Észak-Magyarország, 1991. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-03 / 2. szám

POLITIKAI NAPILAP A mozdonyvezetők sztrájkja miatt Két órán át álltak a vonatok A mozdonyvezetők, de a MÁV többi dolgozói is az utolsó pillanatig remény­kedtek abban, hogy nem ke­rül sor a ,jó előre beharan­gozott figyelmeztető sztrájk­ra. Reménykedtek, hogy megegyezés jön létre a moz­donyvezetők szakszervezete és a MÁV vezetői között az idén esedékes béremelés mértékében. Az egyeztető megbeszélés azonban nem hozott eredményt, így janu­ár 2-án, hajnali öt és hét óra között a mozdonyveze­tők figyelmeztető sztrájkot tartottak. A sztrájk kilátásba helye­zését az illetékes szakszer­vezetek eltérő módon ítél­ték meg. Természetesen a mozdonyvezetők szakszerve­zete, amely tulajdonképpen az akciót kezdeményezte, . megdöbbenéssel értetle­nül állt a MÁV vezetőinek az egyeztető tárgyaláson ta­núsított merev, elutasító, a szakszervezet által felvonul­tatott szakmai érvek és kompromisszumos javaslato­kat figyelmen kívül hagyó magatartása előtt...” — ol­vashattuk a sztrájk előtt ki­adott közleményből. Ezzel szemben a Vasutasok Szak- szervezete és a Vasúti Dol­gozók Szabad Szakszerveze­te elítélte a mozdonyveze­tők által kezdeményezett sztrájkot. * Tegnap reggel, közvetlenül a sztrájkot követően Dobos Emilt, a miskolci Tiszai pá­lyaudvar vezetőjét kérdez­tük : — Mi ahhoz vagyunk hoz­zászokva, hogy menjen a vasút, hogy ne legyen fenn­akadás a közlekdésben. De hát ezt az új esztendő első munkanapjának hajnalán, két órán keresztül nem si­került. biztosítani. Miskolc viszonylatában 12 vonatot nem sikerült időben elindí­tani, míg hozzánk 25 sze­relvény érkezett késve. A személyvonatok általában 30 —120 percet késtek, amit természetesen az utasok ve­gyes érzelmekkel, kinek-ki- nek vérmérséklete szerint nyugtáztak. Az én vélemé­nyem a sztrájkról az, hogy csak a vasút összes dolgozó­jának érdekét tudom méltá­nyolni, külön-külön egy-egy réteg érdekét nem szabad előtérbe helyezni. Kivált­képpen olyan. formában nem. hogy az az utazóközönség rovására történjék. (Folytatás a 3. oldalon) Ktmgybiztosi tájékoztató a világkiállításról Ha az állam semmit, vagy szinte semmit nem tud áldozni a világkiállítás megrende­zésére, tudomásul kell vennie, hogy szabad teret kap a kül- és belföldi magántőke — mondotta Baráth Etele, a világkiállítás kor­mánybiztosa az MTI munkatársának azzal kapcsolatban, hogy a törvényhozók százmil­lió forinttal csökkentették a Világkiállítás Programiroda idei költségvetését. A világ- kiá'Iítást előkészítő szervezet pénzügyileg nehéz helyzetbe jutott, az idén mindössze 44 millió forint áll rendelkezésére. Egyelőre nem ismeretes, hogy létezik-e az az 50 mil­lió forintos alap. amelyet korábban a világ- kiállítás előkészítésének idei költségeire kü­lönítettek el az állami költségvetésben. Amennyiben ez a keret nincs meg, a prog­ramiroda lehetetlen helyzetbe kerül, hiszen mostani forrásai nem engedik meg, hogy a nagy sikert arató nemzetközi pénzügyi fel­híváshoz hasonló akciókat megisméteije. Ha viszont ez a keret létezik, más forrá­sok igénybevételével, elsősorban a VOSZ, a Magyar Gazdasági Kamara, az Építőipari Vállalkozók befektetési szándékának elfo­gadásával, a világkiállítás előkészítése sike­resen folytatható. Ehhez az idén egyébként minimum egymillióid forintra lenne szük­ség. Ez vállalkozói pénzekből előteremthető — mondotta a kormánybiztos, majd hang­súlyozta: az államnak ugyanakkor garan­ciát kell vállalni, hogy ez a vállalkozás biz­tonságos. Hitel vállalkozóknak Személyenként 100—500 ezer forint hitelt igényelhet­nek január 15-től az ipar- testületek tagjai, s a pénz­hez, melyet piaci kamattal, fél évre kölcsönöznek ne­kik, három napon belül hoz­zájutnak. Erről állapodott meg a Budapest Bank és az Ipartestületek Országos Szö­vetsége (IPOSZ) vezetősége. Mint Szűcs György, az IPOSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a vállalkozások élénkítésére, illetőleg a már meglevők likviditásának megőrzésére a magánvállal­kozók érdekvédelmi szerve­zete régóta tervezi, hogy bankot alapít. Ez azonban mindeddig nem valósulha­tott meg, mert egy új pénz­intézet létrehozásához mini­málisan 1 milliárd forintos alaptőke szükséges. Ilyen pénzügyi forrással az IPOSZ nem rendelkezik, és erre a jövőben sincs remény. Ép­pen ezért kerestek olyan partnert, amely hajlandó a kisvállalkozók igényeinek kielégítésére. Végül is a Bu­dapest Bank vállalta, hogy elkülönít 1 milliárd forin­tot a vállalkozók átmeneti pénzügyi gondjainak megol­dására. Ez idáig a vállalkozóknak nagy gondot okozott, hogy ha hitelt igényeltek, a garan­ciavállalás külön költsége növelte terheiket, illetőleg nehezen találtak a bank ál­tal is elfogadható fedezetet. Most — a megállapodás ré­szeként — elegendő, ha az ipartestület vállal garanciát tagjáért, így az országban (Folytatás a 2. oldalon) Az év első munkanapja Kitörési kísérletek Ismét új év. Milyen lesz? Mindenütt készül a leltár, és munkálkodnak a terve­ken is. Hogyan? A Dimag Rt.-ben, a Ma­gyar Nemesacélmű Kft. ve­zetője Szalma István mond­ja: — A napokban nálunk je­lentős belső átalakulások zajlottak le. Meghatározóak ezek, de jelentősebbek a tő­lünk független változások. Azok, amelyek alapvetőbben határozzák meg munkánkat és eredményeinket. Közü­lük „csak” kettőt emelek ki. Mi tulajdonképpen teljes egészében szovjet alapanya­gokból dolgozunk. Ezek el­számolása január elsejétől dollárban történik, ami ma­gával hozott egy jelentős ár­emelkedést. A másik prob­léma az energia. Mi köztu­Az autóbusz eleje az ütközés után. Autóbusz és teherkocsi karambolja Súlyos baleset Miskolc határában Egy halott, hét sérült Három órán át állt a forgalom . Súlyos közúti baleset tör- koT tegnaP’ koradélután Mis- v ,c. határában, ahol egy tá- *«*«« autóbusz beleütkö- . 'I az út szélén műszaki hi­tól várakozó teherau­a’ Am ez a teherkocsi is egy darus autó vontatórúd- ján vesztegelt, így ez a két jármű is egymásnak csapó­dott. Amíg Miskolcon a kora­délutáni órákban sütött a (Folytatás a 2. oldalon) Még mindig van hó a hegyekben Zsúfolt hétvégék a turistaházakban Kevés a szálláshely Szilveszterestére megtel­tek a bükki és a zempléni tu­ristaházak. Miint már any- nyiszor, moslt is százak bú­csúztatták az óesztendő!, s köszöntötték az újat a he­gyekben. A bán kúti sípályákra va­lóságos népvándorlás in­dult. Annak ellenére, hogy enyhült az idő, még mindig sízésre 'alkalmas hó borítot­ta a pályákat. Tegnapi ér­deklődésünkre a sportcent­rum vezetője, Tavassy Vik­tor elmondotta, hogy szer­dán reggelre egy centiméter friss hó hullott, is mínusz 2 fokkal megjött az újabb hi­deghullám is. így _ most a pályák kemény hócement- borításúak, igaz a merede- kebb részeken már kopot­tak. Ám aiz enyhébb lejtő­kön, ha nem változnak a vi­szonyok, még sokáig sízhet­nek a sport szerelmesei, megfelelő létszám esetén akár villanyfénynél is. Saj­nos újévkor többen szán­kóztak is a sípályákon, s így (Folytatás a 8. oldalon) Téli családi túra dottan jelentős energiafel­használók vagyunk. A két, tőlünk független ok költség- növekedést okozott, amit bel­ső korszerűsítéssel kell kom­penzálnunk. Szervezeti vál­toztatásokkal, a piaci mun­ka erősítésével, és mindezt jelentős létszámcsökkentés­sel. Termelésünket — 1990- hez viszonyítva — 20 szá­zalékkal kell csökkenteni. Ebből következően: ennyivel kevesebb termék, ennyivel kevesebb embert tud eltar­tani. És akkor a gazdálkodás­ban, az élő munka hatékony­ságában még mindig nem léptünk szemernyit sem elő­re. Keserves dolog, de 5— 600 dolgozónktól kell meg­válnunk. Lesz, akit koren­gedménnyel nyugdíjba en­gedhetünk, mások bizonyos tevékenységi körök módosí­tása révén jutnak munká­hoz, s lesznek, akiknek csak külföldön tudunk munkát kínálni. A Dimag Rt. Hengermű Kft.-jének vezetője Pető Im­re, a következőkről számol be: — Alaptervünktől ugyan elmaradva, de évközben mó­dosított tervünket teljesítve, pozitívan zártuk az évet. Ez a háttér, ez az eredmény kedvező lehetőséget ad az új esztendő indításához, ami vi­szont tele van bizonytalan­ságokkal. Ezek abból fakad­nak, hogy nem születtek meg olyan központi intézke­dések, hiányoznak olyan köz­ponti információk, amelyek akár egy negyedévi tervezés­hez szükségesek. Teljesen (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom