincs. — De alvilág azért létezik? — Hogyne, nyilván többféle Is. De mások vagyunk mi, meg mások mondjuk a vandál cigánycsoportök. Egyébként, minden csoportosulás a maga szakállára dolgozik. Általában 3—5 fős egy csoport. Nincs is éles határ a csoportok között, előfordul, hogy egyik-másik balhét más csoportból lekikel közösen követik el. — Nincs ellentét az egyes csoportok között? — Igazából nincs. Inkább az egyes emberek között van, nem tetszik a másik képe, vagy elszereti a csajomat és hasonlók. Előfordult már, hogy autóval ke- resztül-.kasul üldözték engem is a városon, — Egyvalamin csodálkozom. Jócskán volt már dolgod a rendőrséggel is. A város elit gimnáziumában érettségiztél — nem is rosz- szul. A szüleid értelmiségi, jól kereső, vezető beosztású emberek. Neked miért kell letérni a normális útról? — Először is azért, mert nem volt kedvem továbbtanulni, második évben érettségi után meg nem vettek fel a jogra. Akkor adjunk a jognaík! És az embert bármennyire is szeretik a szülei, egy idő után nem nézik jó szemmel, hogy a gyerekük csak lopja a napot. Vagyis pénzt kell csinálni. — De miért nem dolgozol? — Minek? Reggel 8-tói délután 4-ig robotolhatnék valahol, havi 5—6 ezer forintért. Én ennyi pénzt egyetlen éjszaka alatt elköltők. Nyáron két hétig voltam a Balatonnál, 147 ezer forintot költöttem. Így meg ráérek délben felkelni, van tucatnyi cipőm, ruhám, jó autóm... — A környezetednek nem tűnik ez fel: nem dolgozol és milyen jól élsz? — Nem igazán. Az ismerősök azt hiszik, hogy a szüleimtől kapóim a pénzt. A szüleim meg túlságosan elfoglalt emberek, azt hiszik, biztos élére rakom a garast, mármint, amit tőlük kapok. De mondok valamit: ebben a városban még legalább 'kétszázain élnek ilyen szinten, mint én, és egy szalmaszálat sem tesznék keresztbe. — No, és honnan veszed a pénzt? Ne mondd azt, hogy pénznyomdád van ... — Üzletelek. Adok-veszek. — És amit eladsz, honnan van? — „Beszerezzük.” — Ez nagyon finom megfogalmazás. De mégis honnan, hogyan? — Annyit mondok, hogy nem Borsodból, és nem is erőszakos úton. Elég jó ér- zésűek vagyunk, mert itthon nem csinálunk balhét. A múltkor olvastam az Északban a kazincbarcikai maffiáról. A kollégád tévedett, mikor maffiát írt, mert az nem maffia, hanem bunkók gyülekezete. A legfontosabb, hogy az embernek legyen esze, intelligenciája, legyenek finom módszerei. Néma nyolcvanéves öreget kell leütni az utcán. Ahonnan mi elhozzuk az árut, onnan nem , is igazán fog hiányozni. De hadd ne beszéljek erről többet. — És milyen áruk futnak a legjobban? — Évek óta a műszaki cikkek és a sportfelszerelések. — Valuta, kábítószer? — A valutázás a „prolik”, meg az arabok üzletelése. A kábítószer meg tabu. — Egy-egy üzleten menynyit nyertek? — iMlkor hogy. Volt már Olyan is, hogy csak négyezret, de olyan is, hogy százezret. — És mire költöd a pénzt? — Általában felélem, de van, amikor élkezdem gyűjteni. Van úgy, hogy csak öt forint van a zsebemben. — Szerinted meddig lehet ezt csinálni? — Szerintem ez nincs korhoz kötve. A pénzemet már egy ideje nagyapámnak adom oda, hogy tegye félre ■nekem. Talán majd nyitok egy üzletet. Czudar Zakariás A SZUV Miskolci Számítóközpontja 1991-ben is széles programválasztékkal várja kedves ügyfeleit. ÁLLUNK RENDELKEZÉSÜKRE:- állóeszköz-nyilvántartó,- készletnyilvántartó,- pénzügyi-számviteli nyilvántartó,- bérszámfejtő,- társadalombiztosítási,- szerződés-nyilvántartó,- egyszerűsített kettős könyvvitel programcsomagjainkkal. Bővebb felvilágosítást a SZUV Miskolci Számítóközpontjának Vállalkozási Irodája ad, a 61-622-es és a 61-077-es telefonon, a 12-es melléken. SZOLGALTATASAINK GARANCIÁJA 20 EVES SZAKMAI GYAKORLAT. V« Miskolcon matfia?