Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-08 / 288. szám
1990. december 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Harmatozzatok, égi magasok... Advent! Immár a második gyertyát gyújthatjuk meg a fenyőkoszorún. Megkaptam az első karácsonyi üdvözleteket is. Okos ember nem hagyja az utolsó percre, jobb ezen túllenni. Vagy tényleg vannak felebarátaim, akik — igaz szívvel — kívánnak nekem kegyelemteljes ünnepeket? Persze naponta érkeznek a különböző prospektusok is. Mindenki a rendelkezésemre akar állni. Na, nem a szeretet parancsára. Csupán, mint fogyasztót tartanaik nyilván. Az egyik állami vállalat most éppen lakásom, ingóságaim megvédésére vállalkozik. Hajlandó acélrácsot felszerelni ajtóm elé. Rácsot, mely megállásra készteti a betörőt. Az acélszerkezet (két zárral) kifejezetten bérházi üaikások védelmére szolgál. Már maga a prospektus — a mellékelt kis műszaki vázlattal — profi munka. Vagyis precízen felsoroltatik, hogy mit nyújt a cég, s hogy nekem ezért mennyit kell fizetni. Csak úgy fejben összeadom a tételeket, s bizony az összeg semmivel sem kevesebb. mint a havi fizetésem nettó összege. Most már csak az a kérdés, hány éves a betörő? A tapasztalatok azt mutatják, hogy a betörő — az esetek nagy részében — fiatalkorú. Mert egy igazi „nehézfiú” rá ise köp a bérháái lakásokra. A „nehézfiúk” tudják, hogy a PANELEKBEN csóróik élnek; ott legfeljebb egy használt mosógép és tévé lehet a zsákmány. A panellakoknak ugyanis nincsenek műkincseik. Ékszerük legfeljebb egy-egy jegygyűrű, mert a többit — ha valaha is volt több — már akkor el ikeiliett adni, miikor a lakás belépőjét kérték. Így hát csak cselkik van — csekkfüzet. Sajnos csak befizetési lapokat tartalmaz. (Egy igazán jószívű betörő meglephetné a tulajdonost azzal, hogy — karácsonyi ajándékul — néhány részíletet befizet.) Szóval nem hiszem, hogy tucatjával sikerül majd eladni az acélrácsokat Aminek örülök kicsit, mert, ha a panellakások ajtaja ellőtt még rács is lenne, akkor már semmiben sem Ikülönböznénék a börtönöktől. Legfeljebb abban, hogy a börtönök komfortosabbak. Mindemellett könnyű lenne kimutatni, hogy mennyivel több zár. lakat, riasztó és biztonsági berendezés fogy napjainkban, mint korábban. Félünk, s féltjük a tárgyainkat. Pedig, ha egy autót be lehet zárni, ki is lehet nyitni azt — mondom Parkinson után szabadon. De idézhetném Moldova György börtönbéli beszélgetőpartnerét, aki csak ezt a tanácsot adhatta az írónak; Adja el az autót, ha igazán meg akarja magát kímélni a betörés, vagy lopás okozta megrázkódtatás 'iktól. Az igazi megoldás persze nem a rács, a lakat, a vészcsengő volna — mondom én a naív lélek —, hanem mondjuk annak a bizonyos hetedik parancsolatnak a megtartása. Dehát miért tartanánk (tartanák, mert a tolvajokkal, betörőkkel mégsem azonosítom magam) be a hetediket, mikor a többit se igen tartjuk, tartják be. Pedig milyen egyszerű volna! S milyen szép (sajnos túl szép) adventi gondolatnak is: nyissuk meg a szívünket, s ne zárjuk be ajtajainlkat sem. Mint ama tarpai tanító. F. Lajosnak hívták, s tényleg soha nem zárta be Iákása ajtaját. Fiatal népművelő koromban — motorról szállva, fülig sárosán — többször betértem, s faltam valamit a Lajos konyháján, kamrájában. Aztán hagytam néki néhány sort az asztalon. De előfordult, hogy lefeküdtem, s elaludtam. Az érkező házigazda nem csodálkozott. Lajost soha. senki nem lopta meg. Nem élték vissza a bizalmávál; sem a tanítványai, sem a falubeli felnőttek. Boldog időik! Ha jönne valaki — világos, hogy csak a Megváltóra gondolhatok — aki megmagyarázná, hogy nem több rendőr, több zár, több börtön kell. hanem több kenyér és több emberség. Emberség és békesség! HARMATOZZATOK, ÉGI MAGASOK! A szeretet ünnepére egy hintalovat szánok kisebbik unokámnak. Azaz csak szeretnék egy hintalovat. De bizony sok nemzedék közikedvelt és megunhatatlan játékszere most sem közel, sem távol nem kapható. Mi magyarok tálán nem is igen gyártjuk — nincs rá kapacitás, vagy mi. Meg talán túl drága játék a hintaló. A kereskedőik kis befektetéssel — viszonylag olcsó portékákkal — nagy hasznot akarnak. Ügyes kis játékokat, amik már a Vízkeresztet sem érik meg, de azért a fa alá lehet tenni azokat. És aztán majd megint ki llehet találni valami újat. Valami bóvlit. És hát, mint barátom, Winkler bádogos mondotta volt hajdan: minden bóvli megtalálja a maga vevőjét. A hintaló. viszont még tíz éy múlva is hintaló. Legféljebb, a kantárt, meg a nyerget kell a következő karácsonyra megre- parálni. Az én egykori — tényleg nagyon drága és nagyon szép — hintalovamat tíz éven át mindig újra és újra visszahozta a Jézuska. Most azonban egyáltalán nincs hintaló. Mi van? MINDEN SZINTEN, SZINTE MINDEN! Nahát minden azért nincs, viszont feltűnt nekem egy kis készlet. Bár inkább „felszerelésnek” kellene mondani. Igen, amolyan rohamrendőri felszerelés. Ámbár lehet, hogy kommandós, vagy terrorista izék. Leírom, hogy (csupán 180 forintos árért) mi mindent tartalmaz a csomag. Van a harci kellékek között, két darab nyeles gránát, egy pisztoly, aztán URH adó-vevő készülék, van egy kulkoricagrá- nát (éppen olyan, mint amilyet a taikta- szadai iskola szénkészletében találtak), s van bilincs is. „Így mérgezi meg. már játékiparával, az amerikai militarizmus a gvermeklelkeket” — írhattam volna ezelőtt húsz évvél. Mert akkor még csak külföldről kerültek be hozzánk hasonló játékok. De bizony azóta már megnyíltak, sőt spiritualizálódnak a határok. Ezt a felszerelést már mi exportáljuk. Különben miért volna ráírva, hogy: Made in Hungary? Továbbá szerepel még a kis csomagon az is, hogy: Polibor. (Ez biztos az alapanyag neve, vagy ki tudja.) De van egy helységnév is a kartonon iké- remszépen. Nem akartam hinni a szememnek, miikor elolvastam. Mikor ezt olvastam: Biatorbágy. Tisztelt olvasóim! Jelenthetem, hogy a majdani nagy robbantok, a gyermek Ma- tuska Szilveszterek kiképzése 1990 Adventján megkezdődött-. HARMATOZZATOK, ÉGI MAGASOK! < <' Menekültáradat fenyeget Minitha egy másik múltban lett volna, olyan mesz- sziinek tűnik az idő, amikor a nyugati emberi jogi mozgalmak egyik fő követelése az volt, hogy engedjék utazni a iseociallista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió polgárait. A leggazdagabb országok ma már azért aggódnak, mi lesz ha tényleg megindulnak az oroszok, és a felbomló birodalom tucatnyi más nemzetiségű népei. A veszély wagyonlis valóságos. Ha januártól bevezetik a szovjet világútlevelet, egyes becslések szerint mintegy hat-hét millióan indulnak neki a Nyugatnak. Abban már megoszlanak a vélemények, hogy közülük mennyien maradnak kint, de a szerényebb számítás iis félmillió, iá borúlátóbb pedig akár kétmillió illegális bevándorlóval számol. A menekültáradat első célpontjai — írja a Neue Zürcher Zeitung — Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország lenne, pedig ezek gyenge gazdasági és politikai alapjai aligha bírnák ki ezt a megrázkódtatást. Természetesen a svájci újság a gazdag országok jólétét (is) félti, amikor aggódva szól a, várható menekültáradatról. Nem nehéz ugyanis megjósolni, hogy egy többszázezres menekülthullámot ezek. a gyenge lábakon álló kelet-európai országok nemcsak' eltartani, de megállítani sem tudnának. Márpedig az éhezés, a káosz, a hetven év csődje elől futó szovjetek' bizonyára nem állnak meg Miagyarországon. Ha módjuk; van rá, továbbmennek Ausztriába. A 200 éves Répáshuta Talán sokan nem tudják, hogy a község névadója maguk az ott letelepült szlovák favágók voltak. A települést körülvevő nagy erdőségekből a fát az egri érseki uradalom termeltette ki. Termőföld hiányában az üresen maradt erdőterületet az ott lakók répával vetették be. A répa kapálásával kiirtották az erdő bozótjait és termővé tették a földet. A kapálok megkülönböztetésül répásnak nevezték el a területet. A miskolci Levéltárban talált térképen, mely 1876-ban készült, Óhuta és Üjhuta mellett Répáshutát csak Répásnak nevezi. Az 1861-ben kelt 603/Kgy. közgyűlési jegyzőkönyv két részre bontva, Répás Huttai néven említi, mivel figyelembe veszi, hogy itt jött létre 1790-ben Üjhuta után a harmadik üveghuta. A település 1861-ig az egri járáshoz tartozott, mikor is az alábbi kéréssel fordultak a miskolci járáshoz való csatolásukhoz: „A Gyertyán-völgyi és Répás Huttai lakosok előadják, hogy helységeik a Magyar kir. Udvari Kincstárhoz tartozván, miután fekvő vagyonnal nembírnak, életők fenntartása czéljábul részint a Huttai, részint a Diós-Győri lakosokkal állnak folyamatos érintkezésbe e mellett élelmezéseiket napi munkájok megkeresésével a Miskolczi piaczrul szerezvén, mely igen nagy hátrányokra szolgál azon rendszabály, hogy köz- igazgatási és törvénykezési tekintetben Egri járás Szolgabírói hatósága alá tartoznak. Ennélfogva két helységüket a Miskolczi járáshoz csatolni kérik. Az Egri és Miskolczi járásbeli Fő Szolgabíráiknak meghagyatik, miként ezen tárgy felöl egymás között értekezvén az illető tulajdonosokat hallgassák ki, s ennek nyomán véleményezésüket Bizottmányunk elé terjesszék.” ■A fenti kérésnek helytad- ván, a gyertyánvölgyi és répáshutai települést 1861-ben az egri járásból a miskolci járásba áthelyezték. A település bélyegzője az alábbi volt: „Gyertyánvölgy s Répáshuta Borsod vm.” A község üveghutájának köszönheti fennmaradását. Alapítója Stuller János, aki az uradalom által kijelölt helyen 1790-ben felépítette az üveghutát. Nógrád megyei Hrinyova Hutából származik. A huta dolgozói pedig egy Ruspeki nevű településről, mely Moravska—Ostrava közelében található. Az elmúlt évben ünnepelte 200 éves fennállását és avatta fel tájházát. A huta történetét kutatva találtam rá az alapító családi síremlékére a répáshutai temetőben. Sírkövén az alábbi latinnyelvű felírás olvasható: HIC JAGET D. JUDIT. HA. KLIGAI C UM FILIO SUO ADAMO STULLER Fordítása: Itt nyugszik Klin- gai Judit úrnő fiával, Stuller Ádámmal. A fordításban és a további kutatásban dr. Szita Lajos, bükkszentkeresz- ti plébános úr volt segítségemre. A halotti anyakönyvek az alábbiakat rögzítették: 1. kötet, 23. lap. Klint- zay Judit úrnő Stuller János úr felesége, 24 éves. 1801. okt. V. nov. 1. kötet, 29. lap. Stuller Ádám 1806. január 13. A bába keresztelte, Répáson eltemetve. A halotti anyakönyv derített fényt Stuller János második feleségére az 1. kötet, 36. lapján: 1808. ápr. 7. Stuller János úr a répási huta mestere, felesége Orgler Zsuzsanna. — 37 éves volt. Szentségekkel ellátva halt meg. Születési helye Répás, temetése Répáshuta. A település már az üveghuta alapítása előtt lakott terület volt, és a Koronauradalom erdőbirtokán termelték ki a fát és szállították a massai vasüzem (őskohó) részére. Egyházilag még az 1800-as évek elején sem volt tisztázva hovatartozása. Jogilag a többi hutákkal együtt Diósgyőrhöz tartozik, ténylegesen pedig az újhutai lelkipásztorok szolgálják. A település erőteljes fejlődése (á gyertyánvölgyi üveghutások egyrésze itt lakott) kikényszerítette az iskolai oktatás beindulását. Az uradalom 1888-ban kijelölte az épület helyét, de felépítése csak 1898-ban indult el az uradalom és lakosság között létrejött szerződés alapján, melyet Schusselka Gusztáv, gyertyánvölgyi üveggyáros, mint községi bíró írt alá. Az iskola fejlődése ma már biztosítja, hogy a felsőtagozatosok 1990-től a bükk- szentkereszti iskola helyett, otthon folytathatják tanulmányaikat. A község egy hegyekkel körülvett völgyben fekszik. Romantikus látványt nyújt az Eger falé vezető autóéiról a völgyben kígyózó utcája, fehérre meszelt házai, piros cserepes tetőzetei. Vízhálózata, telefonhálózata, élelmiszerellátása és az újonnan kialakított kempingje vendégfogadásra alkalmassá teszi. Tájháza, a Balla-barlang, melyben a tudósok a bükki ősembertől származó, sok értékes leletet találtak, valamint a közelében levő utolsó gyertyánvölgyi üveghuta ipartörténelmi maradványai idegenforgalmi látványt nyújtanak. Balogh Sándor, bükkszentkereszti múzeum vezetője Falusi téli esték Változnak az idők, változnak a szokások — falun is. Ma már alig hírmondónak maradt meg egy-egy lakott helyen a régi társas-szokás, amelyre a téli estéken ösz- szegyűltek, főként a fiatalok — de az idősebbek is. Hol találni már megyénkben olyan falut, ahol még most is összejönnek a fiatalok a tollfosztóba, fonóba vagy más kalákamunkára? Ahol vidám nótázás, mesemondás mellett szórakoztak, tréfálták meg egymást a lányok-legények? Ezek a szokások feledésbe merültek, helyüket elfoglalta a tv. A társasösszejöveteleket mindinkább „egyéni szórakozás” váltotta fel, amely összefügg a falusi élet változásaival is. Mert csak fél évszázada is, a kora tavasztól késő őszig, hajnaltól napestig tartó mezei munka után nem volt idő a szórakozásra. Csak a késő őszi— téli időszakban találtak erre módot. Ezek közé tartozott a szövés-fonás is. Évszázados hagyománya volt megyénkben például a Hernádvölgyé- ben, vagy pedig a zempléni részek hegyek közé zárt falvaiban a kenderszövésnek. A korszerű technika korában kuriózumnak számított a készítésnek ez az ősi, hagyományos módja. A feldolgozáshoz szükséges osztováta szinte minden falusi házban ott állott — mint ahogy a kenderfeldolgozáshoz szükséges egyéb eszköz is. Ezeket barkácsoló falusi mesterek készítették. Ez a gazdasági eszközök tárához úgy hozzá tartozott, mint ahogy a gazdasághoz tartozott az a néhány négyszögölnyi kenderföld is, ahol a nyersanyag megtermett. A feldolgozás asszonyi munka volt. ök végezték a tilolást, gerebenezést, motol- lázást, fonást, majd a szövést is. Az anyagot saját égetésű cserfahamuban főzték ki. A mértékegység pedig a rőf volt. Egy asszony naponta mintegy 6 rőfnyi, azaz ötméternyi anyagot szőtt meg. Dolgoztak is szorgalmasan, mert a lányok kelengyéjéhez hozzátartozott a házi vászonból készített asztal- és ágynemű. Mint ahogy abból készítették a zsákokat, tarisznyákat, s egyéb házi használatra szánt textilneműt. Ezeket azonban már kiszorította a gyári áru s ma már csak a „ládafiában” találhatók, mint egy mára már csaknem kihalt kézi mesterségek emlékei.
