Észak-Magyarország, 1990. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1990-10-04 / 233. szám
1990. október 4., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Családi körben — • feleségével, gyermekeivel és unokáival együtt — távol a hazától, Malmö városában ma ünnepli 90. születésnapját Szalay Tibor, a Mókán Komité ellenállási mozgalom egyi'k vezetője, katonai szakértője. 1944. december első napjaiban ő lett az országban elsőként megalakult, rendfenntartó feladatokat ellátó katonai alakulat parancsnoka. 1945 tavaszán megbízzák az első honvéd gyaloghadosztály szervezésével és vezetésével. Fiatalon került a katonai pályára és a tüzér fegyvernemet választotta. Testileg, szellemileg igen élénk, irodalmat és tréfát kedvelő, írókhoz vonzódó ember hírében állt a háború előtt is. Az akkori idők katonai tekintélytisztelete hiányzott belőle. Őszintén, ha kellett nyilvánosan is kimondta véleményét és kiállt társai, katonái érdekében. Ezért többször is összeütközésbe került parancsnokaival és ez nem lendítette előre katonai pályafutását. Ugyanakkor kiképzés szempontjából kiváló csapattisztnek tartották. 1941 őszén a gyorshadtesttel kikerül a szovjet frontra, azzal a miskolci önálló gépkocsizó, közepes tarackos üteggel, amelynek békében is parancsnoka volt. Frontszolgálata alatt is tisztában volt azzal, hogy ezt a háborút a németek nem nyerhetik meg. 1943. október 6-án — az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján — ünnepi beszédében méltatta, hogy a Szovjetunió visszaadta az 1848—49-es szabadságharc zászlóit. És keserűen megjegyezte katonái előtt, hogy mi magyarok „baráti gesztusként” hadat viselünk ellenük. 1942-ben alezredes lett. A frontról hazatérte után továbbra is a miskolci önálló gépkocsizó üteg parancsnoka maradt. Nem titkolt nézetei miatt „veszélyes” embernek tartották. Tisztában volt azzal, hogy a német megszállás előbb, vágj' utóbb, de bekövetkezik. 1944. március elején — még a német megszállás előtt — beteget jelentett és teljesen visszavonult. Ezután már nem is szolgált többet Miskolc német megszállásának befejezéséig. A kerületi parancsnokság többször próbált belekötni de megbízható orvosa minden alkalommal igazolta ízületi gyulladását. Később fegyelmi eljárást indítottak ellene, többek között zsidók segítése miatt, de sikerült időben illegalitásba vonulnia. Innen már egyenes út vezetett az akkor szerveződő ellenállási mozgalomhoz, amelynek vezetői kapcsolatot teremtettek vele. így lett Szalay Tibor, a Mókán Komité egyik vezetője. 1944. december 3-án délután részt vett a Mihaj- lov tábornok tájékoztatóján és itt kérte a tábornokot, hogy a Miskolcon visszamaradt szökött katonákból, a német megszállás ellen harcoló nemzetőrökből és az ellenállási mozgalom harcosaiból, mintegy 1000 főnyi magyar alakulatot szervezhessen és harcolhasson a német megszállók ellen. Mihajlov tábornok erre a következőképpen válaszolt: „Katonánk, fegyverünk van elég. Önöknek most az a legfontosabb dolguk, hogy megszervezzék itt, helyben a rendfenntartó, karhatalmi alakulatot”. így lett az önálló miskolci fegyveres és karhatalmi erő parancsnoka. Ez a katonai erő létrehozása egyedülálló volt hazánk II. világháborús történetében. Működése szervesen hozzátartozott az élet zavartalan megindításához a kibontakozáshoz, Miskolc és környéke rendjének és nyugalmának fenntartásához. A feladatok végrehajtásánál szigorúan megkövetelte a törvényesség betartását, nem tűrt engedetlenséget, fellépett a legkisebb túlkapás ellen is. 1945. január 15-én kelt átiratában Szalay Tibor arról értesítette a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a városparancsnok engedélyével „Miskolci katonai parancsnokság” néven már megkezdődött a Magyar Honvédség szervezése. Február 6-án már működött a 7. honvéd kerület és több kiegészítő parancsnokság. 1945 márciusában — az Ideiglenes Nemzetgyűlés határozata'alapján — megkezdődött a debreceni 6. gvaloghadosztály, majd a jászberényi 1. gyaloghadosztály szervezése, amelynek parancsnoka lett, majd megkapta a vezérőrnagyi rendfokozatot. A Partizán Szövetségbe nem kérte felvételét. Az akkori politikai körülmények között, a honvédségen belüli hatalmi harcban a szókimondó Szalayt hamar félreállították. Másfél évvel a kinevezése után, az akkor 46 éves, kitűnően képzett tisztet nyugdíjazták. Szolgálataira az új rendszer nem tartott igényt. Ettől kezdve a B-listás tisztek sorsában osztozhatott. Először vasgyári munkásként, majd biztosítási ügynökként dolgozott. 1950 tavaszán történt letartóztatása előtt Miskolcra érkezett Porffy György vezérőrnagy, a tüzérségi csapatok parancsnoka, hogy megszemlélje az ott állomásozó tüzérségi alakulatokat. Ez alkalomból a Kossuth-szálló fehértermébe ebédre hívta meg Szalay Tibort, aki tábornoki egyenruhában jelent meg, s ezzel tiszteletét adta volt tüzér tiszttársa meghívásának. Szabad emberként itt találkoztak utoljára, mert később Porffyt is letartóztatják és a „tábornoki” perben halálra ítélik és kivégzik. A Budapesti Katonai Törvényszék 1950. augusztus 15-én kelt ítéletével Szalay Tibor vezérőrnagyot folytatólagosan elkövetett, a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett kémkedés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházra, lefokozásra, 10 évi hivatali és politikai jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélte. 1955-ben amnesztiában részesül. Ezután Ónodon élt és a börtönben kitanult asztalosszakmát folytatta. Elhelyezkedésében és a kitanult szakma folytatásában segítséget kapott egy volt katonájától. A legfőbb ügyész 1955- ben a vezérőrnagy javára perújítást kezdeményezett és Szalay Tibor felmentését indítványozta az államellenes szervezkedés és a kémkedés bűntette miatt emelt vád alól. A Legfelsőbb Bíróság a tábornokot — bizonyítékok hiányában — a vádak alól felmentette, de megállapította, hogy Szalay Tibor elkövette a szolgálati hatalommal való visszaélés bűntettét. Ezért őt 4 évi és 6 hónapi börtönre, lefokozásra, valamint az egyes állampolgári jogoktól 5 évi eltiltásra ítélte. Ez pontosan olyan tartamú szabadságvesztés volt, amelyet Szalay ténylegesen letöltött. A legfőbb ügyész 1990. február 22-én kelt törvényességi óvásában Szalay Tibor javára indítványozta, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentse fel, mert a Legfelsőbb Bíróság 1955-ben törvénysértően állapította meg a perújítási tárgyaláson a vezérőrnagy bűnösségét. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa — egyetértve a legfőbb ügyész törvényességi óvásával — 1990. március 19-én megtartott nyilvános ülésén megállapította, hogy az 1955-ben hozott ítélet mind a bűnösség megállapítása, mind a büntetés kiszabása miatt torvénvsértő. Ezért Szalav Tibor vezérőrnagyot az ellene szolgálati hatalommal visszaélés bűntette miatt emelt vád alól — bűncselekmény hiányában — felmentette. Szalay Tibor a tárgyaláson idős kora és betegsége miatt nem vett részt. A határozatot a Svédországban (Malmö) élő tábornoknak megküldték, aki időközben 1966-ban — hatósági jóváhagyással — gyermekeihez távozott. * Ez év márciusában emlékeztünk meg a demokratikus magyar honvédség megalakulásának 45. évfordulójáról. Ebből az alkalomból a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke a Demokratikus Magyar Hadsereg megszervezésében szerzett kimagasló érdemei elismeréseként a Magyar Köztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta Szalay Tibor volt vezérőrnagynak. A kitüntetést diplomáciai úton adták át. Kedves Tábornok Űr! 90. születésnapodon köszöntének Téged a messzi távolból — Magyarországról — a Mókán Komité volt tagjai, a miskolci 7. kerületi parancsnokság őrszázadának volt tagjai, amelynek alapító parancsnoka voltál. Köszöntenek az első hadosztály volt katonái. Boldog születésnapot! Isten éltessen! Antal Ferenc ny. ezredes Az államtitkár mondja: ¥ Uj bűnözési formák megjelenése várható A Miskolci Egyetemen a Nemzetközi Kriminológiai Szemináriumon előadást tartott dr. Bárd Károly, igazságügyi helyettes államtitkár. Kíváncsiak voltunk véleményére, hogyan ítéli meg a bűnözés helyzetét hazánkban. — Milyen területnek a felelőse ön? — Az Igazságügyi Minisztériumban minden olyan törvényhozásnak, amiben a büntető szó benne van. — Kriminológiai megállapítások alapján mondhatjuk: a bűnözés növekszik. Ez világjelenség, mely tendencia hazánkat is érinti. Kihatással lehet — és már van is — a bűnözés alakulására, hogy áttértünk a piacgazdálkodásra. Ön egyetért-c ezzel? — Nap mint nap érezzük, hogy a bűnözés növekszik, és ennek számos oka van. Egy ideig az emelkedéssel még számolnunk kell. Még nem alakítottuk ki azokat a bűnmegelőzési stratégiákat, amelyek egy demokratikus társadalomban működnek. Több jogintézmény — mint például az állampolgári kezdeményezés — egy darabig még az átalakuló kelet-európai társadalmakból sajnos, hiányozni fog. Ezenkívül nem vagyunk felkészülve a bűnözés új formáira: az idegenforgalomból, a határok megnyitásából eredő bűnözésre, valamint a piacgazdálkodásra való áttérés egy sor olyan bűnözési fajtát hoz felszínre, amelyre Magyarország egyelőre nincs felkészülve. — Lehet-e úgy fogalmazni. hogy az új típusú bűncselekményeknél először is meg kell ismerni a bűnözés természetét, hogy utána majd a megelőzésre gondolhassunk. — Így van. Ám gyorsan kell munkálkodnunk. Egy rendkívül nehéz törvénykezési korszak előtt áll a magyar Igazságügyi Minisztérium, a kormány, és a parlament, hiszen rövid időn belül kell kialakítani azokat a védekezési formákat, amelyekre valójában a büntetőjogi szakma nincs igazán felkészülve. Egy gyors tanulási folyamatot kell megindítani. — Kitől lehetne tanulni? Sok mindent átveszünk a nyugati országoktól? — Biztos, hogy van olyan példa, amit követhetnénk. De előtte fel kell mérni, mennyi pénz jutna rá. Külföldön vannak már igen fejlett bűnmegelőzési rendszerek: a franciák sokat léptek előre a legutóbbi években. Ami pedig a büntetőjogi reagálást illeti, a nyolcvanas évek végére nagyjából hasonló módon szabályozták a nyugat-európai országok a gazdasági bűncselekményeket, a szervezett bűnözéssel szembeni fellépést, a „pénzmosást” ... Tehát ezeket a tényállásokat eléggé egységes módon állapították meg, ami könnyíti a mi tanulásunkat. — Nemrég hozták meg a közkegyelmi törvényt. Fel tudták-e mérni kellő mértékben a következményeit mivel ez vegyes megítélést váltott ki az emberekből. A lakosság egy része rosszall- ta, míg az is igaz, hogy többen a szabadon bocsátottak közül szeretnének beilleszkedni a bűnözési múlttal nem rendelkező polgárok közé. — Olyan amnesztiatörvény, ami mindenkinek jó lenne, és minden lehetséges szempontra figyelne, nincs. Azon lehet vitatkozni, hogy a bűnelkövetők szélesebb, vagy kevésbé széles rétegére kellett volna kiterjednie. A legokosabb emberek sem tudnának olyan közkegyelmi törvényt hozni, ami egyaránt jó az elítélteknek, a lakosságnak, a börtönöknek, a rendőrségnek. — A büntetőjogban a közeljövőben Hol van a legfontosabb tennivaló? — Ahol komoly szorongásaim vannak, az a gazdasági jog reformja, az előbb említett okok miatt ez hallatlanul nehéz. — Nevezzük meg, melyek ezek! — A társaságok, a kft.-k alakulásával kapcsolatban a visszaélésre alapot adó lehetőségek felfedése és a büntetőjogi szabályozás lehetőségeinek megvonása. A szabályozás első menetében a piacgazdasággá alakulást gátló büntetőjogi rendelkezéseket számoljuk föl, de én egy fél éven belül szeretném látni azokat a törvényi tényállásokat, amelyek a piacgazdaságban büntetőjogi védelmet biztosítanak egyes érdekeknek. Zelei Zoltán •• v SS -Ok- -. -■ Eleinte nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget annak, hogy ötvenhat végén alig kaptam megbízást egy-egy cikk megírására. Januárban azonban már kissé idegesített mindez, úgy éreztem magamat, mintha a szerkesztőségen kívül álló lennék. Ráadásul az akkori főszerkesztő — Kovács Sándor — személye sem volt számomra szimpatikus, bár tudom, hogy egy beosztott nem válogathatja meg a főnökét. Ahogy szokták mondani, legalább három méter távolság volt közöttünk. Az könnyen lehet, hogy ő sem lelkesedett értem. Erre abból is következtetek, hoey amikor a politikai rendőrség elhurcolt. egy lépést sem tett az érdekemben. De más sem. Ezerkilencszázötvenhét január huszonkilencedikén is úgy mentem be a szerkesztőségbe, mint az azt megelőző napokon. Két úriember várakozott az előszobában, ahol a fogasra akasztottam a télikabátomat, majd egy pillanatra betértem az egyik szobába. Onnan kifelé jövet megszólított az egyik várakozó civil. — ön Lovas Lajos? — kérdezte. A hetedik érzékem azt súgta, nagy baj leselkedik rám. Nem is tévedtem, ugyanis nyomban közölték, kövessem feltűnés nélkül őket a rendőrségre. Azt még megengedték, hogy a kabátomat felvegyem, de amikor a kalapomért nyúltam volna, „megnyugtattak”, nem lesz szükségem rá. (Igazuk lett, egy darabig valóban nem volt rajtam civil holmi.) Tisztában voltam vele, hogy innen egyhamar nem Lovas La/os IV. Szerkesztőségből a fogdába szabadulok. Miután a Po- bedába beültettek, s haladtunk a megyei rendőrfőkapitányság épülete felé, egyetlen szó sem hangzott el kísérőim szájából. Ám, amikor a gépkocsi behajtott a szélesre tárt kapun, gúnyos szavak kíséretében invitáltak a kiszállásra. — Megérkeztünk, most aztán megismerkedhet a politikai rendőrség munkájával, módszereivel. Hát, ami azt illeti, erre módom nyílt az elkövetkező hetekben, hónapokban. Az első napon késő esti órákig tartott a kihallgatásom, váltották egymást a nyomozók, akik élvezték helyzetüket, na most kezükbe került egy újságíró ellenforradalmár. Mit tagadjam, félelem kerített hatalmába, hogy teljesen kiszolgáltatottan, eltűrve minden gyalázkodást kell a kérdések özö- nére válaszolnom. Eleinte még egyedül voltam a szakmabeliek közül, de nemsokára elővezették a többieket is. Mindenáron azt akarták elérni, hogy elvállaljuk: mi, újságírók a népi demokratikus rendszer megdöntésére szervezkedtünk. Eléggé átlátszó terv volt részükről mindez, hiszen azt magunk is tudtuk, hogy a szervezkedés lényegesen súlyosabb bűncselekménynek számít, mint a sajtó útján elkövetett izgatás. Persze, hogy körömszakadtáig igyekeztünk bizonyítani, hogy semmi közünk a szervezkedéshez. Mi voltunk a rendszer legádázabb ellenségei, akik félrevezettük, megtévesztettük, sőt uszítottuk a tömegeket. Hogy milyen jelzővel illettek bennünket: aljas bitangok, csirkefogók, sötétben bujkáló ellenforradalmárok, akiknek a bitófán lenne a helyük — mondogatták naponta többször is. Jó néhány napig tartott a kihallgatásom, ami végül is azzal fejeződött be, hogy önszántamból aláírtam a vallomásomat rögzítő jegyzőkönyvet. legalább így megszabadultam a további zaklatástól. Egy áprilisi napon aztán kinyílt a rendőrségi fogda ajtaja és közölték velem, meg a többiekkel, hogy a rendőrségi kihallgatásunknak vége. és átszállítanak bennünket a megyei börtönbe. Akár hiszi, akár nem a | kedves olvasó, a hír halla- L tán fellélegeztünk, bár nem s tudtuk, hogv mi vár ránk | a Fazekas utcában. Gondoltuk, rosszabb már nem lehet. || (Következő rész: Börtön- g napok.) <1 sj»ä
