Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-06 / 235. szám
1990. október 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Ha jól sikerül — modell lesz Környezetvédelem BORSODBAN japán segítséggel Szép, szép, de mégse szép mm ' §f| H sl lltifl' Tibolddarócon ....................... ..... Á tárca embere: „Az aszály sok gondunkat megoldotta” A közelmúltban japán szakemberek jártak nálunk az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szakembereinek kíséretében. Dr. Bakonyi Árpádot, az IKM főosztályvezetőjét, miniszteri biztost kérdeztük a tárgyalások nyomán készülő vizsgálatokról. — Bakonyi úr! Ismereteim szerint a japán szakemberek az ENSZ iparfejlesztésre szakosodott szervezetének, az UNlDO-nak a megbízásából tartózkodtak Diósgyőrben. Minek köszönhető, hogy Borsod megye, közelebbről a Sajó völgye, illetve a Dimag Rt. került a környezetvédelmi program középpontjába? — Évék óta folytat környezetvédelmi kutatásokat az egyes ipari csomópontokon az IKM, ezek a vizsgálatok is egyértelműen alátámasztják. hogy a magyar ipari tengely egyik Üegszeny- nyezettebb része a Sajó völgye. Amikor tehát megteremtődött az UNIDO-n keresztül egy japán támogatással folyó célvizsgálat lehetősége. kézenfekvő volt, hogy a programot ide koncentráljuk. Eredetileg a teljes Sajó völgyet és az idetelepült ipart kívántuk átfogóan elemezni, azonban a projekt anyagi keretei következtében és a japán fél véleménye alapján egy acélipari centrum és az azt övező lakóterület reprezentatív felmérése mellett döntöttünk. — Tudjuk, hogy Miskolc legnagyobb szennyező forrása a Dimag Rt., de hozzá kell tennünk, sajnos nem egyetlen. Az átfogó és objektív elemzéshez mely szervezetek segítségét kérték még? — Valóban csapatmunkára van szükség ahhoz, hogy egy ilyen mélységű vizsgálatot elvégezzünk. Ezért az egy hétig tartó borsodi munkába bevontuk az ÉKÖVI- ZIG és a megyei Köjál illetékeseit is. Célunk, hogy ezek az elemzések az igen magas ipari és környezetvédelmi .kultúrával rendelkező japán fél által hitelesítésre kerüljenek, és olyan megoldási javaslatok szülessenek, ■melyek felhasználhatók hosszú távú feladataink megfogalmazásához. — Mit ért azonnali, rövid-, közép- és hosszú távú feladatokon? — Világosan kell látnunk, hogy az elmúlt évtizedekben a nagymértékű állami elvo- násoik miatt romlott a műszaki fejlesztési állomány — gyakran még az egyszerű újiatermelés feltételei sem vol tak biztosítottak — így egy anyag és energia pazarló, korszerűtlen technológiát örököltünk, azdk ösz- szes környezetszennyező hatásaival együtt. Az is ismert, hogy gazdaságunk jelenlegi helyzetében korlátozottak erőforrásaink, ezért szigorú prioritásokat kell felállítanunk és anyagi eszközeinket a legnagyobb eredményt hozó intézkedésre koncentrálni. Tudomásul kell, vennünk, hogy egy nyugat-európai mintához közelítő környezeti állapot eléréséhez még hosszú időre van szükség. A módszer azonban nem jelentheti a meglevő korszerűtlen technológiák konzerválását, a megoldást egy felgyorsított szerkezetváltás adhatja, olyan új technológiák telepítése, melyek egyben a környezetszennyezés jelentős csökkenését is magukban hordozzák. — Mi a következő lépése az együttműködésnek? — Még ebben az évben megérkezik egy gépkocsiba épített mérőállomás, mellyel gyors és pontos analízis' végezhető mind a hagyományos levegőszennyező anyagokról!, mind a mikroszeny- nyezők jelenlétéről, meny- nyiségéről. Januárban három hazai szakember kéthetes tanulmányúton vehet részt a felikelő nap országában, melynek során a környezeti kultúrával, a felügyelő, vizsgáló rendszerekkel és a környezetet kímélő korszerű technológiákkal ismerkedhetnek meg. A projekt harmadik állomásaként. a jövő év tavaszán kerül sor a japán szakértőik ismételt látogatására, mely a félév végéig a mérések kiértékelésével és a bajok kezelésére kidolgozott stratégia összeállításával zárul. Marczin Eszter (Folytatás az 1. oldalról) kombinátnak és nem is keveset. Az idén ugyanis az Egri Borkombinát 1,2 milliárd forintért vásárolt szőlőt a termelőktől. A kamatokat nézve, csak a mostanit, nem is a majdanit, a kombinát csaknem 200 millió forint nyereséghez jut, amiért egy szalmaszálat sem tesz keresztbe, csak kijelenti, hogy nem fizet kamatot. Mostanában sokszor hallani, hogy jogállamban élünk, meg hogy monopolhelyzet nincs. Az említett szituáció nem éppen ezt bizonyítja. Ennek pedig igen súlyosak lehetnek a következményei. — Mennyiben? — Az ország mintegy 110 ezer hektáros szőlőterületének 90 százaléka, valódi vállalkozók kezében van, vagy szakcsoportok, szakszövetkezetek tulajdonában. Itt tehát már megtörtént az anv- nyira óhajtott privatizáció. Na már most, ha a kormány nem segít a felvásárlásban, a vásárlás megfinanszírozásában, a vállalkozók előbb- utóbb tönkremennek. Nem elég tehát hangoztatni, hogy támogatni kell a privatizációt, segíteni is kell, amikor szükség van rá. Most itt van a jó alkalom. A szőlőben ugyanis, amint mondtam, valódi vállalkozók dolgoznak, tehát nem a téeszeket, a szövetkezeteket segíti a kormány, ha segít. — És mi van akkor, ha nem segít? — Nálunk például hatszázan vállalkoztak szakcsoporti szőlőművelésre. Őket most kell, kellene kifizetni. De nincs miből, mert a felvásárló nem tud, illetve akkor fizet, amikor akar. Tönkremehet a téesz, vele együtt a vállalkozók, illetve az egész szőlőágazat, mert aki most még műveli, küszködik a szőlővel, megútálja, abbahagyja. Mi, az idén még megelőlegeztük a művelési költséget, de jövőre már nem tudjuk megtenni. — Mostanában az ország híres-neves borvidékeiről meglehetősen rossz híreket hallani. Nőnek a termelési költségek, a felvásárlás olyan, amilyen, nincs piac, csökken a termelési kedv. Egyszóval: padlón van az ágazat. — Lehet hivatkozni a szovjet piacra és hivatkoznak is. Erre viszont azt lehet mondani, hogy miért hagyták ott, akik otthagyták. Miért vonultak ki onnan, mintha űzték volna őket és miért nem tervszerűen vonultak ki erről a fontos piacról. S ha már otthagyták, miért nem építették ki az értékesítés egy másik csatornáját? Egyáltalán: az illetékesek miért nem teremtették, illetve teremtik meg a szőlőművelés kedvező lehetőségeit? Mert mára odajutottunk, hogy a szőlőért, a mustért nem tud fizetni senki, mert a bort nem tudják eladni. A kistermelő, a vállalkozó pedig mind csüggedtebben figyeli ezt a káoszt és nem hisz többé a vállalkozásban, abban, hogy érdemes vállalkozni. Ez pedig már a politika mezeje, hiszen miért is ne gondolna arra az az ember, aki mondjuk állattenyésztésre, növénytermesztésre vállalkozott, vagy vállalkozna, hogy egyszer majd ő is oda jut, ahová azok a szerencsétlenek jutottak a szőlőben. — Ennyire borús a kép? Nem túlzás egy kissé a szerencsétlen jelző? Hiszen év- ről-évre halljuk a termelők panaszát, hogy ráfizetnek, hogy nem érdemes a szőlőt művelni, de azért minden évben művelik, és mindig le is szüretelnek. — Így igaz. De most szerintem tragikus a helyzet. Nekünk ugyan szerencsénk van, mert a teljes termést leszüretelhetjük és tárolni tudjuk. De itt van a pénzügyi ellehetetlenülés, a hitelek az év végén járnak le, azt fizetni kellene, finanszírozni a termelést, hiszen a szőlő olyan kultúra, ami egész évben viszi a pénzt. A jelenlegi bankrendszerben a mostani kamatviszonyok között ez a kultúra halálra van ítélve, nem tud megmaradni. Itt Borsodban különösen nehéz a helyzet, hiszen 8—9 olyan szőlész szakcsoport van. ahol a gesztorszövetkezetnek se feldolgozója, se pincészete nincs. A szakcsoportokban pedig olyan emberek művelik a szőlőt, akik a városban panellakásban élnek. Hol tárolják a mustot? Talán a balkonon, vagy a fürdőszobában? A szőlő pedig nem vár. Ha itt az ideje, le kell szüretelni. — Tehát nincs megoldás. Nem segíthet a kormány, az illetékes tárca? — Közel egy hónappal ezelőtt részt vettem egy szőlővel kapcsolatos tájékoztatón, ahol a kormány illetékes képviselője jóformán semmit nem mondott. Elhangzott viszont, megszámoltam, hogy pontosan hatszor, hogy: „hála Istennek, az aszály nagyon sok gondunkat megoldotta” — mondta ezt az ágazat vezetése. Engedje meg, hogy ezt az alapállást ne úgy minősítsem, ahogy kellene. Annyit mégis: szörnyű, ha egy ilyen fontos ágazat vezetésének az aszály, ez a rettenetes csapás örömöt okoz, mert leveszi a gondot a vállukról. Azt ugyanis, amit az aszály elvitt, azt nem kell finanszírozni. Nekem azt mondta nagyapám: „a van- tól sohasem kell félni”. Most tehát eljutottunk oda, hogy de jó, ha levágják a szarvasmarhát, a sertést, de jó, hogy nincsen tejünk, de jó, hogy nem lesz búzánk jövőre ... Az „illetékes” észjárás szerint: kevesebb termés, kevesebb gond. Hogy mi lesz jövőre? Ügy látszik, nem számít. S ha mondjuk egy téeszelnök, illetékes helyen feszegetni kezdi a jövőt, akkor elintézik azzal, hogy félelmet, pánikot kelt, hogy megmaradjon hatalmában. Pedig csak meg kell nézni a tényeket, mi lesz a szőlővel, mennyi búzát adtak le a gazdaságok, mennyit visznek el takarmánynak ... És folytathatnám a sort. A kormánynak egyébként konkrét megrendelései vannak import takarmányra, mert nem lesz elegendő a jövő évben, a kukorica vetőmagot is importból szerezzük be, és pillanatnyilag senki nem tudja, mit és mennyit kell még külföldről beszerezni; ugyanakkor vannak olyan termelőszövetkezetek, amelyek búzából rekordtermést takarítottak be az idén, de egyetlen hektár búzát sem vetnek, s a vállalkozó sem vet, mert a búza termelése nem jövedelmező. De térjünk vissza a szőlőre. Ha elhagyják a szakcsoporti tagok, a szőlőt csak kivágni lehet. Ha nem lesz kivel megmetszeni, vagy nem lesz miből, akkor ezek a gyönyörű kultúrák tönkremennek, pedig a szőlőben állami pénzek vannak, állami támogatással létesültek, amit még vissza sem fizettek. Persze, a legegyszerűbb a szőlőt kivágni, megszüntetni. S ha egy téeszelnök mindezt szóvá teszi, akkor jön a nagy „érv”, a nagy tagló, hogy félti az íróasztalát. Hát, kérem! Bármikor, bárkinek átadom ezt az íróasztalt, ezt a hatalmat, örömmel abbahagyom. De nem tudnék a tagság szemébe nézni, ha itthagynám a téeszt, mert érzem, tudom, hogy bíznak bennem. Én daróci vagyok, szőlőm is van, és szeretném, ha jövőre is lenne, szeretnénk, ha a szőlőművelés több száz éves hagyománya Tibolddarócon nem szűnne meg. A szőlő elviheti a té- észt, ezért jó lenne, ha azok, akik a téeszek bukását óhajtják, akarják, végre tudomásul vennék, hogy a té- eszekben azért emberek dolgoznak, akik nem akarnak áldozatokká, a politikai csatározások, a hatalom áldozataivá válni. Szarvas Dezső azonnali, rövid-, közép- és Lovas Lajos VI. Zárt tárgyalás Ügyvédem útján még 1957 tavaszán értesültem róla, hogy nem sokkal a bör- II tön be történt átszállításunkat követően összeállt az a vádirat, amely „államellenes” bűneinket tartalmazta. Vagyis már áprilisban I: készen volt a lista, amely ötünk: Ruttkai György, Lovas Lajos, Géczi Gyula, Boda István, dr. Simon Gábor ténykedését összegezte hél és lel gépelt oldalon. Én mint a fenti felsorolj lásból is kiderül, másodrendű vádlottként álltam a bíróság előtt 1957. október végén. Zárt tárgyalást azért rendeltek el, mert mint a vádiratban is olvasható: „... Lovas Lajos a nemzetőrségtől kapott igazolványnyal bement a rendőrkapitányságra és az épület elhelyezését, az AVH osztályainak elhelyezését írta le. Ugyanakkor az ott levő szigorúan titkos iratot megszerzett és azt dossziéstól együtt magához vette, majd II a szerkesztőségbe vitte, ahol az iratok egy részét átadta az elsőrendű vádlottnak, míg másik részét , megtartotta magának ...” Egy következő bekezdés- I: ben azt vetették szememre, II hogy ......Lovas Lajos az I I á ltala gyűjtött anyagból cikket írt Vádol a nemzet címmel. A cikk bevezetője az október 26-án történt véres terrorról ír rágalmazó és uszító hangú, célja az ÁVH elleni izgatás...” De ez még nem teljes bűnlajstrom. A vádirat szememre vetette azt az általam írt cikket is, amely 1957. november 23-án jelent meg az Észak-Magyar- országban. Az írás címe Nincs joguk apellálni. ......A cikkben a miskolci v árosi tanács dolgozói ellen izgat... — olvasható a vádiratban. „... Besúgóknak nevezi őket, hogy ellenük az üldözést megindítsa. Ezenkívül kormány- ellenes röpiratot tartott birtokában.. Végezetül a vádirat az alábbi konklúziót vonta le, idézem: „... A terheltek cselekménye eszmei vonatkozásban alkalmas volt arra, hogy Miskolcon még 1956. december hó 10. napján sem állt be a rend, az ellenforradalmi elemek a terheltek által nyújtott eszmei támogatást igénybe véve, továbbra is zavarták a közbiztonságot és a nyugalmat .. Egy másik helyen a vádirat készítői úgy vélekednek: „...a demokrácia és a diktatúra fogalmát másként magyarázták, úgy, hogy az alkalmas volt az ellenforradalmi tömegek, de a megtévesztett tömegek gyűlöletét felkelteni a népi demokratikus államrend ellen, annak alapintézménye. így a kommunista párt ellen, egyebekben az állam- j hatalom, illetve államigazgatás helyi szervei ellen, az ÁVH és a rendőrség ellen .. Súlyos vádak, amelyek || alapján bármilyen idötar- |? tamú büntetést kaphattam volna társaimmal együtt. Hogy mégis mi motiválta a bíróság viszonylag méltányos ítéletét, nemkülönben az ügyész vád beszédét, azt talán az érintettektől kellene megkérdezni. Az biztos, az áprilisban elkészült vádirat sokkal keményebben fogalmazott, mint ahogyan az ügyész a tárgyaláson vélekedett. Számunkra akkor az volt a lényeg, hogy ne kapjunk túl súlyos ítéletet. Nem is kaptunk, az én elsőfokú ítéletem egy év börtön volt, három évre felfüggesztve. Igenám, csakhogy az ügyészi fellebbezés folytán ügyünk a Legfelsőbb |j Bíróságra került, ahol a Miskolcon kiszabott büntetést enyhének tartották, s || az illetékes népbírósági tanács esetemben másfél év letöltendő szabadságvesztést szabott ki. (Következő rész: Szabadlábon)
