Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-20 / 247. szám

1990. október 20., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Kikel választattunk az önkormányzatokba? Folytatjuk a megyénk vá­rosaiba megválasztott önkor­mányzati tagok névsorának közlését, jelezve azt is, hogy a képviselők mely párt, egyesület, szövetség képvise­letében jutottak a mandá­tumhoz. Sajószentpéteren 19 kép­viselőt választottak, 10-et az egyéni választókerületekben, 9-et pedig pártlistáról. Az egyéni választókerületi ered­mények alapján képviselő lett: 1. vk.: Samu István (SZDSZ), 2. vk.: dr. Perván Lajos (KDNP), 3. vk.: dr. Szvetits Zsuzsanna (SZDSZ), 4. vk.: Kanalas Zoltán (Phralipe), 5. vk.: dr. Sze- mán Ilona (független), 6. vk: Kocsi Tibor (független), 7. vk.: dr. Szabó Mária (KDNP), 8. vk.: Gribovsziki Béla (SZDSZ), 9. vk.: Her­man Ferenc (KDNP), 10. Vk.: ifj. Schweitzer György (FKgP). A pártlistáról került az önkormányzati testület­be az SZDSZ-ből Bartkó Sándor, Furman Józsefné, Lestár Mihály, Anga János, a KDNP-ből Szarka György, id. Kalina Aladár, a Függet­len Kisgazdapártból id. Sle- zsák István, az MSZP-ből Geregur József, Haris Lász­ló. Sárospatakon 19 képvisélőt választottak, 10-et az egyéni választókerületekben, 9-et a pártlistáról. Az egyéni vá­lasztókerületi eredmények alapján képviselő lett:l.vk.: dr. Serfőző János (KDNP), 2. vk.: Sáfrányos Miklós (MDF), 3, vk.: dr. Erdei Pál (KDNP), 4. Vk.: dr. Stoll László (MDF), 5. Vk.: Kun Lajos (KDNP), 6. vk.: Bá­rány István (SZDSZ), 7. Vk.: Simái István (KDNP), 8. vk.: Hudivók Imre (SZDSZ), 9. Vk.: Zambó' László (MDF), 10. vk.: Tornallyai János (független). A pártlistáról került az önkormányzatba a Fideszből Bordás István, az MSZP-ből Feró István, az Agrárszövetségből Szaniszló Sándor, az MDF-ből Pécs- várady Botond, dr. Molnár István, az SZDSZ-ből Gyu­lai Gábor, a KDNP-ből Déri Zoltán, Dobai Béla, Fedor Gyula. Sátoraljaújhelyen 19 képvi­selőt választottak, 10-et az egyéni választókerületekből, 9-et pártlistáról. Az egyé­ni választókerületi ered­mények alapján képvisélő lett: 1. vk.: Juhász István (MSZP), 2. vk.: Mészáros Bálint (KDNP), 3. vk.: Ga­lambos Andrásné (KDNP), 4. Vk.: dr. Peterosák Erika (KDNP). 5. Vk.: Laczkó Ká­roly (SZDSZ). 6. vk.: dr.' Il­lés László (KDNP). 7. vk.: Hrencsik Imre (független), 8. vk.: Rusznáik Miklós (KDNP), 9. vk.: Daragó Fe­renc (Sadisz), 10. vk.: Schmiedt Vendel (KDNP). A pártlistáról került az önkor­mányzati testületbe a Sa- diszból Fehér János, az MDF-ből Eckert Lajos, dr. Magyar János, az SZDSZ- ből Kracson István, az MSZP-ből Soós Győző, a KDNP-ből Katona Rezső, Dombóvári János, Révész Simon, Gócs Miklós. Szerencsen 17 képviselőt választottak, 10-et az egyéni választókerületekből, 7-et pártlistáról. Az egyéni vá­lasztókerületi eredmények alapján képviselő lett: l.vk.: ifj. Gál András (Bocskai Társaság), 2. vk.: Bottka Im­re (MDF), 3. Vk.: Jancsi József (Bocskai Társaság), 4. vk.: Puskás János (Bocskai Társaság), 5. vk.: Pal'lai Miklós (Bocskai Társaság), 6. vk.: Magda Gábor (Bocs­kai Társaság), 7. v.k.: Kiss Attila (SZDSZ), 8. vk.: Kö­rösi István (Bocskai Társa­ság), 9. Vk.: Kulcsár Pálné (MDF), 10. vk.: Danyi László (Agrárszövetség). A pártlis­táról került az önkormány­zatba az MDF-ből Juhász Gábor, a KDNP-ből dr. Lo­vász Ilona, a Fideszből Koncz Ferenc, a Bocskai Társaságból dr. Bobkó Gé­za, dr. Szántó J. Endre, Mérész János, az SZDSZ- ből Braun Miklós. A felső-bódvamenti választásokról Az alkalomhoz illő ko­molyság, nyugodt és csendes légkör jellemezte a felső- bódvamenti választásokat. Mi, a megye és az ország e legészakibb vidékének a la­kói, reménységgel, és a hol­napért való felelősséggel vá­lasztottuk meg önkormány­zatunk vezetőit. Ez alkalom­mal elmaradtak a tor­zsalkodások, civódások, fel­lebbezések, és itt, az „elma­radottnak” nevezett tér­ségben, a reménytelenül ma­gukra maradt apró falvak­ban mindenhol, a lakosság (nagy százalékban) érvé­nyesen szavazott. A szava­zók tétje óriási: önkormány­zat vagy megmaradás, és az önállóság végleges elveszté­se, vagy elnéptelenedés! Használom nyugodtan e nagynak tűnő szavakat, hisz’ Debrétének, Tor na bar alkony­nak. Tornakápolnának, Becs- keházának 100 fő alatti a lé- lekszáma. Az új önkormány­zat lehetőségei, erői, új len­dületeket adhatnak a vég- pusztulá'sal küzdő, elörege­dő teleniilés°inknek. melvek a huszonnegvedik óra utolsó perceit élik, és melyekben már visszafelé számlálnak. A falvak gyakori képe: bedesz- kázott ailók, gazzal benőtt udvarok, elhagyott porták. Mi lesz velünk? — merül fel bennünk óhatatlanul is a kérdés, hisz’ a történelem sodrában e maroknyi nép mindig megállta a helyét, is­kolapéldáját adva az anya­föld tiszteletének és a föld- művesség becsületének. Ügy érezzük, hogy tőlünk mindig csak elvettek. Anya­gi és szellemi életünk az utolsó évtizedekben is sok Pusztulást látott, hisz’ ma- mut-'iparosítottak, téeszesí- tettek, változtattak és vál­toztunk elvándoroltunk, centralizáltak ... Tanácsa­ink, orvosi rendelőink, könyvtáraink és ezekkel együtt az értelmiségünk is városra költözött, lelkészeink templomainkkal együtt a nyugdíjkorhatár felé tarta­nak. A mi lesz velünk kér­déseinkre talán hosszú év­tizedek óta először születen­dőben a válasz? E választ úgy hívják, hogy önkor­mányzat? Bár még senki sem ismeri pontosan a határait, de mindenkit reménnyel tői)! el az, hogy talán már a kö. zeljövőtől nem kell bedesz- kázni a kaput, talán haza­térnek a városokon lakó gyermekeink, unokáink, é? ismét visszaszerzi tisztes­ségét a paraszti élet. Az ön- kormányzatok valamennyi vezetőjére, kikre településük szavazott, jellemző: a föld és művelésének szeretete, a keresztényi erkölcsök betar­tása, és a rászorulók ügyé­nek felkarolása. Valameny- nyien e vidék szülötteiként kaptak polgármesteri bizal. mat, tisztességes családok­ban élnek és tisztességes munkával keresik kenyerü­ket. Életkoruk 22—66 év. Legtöbbjük pártoktól füg­getlen színekben indult, és a megújuló falusi élet elköte­lezett aktivistái. Hídvégardóban, a független Matusz Tamást választotta újra tanácselnökből polgár- mesterévé a falu. Az alig 30 éves ifjú családapa, mint már eddig is bebizonyította, nemcsak álmokra, hanem megvalósításokra is képes. Pénzügyi szakemberként, tiszteletbeli kötelességének tekinti majd a polgármes­terséget. Bódvalenkén, a független Pál Béla, 66 éves földművest választották pol- igármesterré. Ö, a fele arány­ban cigány lakosságú kis­község földművelésének az újraszervezését tartja cél­szerűnek. Ugyanezt teszi a tornaszentjakabi FKgP kép­viseletében Pásztor Józisef, 57 éves megválasztott pol­gármester is. Becskeházán a független Székely Jenő, 33 éves ifjút választotta meg az ott élő, mindössze 90 lakos. Célkitűzéséül a tisztességes földművesi munkát válasz­totta, mely eddig is egyéni gazdálkodóként a kenyerét adta. Bódvaszilason a már 32 éve a tanács alkalmazásában álló Tóth Sándor, 51 éves volt vb-titkárra szavazott a falu. Programjában új mun­kahelyek teremtése szere­pel. Bódvarákón a 47 éves független jelölt, Bodolai Ist­ván kapta meg a választói­nak a bizalmát. Az említett elkötelezettségek mellett, a rákói csodálatos környezet megőrzése is terveiben szere­pel. Komjáliban a 39 éves független Gyenes Józsefet választották polgármester­nek. Célkitűzése: a falu la­kosságának a szolgálata, a rászorulók megsegítése. Tor- naszentandráson a mindösz- sze 22 éves független Kraj- nyák Dénesre szavazott a község lakossága. A mező- gazdasági szakembert szak­mai tudásáért, és tisztessé­ges életmódjáért választot­ták meg. Természetesen programjában fontos helyet kap az ifjúság ügye, mely­nek kulturális szintjét is fennebb szeretné emelni a községben. Tornabarakony- ban.. az alig 60 lélekszámú kisközségben a megválasz­tott polgármesternő a füg­getlen Székely Sándorné. Az 56 éves nvugdíjas családanya a kisközség megmaradásá­ért. és életfeltételeinek biz­tosításáért küzd majd. Tor- nanádaskán. ahol a falu 65 százaléka cigányszármazású, Morvái Imre, 52 éves füg­getlen jelölt kapta meg a szükséges szavazatokat a polgármesterségre. Ö, ez észak-magyarországi gyöngy­szemnek, a nádaskai kas­télynak és arborétumnak a megőrzését tűzte ki a be­csületes munka mellett cél­jául. Hogy ne lehessen, mint az utóbbi években nem is egy eset igazolta, elpusztí­tani sok drága értéket, mely mind-mind Nádaskát gaz­dagította valamikor. És hogy a nádaskái Kastély- Intézet udvarán tovább él­hessen csendesen a Magyar- ország legöregebb akácfája, melynek árnyékában Rákó­czi Ferenc, a Hadikok és a Bebek-család tagjai is meg­pihentek. Komjáti, 1990. október György Horváth László Fogynak a sarangok, a méterben össze­rakott tűzifarakások a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság erdeiben. A zemp­léni hegyekből csakúgy, mint a Bükkből, valamint a borsodi dombságon lévő vágás­területekről már szállítják a téli tüzelőt. A kitermelt fa mennyisége mintegy kéthar­mada az észak-magyarországi területre, egyharmada pedig a fában szegényebb al­földi vidékre jut. Az erdőgazdaság az idén mintegy 120 ezer köbméter tűzifát hoz forgalomba. Ez — mint Varga József vezérigazgató-he­lyettestől megtudtuk — 20 százalékkal ke­vesebb, mint a korábbi években. A csök­kenés oka, hogy az erdőállomány állapota miatt kevesebb a kitermelés, másrészt vi­szont természetvédelmi meggondolások is közrejátszottak a kivágások csökkenésében. Egészében véve az erdőgazdaságban meg­adott famennyiség kitermelése is csökkent — így a tűzifa céljára felhasználható mennyiség is. Mert a kitermelés során a helyszínen vá­logatják ki, mire alkalmas a fa, s az osz­tályozás során választják külön a tűzifát, s rakják azt sarangokba. Tűzifának a lom­bos keményfát használják, amely jól ég. s nemcsak lángja, hanem „melege” is van. Az erdőgazdaság megítélése szerint a csökkentett mennyiség is kielégíti majd a lakossági igényeket. Már csak azért is. mert egyre több helyen használják tüzelés­re a szénhidrogéneket, olajat, földgázt. Fa­lun pedig ismét divatba jött a már majd­nem elfelejtett mezőgazdasági hulladék felhasználása, mint a kukoricaszár, csutka. A hagyományos tüzeléshez pedig a rendel­kezésre álló keményfa elegendőnek tűnik. n hatezer éves növényvédelem „Mondjátok a gyermekei­teknek, és mondják a gyer­mekeitek az ő gyermekeik­nek, és ezek a gyerekek az ő utódaiknak; hogy amit a hernyó hátrahagy, azt meg­eszik a sáskák, és amit a sáskák meghagynak, azt megeszik a bogarak, és amit a bogarak meghagynak, azt megeszik a férgek.” így ta­nította Joel próféta. Mondá­sa ma is érvényes; ez a sok évszázados természeti tör­vény napjainkban sem vál­tozott. A vadászó életmódot folytató emberősöknek még semmiféle gondot nem oko­zott az egyes növények be­tegsége, de a Kr. e.: 4. év­ezredben a Tigris és az Euf- rátesz vidékén már ismer­ték a növényzet legtöbb élősdijét, kártevőjét: a sás­kákat, a bogarakat, a férge­ket és a repülő rovarokat. Ami nagyon érdekes, tudtak arról, hogy egyes gombák milyen károsak, hasonlóan a rozsdához, égéshez és liszt­bogárhoz. Az ókori Egyiptom népe már ismert bizonyos házi­szereket, mint azt az Ebers papirusztekercsből megtud­juk .(Kr, e. 1550 körül). Ér­dekes módon ez a háziszer nátrontartalmú víz volt, mely bizonyos védelmet nyújtott a repülő rovarok ellen. Kínában, Kr. e. 1075-ben 100, vagy 125 botütés járt annak, aki nem semmisítet­te meg az útjába kerülő kártékony bogarakat, főleg a sáskát és a hernyót. Annak a kínai parasztnak fejét vették, aki elhanyagolta földjét, hogy az elgazosodott, és elbogarasodott. Démokritosz (Kr. e. 5. sz.) a nagy görög filozófus a kö­vetkező összetételű szert ajánlotta a növényeket ká­rosító paraziták ellen: ..sok vörös rákot és másféléket is tartsunk vízben, majd főzzük meg őket, és ezzel a lévséggel hintsük meg a ve­szélyeztetett növényeket.” Az ókorban a görögök és a rómaiak nagyon sokat tud­tak a növények betegségei­ről. A természeti megfigye­lések mellett felvilágosító előadásokat tartottak, még akkor is, ha a mesék vilá­gába tartozó, naiv elképze­léseket hirdettek. így Plini- us még azt hitte, hogy a fa­gomba a fa váladékából ke­letkezik, és a férgek a fa gyökerén át kerülnek a gyü­mölcsökbe. A szántóföldeket úgy védték, hogy állati te­temeket függesztettek ki, például denevért, hogy el­űzzék a károsító bogarakat. Ez a szokás a középkor vé­géig fennmaradt. A görög—római korban igen nagy gondot okozott a gabona megbetegedése, melyre nedves kezelést al­kalmaztak: urinnak vizes ol­data, vagy trágyalé borban oldva (Démokritosz), ürülék­kivonat vizes oldatban, szénsavas víz olajjal kever­ve. A tehéntrágyát vízzel hígították, és ahol a marha legelt, ott időnként ezzel a lével locsolták a területet. Az ókor végén, majd a középkorban a természet- és növényvédelmet a vallási előítéletek és szokások szab­ták meg, ezek legtöbbjének semmi köze sem volt a ter­mészettudományokhoz. Kör­meneteket rendeztek a föl­dek körül, hogy védje meg az Isten a termést a kárte­vők ellen. Több, mint 800, papírra írt vallásos varázs­igét ismerünk a középkor­ból. A leírt imádságokat azután a földekre kiakasz­tották : cserebogár, sáska, szöcske, hernyók és patká­nyok ellen. A természettudományok később kezdtek kibontakoz­ni, elsősorban a könyvnyom­tatás feltalálása, és mind szélesebb alkalmazása után. Egyre-másra nyomtatásban jelentek meg tudományos kutatások eredményei. Az 1800-as évek elején már megtaláljuk a növényvéde­lemben a kémiai kutatások eredményeit. A vetőmagokat fertőtleníteni kezdik, és megismerik széles paraszti körökben, hogy milyen hasz­nos a konyhasó, a timsó, a glaubersó, a salétromsav és kénsav, de mindenekelőtt a réz és a higany. A téli idő­szakra a gyümölcsfákat mész —konyhasó—vízüveg per­met tei látták el, a tetvek és a hernyók ellen pedig kon­taktmérgeket alkalmaztak mész—szappan—olaj és do­hánykivonatból. Etetőmérge­ket adtak a rovarok ellen: diólevelet, mérges gombát, keserű mandulát (kéksav!) és arzént. Megjelentek a rágcsálók elleni komolyabb szerek. 1880-tól már keres­kedelmi forgalomban talá­lunk számos növényvédő szert. Hazánkban „Az első mű­vegyészeti gyár”, Pesten, a Soroksári úton 1861-től gyártott több fontos növény­védő szert, ami európai szinten is kiemelkedő telje­sítmény volt. Szepessy Géza Megkezdték a tűzifa behordásál Az ismét felfedezett kukoricaszár, csutka

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom