Észak-Magyarország, 1991. február (47. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-18 / 41. szám
XIVII. évfolyam, 41. szám 1991. február 18. Hétfő Ára: 5,80 Ft BORSOP-ABAÚJ-ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Kötözött sonkához hasonlatosan Gyors telefax Brazíliából idegesítő pályázatok Akkor érkezett szerkesztőségünkbe az első telefonhívás, amikor még híre-ham- va sem volt a hónak. Nem sokkal ezután újra hívtak, ekkor már tornyosultak a hófelhők. Akkor jutottunk ki Tiszalúcra, amikor gyönyörű, vastag hótakaró fedett mindent. Csodaszép volt azon a napon az 5246 lelket számláló nagyközség! Vadonatúj lovasszán siklott az utcán, ricsajozva hógolyóztak a gyerekek. Mintha derű és béke lenne. Sajnos, nem így van. Félelmek, indulatok rejtőznek a hó alatt. Miért is hívták segítségül a nyilvánosságot a tiszalúci- ak? Ismeretlen telefonálóink — mostanában errefelé kevesen mernek névvel beszélni — elmondták, hogy Tiszailúc polgármestere pályázatot írt ki valamennyi intézmény vezetői posztjára, továbbá az önkormányzati apparátus státuszaira. Olvasóink (a telefonálók) úgy vélik, ez az eljárás nem más, mint a beígért „söprögetés, a nagytakarítás”. Mivel semmilyen ítélkezési szerepre nem vállalkozhatunk (nem is mernénk, jogunk sincs hozzá), a következőkben csak a beszélgetéseket rögzítjük. Az olvasók minden bizonnyal kialakítják majd a saját véleményüket. * Az első orvosi rendelő. Éppen kijön egy vidám kis beteg, más várakozó nincs. — Doktor úr, Ön telefonált! (Mondom, milyen ügyben.) — Nem, szó sincs róla! A második orvosi rendelő. Szerencsére nincs várakozó, bekopogok. — Nem, dehogy! Miért telefonáltam volna, mikor ez az ügy már lejárt? — néz rám csodálkozva dr. Kovács Pál főorvos. — Az ügy már lejárt? — Persze, hiszen január 30~a volt a pályázatok benyújtási határideje. Nem is kívánok erről a témáról nyilatkozni, ellenben van egy másik ügy, amiben valóban segíthetne az újság ... Ez pedig a költségvetés rossz elosztásának a témája lenne ... Ám mégis, visszatérve a kérdésre: sajnálom azt a pénzt, amibe a pályázati közlemény került. Ráadásul nem is teljes. Mert, ha az én állásomat hirdetjük meg, vagy az iskolaigazgatóét, akkor azt. az országos szaklapokban illett volna, az én esetemben a 'Népjóléti Közlönyben, a többiekét másban, hogy az valóban nyilvános, és ne provinciális legyen. Az Észak- Magyarországban közzétett hirdetésre is sokan jöttek: kórházi robotba belefáradt kollégák, kezdők és mások. Ám, amikor megtudták, miről van szó, kezet fogtak ve- 'llünk és elmentek.-— Tehát, ha jól értem, veszélybe került a két orvos állása is. Nem hinném, hiszen ismernek. Huszonegy éve rendelek Dúcon. De azért vicces, hogy most kell beadnom egy önéletrajzot, valamint egy friss erkölcsi bizonyítványt. Bízom abban, hogy elnyerem az eddigi állásomat, bár az is megfordult a fejemben — amiért kaptam is eleget a családom komolyabb tagjaitól —, hogy a mozgás kedvéért megpályá- /-om a másik körzetet, a kollégám pedig az enyémet. Tévedés ne essék, jó, ha tudja rólam, önkormányzati képviselő vagyok. (Folytatás az 5. oldalon) Gimnázium a szakmunkásképzőben? Repedések a falon Nem igaz, hogy összedöléssel fenyeget a Miskolci Malom 20 ezer tonnás gabonasilója. Egyelőre legafábbis nem .., Az viszont nem kizárható: ha a siló állagának romlását nagyon rövid időn belül nem tudják megállítani, akkor néhány éven belül akár nyírbátori társa sorsára is juthat. Ott ugyanis kidőlt egy hasonló siló oldata ... (Folytatás a 3. oldalon) Mintha a mindent elborító hó alól jönnének a hangok, úgy terült el a tájon a dombtetőről hullámzó zsi- vaj. Más volt ez a vidék, 'dint ahonnan elindultunk, Pedig ugyanaz a város. Még ez is Miskolc, illetve már "ereces. Csöndesebb, nyu- Sodtabb, egyedül a szakmunkásképzőből áradnak a hangok. — Valószínűleg kevesen tudják a miskolci 104. Szádul Szakmunkásképző Intézetről, hogy felvette Debreceni Márton nevét, s aki tudja, az is csodálkozik, hi- Szen abból a szakmából váltották névadójukat, amely u?san kiszorul az intézményből — kezdtük a beszélgetést dr. Gyimesi László igazgatóval. — A számozást a nyilván- artás egyszerűsítése kény- Cerítette ránk, s mi már J®80 óta viseljük nevünket, ha ez nem is vonult be a yöztudatba. Igaz, hogy a vá- tuu szakmát ma már csak hagyománytiszteletből oktatjuk, de 1954-ben mégiscsak hány ásziskolának indult az 'Utézmény, s Pereces, a hely, (Folytatás a 4. oldalon) Sízők, kirándulók ezrei Havas hétvége a hegyekben Bán'kúton tegnap napközben mínusz 1, mínusz 2 fokot mértek. Ragyogó napsütés, félméteres hó várta, fogadta a vendégeket. A tá(Folytatás a 8. oldalon) Debreczeni Márton-napok A visegrádi hármas csúcs visszhangja A visegrádi találkozóról az amerikai tájékoztatás eddig túlnyomórészt rövid hírekben számolt be — azért is, mivel a párhuzamos iraki fejlemények minden egyéb külföldi eseményt háttérbe szorítottak. A The Washington Post tudósítója szombati helyszíni jelentésében rámutatott, hogy a három ország, amely együttműködve kíván integrálódni Európába, egyúttal gondosan ügyelt arra, hogy lépéseikkel ne ingereljék a Szovjetuniót. Antall József miniszterelnök háromszor is megismételte, hogy az új együttműködés semmiképpen nem irányul a Szovjetunió ellen — írta a lap. Mértékadó diplomáciai körök szerint rendkívül valószínűtlen', hogy a Szovjetunió megkísérelné helyreállítani uralmát a volt keleti tömb felett, ugyanakkor eltérnek a nézetek arról: milyen mértékben támogassa a három ország a szovjet köztársaságok önállósulási törekvéseit. Míg Václav Havel csehszlovák elnök bejelentette a képviseleti iroda felállítását Litvániában, mind Antall József, mind Lech Walesa általánosabban fogalmazta meg a balti országok önrendelkezéséhez nyújtandó támogatást — hangzott a The Washington Post beszámolója. Csehszlovák hivatalos körökben igen kedvezően értékelik a visegrádi csúcstalálkozót, és megállapítják: a három ország képviselői minden lényeges megvitatott kérdésben egyetértettek. A szombati csehszlovák lapok bőséges terjedelemben, címoldalon számolnak be a magyar—lengyel—csehszlovák tárgyalásokról és az azt követő sajtó- értekezleten elhangzottakról, önálló sajtóértékelések — érthető módon — még nem szerepelnek a lapokban. (Folytatás a 2. oldalon) A tét: újjáéled-e az iparváros? Szakember az ózdi esélyekről SA kommunikációs lehető- J.Sek jóvoltából több, mint . ?ezer kilométer távolságból értesülhettem arról, hogy 1? Ózdi Acélmű Rt. (OSTAG) te körüli viták ismét napi- jJMre kerültek, és a kérdőjük a vegyesvállalat alapiénak jogszerűsége körül ^Portosainak. Hangsúlvo- Sv'P, hogy az alapítással ösz- 1 Oüggő szerződéseket, azok ej gSzerűségét nem ismerem, 'Uz OSTAG létrehozásáig, szükségességét hasznos- • k tartanám más szem- is megvilágítani, n/u^enleg Brazíliában, Divi- g. Polis,ban, a CIA Siderur- tó a Pains vállalatnál tar- ;i jkudon-g amely ugyancsak tgi/ORF vállalati csoporthoz kéjeik, mint az OSTAG. gyJ^utom annak az acélja rMsi technológiának a 0^'mány°7-úsa, amelyet az tér G német hitelkeretből szeV-Z m°SvatOsítani, a kórja Siemens-Martin-ellUs felváltására. Ez a vállalat, amely az említett acélgyártási technológiát is alkalmazza hasonló technológiai vertikummal, termékszerkezettel hasonló mennyiségű — 400 ezer tonna — terméket állít elő, mint az OSTAG tervezi! Mindezt 1200 dolgozóval teszik. A vállalatnál a létszám, a szervezeti szerkezet az úgynevezett KORF-szisz- téma szerint alakult ki, és ennek eredményeként ma az egyik leghatékonyabban működő vaskohászati üzem Brazíliában. A kb. 150 000 lakosú városban, amely fejlett könnyű-, főként textiliparral is rendelkezik, ez a vas- kohászati üzem a legkedveltebb munkahely, az átlagbérek kétszeresei a város más üzemeiben fizetetteknek. A fizikai és műszaki dolgozók a rendkívül nehéz munka- és éghajlati körülmények ellenére, meglepő intenzitással dolgoznak. (Folytatás a 2. oldalon) Vasárnapi miszak a bányákban fagyos a tel, sok helyütt fogytán a tüzelő. S noha r,!U?'i*£ 11 »segélyszén”, ehhez szükség van az alacso- f " fütőértékű borsodi barnaszénre is a keveréshez. ^á(lv8rí.aP délelőtt nyolcvan bányász dolgozott a Miskolci ü te>ai£Zernnél. Lyukóbányán. a föld alatt. Két fronton folyt ',égc ívelés, egy harmadikon pedig tervszerű karbantartást l50o tp'í- A tegnap délelőtti munka eredményeképp mintegy tonna szén került a felszínre Lyukóbányán. % «orsodi Szénbányák Vállalat diszpécserszolgálatától a hírt, hogy tegnap délelőtt dolgoztak a bányászok ^hi'tlyh«n. Rudolftclepen, Putnokon és Feketevölgyben is, Ve ezzel az ismert tüzelőhiányt. falún söpriftitf