Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-30 / 305. szám

1990. december 30., vasárnap

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Európa ház az emberi kapcsolatokban

Nem felejtem nyugdíjas barátom háborgását. A televízióban egy diákgyerekkel beszélgetett a riporter, aki bátran szólt ama vágyáról, hogy mielőbb szeretne kikerülni Angliába. Barátom nem resteilte felvenni a telefont: ugyan nézem-e a televíziót, mert ez már mégis sok, amit ezek a gyerekek megengednek maguknak, mindjárt külföldre akarnak menni. Mi meg tengődünk itthon o kis nyugdíjunkból', Szomorúan tettem a helyére a telefonkagylót, egy ideig lelki- ismeret-furdalás is gyötört, mert nem mondtam meg az öregnek: bizony a diákgyereknek van igaza.

A nyár végén a két szőlész-borász város, Tokaj és Oestrich-Winkel Baráti Társasága jóvoltából a csodálatos Rajna-menti szőlővidék Rheingau vendége lehettem, így pontos, az egész vidéké, mert együtt lenyűgöző a világ eme remek darabja. Középkori és a modern építészetet ötvöző kisvárosaival, 'alvóival. Barátságból egy gazdálkodó család fogadott szállásra. Szerény, de kiegyensúlyozott életvitel volt rájuk a jellemző. Hátterük a saját gazdaság: 5 hektár szőlő - hegyaljai, de még avassori viszonylatokban is kis pince - igaz, igen jó minőségű rizlinggel. rj Az egyetlen fiú természetesen szőlész-borász főiskolára jár. Ami viszont témánk szempontjából fontos: a 22 éves német fiatalember már meg- 'ordult Nyugat-Európa szinte valamennyi fővárosában, természetesen tökéletes angol- nyelv-tudással.

Azt kell hát mondanom nyugdíjas barátomnak: az volna jó, ha nálunk is — mint Nyugat-Európában - ■hind több fiatal megtehetné, ,nogy utazzon, szétnézzen más országokban, tanulmányútokra mehessen, minél többen jussanak ki külföldi egyetemekre, főiskolákra. Előbb- jtóbb követnünk kell a példát, azt történetesen, hogy fejlett gazdasági-társadalmi viszonyok között egy fiatalember életre való felkészülésének szinte feltétele és természetes velejárója a világlátás. De hát, nem valami újmódi divatról van szó. A magyar múltról is tudjuk, hány jeles emberünk tanult nyugati egyetemeken, és hány mesterjelölt legény vette a bátorságot, és két keze erejében, munkabírásában bízva, semmi pénzzel a zsebben elindult szerencsét próbálni, hogy később kiváló szakemberként térjen haza.

Manapság a politikai szféráikban sok szó esik az Európa házról. Bizony, jó volna erőssé, széppé, lakályossá építeni. A közelmúltbon interjút készítettem Josef Kappelhoff úrral, a münsterí gimnázium tanárával. A néniét Művelődésügyi Minisztérium jóvoltából a miskolci Avasi Gimnázium két tannyelvű osztályában tanítja gyermekeinket német nyelvre. Ö is említette az Európa házat, de hozzátette: annak építését a családokban, az

iskolában kell elkezdeni. A tanár úr céltudatosan vállalta, hogy közreműködik ebben o folyamatban. Jóllehet — és érződött, nemcsak udvariasságból' mondta - döntésében közrejátszott a magyarság iránti rokonszenve is, de mégiscsak egy egészséges európai szellemiség és vállalkozókedv késztette e lépésre. Számomra példaértékű Kappelhoff úr és társai, avagy az amerikai úgynevezett „békehadtest" mentalitása. Németországban — szerencsére nem egyedülállóan a földrész népeinek közösségében — az állam hirdeti az Európa-politikát és az egyszerű állampolgár kötelességének érzi, hogy kicsiben — csalódban, iskolában - hozzátegye ehhez a maga tégláját. Kissé irigylem ezt az összhangot állam és polgára között, ezt a nemzetben és Furópában való gondolkodást, mi több, konkrét cselekvést.

A sok oldódás ellenére is tapasztalom, honi közvéleményünk idegenkedését a külföldi tőke jelentkezésétől. Az jó, hogy a nehéz körülmények közepette is van tartásunk - ne adjuk el magunkat -, ám az elzárkózással egészen biztos semmire nem megyünk. Talán a túlzásoktól mentes helyes arányokra lehetne jobban vigyázni. Talán több magabiztossággal kellene vállalni a versenyt. Javunkra legyen mondva; azért naponta találkozunk kedvező jelekkel. Gondolok például a nyelvtanulás divatjára. Karácsony előtt kazettákat kerestünk egy német nyelvtanfolyam számára. Nem kaptunk. Nem azért, mert nem készítettek eleget, - nagy a kereslet - mondták a boltokban. A tanulási kedv ilyetén jelentkezése természetesen nemcsak a világlátásból, a más népek kultúrájának elmélyültebb megismeréséből fakadó igény. Ez már egyfajta kényszer szorító ereje is. Nehéz ugyanis a vegyes - honi, külföldi — vállalkozásokban, kft.-kben szót érteni a partnerekkel, nyelvismeret híján.

Az Európa házzal is így vagyunk valahogy. Előbb csak amolyan szép ideának, az emberek, nemzetek közeledését jelképező törekvésnek gondoltuk. Aztán, mind jobban felismertük és remélhetőleg felismerjük, hogy ez kényszerpálya is. Aligha van más utunk, ha jobb minőségű, kiegyensúlyozottabb életet - alapjaként gazdaságot es gazdagságot - akarunk, és vele együtt tartósan békés világot. Kár volna szkeptikusan feladni a reményt, hogyan lehet ennyi náció törekvéseit, vágyait közelíteni egymáshoz. Bizony sok toleranciára lesz szükség hozzá. Meg sok-sok találkozásra, közvetlen emberi kapcsolatokra. Merthogy az Európa ház valóban nemcsak a nagypolitikában épül, ha-' nem a nemzetek, a családok között, ember és ember között is.

Nagy Zoltán

A múlt és a jövő embere

Beszélgetés Szabó Györggyel

Szabó Györgyöt december 18-án megválasztották a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat elnökévé. Az interjút a választást követő második napon készítettük vele.

— Elnök úr! ön már aludt is egyet az ünnepélyes pillanatok után. Feltehetően átgondolta, milyen munka várja a következő négy esztendőben. Nem fordult meg a fejében, hogy jobb lett volna inkább parlamenti képviselőként dolgoznia továbbra is?

— Nem fordult meg ilyen gondolat a fejemben. Ha ezt latolgattam volna, már a jelölést sem fogadom el.

— Hogy az olvasó is értse, megmondom, mire céloztam az előző kérdésben. Megválasztása után le kell mondania képviselői mandátumáról, a Parlamentben betöltött tisztségeiről, és ez anyagilag is hátrányosan érinti önt.

— Valóban, a jövedelmem több százezer forinttal kevesebb lesz egy évben. Viszont olyan munkahelyem van, ahová nap mint nap szívesen járok be, ahol úgy érzem, hasznos a tevékenységem. Ha nagyobb vagyont akartam volna gyűjteni, már régen búcsút intettem volna a közigazgatásnak. Közgazdász vagyok, ez most nagyon keresett szakma. Egzisztenciális gondjaim azonban most sincsenek, hiszen a fizetésem elegendő rá, hogy tisztességgel megéljünk belőle. Számtalan példa van arra, hogy sok gazdag ember pénzen szeretné megvásárolni az igazán hasznos munka örömét. Ritkán sikerül nekik. Az én területem a megyei politika. Szívesebben foglalkozom vele, mint az országos ügyekkel. Én itt születtem Miskolcon, egy kohászcsaládban, és lassan húsz éve dolgozom a közigazgatásban. Két éve építkeztem Hernádnémeti- ben. Egyetlen rokonom sem él a megyén kívül.

— Hosszú évekig csoportvezető, majd osztályvezető- helyettes volt a megyei tanácson. 1988-ban megválasztották a tanács MSZMP-bi- zottsága titkárának. Később ön lett a megyei tanács elnöke. December 18-án az új önkormányzat tagjai már az első fordulóban, kifejezetten nagy többséggel szavazták meg a közgyűlés elnökének. Ha úgy tetszik, a megye egyik első embere volt a rendszerváltozást megelőzően, és ami meglepő: azután sem távolították el a bársonyszékből. Ez bizony nem egy átlagos életút.

— Így van, nem az.

— Minek köszönhető ez a teljesítmény?

— Nem célom, hogy öntelt embernek tűnjek, de a kérdésre el kell mondanom, hogy megéltem, átéltem a — jobb szó illene ide, de pillanatnyilag nincs még más helyette — rendszerváltozás buktatóit. Évről évre, majd szinte hónapról hónapra tapasztaltam, miként növekedik a szakértelem, a tudás és a hozzáértés becsülete. Emellett hamar és biztonságos kapcsolatot teremtek az emberekkel, és az utóbbi időben külön értékelik, ha valaki jó kommunikációs képességekkel rendelkezik. Úgy gondolom, a közgyűlés tagjai felkészültségemnek és jó tulaj donságaimnalk szavaztak bizalmat, amikor rám bízták az elnöki teendőket, amelyek egyébként egészen más jellegűek, mint a korábbi tanácselnöki munka.

— A közgyűlés egyik tagja dr. Csikász Zoltán, dubi- csányi polgármester a jelölésről folytatott vitában azt találta mondani, hogy a megyei önkormányzat elnökének kötelessége lesz az országban zajló „polgári demokratikus forradalom” megyei kiteljesítése. Mit szól ehhez?

— Ö a viszonylag csendben lezajló rendszerváltozást minősítette polgári forradalomnak. Ügy gondolom, nálunk a politikai átalakulás lényegében már lezajlott. Abban az értelemben igaza volt a dubicsányi polgármesternek, hogy egy modern polgári állam területi igazgatási szerveinek kiépítése, struktúrájának kialakítása valóban most történik meg. Természetesen sok teendőnk van, amíg ez a struktúra egy olajozott gépezetként működhet. Ebben az értelemben vállalom az 'idézőjelbe tett polgári forradalom kiteljesítését.

— Dr. Somogyi Márton, mezőkövesdi polgármester egyszerre szólt a régi tanácselnökhöz, és az új ön- kormányzat elnökéhez. Elmondta, hogy véleménye szerint a tanácsi apparátust a bürokrácia, az elvtelen ösz- szefonódások és a korrupció jellemezte. Ugyanakkor megkérdezte: mit kíván tenni a közgyűlés elnöke az apparátus munkájának megtisztításáért?

— Vissza kell kérdeznem, melyik apparátus a korrupt? Ha a kövesdi lenne az, úgy egyértelmű a polgármester úr

Szabó György

dolga. Ha a volt megyei apparátusra gondol, akkor a célzás nem talált. Innen másfél év alatt százhatva- nan távoztak. A béremelést a távozók ittmaradó pénzéből teremtettük elő. Számos elavult rendeletet, szabályt megszüntettünk. Minősíthetetlenül kevesebb akta, papír jön, megy, mint korábban. Korrupcióról pedig nem tudok. Feltételezésekre, rosszindulatú vádaskodásokra nem adok, nincs szándékomban boszorkányüldözést folytatni.

— Milyen azonosságokat, és milyen különbségeket lát a megyei tanács és a megyei közgyűlés szerepe között?

— A megyei tanács egy centralizált pénzügyi elosztóközpontként irányította az állami hatósági feladatok teljesítését, foglalkozott az állami szolgáltatások szervezésével. Képviselte a megye érdekeit az országos tanácskozásokon, és felettese volt a települések tanácsainak. A számos funkcióból csupán egy maradt meg. A megyei önkormányzat tennivalói közé tartozik bizonyos térségi szolgáltatások megszervezése. Ma már szó sem lehet arról, hogy a megyei közgyűlés fölébe helyezkedne az önkormányzatoknak. Minden ilyen jellegű kezdeményezést csírájában el kell fojtani, a hatalmi pozíció visszaszerzéséhez eszközeink sincsenek. Az izgalmasabb kérdés inkább az, hogy a néhány regionális szolgáltatás szervezésén kívül, vállalja-e a megyei önkormányzat a régió válságmenedzselését, van-e ereje, ötlete arra, hogy támaszt nyújtson a településeknek a zord idők átvészelésében. Szerintem kell, hogy legyen erőnk és ötletünk. A megyei települések adottságai hihetetlenül széles skálán mozognak. Egy parlamenti anyagban olvastam: a személyi jövedelem- adóból származó jövedelmek hazánkban Borsod-Abaúj- Zemplén egyik városában a

legmagasabbak. Ugyanakkor számos településen egyetlen fillér bevételre sem számíthatnak a jövedelemadóból, mert már annyira elöregedett a lakosság. Rajtuk nyilván segíteni kell majd. Lényegesnek tartom, hogy egyetlen településen se támadjon olyan gondolat, hogy mi ismét pénzügyi, hatalmi funkciók megszerzésére törekszünk, de érezniük kell majd: a megyei testület értük van. Ez vállalja gondjaikat, ötlettel, esetleg pénzzel is segít a megoldásban. Ezen kívül elképzelhetetlennek tartom, hogy a szellemi, kulturális és történelmi értékek megőrzésében ne vállaljunk szerepet.

— Ha jól emlékszem, székfoglaló beszédében a kővetkezőket mondta: 1991 gyilkosán nehéz esztendő lesz, de utána lehetőség nyílik a kilábalásra. Mire alapozza pesszimizmusát, illetve az optimizmust?

— Képviselő voltam, beleláttam a politikai boszorkánykonyhába. Készül az új költségvetés. Az önkormányzati pénzek csupán 16 százalékkal emelkednek, az infláció pedig körülbelül 40 százalékos lesz. De az említett növekedés is csak akkor valósul meg, ha az önkormányzatok a különböző adókból 20 milliárd forint bevételre tesznek szert. Miért vagyok ugyanakkor optimista? Csak megismétlem, amit korábban is vallottam: Borsod-Abaúj-Zemplén európai értelemben is páratlan történelmi és természeti értékekkel bír. Szerintem az itt élő emberek kitűnő szellemi adottságokkal rendelkeznek. Ez a megye nem rosszabb ezen a téren, mint a dunántúli régiók. Itt az ideje végre felébreszteni a hamu alatt parázsként szuny - nyadó energiákat. Ebben a munkában a megyei önkormányzatnak sajátos generáló, gyorsító szerepe van.

Udvardy József

Az ajtón jöjjenek-ne az ablakon!

nyitja az ifjak testi, lelik i

Nevezzük nevén a dolgokat, :ne ködösítsünk, mert ennek az ideje lejárt, és azt is tudjuk, hogy a mellébeszélés, a szépítés hova vezet. Erre együk olvasónk figyelmeztetett bennünket a napokban érkezett levelében, majd a további sorok a következőkre hívják fél a figyelmet: ne ébresszünk alaptalanul szimpátiát olyanok iránt, akik arra a legkevésbé sem szolgáltak rá. A megtalált avasi kommandóról hírt adó írásban Ondrasék Iván olvasónk szerint mind a lap, mind a rendőrség túl könnyen tért napirendre a szigorú tényék fölött („amit a bejelentő láthatott, jogsértő lehet”). Ebben az esetben ugyanis betöréses lopásról van szó, akikor is, ha az elkövetőiket a lap „lányos arcú, mutáló hangú kamaszoknak'' nevezi.

Ezek a fiatalok ugyanis betörtek az Erő cserkészcsapat otthonába, és onnan értékes tárgyaikat vittek el, megrongálták a berendezést, magúkkal vitték a körülbelül 4500 forintért vásárolt villanytkályihát, de ami a legfájdalmasabb. a cserkészek csapatzászlaját is. Hát hogyan fest egy közösség jelkép nélkül, amitől ugye illetéktelenek megfosztották.

A lopást és a betörést ne nevezzük gyermdkcsínynek. Egyrészt azért se, mert nem az, másrészt ne nyújtsunk védelmet az ilyeneknek, amikor napjainkban a bűnözés sóba nem látott méreteket ölt, hanem lépjünk fel keményen. hogy más kamaszok is Okuljanak belőle.

önvédelmi képzés, erőfejlesztés a cserkészeknél is folyik, a más utakat járó, tankönyvből tanító amatőrök helyett otl szakember irág-azdagitását, felkészítését. És ha jönnek, ne az ablakon át érkezzenek, hanem ahogy kulturált emberekhez illik, kopogtassanak az ajtón.

E levél gondolataival nincs okunk Vitatkozni, olyan meggyőzőek, igaza van Ond- rasék Ivánnak, a bűnt, bármilyen kicsi is, nevezzük bűnnek, ne kicsinyítsük azt, ne alkarjuk magyarázatokkal tompítani veszélyes élét.

Miintha túl sok lenne napjainkban a kődobáló és közben alig jut el fülünkhöz az összefogást, megegyezést kérő szó. Nemcsak kövek hullanak, és nemcsak az avasi cserkészek védtelen ablakaira. Apró nézeteltérések elintézési divatja lett a durva, megalázó, ledorongoló, gúnyos szó, a rágalmazás, mások lejáratása.

Jól számítanák azok, akik úgy számolnák, no erre mindenki odafigyel majd és ebben nem is csalatkoznak, mert a botrányok körül még mindig sdkain ólálkodnak kárörvendve.

De csak addig, amíg megteremti az új rendszer az új ér tökök védőimét, a becsületét, a szorgalomét, a család szeretetét, a józanságét és osák elmarasztalásra, szankcióra, súlyos büntetésre, megbélyegzésre számíthatnák, akik ma úgy gondolják még: eljött az ő idejük és kiélhetik félreértelmezett szabadságukat. Amíg a törvényes keretek megszületnek — ezeken a parlament hétköznap, ünnepnap egyfolytában fáradozik — sajnos sdk hasonló indíttatású, keserű, de vádló levelet hoz még nekünk a posta.

Nagy József