Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-26 / 277. szám
1990. november 26., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Mi vár ránk az európai piacon? Mit is jelent majd a gyakorlatban az EGK és szélesebb értelemben Nvugat- Európa egységes piaca Ke- let-Közép-Európa és különösen Magyarország számára? Erről kérdeztük Szabó Sándort, az NGKM főosztályvezető-helyettesét, a magyar— EGK 'kapcsolatokkal foglalkozó tárcaközi bizottság titkárát. — Az Európai Közösségek egységes belső piaca Magyar- ország számára mindenekelőtt a verseny élesedését jelenti. A nyugat-európai kihívás folyamatos és gyökeres struktúraváltást követel. Ha ez sikeres lesz, verseny- képességünk jelentősen növekedni fog. A magyar ipar mai szerkezetével, hatékonyságával ugyanis egyre kevésbé állná meg a helyét, és nemcsak az egységes piacon. Ezen túl persze lesznek specifikus feladatok is. — Melyek ezek? — Nagy feladatokat rónak ránk az új kötelező szabványok, a minőségvizsgálati eljárások. Az egész magyar szabvány- és minőségtanúsítási rendszert sürgősen át kell alakítani. Ez a korszerűsítési munka már folyik. Az előrejelzések szerint 1992 után a Közösségben felgyorsul a gazdasági növekedés üteme. Aki bírja a versenyt, az jelen lehet a dinamikusan növekvő piacon. A közös piaci belső határok megszűnésének másik nagy előnye az, hogy exportunk számos formalitástól megszabadul. A magyar áru ma még átmegy Belgiumon, Németországon, Franciaországon, ha el akar jutni Angliába. Közben kétszer-háromszor megállítják, hol egy, hol két- három napra, átvizsgálják, és ha már úgyis ott áll, fizettetnek érte valamit. Nos, a szállítási, a várakozási és az okmányköltségek csökkennek. Ha valaki egyszer bejutott a Közösség területére, akkor ott már teljesen szabadon mozoghat. — Mi vár a magyar mező- gazdaságra az egyesült Európában? — Mivel az EGK agrár- politikája már ma is egységes alapokon npugszik, a helyzet alapjában véve nem változik. Bizonyos 'állat- és növényegészségügyi rendszabályok föltehetően keményebbek lesznek, hiszen a szabályozás egy része eddig nemzetközi hatáskörben volt, és most ezt egységesítik. A magyar agrárkivitel egésze a szigorodó rendszabályok ellenére sem kerül veszélybe, de alkalmazkodni kell a követelményekhez. — Hogyan készül a kormányzat 1992-re? — Az EGK-val foglalkozó tárcaközi bizottság vezetője Kádár Béla, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere. Az államigazgatásnak hármas feladata van. Egyik fő tevékenységi köre a tájékozódás és a tájékoztatás. A Kopint-Datorg megjelenteti EGK-füzetek című kiadványát. Az NGKM külkereskedelmi tájékoztatója a külkereskedelmi forgalomban részt vevő, körülbelül ötezer céghez jut el. Ez a tájékoztató ingyenes, és bárki hozzáférhet, akinek szüksége van rá. A másik feladat: jogrendszerünk hozzáigazítása az EGK-jog fejlődéséhez. Kormányhatározat írja elő, hogy a megalkotandó jogszabályokat össze kell hangolni az EGK vonatkozó jogszabályaival. A harmadik a külgazdasági diplomácia klasszikus eszköztára. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi tárgyalásaink során fel kell lépni azért, hogy a lehető legkedvezőbb feltételekben részesüljünk. Megkezdődtek a tárgyalások arról, hogy hazánk miként társuljon az EGK-hoz. Ennek egyik célja egyebek között a magyar exportot nehezítő vámhátrányok lebontása. T. K. A varroda jó megélhetést nyújt Bodroghalmi gyorsfénykép Mozdul-e az állóvíz? (Folytatás az 1. oldalról) arra törekszünk, hogy az eddigieknél jobban hasznosítsuk a belső forrásokat, jobban építsünk a helyben gazdálkodók kezdeményezőkészségére. Bővíteni, növelni kívánjuk bevételeinket. Nem a község lakosaira nehezedő terheket szeretnénk tovább nehezíteni, hanem önkormányzati vállalkozásokkal szeretnénk fellendíteni a község életét. — A választás óta lassan eltelik egy hónap. Mit sikerült eddig elvégezni? — A törvények szellemében megtartottuk az önkormányzati alakuló, majd az azt követő második ülést is. Feltérképeztük, számba vettük tennivalóinkat és lehetőségeinket. Ez utóbbiak sajnos még attól is szűkösebbek, mint korábban képzeltem. Bodroghalom nincs messze sem Sárospataktól, sem Űj- helytől. Ugyanakkor az isten háta mögött érezhetjük magunkat, hiszen a főutak elkerülik a települést. Más irányba vezet ugyanis a karosai, a cigándi út. Az ön- kormányzat gazdasági alapja is meglehetősen bizonytaPerecsényi Mihály polgármes tér lan még. Az intézmények működési bevételeinek növekedésével nem számolhatunk. Az állami támogatás sem emelkedik, inkább csökken. A faluban másfél ezren laknak. A személyi jövedelemadókból visszatérített összeg sem lesz jelentős. Mit tehetünk? össze kell fognunk a legnagyobb gazdálkodóval, a Szabad Föld Termelőszövetkezettel. Most éppen az áfész vezetőivel tárgyaltam, hogy miként képzelik el a község életének fellendítését. — Vannak-e már napi, konkrét terveik? — A községben működik egy általános iskola, van óvodánk, s az öregek klubja mindennap várja az idősebbeket. Az intézmények élére újraválasztott vezetőket akarunk kinevezni, pályázat útján. Megoldatlan a szemétszállítás és erről is kell beszélnünk, az úgynevezett „szippantás”. — Mi foglalkoztatja most a falu közvéleményét? — Mi itt viszonylag csendesen élünk. Nincsenek és nem voltak botrányaink. Helyben működik a kisgazda- és a kereszténydemokrata párt. A választási csatározások után most szedik össze magukat. Létezik az MSZP is, de nem aktív. A község lakosai pillanatnyilag azt várják, hogy csökkentsük az önkormányzat apparátusának létszámát. A jegyzőn és polgármesteren kívül ugyanis még négyen dolgoznak a hivatalban. De amíg az önkormányzatokra vonatkozó részletesebb szabályok nem látnak napvilágot, amíg nincs hatásköri listánk, nem tudunk lépni. Perecsényi Mihály elvitt bennünket a faluban dolgozó Unitex Ruházati Kft. varrodájába. A varroda ugyanis jó példa rá, hogy ha valaki idejében kapcsol, sikerül megélnie. A kft. 51 lánynak, asszonynak ad munkát. Korábban a Hegyalja Ruházati Szövetkezet számára vállaltak bedolgozást — szovjet exportra szállították termékeiket. Az idén áprilisban azonban sikerült egy akkor még nyugatnémet partnert találniuk, amelyik biztosítja számukra az alapanyagot, a technológiát, és a piacot is. Bérmunkában dolgoznak ugyan, de ez a forma most tisztes megélhetést nyújt. Így nemigen foglalkoznak azzal, hogy a bérmunkát egykoron a „tőkés kizsákmányolás” egyik formájának tartották. U. J. flz emberi tényező Már a görög tragédiák szerzőinek is szépen hangzott az ember szó, bár nem sok jót tudtak mondani róla. Aztán meg, ahogy változtak az idők, változtak benne az emberek is, és a feljegyzések szerint — akár a Bibliától elkezdve, minden történelem- könyvben, szépirodalmi munkában olvasható — meglehetősen sok bűnt követtek el egymás ellen, ölték, gyilkolták egymást, elvették egymás barmát, feleségét, javait, paráználkodtak és káromolták az istent, meg bálványokat imádtak — tehát mindent elkövettek, amit a Tíz parancsolat megtiltott nekik. Illetve hát isten választott népének, a zsidóknak ahogy a Bibliában meg vagyon írva. Amiből persze nem kell arra a következtetésre jutni, hogy miután Mózes átvette a kőtáblára vésett törvényeket — gyors törvénymódosítás kizárva — rögtön aszerint is élt volna tovább az ily módon megregulázott nép. Törvénysértők — lásd Áront, meg az aranyborjút, amit állítólag mostanában meg is találtak — továbbra is szép számmal akadtak, mert hisz mi olyan anyagból vagyunk gyúrva, amelyben az isteni mellett jelentős százalékban van jelen az emberi tényező. Az a szeretett és gyűlölt tulajdonság-hányad, ami nyilván kevesebb mint az isteni, de amely így is irdatlanul nagy mennyiség ahhoz, hogy vizsgálatának, megértésének, befolyásolásának valaha is a végére érjünk. Pedig sokan megpróbálták. A szofisták például nem is igen foglalkoztak mással és becsületükre legyen mondva — lásd Platont, vagy Szokratészt — el is tudtak már mondani annyit az emberről, mint egyik-másik, tévében halandzsázó pszichológusunk, meg szociológusunk, — a politológusokról nem is beszélve. Igaz, azt is mondhatnánk, hogy az az ember nem ez az ember volt, egyszerűbb, primitívebb, érintetlenebb lelkű volt még valamelyest, de azt hiszem, nem lenne igazunk. Egyrészt, mert lelki szerkezetünkben nem sdkikal változhattunk ezalatt a pár ezer év alatt, meg aztán primitívek, egyszerű, sőt együgyű lelkek most is vannak szép számmal, másrészt meg bizonyos emberi tulajdonságok — lásd polgári engedetlenség — mondjuk Elektra esetében, már akkor is teljes bonyolultságukban jelen voltak a társadalomban. És jelen vannak azóta is. Vagy van-e valaki, aki azt állítaná, hogy a harag, az irigység, alaptalan vádaskodás, más javainak ki- és elsajátítása, a pénzsó- várság, óvatlanság, a kellő körültekintés hiánya, a megbízhatatlanság, könnyelműség, munkakerülés és lelki restség — mindmind a modern, tehát kellőképpen bonyolult és érthetetlen kor találmánya lenne? Azt hiszem, nem akad ilyen ember. Ezekre a tulajdonságokra legtöbben azt mondják, ezek nem törvényszerűek, de vannak, s ha eredetüket kutatnánk, előbb-utóbb arra a következtetésre jutnánk, hogy a nagy egészben, ami előttünk zajlik, bonyolódik, kibontakozik, áll, vagy összeomlik, ez az emberi tényező. És ezzel a következtetéssel még csak nem is feketítjük be az embert — igaz, nem is szépítjük. Egyszerűen csak tudomásul vesszük, hogy ilyenek vagyunk anélkül, hogy a megmásíthatatlanságunkat hirdető fatalizmus szolgálatába szegődnénk. A dolog azért nyilván tovább is van. Lehet elemezni — ahogy mostanság mondják tovább ragozni, hogy ha ilyen az emberiség, akkor milyen benne a magyar? A majjyar ember — tehát nem az, amely ilyen-olyan megfontolásból magyarnak mondja magát, hanem, aki kívülről nézve számít magyarnak, tehát akit magyarnak tud, magyarnak ismer el a világ. Ez a kép ugyanis bizonyára más, mint amit mi magunkról — mindenféle befolyás alatt alkottunk. Torzat, vagy megközelítőleg hű tükörképet, az most mindegy, hiszen a legtökéletesebb velencei tükörkép is fordított alakot mutat, legalább annyira, hogy a jobb fülünk helyén van a bal és fordítva, — csakúgy, mint minden, ami arcunkon kétfelé osztható. Hiába nézünk hát mereven tükörbe, soha nem fogjuk olyannak látni magunkat, mint a bennünket bámuló — ha ugyan van mit nézni rajtunk — idegen szempár. És itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy dupla tükörképpel se kísérletezzünk, mert az biztos, hogy még jobban torzít, s a rólunk alkotható idegen képen amúgy sem az a fontos, hogy jobb, vagy bal oldalunkat tartjuk-e mi előnyösebbnek. Maradjunk abban, hogy megbízhatóbb az idegen szem, s ne kifogásoljuk kellő tájékozódás nélkül nézőpontját, mert előre elárulom, sokkal kedvezőbb színben lát bennünket, mint ahogy mi látjuk, vagy mutatni szeretnénk magunk. Nem egyszer halljuk például külföldi üzletemberek, meg gyáriparosok szájából — legutóbb egy olaszéból, — hogy a magyar milyen jól képzett, megbízható munkaerő, amit ugye mi, nem éppen így tudunk. Meg aztán ott vannak műszaki szakembereink, számítástechnikai, biológiai, vegyészeti kutatóink, orvosaink, nóta bene vállalkozóink, pénzügyi szakembereink, akik mind milliomosok, alapítványtevők és nemzetközileg is rettegett börzelovagok lesznek külföldön, csak itthon nem tudnak boldogulni. Vigasztaljon bennünket persze az a tudat, hogy feltehetően más népek is így vannak ezzel, hiszen a „senki nem lehet próféta a saját hazájában” mondást jóformán minden nép ismeri valamilyen formában, egészen olyan — ennél jóval meredekebb megfogalmazásig — mint ami állítólag a Tel-Aviv-i kikötőben van kiírva —, talán éppen a tömeges bevándorlók tájékoztatására —, hogy „Itt szép lehetsz, de okos nem, mert itt mindenki zsidó!” Én ugyan nem tudom, ki hogy van ezzel, kit sért, kit nem, — nekem határozottan tetszik ez az önkritikus és bölcs kinyilatkoztatás, már csak azért is, mert nem ártana nekünk sem, ha nem lenne annyi „okosunk”. Az a feliratban emlegetett okosság ugyanis sejthetően nem a kiművelt emberfőkre vonatkozik, hanem arra az emberi hibára, hogy bizony sokunk okosabbnak tartja magát, mint amilyen valóban. Nos, ez lenne az a bizonyos emberi tényező, amit nagy vállalkozásaink elkezdésekor mintha nem vennénk eléggé figyelembe. Mert ha vennénk, akkor talán vezetőinket is jobban meg tudnánk válogatni, nem akkor derítenénk ki róla, hogy megbízatása ellátására alkalmatlan, hogy ennek is fejébe szállt a dicsőség, meg hogy semmihez se ért, amikor már késő, hanem sokkal előbb. Az alkotmányba kellene foglalni például — mióta mondogatom szűkebb baráti körömben —, egy olyan paragrafust, hogy „a Magyar Köztársaságban a jóhiszemű alkalmatlanság, hozzá nem értés is büntetendő.” No, persze csak akkor, ha valóban úgy igaz, amint állítjuk magunkról, hogy mi semmihez sem értünk, és nem is fogunk soha úgy dolgozni, ahogy az abban a bizonyos piac- gazdaságban kötelező. Mert hát ugye, kutyára bízni a hájat, nem bölcs dolog, egyik hozzá nem értőt a többiek vezetésére rendelni, még kevésbé az. Különben arra is van példám, hogyan lehet a hátrányból erényt kovácsolni. A japánokat ugye, kistermetűeknek ismerik, ami nem éppen úgy van ugyan, de a világban elterjedt beidegződés ellen ők sem tudtak tenni semmit. Kitalálták hát — s ezt az állításukat nemrég egy amerikai film is felhasználta poénként —, hogy a japán mikroelektronika, meg számítógéptechnika azért olyan jó, mert az alacsony termetű japánok szeme, agya, sokkal közelebb van a megfigyelendő és megszerkesztendő mun- darabhoz, mint az európaiaké, vagy az amerikaiaké. Nocsak nem is olyan buta gondolat. Talán a mi vezetőink is megpróbálkozhatnának vele. Megkísérelhetnék — miként a japán munkás a parányi nyomtatott áramkörhöz — közelebb hajolni az emberhez. Ehhez a szegény, és úgy tűnik, ismét magára- hagyott magyar emberhez. Gyöngyösi Gábor
