Észak-Magyarország, 1990. december (46. évfolyam, 282-305. szám)
1990-12-28 / 303. szám
1990. december 28., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Tragédia 1990 Törvény a Kárpótlásról Itt van végre! Megszü. ® letett! Kezemben tartam az írást! Olvassátok és hirdessétek az én dicsőségem! Íme az 1020. szám alatti törvényjavaslat a tulajdoniban Okozott károk ikárpótlásáról, itt van a 'kárpótlási törvény. És annak is a legszebb 12—18 §-ig terjedő része, azaz a termőföldre vonatkozó sajátos szabályozás. Az természetesen nem világos számomra, hogy miért kell a termőföldet kiemelni az egyéb vagyontárgyak közül, és sajátosan szabályozni, de sebaj. Vigaszt csak az nyújt, 'hogy ezt az Alkotmánybíróság sem értette, így talán nem az én készülékemben van a hiba. Uraim, örvendezzünk! Nem kell ide most már földtörvény, szövetkezeti törvény, semmi egyéb, a dolog elvégeztetett, a téeszek sorsa megpecsételődött. Ha a cél ez volt, a törvény ezt tökéletesen elérte. Mert „A cél voltaiképp mi is? A cél megszűnte a dicső csatának, a cél a halál, az élet küzdelem, s az ember célja a küzdés maga.” Ha e sorok igazak — s miért ne lennének — a törvény alkotói újabb célpontokat fognak találni maguknak, s ha azokat is ilyen .hatékonyan teszik, nem éltek hiába. Mert lássuk csak, miről is van szó? Kárpótlás címén a téesze- ket megterhelik aranykoronánként 2000 forinttal, például a mi szövetkezetünket hektáronként 58 000 forinttal. És most jön a vezércsel! Ezt az összeget nem ám a sérelmet szenvedett kapja (kapná, ha lenne aki kifizesse), nem bizony! No, ki kapja? A Kárpótlási Hivatal, amely ugyebár az állam része, s mint ilyen, a költségvetésnek is része. A kárt szenvedett kap egy sima 'kárpótlási jegyet. (Még csak nem is retúrt!) Amivel pedig állami vállalat privatizációjában vehet részt. Ismerve falvaink helyzetét, ahol hemzsegnék a privatizálásra váró állami vállalatok, ez egy gáláns adomány. Most megkérdezem: ki kárpótol itt kicsodát ? ! Csak nem a költségvetést és a kormányzatot kell kárpótolni, mert semmiféle elképzelése nincs (vagy legalábbis nem látszik) a csőd kezelésére? Vagy mert dilettáns politikája következtében egy országnak ment el a kedve az élettől? Nem folytatom. Tény, hogy e törvény segítségével a költségvetés 100 milliárd forint bevételhez jut(na). Engedtessék meg néhány adat arra, hogy milyen teher ez a mezőgazdaságnak, illetve a szövetkezeteknek. Hektáronként évente 10 000 forint nyereséggel azt hiszem mindenki elégedett lenne. Ezzel áll szemben 58 000 forint kamatozó teher, öt év alatt megfizetve. A mi szövetkezetünk vagyona 40 millió forint, ezzel áll szemben ugyanennyi teher. És még egy érdekesség! Senki másnak nem kell fizetni sem a gyárért, sem a házért, semmiért, csak a mezőgazdaságnak nyújtottáfc be .a számlát. A keresőképes lakosság tizenegynéhány százalékának, akik 1990-ben 1,9 milliárd dollárexportot produkáltak, 960 millió dollár aktívummal! Ha a lakosság többi része is ezt tette .volna, itt tartanánk? Mert mit csináltak a többiek? Gürcöltek, hajtottak, tönkretették magukat egy müködőképtelen, rossz szerkezetű gazdaságban a semmiért. Ez a törvény semmit nem old meg, csak még nagyabb c-uentéteket szít. Nagyon tévéd. aki azt hiszi, hogy a téeszek dolgozói szó nélkül tűnik, hogy létalapjukat elvegyék tőlük. Egyáltalán mi a célja ezekkel az emberekkel a törvény kiagyalóinak? Vagy valaki el tudja azt hinni, hogy azok az emberek, akik az életüket a mezőgazdaságban élték le, veszik a kalapjukat és azt mondják: uraim bocsánat! Emberek, ébredjünk fel! Eltelt 40 év! A falvak lakói senkitől nem vették el semmit! Hátranézegetésnek, a sértések új sértésekkel Való orvoslásának nincs sok értelme. A feltételezés, hogy azt a munkát, amire jómagam 4 évig készültem a gimnáziumban, 5 évig az egyetemen, 2 évig a szakmérnöki képzés keretében, a falutól, a földtől régen elszakadt földigénylő hasonló, vagy jobb színvonalon fogja végezni, az sértés. A megméretésnek természetesen állóik elébe. Kijelenthetem, hogy a mi szövetkezetünk nemhogy milliókat, de egy fillért sem .fog a Kárpótlási Hivatalnak . fizetni. Aki földet akar és jogosult rá, jöjjön és művelje! Az is látnivaló, hogy a szövetkezetek nem maradhatnak a régi formában, mert nem is tudnánk úgy maradni. Elbuknának, tönkremennének. Ám ha az egész átalakítást azokra bízták volna, akikre ez tartozik, ha nem lenne az elmúlt negyven évért kollektiven „bűnös” minden mezőgazda- sági dolgozó (és csak ő), már régen túl lennénk az egészen, és min vitatkoznánk most ? Szabó Csaba tsz.-elnök, Mezőnyárád agrármérnök Aki tudja, csinálja... Pesti ügyvédek a tv-mézők millióit a parlamentből nagyhangon oktatják, elmagyarázva, hogy mi a különbség a búza és az árpa között. Mezőkövesd környékén járva még a laikus ie elgyönyörködik a szépen elművell szántóföldek, az erőtől duzzadó, zöldellő őszi vetések láttán. Milyen igaz a mondás; aki tudja csinálja, aki nem tudja tanítja. A földtulajdon körül is ugyanolyan igazságtalanságok és törvénytelenségek történtek az elmúlt 40 évben, mint minden más anyagi, emberi érték körül. A termőföld olyan nemzeti kincs, melynek hasznosítása az egész inemzet érdeke, ezért a tulajdonlás körül felkorbácsolt indulatokat is kizárólag a -.nemzet érdekének alárendelve lehet feloldani. Ebből következik, hogy a földdel kapcsolatos legfontosabb rendező elv a magas színvonalú, gazdaságos megművelése. Az általános privatizáció során a föld használatának lehetőségét azok számára kell biztosítani, akik azt hajlandók és képesek is megfelelő színvonalon megművelni. A legjobb használó, leggondosabb földművelő maga a tényleges földtulajdonos. A földtulajdon és -használat rendezésére a következő megoldást látjuk járhatónak mi, akik nem a hordó tetejéről szónokolunk, hanem évtizedek óta ténylegesen műveljük, gazdái vagyunk a termőföldnek. Jelenleg 7500 hektár terület van a mezőkövesdi termelőszövetkezet közös tulajdonában és használatában. A közös tulajdonú területekből azok részére, akiktől 1957. ótp föl clmegvált ás címén földhivatali határozat alapján a földet elvették, lehetővé válna e méltánytalan megváltás „visszacsinálása.” Azok az örökösök élhetnének ezzel a lehetőséggel, akik maguk kívánnák e föld rendeltetésszerű használatát, művelését és vállalnák a megváltási ár Visszafizetését. Attól véleményem szerint nem kell tartani, hogy minden erre jogosult élne a visszaigénylés lehetőségével, és legfeljebbb bérlőkkel műveltetné meg, ugyanis olyan alacsonyak a mező- gazdasági termékek árai, és (hála a kisgazdapárti földművelésügyi miniszternek) olyan rosszak a mezőgazda- sági termelés közgazdasági, feltételei, hogy nem keletkezik a mezőgazdasági termelésben annyi jövedelem, amely még a földbérleti dijat is kifutná. A visszaigénylések után közös tulajdonban maradó földek felett kizárólag a tsz- tagság rendelkezhet és majd a tagság eldönti, hogy milyen elvek alapján, hogyan nevesíti az ingóvagyonhoz hasonlóan a saját földtulajdonát is. Ezután a termelőszövetkezet valóban természetes személyek és magánvagyonok termelési célú önkéntes egyesülése lehet. És ekkor már ez a termelőszövetkezet úgy hasonlít csak a kisgazda vezérszónokok kedvenc szavai árasaként emlegetett sztálini kolhozhoz, mini; az októberi forradalom (mármint az 56-os) az októbert forradalomhoz (mármint a nagy, 17-eshez.) A nagy októberi szocialista forradalom — a 17-e.s — Oroszországra és később Közép-Európára rászabadította a kommunista eszméket',' Nagy Ferenc József a napokban emelt fővel ;rler- tette ki, hogy a 4T-es' eszmét a kisgazdák hozták a parlamentbe. Azt nem tette hozzá, hogy ez a 47-es rögeszme lebénította a törvénykezést, terméketlen vitákat provokált és vészesen leszűkítette a kormány mozgásterét. A kisgazdák a 47 védelmében egész arzenált hoztak a parlamentbe. A zetoros han- daibandától kezdve az ellen- javaslat ellenjavaslatáig be is vetettek mindent. Ez alatt, szerencsére az igazi gazdák a jövő évi kenyérnek való vetésével voltak elfoglalva. Az emberben felmerül a kérdés, hogy miért éppen 47. Talán mert ekkorra a magyarországi svábok kitelepítése, kifosztása befejeződött és így a Pécs környéki, kőszegi, soproni kiváló földek, jó szőlők az „igaz hazafi népi nemzeti gerincű gazdák” kezébe kerültek? Vagy talán azért 47, mert ha mondjuk 1952-t mondanánk, akkor sokaknak felrémlene az a begyűjtési szakember, aki a kövesdi padlásseprésben nagyon jeleskedett, és aki egy szintén felejthető felvásárlói kitérő után ma a legnagyobb hangerővel követeli a 47-et. Hogy közben a mezőgazdasági ár- és költség- viszonyok katasztrofális helyzetbe hozzák a kisgazdát és a nagyüzemet egyaránt, azzal nem törődik sem miniszter, sem pártfőügyész, sem mások, akik a hiszékeny, földet szerető emberek hátán az országos és helyi politikai színpadra kapaszkodtak, A végére két jó hír marad: egyre többen rádöbbennek arra, hogy becsapták őket, a másik, hogy a földet nem lehet becsapni és a hó alól ki-ki bukkanó zöldellő vetések optimizmust sugallnak. I)r. Soltész Zsolt Mezőkövesd, Matyó Tsz. Egy tanulmányút tanulságai Polgármesterek Etmisslben — Gyerekek, ez a madér- ele'del biztos hogy nem parasztembernek való — szól Sanyi bácsi, megyénk együk pólgármestere, miikor meglátja az atmisslii reggeliként feltálalt müzlit. Már az előző napi ebéd sem nagyon tetszett a csoportnak, ugyanis mindössze egy pár virslit szolgálták fel a házigazdák. A vacsora aztán már elegánsabb volt. Ahogyan a szállás és a fogadtatás is. Hogy néhány- ember éjfél előtt még nem tudta, hol fog aludni, az igazán nem az osztrákokon múlott, sokkal inkább a magyar szervezésen. S ez volt az oka annak is, hogy megtörtén, fáradtan érkeztünk haza, s messze nem kaptuk . azt az úttól, amlit vártunk. Kezdjük talán az elején: a Magyar Falusi Vendégfogadók Szövetsége külföldi tanulmányútra hívta az ország polgármestereit. Megyénkből is többen csatlakozták a csoporthoz. Az első délután s este tanácskozással telt Bialatonalíigán. Egy gondolatot jegyeztem itt fel: a falvaiknak maguknak kell eldönteniük, milyen jellegűek alkarnak lenini. Mezőgazdasági, ipari, vagy éppen idegenforgalmi... S mondták azt is a fő helyen ülőik, hogy majd holnap, s holnapután Ausztriában annyit tanulunk, mint idehaza negyven év alatt... így indultunk hajnalban az alpótóbélíi Eitmissl nevű falucska felé. A határon mindössze annyi gondunk volt, hogy a velünk utazó erdélyiektől elvették az útlevelet, sőt le is szállították őket. — Jaj Istenem, mikor szűnik már meg ez a megkülönböztetés? — kérdezte egyikük visszatérvén a buszra. Tényleg, mikor? ... Btim'isSl 320 lakosú hegyi falu, ahol az emberek elsősorban a napi turizmusból élnők. Ha ez a lehetőség nem lenne, akkor tálán a legszegényebb vidékek közé tartozna. A fiatalok menekülnének, s a falu lassan elsorvadna. Ám így gyönyörűek a házak, színvonalas az ellátás. Hazafelé benéztünk a grazi gazdasszonyképzőbe is, ahol a fiatalok a gyermek- neveléstől a főzésig mindent megtanulnák, amire szükségük lehet a jövőbeni életükhöz. Esetleg áh'hoz, hogy egy faluban majd építkezzenek, s ott vendégeket fogadjanak ... A buszon megkérdeztem a polgármestereket, hogyan vélekednek az útról: — Magánházaknál szálltunk meg, ám ezek már a szálloda kategóriába illenek. Miniket kis házak érdekeltek volna, hiszen nincsenek millióink egy-egy ilyen felépítéséhez. — Esetleg álmodozhatunk róla, hogy harminc-negyven év múlva mi is ide jutunk. — Egy nagy tanulsága volt számomra az útnak: szemtelenül tiszta ez az ország ... Általában megegyezett a résztvevőik véleménye az út sikertelenségét illetően. Egy kis vásárlásért — mondták — közvetlenül a határ mellé is mehettünk volna. Sokan felvetették, hogy talán nincs is szükség az országos szövetségre. A magyar falusi turizmus szervezését úgy is meg lőhetne oldani, hogy összefogna néhány falu. Vagy segíthet az IBUSZ is. Én is hajtanék erre, ám hatalmas eredménynek tartom, hogy kiadtak egy katalógust a magyar falusi szálláshelyekről. S tulajdonképpen ezek az utak is nagyon hasznosak lehetnek — egy kicsit sikeresebb szervezéssel ... Dobos Klára
