Észak-Magyarország, 1990. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-17 / 270. szám

1990. november 17., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Audiencián a pápánál 1 Meiey István: Műteremben Kongresszusra készül a MTESZ így látják Borsodból A MTESZ Borsod megyei tagegyesületei több mint tízezer műszaki értelmiségit tömörítenék. Itt is állandó vita tárgya volt: lei kit irá­nyítson, kinek legyen alá­rendelve a megyei szerve­zet, és a technika háza ügyeit intéző aparátus; ki fizessen kinek? Ezért idén tavasszal megváltoztatták a korábbi irányítási struktúrát és a többségben delegált tagokból álló végrehajtó bi­zottság helyett a tudomá­nyos egyesületek elnökeiből, illetve titkáraiból egyesüle­ti tanácsot alakítottak. Ily módon a testület minden tagja választás útján került funkciójába. — Ezzel azonban csak az első reformlépést tettük meg — mondja Valaska László egyesületi elnök, aki a 92-es sorszámú küldött­igazolvánnyal vesz részt a kongresszuson. Vélekedé­sem szerint a szervezetirá­nyításban történő változá­soknak országos méretűvé kell válnioik, beleértve a fővárosi központot is, ahol az elmúlt negyven évben különösképp összekevere­dett a tulajdonos és a tu­lajdont működtető szervek funkciója. Ellentmondásos helyzeteket szül, hogy a MTESZ főtitkára gyakorla­tilag egy személyben képvi­seli a különböző fórumokon a .szervezethez tartozó tudo­mányos egyesületeket, tehát a tulajdonosokat, ugyanak­kor ő a felelős a tulajdon működtetéséért is ... Bor­sod megyében azt tekintet­tük kiinduló alapnak, hogy szét kell választani a szere­peket. Egyfelől van a csak­nem tizenegyezer fős tagság, mint tulajdonos, másfelől van a technika házát mű­ködtető apparátus, amely a tulajdonosokat képviselő egyesületi tanácsnak van alárendelve. Az elmondot­takból kitűnik, hogy tag­egyesületeink a miskolci Tu­domány és Technika Házát, tehát a tulajdonukat a kü­lönböző rendezvényekre díj­mentesen vehetik igénybe. Ugyanakkor az egyesületi tanács arra ösztönzi az in­tézmény vezetőit, hogy kö­vessenek el mindent a kor­szerűen felszerelt ház széles körű hasznosítására, ily mó­don iis biztosítva az egye­sületi élet anyagi alapjait, hiszen köztudott, hogy az eddigi támogatások csaknem egészében megszűntek. Érte­lemszerűen a házat működ­tetőknek menedzseri tevé­kenységet kell végezni, ezért pályázati felhívást tettünk közzé a technika háza igaz­gatói állásának betöltésére. A pályázatokat az egyesüle­ti tanács bírálja el és a MTESZ-központ, mint mun­káltató, csak a ,mi dönté­sünk után veszi a kiválasz­tottat állományba. Az a vé­leményünk, hogy a MTESZ valamennyi szervezetében, a budapesti központban is eb­be az irányba kellene moz­dulni. Kettéválasztva a tu­dományos élet és a techni­ka házak tevékenységét. Vagyis: tulajdonosi oldalról a tudományos egyesületek elnökeiből és főtitkáraiból kerüljenek ki a választott tisztségviselők, ez a szerve­zet írjon ki nyilvános pá­lyázatot a tulajdont működ­tetőkre. A gazdasági rend­szerváltás, a tulajdonosi for­mák rendezése is ezt a lo­gikát támasztja alá. Ó. M. Füzes László Isten ujjából Isten ujjából ki kell venni a tüskét, ami beletört mig a világot megcsinálta. Legalább ne fájjon neki félresikerült igazsága. Szemenszedett igazságok TANÁCS, MAGYAROKNAK „Andreotti, a 24 órás látogatása során nemcsak politizált a magyar fővárosban. Sétáit a Duna-parton, kezet szorított, auto­gramot osztott, és azt tanácsolta a múlt rezsim szobrait döntögető vezetőknek, hogy he dobjanak szemétbe semmit, mert Olasz­országban még Mussolini gatyáját is árve­résre bocsátották.” NÉPSZERŰSÉG „Margaret Thatcher, ugyanúgy mint Gor­bacsov, rendkívül népszerű. De természete­in csak külföldön.” HELYZETJELENTÉS „Meglehet, nevetségesnek tűnik, amit Jhondok, de az egyetlen biztos dolog a Szovjetunióban — maga a bizonytalanság.” Akác István Katalin nélkül Beissza az ég könnyét a föld — könnyeimet elrendezi az arcom — Istenem, milyen rovások! arcomra zuhanom, elalszom Hudy Ferenc Lillafüredi vízesés Csacsogva fut, dermedten megáll. Lenéz a mélybe ő tudja már az első útnak itt a vége este, éjszaka, reggel, délben. Fütyül, süvít a zuhanása fürge, szédítő gyorsaságba, súlyát tonnákra többszörözve pörölyként zuhan a kövekre, 5 fröccskölve hinti szerte - szét a habos, harsogó énekét. Kiemelkedő ünnepre ké­szül a hazai katolicizmus: 1991-ben Magyarországra látogat a Római Katolikus Egyház feje. II. János Pál pápa. Érkezését hihetetle­nül nagy várakozás előzi meg és nemcsak a római katolikusok körében. A megkülönböztett érdeklő­dés nemcsak a pápa sze­mélyének szól, hanem a vi­lág népei iránt felelősséget érző embernek is, aki meg­értést és békességet hir­det a viszálykodók között. II. János Pál jóval a ke­let-európai változások előtt e térség válságoktól vajúdó népeire irányította az együttérző világ figyelmét, szimpátiáját, lévén ő maga is az egykori keleti blokk lakója. Kedvez a közelgő látogatásnak az a letisztu­ló, őszinte légkör is, ami kölüveszi újabban hazánk­ban az egyházak, köztük a Római Katolikus Egyház munkáját, működését, kéz­zelfogható térhódítását. Hogyan lehet megelőle­gezni valamit a jövőre ese­dékes látogatás élményei­ből, milyen úton lehetne előbb a Szent Atya színid elé járulni? Ha igaz a mondás, hogy minden út Rómába vezet, akkor csak, el kell indulni, rá kell szánni az időt, a mint azt a türlemes zarándokok tet­ték valaha. Könnyebbsé­gül: nem kell elkoptatni tíz pár boc.skort odáig, ma busszal, vagy autóval, út­közben alkalmi szerény szállókban, vagy sátor ponyvája alatt erőt gyűjt­ve néhány nap alatt elver­gődhetünk az örök város; faláig. Ha néhol riaszt is a kopott külváros, a kétes kül­sejű déliek rámenős tolako­dása, ott már nem érdemes feladni. Amíg az utcán ér­deklődünk, egyszerrre ne hagyjunk több ajtót nyitva a kocsin és ha olajosán vil­logó szemű suhancok pon­tos időt tudakolják, jobb, ha azonnal válaszolunk és nem a számlapon magya­rázzuk el, hány óra van, kivált, ha a kezünkön le­vő óra márkásabb darab.. Ám a közeledők szándékát bármilyen indítékú is, ha megtudják, hogy zarándok­kal állnak szemben, szíve­sen igazítanak útba. Mint ió szemfényvesztők, azért észrevétlenül a külső zse­bek tartalmáról is meg­győződnek. Július végén hőségben/ fuldoklók az örök város és aki ilyenkor teheti szellős szobák redőnyei mögött sziesztáéik kézközeiben egy párás pohár fanyar üdítő­vel, jégkockákat olvasztó koktéllal. — A több'i hat millió, aki ezt nem teheti meg — itt van az utcán, az üzle­tekben, vitatkozik, ad, vesz. eszik, iszik — hunyorít fél­szemmel alkalmi idegenve­zetőnk. Igen, mi szolgáljuk ki a milliónyi turistát, aklik naponta elözönlik Ró­mát. Mi úgy keressük ai kedvüket, ahogy tudjuk, mert mind kevesebb azi igazi krőzus, a számiárai nagyvonalúan tekintő ven­dég. Így azt kell megbe­csülnünk, ami van. Carlo: holló fekete hajú, gyors- eszű, gyors beszédű diák, aki nyáron görkorcsolyával tenyerén keréknyi tálca habos sörrel rohangál egy vendéglő asztalai között. Társa ritkábban köti fel a korcsolyát, de karambol olyankor sincs. — Innen Rómából úgy látszik egyre több a szegény ember a vi­lágban és az mind ide törli magát — folytatja Carlo—. Ezek mind ásványvízzel, dőzsölnek, zsacskóból ké­nyeztetik magukat. Carlo még sohasem látta a pápát, legfeljebb a tévében, mégis megindultan beszél a Va­tikánról. — Egy igazi au­diencián uram! Helyettem is mormoljon el egy imát a pápa közelében. Állunk a hirtelen jött csendben, és Carlo gyakorlott mozdu­lattal csúsztatja zsebbe az ásványvíz árát — borrava­ló nélkül. A hét dombon épült ősli város épületei közül ki-* emelkednek a Vatikán tor­nyai, a Szent Péter bazili­ka és az Angyalvár. Egy nappal az audiencia előtt hatalmas tömeg hullámzik a kollonádáktól ölelt téren a bazilika bejáratánál. Az ember kicsinységét, az Is­ten nagyságát érzékeltetik az oszlopsorok, az épületek arányai, a Vatikán gazdag­sága, a hatalom jelenléte, a várossal örök vetélkedés­ben' élő egyházi állam meg­határozó valósága. Holnap ugyanitt, e pom­pás tér középpontjában, a magasba nyúló obeliszk alatt találkozunk a pápát látni akaró zarándokok ez­reivel. Ám addig is gye­rünk egy szállásra, egy cim alapján keressük meg a tűt a szénakazalban. Másnap délelőtt valóban foglalt volt a- bazilika előt­ti tér. A középkori öltözék­re emlékeztető vatikáni őrök állják a sarat, csak az előre bejelentetteknek en­gednek utat. Ekkora em- beráradatban nehéz együtt tartani egy-egy ország za­rándokait, mert a szigorú szektorbeosztás ellenére mindenki a pápa közelébe, az első sorokba szeretne kerülni. Csak a közös gon­dolkodás, a hit mélysége hozza mégis fölénk a rez­zenéstelen csendet. Aztán feledhetetlen pillanatok +anúi lehetünk, amikor kí­séretével megjelenik a pá­ria. Villogó, csattogó fény­képezőgépek ezrei emelked­nek a magasba, videósok, filmesek, százai tüsténked­nek. Taps és kiáltozások, Viva pápa! viva pápa! Síró és imádkozó öregek tapad­nak tekintetükkel a szelíd­ség méltóságával érfkező Szent Atyára. Hálaadó és köszöntő sza­vak egyházi énekek és imádságok követik egy­mást a világ minden nyel­vén. Tisztán, akkurátusán mondja a német, mély alá­zattal a spanyol, és ad olasz, hadarva a bolíviai család. Gyermekeket emel­nek a magasba kétségbe­esett szülők és kiálltják, álddja meg a gyermekem! Aztán visszazökken minden az audiencia meg­szokott ünnepélyességébe. Szépséges katalán népvise­letben érkezik egy kórus || és az őket köszöntő taps­ból bújik elő a szülőföld szeretetét suttogó dal, majd érces fortisszimók dübörög­nek föl angolok ajkán. A pápa minden ország || zarándokait anyanyelvükön köszönti, így sohasem ma­rad el a kitörő tetszésny.il- ; vánítás, a taps. Legszolidab- ban, legfegyelmezettebben a japánok válaszolnak II. János Pál szavaira, fejük fölött apró papírzászlóikat zizegtetik. Már lankadóbam a figyelem, amikor magya­rul formálja mondatait a pápa, és éles füllel kive­hető, hogy békéscsabaiakat, borsodiakat is köszönt ezen > a mai audiencián. S jól, halljuk? „Köszöntőm a fel­vidéki sajtó képviselőjét.” : Így mondta, így közölték; vele jelenlétünkre figyel­mes házigazdáink, a Szent István Ház apácái, illetve a vatikáni hivatalban tevé­kenykedő dr. Kada Lajos érsek. Lassan, menet közben állt össze a dallam folyója a hálás magyarok ajkán: gf Boldog asszony anyánk, régi nagy patrónánk, Nagy Iá ínségben lévén így szólít f| meg hazánk. Magyarország­ról. édes hazánkról, ne fe- § ledkezzél el szegény ma­gyarokról !... Koreaiak, peruiak, portu­gálok, amerikai tengerész- gyalogosok, majd végül a harsány és igen népes cso- oortot alkotó lengyelek, legeslegvégül az olaszok válaszolhattak a pápa sza­vaira. Aztán folyosók nyíl­tak a1 tömegben és a rende­zett széksorok közt egymás nyakába, vállára kapasz­kodva várták a közelebb és közelebb érkező Szent Atyát. Egy szó, egy simoga- tás. egv jóságos tekintet, ki mit tudott megőrizni eb­ből mára. Üjra a téren, újra Itá­lia forró ege alatt. Kifelé magunkhoz vehettük a va­tikáni őrök lábaihoz lera­kott csomagunkat, konzerv- jéinket, (ami miatt Carlo sem szereti a turistákat! és meglepetésünkre — mert máshoz vagyunk szokva — minden ott volt. ahol órák­kal előbb hagytuk. Még nem múlt el laz au­diencia meghitt óráinak varázsa, még fülünkben zengtek az egyházi dalok, amikor az egyik kijáratnál ezt halljuk: „hozz még két Coca-Colát, úgyse tudják kié volt! Ezeknek meg nem hiányzik.” És elporzott a tömegben a két fiatal a csabai busz felé. Nagy József

Next

/
Oldalképek
Tartalom