Észak-Magyarország, 1991. január (47. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-11 / 9. szám
aisjMPROL. mammmm. napról napra buhrrgsíNAPRÓL NAPRA HBRRRÖL BHRRRR NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: lllésy Sándor Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 41-600 Ufó Lillafüreden? A hír röviden csak ennyi: ufót láttak Lillafüreden. A dolgot egy kézlegyintéssel is elintézhetném, ha a témának nem lenne könyvtárnyi irodalma, ha a téma (az azonosítatlan repülő tárgyak ügye) ne foglalkoztatná egyaránt a laikusokat és a szakértőket. Íme a történet. Január 9-én, szerdán este három miskolci fiatalember Lillafüred felől tartott Diósgyőr felé — Hámor magasságában furcsa zajokat hallottak a hátuk mögött. A ködön át beszédfoszlányokat észleltek, de nem értettek egy szót sem. Aztán vélhető volt valamiféle surrogás is, ami hasonlatos egy száguldó bicikli kellette hanghoz. Este 18 óra volt. Jármű nem járt az úton. A három fiú (Roland, István és József) előbb hallgatózott, várt, aztán futni kezdett. Azaz, csak futottak volna. Ügy érezték, hogy megemelkednek, lábuk a ködöt tapossa, s egy lépéssel sem haladnak előre. Az egyikük, a félelemtől és a fáradtságtól kimerülve azt kiáltotta, hogy adjuk föl... Elővették fegyverüket, egy botot, s vártak. A furcsa nesze- zés nem szűnt meg, s úgy érezték, hogy megállt az idő... A Molnár csárda elé keveredtek valahogy, s ott egyikük az észlelte, hogy egy fényes, lüktető valami elindul fölfelé, a Molnár-szikla felé. Álltak megkövültén, s mi tagadás, reszkettek. Hosszú, iszonyúan hosszúnak tűnő idő után jött a busz. Otthon minden elmeséltek a szülőknek. Az egyik srác kérte, hogy éjszaka ne kelljen egyedül aludnia ... Végezetül annyit: hőseink 16 évesek, diákok, régi erdőjárók. Egy kislány miatt az utóbbi hetekben csaknem naponta megfordultak Lillafüreden. Nincs vaj a fejükön, iskolai mulasztás nem terheli a lelkűket, betegségben egyik sem szenved. A történetei csak szüleik ismerik. Ez jelzi, hogy feltűnési viszketegségben sem szenvednek. És nem pályáznak szerepre Déri János „Nulladik típusú találkozások” című televíziós műsorában ... (brackó) Cseréljünk babaruhát! A Szabad Demokraták Szövetségének miskolci szervezete szeretne könnyíteni a kisgyermekes családok helyzetén. Űj szolgáltatásként szeretné megteremteni annak a lehetőségét, hogy a szülők ki tudják cserélgetni egymás között a kinőtt gyermekruhákat, amelyek még jól használhatók. Kérik azokat, akiknek otthon felesleges kinőtt gyer- mekruháik vannak, hozzák be azokat irodájukba (Miskolc, Tanácsház ítér 2.). Az iroda szombat, vasárnap kivételével nyitva 9—17 óráig. A csereakció valóban cserét jelent. A behozott ruhákért nem fizetnek és az élviittekért nem kérnek pénzt. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Felvilágosítás hétfőtől telefonon is: 48-692. Segítsen, hogy segíthessenek. Hz MBE diplomásokat is oktat Pszichológusoknak való Egyetemi diplomává)! és gyógypedagógiai felkészültséggel rendelkező hallgatói: részére !s szervez tanfolyamot a Miskolci Bölcsész Egyesület. A pszichológia alkalmazási területét érintő kiegészítő szakra március 30-ig lehet jelentkezni a Bölcsész Egyesület székhelyén. A pszichológia kiegészítő szak, oktatási ideje 3 év, vezető tanára pedig az országosan ismert pszicholó. gus, dr. Ranschburg Jenő. A 30 fős lehetséges /létszámot a jelentkezések sorrendjében alakítják ki. Érdeklődni lehet levélben, vagy telefonon a Bölcsész Egyesület székhelyén, Miskolc 3545, Pf. 452, vagy a 46, 38-199, illetve a .35-158- as telefonszámon. fSUK- POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527-Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 41-611. Titkárság: 41-888. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 41-601. Belpolitikai szerkesztőség: 41-894. Kulturális' rovat: 41-845. Sportrovat: 41-700. Levelezési rovat: 41-866. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 41-817. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lap'ellátási Irodánál (HELIR), Budapest V.. József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636,021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 156 forint, egy negyedévre 468 forint, egy évre 1872 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár ______ 1 991., JANUÁR 11., PÉNTEK A Nap kelte 7.30, nyugta 16.14 órakor A Hold .kelte 3.57, nyugta 12.14 órakor Névnap: Ágota Huszonöt éve hunyt el Alberto Giacometti (1901— 1966) olasz származású svájci szobrász, grafikus és festő. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Az ország északkeleti felében folytatódik a ködös idő, helyenként ködszitálással, gyenge légmozgással, s másutt változóan felhős, szokatlanul enyhe idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a ködös területeken 5 fok körül, máshol 9, 14 fok között alakul. (MTI) Ágota Az Ágnessel csupán hangzásban rokon. Ágota nevünk voltaképpen a híres, angol bűnügyi regényírónö Agatha Christie jóvoltából világszerte közismertté vált név magyar változata. Korántsem olyan népszerű, mint az Ágnes, hisz’ a statisztikák szerint, amíg az Ágota nevet egy esztendőben körülbelül 200 újszülött kapja, addig az Ágnes névre kereszteltek száma meghaladja a kétezret. Az Agatha, Ágota név görög eredetű, s jelentése nagyon rokonszenves: „a jó”. Ezért is írta róla Ilosvai Selymes Péter a XVI. században: „Jó és Jámbor mindenkoron lészen az Ágota ...” (ha) A Reggel—szom baton kapcsolás Miskolcra Szombaton, január 12-én, reggel 6 óra és 9 óra között második alkalommal jelentkezik a tv második csatornáján a Reggel című országos kapcsolásos műsor. Budapest, Kecskemét és Tatabánya mellett, a 3 órás programban Miskolc a negyedik kapcsolási helyszín. A Miskolci Egyetemen a közelmúltban átadott 4D Videostúdióból jelentkeznek előadásban a miskolci stáb tagjai, akik több alkalommal hangban és képben tájékoztatnak a reggel eseményeiről, mondanak friss híreket, tudósítanak aktualitásokról. Két alka/lommal, 6 óra 31 perckor és 7 óra 31 perckor, úgynevezett regionális kapcsolásokra is sor kerül; ekkor az országos hálózatból „leválik” a tdkaji gerincadó, valamint átjátszó- állomásai, így lehetőség nyílik arra, hogy a Borsod- Abaúj-Zemplén, Hajdú-,Bihar és Szabolcs-Szatmár-iBe- reg nézői kaphassanak részletesebb információkat a térségből. A műsor vendége lesz Csoba Tamás Miskolc város polgármestere, Révész János megyei főgyógyszerész pedig az adás ideje alatt a 46-899-es miskolci telefonszámon tart ügyeletet és ad készséggel felvilágosítást gyógyszerellátási kérdésekről. Az árazógép hétfőtől a szeszes italokat, cigarettákat sem kíméli Árdagály Nemcsak.az alapvető élelmiszerek drágulnak hétfőtől, hanem az élvezeti cikkek és dohányáruk is. A Miskolci Likőr- gyár és a Sátoraljaújhelyi Dohánygyár is a fogyasztási adó változása miatt emeli termékei árát. A szesznél az áremelés átlag 7,4 százalékos. Részletesebben: Kommersz rum (2 decis) 65 forintról 72 forintra Kommersz brandy (7 decis) 247 forintról 260 forintra Diólikőr (0,5 literes) 106 forintról 117 forintra Diólikőr (2 decis) 46 forintról 53 forintra A Lilla vermut ára nem változik. A cigarettaféleségeket átlagosan 1 forinttal emeli az újhelyi gyár. Természetesen az. élelmiszerüzletekben nem ezekkel a fent említett árakkal találkozik a vevő. A kereskedelmi vállalatokra, a boltokra van bízva, mennyiért, adják tovább. Lévén szabadáras termékekről szó. sát. Az előzőt ezentúl tisztítva 200, az utóbbit ^ tisztítva 110 forintért vás® rolhutjuk meg. A Búza téren még min<*1 kapható csemegeszőlő 15®J 300, saláta 32—40 és karf|f 130—150 forintos áron. ^ port burgonyát is talált1® tunk, a hazainál olcsóbb8; 13 forintért kínálják. _________________________> B úza téri Vasgyári Ózdi p i a c Burgonya 15 — 20 15 — 18 16 Vöröshagyma 19,80— 40 30 — 35 30 Fokhagyma 90 —160 130 —150 130 Káposzta 16 — 25 20 20 Vörös káposzta 23 — 50 30 . -Sárgarépa 20 — 40 30 — 40 22 — 30 Petrezselyem 28 — 50 40 — 50 30 — 40 Kelkáposzta • 30 — 60 35 — 50 25 — 30 Karalábé 25 — 50 30 — 40 — Paradicsom 200 —260 200 — Papr., hegyes/db 16 — 25 20 6 Téli retek 20 — 30 20 24 Uborka 250 —300 300 — Gomba 150 — 160 160 160 Sav. káposzta 34 — 36 40 40 Tojás'db 4,50 — 6,00 4,50— 5,50 4,00— w Szárazbab 90 —130 100 — 140 130 Alma 10 — 40 15 — 25 14 — 25 Körte 40 — 80 40 40 Sütőtök 25 — 30 20 — 25 — Banán 100 —110 90 — Citrom 90 — 110 100 —120 — Narancs 90 —130 110 —Szinte minden héten megjelenik valami újdonság a vasgyári piacon, mégis kevesen keresik fel a standokat. Üjabban a hétvégeken két őstermelő is kínálja a friss mézet. Az akác kilóját 180-ért, a vegyes virágmézet 140 forintért adják. Mától drágábban mérik a halszák- üzletben a pontyot és a buPiaci jelentés Drágább a hal is ÜGYELETES ÁLLATORVOS Miskolc város területén 1991. január ll-én, (pénteken) 13 órától dr. Wirtz Ferenc körzeti fő- állatorvos. Lakása: Miskolc, Pcr- czel Mór u. 32. szám. Telefon: 67-935. Rendelés és bejelentés: 8—9, 13—14 és 18—19 óra közöP A miskolci állatkórházban az ügyelet szombaton és munkaszüneti napokon 8 —10 óra között. S Budapesti színházié^ gatást szervez a misk°. Városi Művelődési Közpoj1 Január 26-án a Vígszírrh#' ban Eisemann Mihály *.i: :kete Péter című operett)* nézhetik meg az érdélé dők. Jelentkezni a Mól11'' Béla If^úsági^ Házban le*16 * i i Apró (Tapasztalat) Alacsonyan repülnek a karácsonyfák, hamarosan tél lesz. . — És most? — Most már azt is ho záteszi, hogy a parancs * lenére vaktölténnyel. » (Nem olvas újságot.) » — Maga miért tüsszög, lkrákog, köhécsel állandóban?! Nem tuggya, hogy *nincs járvány? (A Zsarnain). — Miért óbúgat úgy ert'i bér? i — Hogyne óbégatnéK mikor most lopták el "i pénztárcámat? l , (Olvas újságot.)_ * özv. K. Zs.-né, miskolci * lakosnak üzenjük, hogy * Tapolcára egyelőre nem */ceíí sem útlevél, sem vízum. — Sebaj! Jelentkezz^, tárca nélküli minisztef'i nek ... i 1 damaszkuszi úton.)- Eddig azt terjesztette iáról, hogy tizenhétben öltötte meg az Auróra (Beidegződés.) — Maga fizet a Nemzői Mapílványba? — Hát merek nem. fiz^*', ni ? i (priska) •••••••• • • • « •