Észak-Magyarország, 1991. március (47. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-14 / 62. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1991. március 14., csütörtök Pap-professzor a gazdaságról Retorikai fogásoktól sem mentes, de nagy sikert ara­tó előadást tartott tegnap Miskolcon, a MÁB székhá­zéiban Belgiumban élő ha­zánkfia, dr. Muzslíay István jezsuita és közgazdász. A professzor 1923-ban szüle­tett, 1942-ben lépett be a rendibe, 1955-ben került Leu- venbe, ahol 1961-ben kapott tanári kinevezést a katoli­kus egyetemen. Nyugdíja­zása óta a leuveni Collégi- um Hungairieum igazgatója. A pap-professzor így kezd­te miskolci mondandóját: „Szégyenletesnek tartóim, hogy sok évtizedes nyugati létem alatt magyar nyelven nem publikáltam, nem pub­likálhattam. (Írásai jobbára francia és holland nyelven jelentek meg.) Korábban tartott már előadást Szege­den és Pécsett, valamint a fővárosban, .s készül köny­vének kiadására is, amely ugyanazt a címet viseli, mint a tegnapi előadás: A társadalmi rendszer és gaz­dasági rend. A bevezetőben elhangzott, hogy a gazdasági törvé­nyek nem összetéveszthe­tők, nem azonosaik a fizikai törvényekkel. Az utóbbiak állandóak, az előbbiek vi­szonylagosak. Az utóbbiak következménye törvény, az előbbiéké törvényszerűség, amely magáiba foglalja a feltételes módot. Mert a törvények, történések mö­gött emberek állnak, akik a gazdaság útvesztőiben bol- dogiulásükat keresik. Erről egyetlen szakembernek, po­litikusnak nem szabad meg­feledkeznie. Ebből követke­zik, hogy mi, emberek nem vagyunk kiszolgáltatottak és tehetetlenek az „ökono­mista determinizmussal” szemben. Ez az ország, most, némileg letargikus állapot­ban, Szent István-i feladat­ra vállalkozik. Úrrá kell lennünk az évtizedeken át tartó pusztítás és mulasztás romjain. A hely szellemé­hez illően a közgazdász pro­fesszor Szabó Lőrinc versé­vel -kezdte és fejezte be elő­adását. M-uzsliay doktor egyébként tegnap zsúfolt programot bonyolított le. Találkozott Miskolc város vezetőivel, akadémikusokkal, a KDNP képviselőivel, egyházi sze­mélyiségekkel . Fojtán felvétele Művészeti díjak Megyénkből ketten kapták... Átadták az 1991. évi mű­vészeti díjakat. A .művelő­dési és közoktatási minisz­ter — Andrásfalvy Bertalan — tegnap, szerdán délután Budapesten, a Néprajzi Mú­zeum dísztermében megtar­tott ünnepségen kiváló mű­vészeti teljesítményeket dí­jazott, s öröm, hogy Borsod- Abaúj Zemplén megyéből ketten is „kézfogáshoz” -me­hettek : Kiemelkedő színművészeti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült Árkosi Árpád, a Miskolci Nemzeti Színház rendezője (mi, itt élők éppen Csehov Sirály-át láthatjuk). Kiemelkedő irodalmi-alko­tó munkája, illetve tevé­kenysége elismeréseként Jó­zsef Attila-díjat kapott Ser­főző Simon költő, író, (aki­ket érdekel, a Holnap című irodalmi lapot „jegyezheti” főszerkesztésével). Tanácskozás a BVK-ban Téma: a környezetvédelem A borsodi iparvidék kör­nyezetvédelme volt a témá­ja annak a tanácskozásnak, amelyet a napokban tar­tottak meg a Borsodi Ve­gyi Kombinátban. A Sajó völgye környezeti állapotá­ról, a szennyezettség csök­kentésére tett erőfeszítések­ről, a tervekről tartott vita­indító előadást dr. Bakonyi Árpád miniszteri biztos. KÖZLEMÉNYEK MUNKAÜGYI, SZEMÉLYZETI, SZOCIÁLPOLITIKÁI felső-, vagy középfokú szaktanfolyamot vég­zettek figyelmébe! Ha képesíté­sét 1980. január elseje után sze­rezte, az új miniszteri rendelet értelmében — különbözeti vizs­ga letételével — integrált sze­mélyügyi szakképesítést kaphat. FELKÉSZÍTŐ tanfolyamainkat május elején indítjuk. Érdeklő­dését, jelentkezését a 47-618-as telefonszámon várjuk. SZTAV- PROGRESS Kft. Üj transzformátorállomás léte­sítése miatt 1991. március 19-én, 8—15.30-ig Mezőkövesden az alábbi területeken az áramszol­gáltatás szünetel: Béke tér — Szomolyai — Rákóczi — Tán­csics — Teréz — Klára — Far­kas M. — Sára — Zsófia — Jú­lia— Elvira — Jolán — Irén — Pál — György — Gergely — Lajos köz — Dávid — Salamon — Gaál I. — Damjanich — Já­nos— Adám — Károly — Gyula — Varga P. — Margit — Éva — Lehel — Hór köz — Bem A. utcákban. Bővebb felvilágosítás a kirendeltségünkön. Az áram­szünetért szíves türelmüket és megértésüket kérjük. ÉMASZ Vállalat Mezőkövesdi Kirendeltsége Március idusán a megyében (Folytatás az 1. oldalról) lesz. A várossá avatás alkal­mából a katolikus templom­ban 11 órától hálaadó szent­misére kerül sor. Kazincbarcikán egész napos program keretében emlékez­nek meg az évfordulóról. Délelőtt 9 óra 45 perckor a Jókai téren megemlékezést és koszorúzást tartanak, ahol beszédet Ludányi Attila pol­gármester mond. A sajóka- zinci református templom­ban 12 órától ünnepi kon­certet rendeznek. Szerepel még a programban Jókai­idra a Bükkben, kerékpár­túra Tardonára, fáklyás fel­vonulás, táncház és gálaest is. Monokon, a 10 óra 30 perc­kor kezdődő megemlékezé­sen dr. Orosz István, a Deb­receni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem rektorhelyette­se mond beszédet. Koszorú- zási ünnepséget tartanak Kossuth Lajos szobránál és szülőházánál. Délután 13 órától — M. Pásztor József irodalomjtörténész vezetésé­vel — kibővített Kossuth- köri ülést tartanak a Kos­suth Lajos nevét viselő in­tézmények képviselői. Jósvafőn kétnapos hétvégi programot szerveznek. Már­cius 15-én, délután 2 óra­kor istentiszteletre hívják az ünneplőket a református templomba. Három órától a község főterén, az 1848—49- es forradalom és szabadság­harc emlékére felállított kop­jafánál tartanak ünnepi megemlékezést, leleplezik a Turulmadár emlékművét. Szombatra sportvetélkedőt szerveznek, és bemutatják a Miskolci Pécsi Sándor Szín­pad előadásában a Charlie nénje című zenés darabot. Sátoraljaújhelyen március 15-én, 10 órakor a Kossuth- szobornál lesz a megemléke­zés. Beszédet Katona Rezső polgármester mond. Az em­lékünnepség részeként a két szomszéd városban, Sárospa­takon és Sátoraljaújhelyen a „Futással az egészségért!” — mozgalom keretében nagy­szabású sportprogramot ren­dez az ifjúság. 1848-ra em­lékezve, a két városban egy időben indítanak 1848 méte­res tömegfutást. Mindkét vá­ros Kossuth szobránál feje­zik be a vetélkedést. A két város közötti 13,5 kilométe­res távolságon „Kossuth-sta- íéta” elnevezéssel váltófutást indítanak a 14—18 éves fia­talok részvételével. A sáros­pataki Kossuth-szobortól az újhelyi Kossuth-szoborig. Edelényben délelőtt 9 óra 50 perckor avatják fel azl. és II. világháború hőseinek emlékművét. Beszédet mond Nagy Attila polgármester. Harsányban március 15- én, délután 3 órakor tartják az ünnepi megemlékezést. Ennek keretében avatják fel az MDF helyi szervezete ál­tal újjáépített Kossuth-ku- tat. Miskolcon 10 órakor, a Kossuth-szobornál kezdődik a városi megemlékezéssoro­zat. A városházáról cserké­szek viszik a város új címe­res zászlaját az ünnepség el­ső színhelyére. Itt ünnepi beszédet Csoba Tamás pol­gármester mond. lA résztve­vők megkoszorúzzák Kos­suth Lajos szobrát, m.ajd to­vábbvonulva elhelyezik a megemlékezés virágait Sze­mere Bertalan emlékművé­nél, és a Petőfi-szoborhoz vonulnak. Itt a város egy if­jú polgára emlékezik meg az évfordulóról. Faragó Lajos Ülésezett a megyei közgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) valamint a speciális területi szolgáltatást végző megyéi intézményiekre, illetve az ál­taluk ellátott, elátandó fel­adatokra. Elemzik a szemé­lyi, tárgyi, anyagi fél,tétele­ket, a tartalmi munka szín­vonalát és a .szervezetek mű­ködését. A közgyűlés végezetül dön­tött a Borsod-Abaúj-Zemp­lén Megyei Múzeum új igaz­gatójának személyéről, aki dr. Veres László lett, a mú­zeum eddigi megbízott igaz­gatója. Kovács J. Március 12-én megalakult az Aerocaritas Özd Város és Körzete önkéntes Mentő­egylete. Az alakuló ülésen a váro­si tűzoltóparancsnokság és a helyi Autóklub felvállalta a korábban ózdi lakosok és vállalatok, vállalkozások adományaiból vásárolt te­repjáró rohammentő kar­bantartását, javítását és tá­rolását. A polgári védelem felajánlott egy rádió-adóve­vőt, amelyet be is szerel­nek a gépjárműbe. A Vö­röskereszt szakmai és anya­gi támogatást ígért. A kohászat gázmentőállo­mása egy belélegeztető ké­szüléket szerelt fel a men­tőautóban, ugyanakkor há­rom légzésvédő készüléket is átadott használatra az ön­kéntes mentőegyletnek. Révai Zoltán, az Aeroca­ritas helyi szervezője el­mondta, hogy a mentőegy­let nem csak a szigorúan vett életmentés feladatait vállalja fel, hanem a lakos­ságot érintő tűz- és bűnese­tekkel katasztrófákkal kap­csolatos mentést is. Képein­ken egy próbariasztás ese­ményei láthatók. (szemán—mizerák) warn BELMROSI KERESKEDEL/M Ennyi ? Igen! 4300 Ft Rakéto 9 típusú porszívó. Amíg a készlet tart! A VASVILL DEPÓ KFT., üzleteiben, Miskolcon: Uitz B. u. 7. sz. (OTP mellett) Vörösmarty u. 5-7. sz. (Borkácsbolt) Széchenyi u. 92. sz. (Tulipán-tömb) A SZENDRÖI KÖRJEGYZŐSÉG PÁLYÁZATOT HIRDET ÉPÍTÉSI ELŐADÓI munkakör betöltésére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: ♦ 2 év szakmai gyakorlat, 4 szakirányú végzettség. BÉREZÉS: megegyezéssel. A pályázat beadásának határideje a megjelenést követően két héten belül. A pályázatot a körjegyzőség címére kell megküldeni. (Szendrő, Hősök tere 1. szám) Közérdekű közlemény Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a március 15-ei ünnep miatt a szemétszállítás péntek (március 15.) helyett szombaton (március 16.) fogjuk végezni. Kérjük Tisztelt ügyfeleink szíves megértését. Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat BVMT iBVfcí Építkezők figyelem! OLCSÓBBAN AKAR ÉPÍTKEZNI? PÉNZT TAKARÍTHAT MEG! ha 1991. március 12-től március 31-ig gyári pénztárunkban, 1990. évi áron vásárolja meg az alábbi építőanyagokat: EB 60/19 födémbéléstest FB 30/20 tufa falazóblokk VLT 40/20/10 válaszfallap N-T-jelű lábazati és zsaluzóelem PK-födémpanel VB áthidaló A-, és AD-jelű, valamint höszigetelt. Gyártelepeink: Miskolc, Kazincbarcika, Bodrogkeresztúr. Érdeklődésükre telefonon az értékesítési osztály ad felvilágosítást. TELEFON: 9 46/47-309, Déri Barnáné értékesítési ov„ 46/26-211/152, Telegdi Lászlóné értékesítési ov.-h. CÍMÜNK: BVM Miskolci Gyára 3527 Miskolc, József A. u. 25-27. ÚJ, FELÚJÍTOTT KAMAZ, MÁZ, KRAZ, TATRA TEHERGÉPJÁRMŰ-ALKATRÉSZEK, FŐDARABOK ÉRTÉKESÍTÉSE. ÉPFU Műszaki Áruk Boltja, Miskolc, Besenyői út 24. Telefon: 43-811/176, vagy 191 mellék. Tartálykocsis üzemanyag- és fűtőolaj- szállítást vállalunk. Telefon: 40-275 Önkéntes meninenylet Özdon

Next

/
Oldalképek
Tartalom