Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-03 / 258. szám

1990. november 3., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 NYELVELÉS Művelni és nem müvész- kedni kellene... A gazda­ságról van szó. Közhasznú hasonlattal élve: mit sem ér egy rossz recept, még ha az hexameterben íródik is. Biz­tos tippel nem szolgálhatok, de azt igen is felpanaszlom, hogy lüktető közéletünk köz- és hivatalos nyelve silányul, mulatságos és bosszantó baklövésektől hangos. A leg­közkedveltebb szóficam az, hogy valaki, valamit „olcsó áron" kínál, ezzel remélvén megnyerni a vásárlók kegye­it. Namármost: olcsó lehet a termék, olcsó lehet a poén, vagy olcsó lehet a hús, amelynek hig a leve... Az ár lehet alacsony, magas, el­fogadható, világpiaci. És most nem gondolok a ben­zinre. A nyelvi babonák keltette homály nehezen oszlatható. Mint a Viharsarokból, a Kö­rösök mellékéről származó ember elmondhatom, piron- kodás nélkül, hogy én gyer­mekkoromban minden folyót Körösnek neveztem. A Du­nát és a Tiszát is. Megje­gyezve, hogy nagyobb a Kö­rösnél. Ezért nem lép meg, hogy Borsodban egyenlőség­jelet tesznek a magánhasz­nálatú gépkocsi és a taxi között. A szólás szerint: a fiam vett egy taxit. Mondjuk egy Trabantról van szó, taxa­méter nélkül. Más történet. A szakértők a megmondhatói annak, hogy miért nincs fehér ló. Ök a hótiszta pacikat is szürkének titulálják. A laiku­sok kijavítják. Ám egérből van szürke és fehér. A ven­déglátóhelyek szokásos ren­delése is nyelvelésre int... Szőke kóla!? Ilyen nincs. A Cola barna. Ami világos szí­nű, az narancslé, tonik, vagy citrom. Vagy valami más. Szőke kóla nincs. És nem igaz az, hogy az ózondús levegő éltet. Hazugság az a hirdetés is, mely szerint Tra­bant igényesnek eladó. Meg­mosolyogtat az ilyen ajánl- kozás is: csinosnak mondott ötvenes özvegy férjhez men­ne. Gyaníthatóan gyanús az a férfiú is, aki harmincéves korában „Káros szenvedélyek­től mentes" jeligével keres párt vagy partnert. (Ha nincs káros szenvedélye, akkor mi­ért nyüzsög?) Színes a paletta. A sárga répa vörös. A levesbe szánt zöldség alapanyaga fehér. A vöröskáposzta tulajdon­képpen lila, a mosáshoz használt kékítő fehérít, a fe­kete retek belül éppúgy fe­hér, mint a bivaly teje. A régi után (püspökliia, cinó­bervörös, libazöld) az új kor új színskálát kreált. Autóban divat a dinósárga és a Benetton zöld. A bézs is menő volt egy darabig, de a khakiszin változatlanul tartja magát. Változnak a jelzők, válto­zik az ízlés. A vörös manap­ság kevéssé felkapott szin. Ez alighanem a politikával van összefüggésben. Ennek ugyan nem mond ellent az, hogy Prost és Mencel tűz­piros Ferrarival ér el sikere­ket a Forma-1. versenyein. Vörös, vagy piros? Ma már nem mindegy. A magyar fo­cisták trikója meggy-piros. Zászlónk felső harmada pi­ros. Ez a piros nem helyette­síthető vörössel. Ez megmá­síthatatlan. Különben át kel­lene írni a meséskönyvet is. Csak rossz álmaimban gon­dolok arra, hogy a gyerek kezébe adom -a közkedvelt kiadványt, ilyen címmel: Vö­röske és a farkas... (brackó) A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei Muzeális újdonságok A múzeumi évikönyv bo­rítójáról Nepomu'ki Szent János szobra néz le ránk. A B.-A.-Z. megyei Bűn- megelőzési Alapítvány „Drogellenes” plalkátpályá- zatot hirdet meg 12—18 éves korosztály részére. A pályaművekndk vizuálisan (keli bemutatni a drogfo­gyasztás, a dohány, az al­kohol. a gyógyszerek, a ká­bítószerek veszélyeit. A pályaművek tetszőleges technikával készülhetnék. Lehet grafika, festmény, fo­tó, fotómontázs stb. Mére­A népkerti pádon egy férfi ül hét év Ikörüli kis­fiával. A közeli könyvtár­ból jöhettek, mert a papa kíváncsian lapozgat egy vastagabb ikönyvben, mel­lette a pádon még tkét könyv. A fiúcska egy törté­nelmi képeskönyvet néze­get. Egyszer csak megszó­lal: — Papa! Miért van oda­írva Mohács mellé, hogy 1526? . — Hát még ennyit se tudsz, — hangzik ,a szóra­kozott korholó válasz: — Ez az irányítószáma! * A imúltkorában elmélyül- ten olvastam az egyik érde­kes újságcikket az Arany- csillag piesszóban. amikor mellém telepedett Szinvás Lajos, régi ismerősöm. Bá­natos hangon köszöntött. Ránéztem, láttam, hogy ar­ca megtört, szomorú Nem akartam' belegázolni lelkivi­lágába. 3e végül is több téma eredménytelen felve­tése után rátértem a lé­nyegre. Mi bánt? Miért vagy olyan szomorú? Fátyo­los, mélabús hangon csak ennyit mondott: — A fi­am! És nagyot sóhajtott. Talán csak nincs vele vala­mi baj? Kérdeztem részvét­teljes hangon. Reményvesz­tett hangon közölte a szo­morú tényt. — Képzeld, nem lehet megérteni, hogy mit akar mondani! Az útonjárók védőszentjé­nek, a titoktartás vértanú­jának megyénkben fellelhe­tők 50X'70 cm-es legyen. A sikeres pályaművekből ki­állítást rendezünk. I. díj: 10 000 Ft; ll. díj: 8000 Ft: III. díj: 6000 Ft. Bízunk ab­ban, hogy munkáitokkal ti is hozzájárultok a mind­nyájunkat veszélybe sodró káros szenvedélyek vissza­szorításához. Beküldési ha­táridő: 1990. november 23. Címünk: B.-A.-Z. megyei Bűnmegelőzési Alapítvány. 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. Csodálkozva ismételtem: — Nem lehet megérteni, hogy mit mond? És vitted már orvoshoz? — kérdez­tem. — Miért vinném orvos­hoz? — felelte lemondóan. — Csupán modern költő. * A koraőszi napsugaras idő engem is csábított ala­posabb városnézésre. Így kerültem el séta közben a vasgyári játszótérre. Ala­posan el is fáradtam, így letelepedtem az egyik pád­ra. amelyiken már egy fia­talabb és egy idősebb asz- szony ült élénk eszmecse­rét folytatva. — Hát igen. úgy van ahogy mondta asszonyom — folytatta az előbb megkez­dett témát a fiatalabb. — A mai gyerekék már nem tudnak olyan szépen ját­szani mint mi játszottunk annak idején Nézze csak például az én kislányomat ott a hintánál. Elhúzódik a többitől, mintha semmi nem érdekelné. Az idősebb átvette a be­szélgetés fonalát. — Bizony az én fiam is néha csak áll. néz mereven vagy cél nélkül futkos ösz- sze-vissza. — És hói játszik a fiacs­kája asszonyom? — ikérdez- te a fiatalabb. Az idősebb álig hallható­an válaszolt: — A DVTK-ban. Horváth Dezső tő szobrait vette számba Fehér József. A miskolci Herman Ottó Múzeum Köz­leményei 26. számát a szen­tet ábrázoló szobrokról fké­szült felvételek illusztrál­ják. S a le ép ék .között ta­nulmányok sora beszél me­gyénk történetéről, népraj­záról. Olvashatunk a miskolci gépgyártás történetéről, a méhészkedésről, a paraszti lúdtartásról, a gépi cséplés- ről, a két évszázaddal ez­előtti Torna megyei vásá­rokról... Az évkönyv külön fejezetet szentel Lévay Jó­zsef emlékének. Az itt kö­zölt írások 1988. július 3- án, az akkor hetven éve el­hunyt Lévay tiszteletére rendezett emlékülésen hangzottak el. Külön-külön tanulmány foglalkozik mű­fordítói, közhivatalnoki te­vékenységével. a reformá­tus egyházhoz fűződő kap­csolatával, s megismerhet­jük az újabban előkerült Lévay-kézi ratakat is. A nyomtatásban eddig még meg nem jelent versek cá­folják azt a véleményt, mi­szerint az igazi szerelemről nem árulkodnak Lévay Jó­zsef költeményei. Most már az irodalomtörténészeiken a sor, hogy ezeket a kézira­tokat értékeljék, és a költő életművébe beillesszék. A további kutatásokhoz is jól használható, bő jegy­zetanyaggal ellátott, átte­kinthetően szerkesztett ki­advány a miskolci Herman Ottó Múzeum gondozásában jelent meg. (fg) HUDY FERENC Fatum Népet megtartani szétszórva nem lehet, egy pár emberöltő, — s majdnem mind elveszett. Drogellenes pályázat Miskolci pillanatképek „Jöjj boldog vég, jöjj nyugalom... ff — Sírhantok, nyughelyek gyertyafény nélkül — Korán alkonyodik Halottak Napján; a borsodi hegyoldalak pislákoló 'tűztengerré válnak. Némely sírhainfon félszáz gyertya és mécses pislákol, jelezvén az utódok tisz­teletét elhunyt szeretteik iránt. A harang­szó és a sírok melletti tiszteletadás még az utca ^aját is megszelídíti; a sírokhoz za­rándoklók szava is elhalkul. Csendes áhí­tat keríti hatalmába az embert; az embert, akit oly gyakran ragad el az indulat, akit nem mindig tisztességes ambíciók fűtenek. Az ember most felfüggeszti ellenségeskedé­sét, méltó akar lenni emberi mivoltjához. A katonás rendben sorakozó sírhantok és a rájuk helyezett krizantém-csokrok sejte­tik, hogy kinek-kinek megadatott a vég­tisztesség; szerettei emberhez méltó módon helyezték örök nyugalomra. Ez általános, de ahol van általános, ott van különös is; ahol van többség, ott kisebbség is létezik. Mit tehet az, akinek hozzátartozója hazánk­tól távol nyugszik(?), és nem is mindig megfelelő körülmények között fejezte be életútját? Mert támadtak viharok, amelyek súlyos megpróbáltatást jelentettek népünk számára. A magyar életfáról sok levél le­hullott, s némelyiket forgószél módjára so­dort a világ négy égtája felé a sors. Akad­tak, akik a jobb élet reményében bízva in­dultak el az új haza felé, de ez az út a „minden élők útjának” bizonyult, mert nem vezetett a földi célok eléréséhez. Akadtak olyanok, akik nem kezdhettek új életet, ment sorsuk megpecsételődött. Míg szól a harang és a gyertyák csonkig égnek, mustrát tartok azon ismerősök fe­lett, akiknek sírja fölött nem égett és ma sem ég az emlékezés gyertyafénye. Ezek az emléktöredékek áttételesek, de mások meg­élt bánata bennünk is kiválthatja az együtt­érzést. és az emberi méltóságon esett csor­bát némileg enyhítheti. * Piroska néni közeli szomszédom volt még az ötvenes évek elején. Halottak Napján a kertjét övező léckerítés oszlopfőjén ége­tett gyertyát. 1953-at írtunk akkor, de ő még mindig várta 1943-ban, a Don mellett eltűnt fiának hazatérését. Évről évre apa­dó reményét táplálta azzal, hogy aki eltűnt, az még élhet. A bizonyosság nem adatott meg neki fia sorsa felől. Fiának a neve csak 1990. tavaszán került föl a nádasdi hősi halottak táblájára. Ki tudja, dombo­rul-e egyáltalán sírhantja Kolomea, Voror nyezs csernozjomúban, vagy a Gulagon por­lad földi maradványa több tízezer bajtársá­val együtt. Míg élt Piroska néni, minden évben kigyúlt a gyartyaláng a kerítés osz­lopán Gyárfás István honvéd emlékére. * A háborúk és a foraadalmak Idején száz­ezrek, milliók pusztultak el és nyugtalan nyugvóhelyük lett a tömegsír. Nyugvóhe­lyüket az utódok csak megközelítőleg tud­ják azonosítani. Ha akkor elmaradt a vég- tisztesiség ceremóniája, az utókor, a túlélők kísérletet tettek annak pótlására. Két emlék kívánkozik .ide ismerőseim el­beszéléséből. Kóczián Pál nádasdi munkás 1915—1919. között hadifogságban volt Oroszországban. Az elszabadult 'indulatok tanújaként így emlékezett vissza: „Babányi földbirtokosnál dolgoztam 1918. augusztus 20.-án, amikor a gazda kiadta parancsba, hogv fogiunk fegy­vert mellette. A tanyát körülvették a fegy­veresek, az úr kiugrott az ablakon és a sző­lőbe menekült. Azt lis körülvették, és az urat agyonlőtték azon a helyen, ahol ő a lovakat és a teheneket 'temettette el. Az úrra a sok kutya rátalált másnap reggel. Jött be a juhász a tanyába, és mondta, hogy agyonlőtték az úrt, a sok kutya szét- húzogja. Kimentünk, hogy majd eltemetjük. Arra jött két lovas és azt mondta: »Haesvátok ott. hadd egye meg a pondré.« Három na­pig volt az úr temetetlen. Akkor mi kimen­tünk és összeszedtük az úr maradványait egy ferslógba. Bevittük a faluba, hogy majd ott eltemetjük. A falusiak sem engedték el­temetni a temetőben, annyira gyűlölték az urat. így a marhacsapásban temettük el, ahol a birka meg a marha úgy széttaposta a sírját, hogy nyoma sem maradt”. Ecce homo! — íme az ember az elszaba­dult indulatok, gyűlölködések béklyójában! Babányi Fjodor Ivanovics földesúr Nikolsz- ki faluban néhány magyar hadifogolytól kapott végtisztességet. * És a világ másik sarkában, 1918. október 31-én Becze Ferenc sátaii bányász Páduán keresztül gyalogolt Vicenzáig. Ott egy nagy süppedős réten ácsolták a barakkokat nyolcvanezer hadifogoly számára. A Halot­tak Napján maguk 'is élő halottakká váltak, mert köpenyük, ruhájuk átázott. A gyen­gébb szervezetűek közül tucatszám szedte áldozatait a betegség. „Reggelente ökrös­szekerek szállították el az áldozatokat, hogy tömegsírba temessék őket. Az olasz őrmes­ter hiába húzott rá a fekvőkre a bikacsök- kel az ébresztőnél, azok már nem mozdul­tak. Máig ott porladnak a vicenzai hadi­fogoly-temetőben” — emlékezett vissza Be­cze Ferenc a Piave-menti harcok áldozatai­ra. A háborús sláger közhelyei, valósággá váltak sokak számára: „Ahová le fognak tenni, síromra nem borul senki, Senkid aki él. Tavasz sem fakaszt rám zöldet, Elhordja rólam a földet messze majd a szél... ” * A II. világháború temetetlen halottjai megszámlálhatatlanok. Feleségem az auszt­riai Feldkirchenből hazatérőben figyelt föl az egyik útitársára. A menetoszlop 1946. augusztusában araszolt Bécs irányába-, azok a magyarok alkották, akik a zónaeloszlás után a Duna jobb partján maradtak, az orosz zónában. Utolsó személyes holmijaik terhe alatt elcsigázva gyalogoltak a maut- hauseni láger felé, amikor egy középkorú asszony — ereje fogytán — az árokba dob­ta egyik kofferjét. Csak este döbbent rá a valóságra, hogy a két egyforma kofferje közül azt dobta el, amelyben ékszereit őriz­te az élet újrakezdéséhez. Fatális tévedése miatt az őrület jelei mu­tatkoztak meg rajta, amit a fegyveres őr nem sokáig tűrt Rövtid géppisztoly-sorozat­tal szabadította meg az asszonyt a szenve­déseitől, aki — ki tudja meddig — teme- tetlenül hevert az út szélén. A többieknek tovább kellett vánszorogni, legfeljebb egv röpke imát mormolhattak el a kiszenvedett, menekült testvérükért. * Bármerre fordulunk a világban, akadnak mindenfelé rendkívüli végtisztességek, oly­kor tiszteletlenségek. A Kiegyezéstől kezdve formálódott a ballada a kivándorlók szomo­rú sorsáról: Mikor kezdtem a gőzhajón utazná, A gőzhajó kezdett velem 'süllyedni. Letérdeltem, imádkoztam oly nagyon, Ments meg Isten, ezen a nagy utamon! Csontjaimat a hullámok ringatják, Odahaza magyar lányok siratják! S ki tudja, hány száz magyarnak lett nyughelye az óceán mélye! Mert jutott be­lőlünk a kirajzások idején minden irányba, és az enyészet mindig megszedte a maga dézsmáját. * Lobogjon hát a gyártyák fénye mindazok emlékére, akik hazavágytak, hogy haló po­raik magyar földben nyugodjanak. Azok emlékére, akik a költővel együtt így kérték sorsuk beteljesedését: Ott domborodjék a sír is fölöttem! Nemesik Pál Fotó: Dobos Klára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom