Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-24 / 276. szám
ff Tanítómé (Gennadi j Ajgi interjúja a BBC számára René Char 1988. március G-án bekövetkezett halála alkalmából.) — Gennadij Nyikolajevics, mit tudna röviden elmondani a René Charhoz fűződő, közel 20 éves atkotói kapcsolatáról? René Charral 1968-tól álltam kapcsolatban. Amikor a „Francia költők a XV—XX. században” c. antológiám megjelent csuvas nyelven, ö reagált elsőként a 'kötetre. Válaszában a kiadó címét átírta cirill betűkkel, igaz, egy kicsit sután, de hála istennek, eljutott hozzám ez a nagybecsű levelezőlap. Az a tény, hogy elsőnek a legna-. gyobb mai francia költő válaszolt, már önmagában is kellemesen meglepett. Köszönő válaszomban megírtam Charnak hogy összességében rosszul állok a könyvei dolgában, mindössze néhány szórványos publikációjával rendelkezem. Erre Ö elkezdte küldözgetni nekem a könyveit, de nemcsak könyveket, gyakran képeslapokat is, amelyek hazájának tájait. Provence- ot, Avignon-t. Vaucluse-t ábrázolták, egyszóval élénk levelezésbe kezdtünk. Én Mesternek szólítottam őt, és valóban sok mindenben a tanítványának éreztem magam, egyszer ezt nyíltan meg is írtam neki. René Char mindenre megdöbbentő pontossággal válaszolt. Ez tartotta bennem a lelket a sötét kétségbeesés időszakában, amikor az én szavam is elnémult a körülöttem lévő dermedt hallgatásban. Lassanként felfedeztem benne valami'kívánságfélét, hogy megismertessen szülőföldjével, Provence-szal. n neki olyan kedves Sorgues-gal, aminek számomra jelképes csengése volt. Ügy éreztem, megajándékoz a hazájával. Ezért én René Charban nemcsak korunk költőóriását. az egyik legnagyobb európai poétát veszítettem el, hanem a barátot és tanítómestert is. Olyan barátot, aki midőn megérezte, hogy valamiféle érzelmi bizonytalanság van bennem. egyszer ezt írta: Hálát kell adnunk a sorsnak azért, hogy néha nem olyan szigorú hozzánk, mint amennyire gondolni szeretnénk. Hányszor megbékültem az élettel. a világgal, amikor eszembe jutottak kedves, távoli levelező partnerem bölcs szavai! — Gennadij Nyikolajevics, mi vonzza önt René Char költészetében ? Az utóbbi évtizedekben, pontosabban a háború utáni időszakban talán nagyon is törvényszerűen bekövetkezett a Szónak, az ember legbensőbb kincsének az értékcsökkenése. Kezdett elkorcsosulni, elvesztette hangadó, teremtőerő mivoltát. Mára pedig a költészet lassanként puszta szónckiassággá vált, mondhatni öncélú nyelvi játszadozássá. Kialakult az élet Pető János lekicsinylésének a divatjä lágnak a megvetése, aztán ^ született a kétségbeesés. ( valójában az álkétségbees® |, túsza, és erre a szándék ményvesztettségre” ép °]l li SZ<, ül™ 6 iti bee Sl aí|; ilahfl v naivul teljes egészében rendjét, aminek pedig a tétje! Ma, amikor a ke ilyen mélyre süllyedt re tekintélyét veszítette.jii tudok megnevezni még el tőt. atki ilyen rendkívüli megőrizte volna egész éle a Költészet szavának tekintélyét, mint ahogy Char tette. Nagy sztoíkU de nem egyoldalú ember- a sztoikus jelzőt is va! értékelte válaszában „sztoikusnak lenni nem mint beskatulyázódni, Narcissus csodálatos áj Az önmegkötésnek ilyen ségét is elvetette, ebben . telemben az általa vívót* lemi-ilelki küzdelem rendű volt; ha elért ' tüstént harcot kezdet ' ellen, mintegy megosztva gát az igazság határán, si éberségre vall, ébersé küzdő szellem nevében — René Char, a bonyolult, hermetikus mindenütt, így FranciaofS is elhivatott költő-patria1'' névnek örvend, ön széfig: gyan lehet összeegyez ilyesfajta művészi bezái ságot a széles körű elish1 gél? — Sokat gondolkodtál11 épp René Charral kapcs£ Az élet és az irodalom 1,1 az ő esetében mindig ^ gesen alakult. René Cha hatott az egész európai szetre, s hatni fog a Jöv’1 Úgy gondolom, hogy ez nyílt, egyszersmind rejtet* *6k‘ sái. r -ff és jóbarát *>i szerintem mindig sokkal Ijesebb volt. Számomra ez 'tő. hiszen költészetében két- ienül mély titok rejtőzik, áll kapcsolatban az emlí- bezárkózottság is. Amikor az megszűnnek tisztelni az Imát, nem számolnak vele, odalom jó értelemben véve íságteljessé válik, felértéke- hiagát. Nem vonul vissza, növeli belső tekintélyét, ha azt mondaná- „Nem az rdés, hogy akartok-e velem fiatban lenni, vagy sem. a igen, nagy kincsre tesztért velem.” Azt hiszem, az úgynevezett bezárkó- g nem más, mint az em- . az alkotó emberbe vetett ki egy sorban áll az alko- [ a költővel. Ha nagyon fixesen olvassuk René Chart, ük, hogy soha nem hagv Iriket reménysugár nélkül, ig .megajándékoz különös 'gásával. életbölcsességével, 'edig, hogy egy ilyen ember, Unos-untalun zárkózott iköl- k emlegetnek, széles körű «rést vívott ki magának, és életében hazája büszkesége úgy gondolom, annak kö- ető, hogy az irodalom népének értelmezése az elfúl évszázad során, vagy már korábban, gyökeresen áltozott. A népi esség nem adott közérthetőséget, nem Jfiiféle. a széles rétegek .szá- elikötelezett hozzáférhető- jelent, hanem az esztétika Hí a legmélyebb gyökereinek söfoiult villanásait, melyek a kultúrában egységet alikot- s csak akkor adnak hírt ról, hűségükről, ha fel - : őket. Ezt bizonyítja néze- szerint René . Char művé- Az ő munkássága szerin- báriki másénál jobban köter krc n lez arra, hogy másként vessük fel, és másiként oldjuk meg a népiesség kérdését, mélyebben, új elméleti érvekkel alátámasztva. — ön a költészet szavával is szólt René Charhoz. Így például jól ismert egy, még 1970-ben hozzá írott verse. Felolvasná ezt a hallgatóinknak? — Szívesen. „Mező a tél derekán” a címe. Ezzel búcsúzom tisztelettel a Költőtől. Korábban már említettem, hogy René Char levelezésünk során szülőföldjének egyre több arcával ajándékozott meg. Az említett. 1970-ben írott verssel, szülőföldem képével én akartam őt, kedves francia költőmet megajándékozni legjobb tudásom szerint. Ez volt az egyetlen, a legdrágább. amit adhattam neki. (Dr. Környey Lászlóné fordítása) toK itt és Üi Két évvel ezelőtt a tábor, Miskolc és Eger volt Gennadij Ajgi, a j1.. csuvas és orosz líra ké* i egylelikű Iköltő-fenoménj3- Ik, Új lehetőségeket nyitó* csak a csuvas, de a Sj orosz (lírában is a költő’1 gondolkodás, ábrázolás fejezés területén. Kő1 sokféle tradíció gaz< csuvas örökség, benne Mitta kristálytiszta etikus tartása, Mihail Szeszpel f radalmas orosz századelő, az orosz—szovjet avantgá1 tátikája és a francia sek vívmánya. Az orosz lírafejlődésbő' hiányzó szabad verset wő' vételes eredetiséggel. Lírái3 Kit csúcsra :. sokrétű, szinte az érthe- végső határáig bonyolult, intaxis törvényeit is pró- téve sokszorozza meg a fogalmak potenciális jegeit. utolsó működő csuvas sá- Unokájalként a csuvas múlt, ;kt .mélységeiből emelkedett észet európai csúcsaira, ^néje a csuvas nép dallam- ’trnusforrásaiból származik, újgi-versek határozott rit- a költő hiteles ritmikus «Ikozását tükrözi, és eliga- az olvasót a- vers lírai, gon- 11 üzeneteinek megértésében. tartozott a hírverőik, a kly közéleti költők közé, „pálcával kavarják a sze- Csodálatra méltó tudatossággal vállalja másfél milliós népének .kulturális misszióját szerte Európában. Külföldön 20 kötete jelent meg francia, német, lengyel, szerb-horvát, olasz stb. nyelven. Gyűjteményes orosz nyelvű kötetét Franciaországban adták ki. Hosszú idő után Moszkvában is versikötete jelenük meg, Jevtusenko előszavával. A Francia Akadémia a Des- feuílles-díjjal tüntette Iki. Költő- társaival együtt szép 'kötetben csuvas nyelven szólaltatta meg líránkat — Bornemisza Pétertől Csoóri Sándorig, Gennadij Ajgi évek óta — Csingiz Ajtma- tovval együtt — szerepel az irodalmi Nobel-díjra javasoltak között. Cs. V. 7. Október kertje Csend ül a fák alatt, kerti asztalon pohár; hulló titok a délután vonszolja óriás bogár. Roppan ... itt az ősz, vére kicsordul. Fölkapom fejem - mi ez a furcsa félelem? S a sárga délután, mint levél, megremeg-, órák óta néz felém egy sötét szemüveg - halott őszi kertben két sötét szemüveg. !dii Ajg* ázás: Szeszpel és Eger Cs. V. l.-nak és Cs. K.-nak ’tini kezd a Mindenség minden elfeledett látomása 'tik fel hirtelen az elcsendesült erdőkben: hk elmosódott visszhangja gyúl ki aranylón Dosság titokzatos hegyek között ha tekintetét nézi hosszan a szeretett Költő ’l)ni kezd látomása mint időtlen idők mélyéről felszakadó 9nek htsie: szakadozottan is össze kell érnie újra **év©| mint a hegyek hámot vetnie ll*ás ienne a Találkozás is! . .. ^Ifénylik Eger Sger, 1988. szeptember 5. A hetes szám a legerősebb összetartozást, az egységet jelöli időtlen idők óta. Héthúrú lanton játszó lírikusok utódai mutatják fel világukat, vallanak színt a most — és majd később negyedévenként — jelentkező összeállításunkban. A sántám ősi mélységet a modernnel ötvöző csuvas Gennadij Ajgi (1934—), a magyarul is verselő — sőt magyar szonettkoszorút is író — Ravil Buha- rajev (1951—), az elesetteket megéneklő nagy francia romantikus Victor Hugo (1802—1885), az ugyancsak a kiszolgáltatott — a városban elma- gányosodott, társaiért kiáltó hegyilakó — ember légállapotát tárja elénk a török Mehmet Kemal Kursunlouglu (1920—); de a magány és a sír üzenete csendül ki az ünnepi harangszót zengető olasz Giovanni Pascoli (1855—1912) verséből is; mint ahogy a vadludak magányos ékét látó és láttató német Werner Lindemann (1926—) és a női lélek faárvaságát megjelenítő orosz emigráns költőnő, Tatyjana Polatajeva (1950-—) alkotásaiból is. Világukkal világunk gazdagodik. Ravil Buharajev XV. szonett Majd a Sehol földjén szerzek örömet. Fák közé úszik szét az enyhe pára ... ímé, asszonyom, itt a vadszonett, nem fontos, miket írtam utoljára. Hadd valljam be, ezt sem terveztem mára. Hiába hát az égi üzenet, az égbolt beborult - és be van zárva, a vers amágyis egy köznapi tett. Te vadszonett, te vadvirág a kertben, minek is álljak én itt veled szemben, az ősz sző áttetszőén, az ősz megy ... A szó is átlátszó, kinéz a csillag, mig vörös pettyü fán oly vadon csillog, akár a veres csepp, a fénylő meggy. (1989. július 12.) Nehmet Kemal Kur^unluoglu Helyzetdal A tűzhelyen fazék sistereg, hús fő-e ott, kín fő-e ott, ki érti? Egy ember jár künn az utcán, munkája van-e, terhe van-e, ki kérdi? Kenyeret és levest a házban akár talál, vagy nem talál, mi sérti? Kiáltanak, kiáltanak a társak; a havas hegyek közeit el nem éri. Tusnády László fordítása Victor Hugo A szegényekért Adjatok gazdagok: az ima testvére az alamizsna. Jaj, ha egy öreg küszöbötökre a téltől elcsigázva hiába omlik térdre, ha egy gyermek hidegtől vörös kézzel lábaitok alól morzsákat szedeget, az Úr arca elfordul tőletek. Adjatok, hogy az Isten, ki segít, adjon fiatoknak erőt, lányotoknak csínt, hogy szőlőtőtök roskadozzon a tehertől, hogy csűrötök ne fogyjon ki gabonából, hogy legjobbak ti legyetek: álmotokban angyalok álljanak ágyatok mellett őrt. Adjatok! Közéig a nap: a föld itthagy, az alamizsna érdeme az égben nagy. Adjatok, hogy mondhassák: könyörült rajtunk, hogy a nyomorgó, kit a zord tél megdermeszt s a szegény, ki didereg palotátok mellett ne mutassa, hogy pompátokra ráunt. Adjatok, hogy szeressen az Isten s ha a gonosz kísért, veletek legyen, hogy tűzhelyetekben szeretet lobogjon. Adjatok, hogy utolsó órátokban bűneitekért egy koldus imája az Egekbe kérőn felhatoljon. Kiss Gyula fordítása Hét szín világ Gennadij Ájgi Mező a tél derekán René Chamak Isten tüze ez a tiszta mező lobogásában sejlik a szél versztaoszlopok és távoli malmok pontjai sötétlenek lángjain keresztül: pernyévé hunyt szikrák lebegnek (földi dolgok - mégis mintha álomi táj kellékei) egyszeri és megismételhetetlen isteni tűz e tiszta fehérség — nem marad utána hamu 1970 (Cseh Károly fordítása) Tatyjana Polatajeva Olajfa Sómarta a tengerpart szegélye, homok és kő a dagály árterén. Olajfa áll — sápadt akár a fény —, legyezőként szétnyílt terebélye. Mintha időtlen időkbe nézve virrasztana sorsára hagyotton, körülötte hegyek idő-kékje; s az öröklét mesél, ha dűnékre, szelíd hajlatokra hullám loccsan. Mintha mindig csak itt éltem volna, oly ismerős e nyárvégi tájék — kietlen part, kifehérüit árnyék: sófénnyel dereng az elhagyott fa. Világosul fölöttünk az égbolt, árvaságunk hajnalig beszélget; létem, bensőm kopár, akár a fa, mely maga a halhatatlan lélek. Cseh Károly fordítása Werner Lindemann —----------------—..... .................... V adludak Mint lebegő nyíl a téli nap alatt: vadludak, egyik a másik szárnycsapásának szívó sodrában. Mind kész, hogy nyílhegyként a repülés vezetésére befúródjon a szélbe. Juhász József fordítása Giovanni Pascoli Ünnepi hajnal Mi történt ó, harangok? Közel zúgván beszéltek, s dongnak távolba, hangok. Vég nélkül zeng az ének, hangok arany-ezüstje reggeli árnyba tér meg. Lassú lengéssel űzve, aranyhang kér a szádon, az álmos égre tűzve. Zengést énekre rávon. Csengésed arra csendül, ezüsthangzás: - Imádom, imádom. — Szóra pendülj, aranydana! - A hullám az ég-ivről lelendül. De mély hangba borulván, a vágy alól kiárad, úgy látszik, arra hullván: sir-hangot szava már ad. Tusnády László fordítása I. Cseh Károly fordítása
