Észak-Magyarország, 1990. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-01 / 205. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8

1990. szeptember 1., szombat

FUZES LÁSZLÓ:

Szabálytalan ima

A Te országod jöjjön el Urom, nem azoké, kik nevedben, s neveddel visszaélve helytartóid a hatalomban önzőn, és kicsinyesen, ígérgetve az Ígéret Földjét míg akaratod

maguk javára hasznosítják addig

mig eljő alti

mint Fiad volt, olyan.

Mindennapi .kenyerünkből

napról napra vékonyabb a szelet,

ne adj, jaj ne adj oly időt,

hogy a szelet már véknyabb nem lehet.

Uram Te tudod mind a vágyakat:

egyszer jóllakni igazán.

Add, hogy ne irigyeljük kinek a Ma is Kánaán.

Mig tányérunk lélekfehéren lobog éhségünk asztalán.

A Te országod jöjjön el Uram, a próféciák szerinti, igaz.

Kiben higyjen, kit hitre kárhoztattál, ha nem osztod szét közöttünk mogad.

És bocsásd meg a vétkeinket, ha már csordultig telve a pohár, keserű leve szivünkön csobban, s nem is akarunk könyörögni már. Közömbösség és lázadó harag rácsa ne kalodázza napjaink, megbocsátottunk.

Mindenkinek.

De vezekelni másokért fogytán az erőnk, nem elég.

Mondd Uram, meddig bírjuk még, hogy minden jött-ment báli éjszaka árát mi fizessük. A nép.

A Te országod jöjjön el Uram.

Űzd ki belőlünk a Poklok Urát Legyen Tiéd a hatalom, az ország.

És akkor,

kérlek bocsásd meg nekem ezt a kárhozott imát.

Úgy legyen.

Bolondos mese

Mezey István: Virágok

A közép legkellősebb udvarán diófálkodott egy áll- diga. Annak a legeslegebb ágán verébkedett a csiripe- lés. Lyukas gyerekben arra cipőzött egy jövés, aki nagyon megcsiripelödött az örülésnek. Híváskának gá- borták, mert nagyon Gáborka volt. Jókedvét egy bárányfelhő szarvára akasztva,

, esni kezdett. Esett hasra és i hasott esre. Erre fogta magát, hogy leheverítse, de már messze járt. Fél füllel látta még hűlt helyét, azt is minek: valaki nyom hagyott ott egy szamarat. „No, már most mi lesz?!” Leszett este. Csak úgy: ukkmukk- fukk! Hétnapra sütött az ág. Sütkérezett, napocská- zott. A pókműhelyben a szorgalmas cipők ropogósra sütötték a pékeket. Sültek

a pékek le és fel. A legpé- kebb pék, aki keletien volt, szemlesütve süttette hasát a Nappal. Fényes nappal. Zsemle szeretett volna lenni, de hát még sohasem hallott Lisztről. A sót is csak hátulról ismerte.

A kredencben eközben megaludt a tej. Ügy megaludt, hogy még álmodott is.

Kint az udvarban hangosan kakaskált a kukorékolás, a tyúkok ijedtükben tojást rántottak. Odabodrizott hirtelen a szaladás, de akkorra már nyávogott és fölszaladt a fára. Az a fa kis- cicákat terem azóta is. En már csak tudom, hiszen ott se voltam. Ha nem járod, hiszekedj utána, s kiderül, amint beborul: igazat ha- zudtam-e?

Fecske Csaba

Gyógykúrázók

Jósvaíőn

Az idei gyógykúráztatás utolsó csoportja érkezett meg Jós- vafőre, a „földalatti szanatóriumba”. Ebbe, a hatodik csoportba veszprémi bányászok és az olajbányászok mellett a Borsodi Vegyi Kombinát dolgozói is részt vesznek. Az asztmatikus és légzőszervi megbetegedésben szenvedők 3 hetet töltenek a természetes földalatti sziklaürc- gekben létesített, kényelmesen berendezett „kúrateremben”, orvosi felügyelet mellett. Állapotukban bekövetkezett változásokról feljegyzést vezetnek. Ez szolgál alapul a tudományos feldolgozáshoz, a barlangi klíma levegője gyógyhatásának vizsgálatához.

Gyakorlatilag negyedszázada fogadja a gfógfulást keresőket az aggteleki karsztvidéken lévő „földalatti szanatórium”. A szinte munkahelyi bántalomnak számító asztmatikus és légző- szervi megbetegedésben szenvedő bányászok mellett más hazai munkahelyen dolgozók, sőt nagy számban külföldiek is részt vettek klímaterápiás kezelésen. Már az idén is harmincnál több külföldi töltötte a naponta kiszabott időt a gyakorlatilag teljesen pormentes, magas relatív páratartalmú barlangi levegőn. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a levegőben lévő nedvesség sajátos kémiai összetételű. A barlangból nyert kondenzvfz tízszer több kalciumot tartalmaz, mint a Baradla más mintái, s ugyanakkor jóval magasabb a légnedvesség hidro- karbonát tartalma is. Mindezek pedig összefüggésben vannak a „földalatti szanatórium” gyógyító hatásával.

Fekszem p műtőasztalon. Talán fél percre döfték a gerincembe az érzéstelenítőt. A púpomtól 'lefelé már nem érzek semmit. Mintha (nem is lenne alsótestem.

A fejemnél, u falon óra. Délelőtt tízet (mutat. \Halk hangú utasításokat hallok. Tehát már műtenek. A lábam feletti villanyégők halmazát lesem. Várom a fájdalmat. Semmi. Egyszerűen nem érzek semmit! Hirtelen eszembe villan: negyvennégy esztendővel ezelőtt ugyanígy feküdtem a műtőasztalon, akkor Székely, főorvos operált. Vízsérvre. Ma, most ugyanerre, csak a másik oldalamon. Jól emlékszem, Székely főorvos körül nagyobb volt iaz asszisztencia és operálás közben a paprikás krumpli jó elkészítéséről beszélgettek. Akkor ősz volt én zuhogott iaz eső. Most, hétágra süt a map. Napfényben fürdik u páros. Akkor — negyvennégy éve

— több injekciót kaptam és éreztem a szike testembe hatolását. Persze akkor sem fájt. Most, a gyomorszájtól lefelé, nincs testem, iCsak a szívem el ne érje ez az éteri lebegés. Butaság! Értik a dolgukat az aneszteziológusok.

Jobb híján az órát lesem. Nem, az idő nem áll meg

— gondolom — mint az 'alsó testem lelassított vérkeringése. Kész, hallom a főorvos hangját. Elveszik előlem a kis szerkentyűt a zöld lepedővel. Egy női hang: két óra múlva elmúlik az érzéketlenség. Az óra fél tizenSzememből ha hullik a könny...

Borsod megye egy kis falujában, a kis falunak egy kis házában hozott anyám a világra. A neve Alsóvadász, ahol jóságos emberek fehér vizű, békés patak, ezüst levelű fák mutatnak csodát. Szememből ha hullik a könny: érte pereg, a bölcsőfaluért, ami felnevelt neked Magyarország, hogy rongyaidat összevarjam,

szennyeseidet is kimossam. Könnyeim zivatarozzák a várost, köhögéssel mennydörög a szám, fájdalomvillámok csapnak a szívembe érted Alsóvadász, jóságos emberek, fehér vizű békés patak, ezüst levelű fák.

Üjra őszízűnek érzem szülőfalum Alsóvadász szépséges szép kertjeit. Az út szélén járkáló fák együtt járnak az öregekkel. A falu közepén leírhatatlan csoda a református templom. Megérkezésünkkor egy zivatar utáni szivárvány útként csatlakozik a tornyához. A templomtól a part felé vezető úton érünk ki a Cigánytelepre, ahol most veszi kezdetét a nyüzsgés, mert n zivatar mindenkit fedél alá űzött. A cigánytelepet egy műút felezi ketté. Az éledező Nap asszonyokat, gyerekeket ültet az út szélére.

— Sziasztok, — szólok hozzájuk. — Nyalom a torkodat Gyuszókám, kedves öcsém mán azt hittük, hogy elfelejtettél minket, mán mán kise gyüssz hozzánk, — teszi ezt a kedves szemrehányást egy idős asszony. — Tudod milyen nehezen lehet megélni a városban, meg any- nyi a dolgom... — nyugtatom. — Tudom tudom öcsém, de de annyi sincs, aki egy kérvényt megírjon nekem, hogy kapjak egy kis segélyt. — ígérem írok neked kérvényt és amint hazamegyek postára adom a házadhoz. —

újra nyugtatom. Türelmesen kotorászó kezei szólónként szedik elő a cigarettát. — Gyújts ráfordul hozzám szorosan. Gyerelc- had, asszonyhad kísér a Cigánysor közepén. Futos- gáló csupasz gyerekek törik fel a víztócsák csendjét. Egy rendezett háznál megállunk. Annus a ház asszonya zöldséget szed a kertből, hogy levest főzzön aprósainak. — Bogy van a fiad akire ráesett a szekrény — szólok hozzá.

— Mán jól Gyuszika — feleli. — Ez a feleséged?

— mutat a mellettem álló Mónikára. — Ez felelem.

— Ez szép asszonyka megmaradhatnál vele ... amaz se vöt csúcsa... — folytatja. Pillanatok alatt mondja el házaséletem múltját jelenét és még biztatást is ad a jövőre.

— Az a lényeg, hogy gondodat viselje, meg szeresse a kisjányodat Reginát — csodálatos szép szerénységgel mondja nekem, ami egyben figyelmeztető Mónikának is. — Hogy vagytok? — kérdem tőle. Jól Gyuszika, csak tudod az a baj, hogy egy keresőm van — feleli. — Hány keresőt akarsz? — kérdem tőle nevetve. Látom érti a gondolatomat és belőle is kibuggyan a nevetés... — Várd meg még felnőnek a fiaid aztán majd keresnek neked

— folytatom tovább. — Mennyit fognak keresni ebben a mai világban? kérdi tőlem elszántan — még fel se fogják őket venni folytatja tovább. Nincs mire alapozni — fejezi be végül.

Sajnos a viselkedésem már nem a régi... Űri ember módjára kerülöm ki azokat a víztócsákat, amin valamikor meggondolás nélkül gázoltam át. Hirtelen forognak le ezek a fejemben. S hogy viselkedésemet a sorsuk közé keverjem:

közéjük ülök a földre. Léna (Piroska) bablevessel kínál káprázatos kedvességgel. Látom paprikát is hoz nekem. Gyorsan észre veszi örömömet.. . — Ismerem én még a szokásodat — feleli mosolyogva. Hamar fogy a leves. Léna figyelmes tekintette észre is veszi, s újra szedni igyekszik nem törődve a tiltakozásommal. — Lakjál jól — feleli. S én újra nekifogok ... Evés közben nézegetem a házakat . . . ablakukból szépséges szép szegénység könyököl ki. A régi kis vályogházakat blokkházakra cserélte ki a civilizáció. De a telepi közösség ösz- szefogása pislákolva megmaradt. Alsóvadász magyar lakosai jól megvannak a cigánysággal a fiatalok különösen jól. Sok azoknak a cigánycsaládoknak a száma, akik háztáji földdel rendelkeznek. Traktorosok is dolgoznak közülük a gépállomáson. Kótai Árpád kamionvezetőként dolgozik a téeszben. Néma öröm öltözködik bennem: alko- nyodni látom a cigánytelepet s a lebukó Nap ugyanolyan tüzet rakott az ég alján, mint gyerekkoromban. Itt nevelt fel a föld. Borsod megye egy kis falujában a kis falunak egy kis házában hozott anyám a világra, ahol jóságos emberek, fehér vizű békés patak, ezüst levelű fák mutatnak csodát. Szememből, ha hullik a könny: érte pereg, a bölcső faluért, ami felnevelt neked Magyarország, hogy rongyaidat összevarjam, szennyeseidet is kimossam. Könnyeim zivatorozzák a várost köhögéssel mennydörög a szám. Fájdalomvillámok csapnak a szívembe érted Alsóvadász! Jóságos emberek, fehér vizű békés patak, ezüst levelű fák.

Horváth Gyula

egyet mutat. Tolókocsira emelnek, m főorvos mondja: holnap reggelig nem szabad felkelnie! Igen — rebegem lelkesülten, végtére is ikész vagyok! Hát ennyi az egész?...

Kora (reggel. Az éjszakás nővér hónom alá böki a lázmérőt! A Semmelweis Kórház urológiai osztályán, a kettes számú hatágyas kórtermében ébredek. Csak négyen vagyunk, \ki ezzel i— ki azzal. Az egész testem birtokolom (valóban két , óra múltán visszakaptam) és a fene majd megesz a cigarettáért. De hiszen reggel van! Eddig jogos a karantén! Még kissé kábán a fájdalomcsillapítóktól és altatótól, ledobom az ötkilónyi homokzsákokat az operált részről. Lázam nincs, óvatosan kiballagok az osztály előtti padra és rágyújtok. Felettem a tiszta felhőtlen ég, jól kiseperték a mennybébiek. Elpöfékelek még egy cigit. Hát ezen is túl vagyok. A lényeg: Cogito, ergo sum!

Nyolc óra előtt főorvosi vizit. A főorvos szimpatikus, barátságos ember, bal arcán egy anyajeggyel — érdeklődik:

— Hogy van?

— Köszönöm, a körülményekhez képest jól.

— Gondolom, néhány nap múlva, mondjuk csütörtökön elengedjük.

A főorvos, az operálom félmosollyal biccent, kivonul a steppel. Ez igen. Szerdán jöttem, pénteken már operáltak, szóval még néhány nap! A szobatársak kissé irigykedve néznek.

Persze, hogy a saját lábamon megyek a reggeliért. Csak azért is (megmutatom: mit nekem egy operáció! Meg sem izzadtam belé. Gondolom, a barátságos főorvosom annál inkább! De hiszen ez a dolga, analizál, vizsgál, kórlapot tanulmányoz, és hűségesen-sikere- sen vágja, szabdalja a testrészeket. .Ha igaz, több mint huszonöt .éve! ,Jó kezekben voltam!

És megkezdődik a szokott kórházi napok menetrendje. Mellettem egy {súlyos beteg, mozdulatlan, etetik. A fiatal, még iskolába járó jövendő nővérek, reggelente teljesen tisztába teszik, szivaccsal végigmossák, jönnek, a kórterem megtelik fiatalságuk illatával. Szolgálatkészek, Mónika, Andrea, Kriszta, Mariann. Tizenhét—tizennyolc év között. Frissek és vidámak. Az /egyiket kérdem:

— Szívből lesz nővér, vagy más választása nem volt?

Mosolyog:

— Szeretem az embereket, segíteni akarok rajtuk . . .

A másik tündérke:

— Eredetileg más szerettem volna lenni, az nem ment, nem volt protekcióm, így ide jöttem. De nem bántam meg.. .

Az idősebb nővérek segítenek, irányítanak. Rendnek kell lenni. A /kórház törvénye mindenkire vonatkozik. Betegekre, nővérekre, orvosokra egyaránt.

Ami azt Illeti, én nem vállalnám a nővéri hivatást. Nehéz munka! Különösen itt, a „fájdalmak épületében", ahol főként idősek a betegek. Férfiak, nők. Sok a nehéz eset. Epe, vese, máj, prosztata, aranyér, vízsérv, kasztrálás, szóval akad is nyavalya bőven. Az operáció előtti időszak sem fájdalommentes. Felelősségteljes munkát végeznek az orvosok. Gondolom így, ilyen röviden leírva az utóbbi mondatom nem sokat mond, pedig a háttér; cselédkönyves orvosok, röntgenesek, ápolók, labort dolgozók mind, mind hozzájárulnak a sikeres operációkhoz.

Dehát én a nehezén már túl vagyok. Most ebéd. Utána kis szunyókálás, kint perzsel a nap. Fél öttől fél hatig délután engedélyezett beteglátogatás, lázmérés.

Vacsora után valamit enyhül. a kánikula. Mi, a járni tudó betegek kiülünk a vadgesztenyefák körüli padokra. A félképű hold már ott araszol a kórház felett. Még mindig kint ücsörgünk. Pöfékelünk és élvezzük az est némi hűvösét.

Tanulságosak ezek ia padi beszélgetések. Akad itt sok-