Észak-Magyarország, 1990. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1990-09-08 / 211. szám
1990. szeptember 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 Ifjú Cs. a jegyzeteit olvasgatta odafönt a szerkesztőségben. Az első sípszóra megered, aztán sűrűn, hólyagosán esik az eső — olvasta. Lágyítja a már amúgy is sáros, csúszós pályát. Mi íkezdünk. Védekezzünk higgadtan, egységesen, támadjunk gyorsan és élesen, ezzel az utasítással indítunk. Az első percben fölé fövünk. Bálint inkább cipőorral találja el a labdát. A harmadik percben szöglethez jut az ellenfél, de csak annyi. A negyedik percben megszerezzük a vezetést, a középbíró nem adja meg, mi is beismerjük, hogy lesből. A tizedik percben még egy szöglet az ellenfél javára balról. És azonnal még egy jobbról. De ismét csak annyi. A tizenkettedik percben elszántan hárít sorfalunk egy vad szabadrúgást. Nem inog meg tőle. Azt nem mondhatom, hogy meg sem érezte. A tizenhatodik percben szinte öngólt vétünk. Ellenfelünk hatosa, majd megnézem, hogy hívják, kapunk előterébe verekedi magát, a tizenhatoson belül jár jócskán, amikor hirtelenváratlan rálő. Csontos belefejel ebbe a lövésbe. A labda irányt változtat, a jobb felső sarok felé száll, szerencsénkre azonban kapusunknak helyén van a szíve. Csontos a tenyerébe temeti arcát. Kapusunk kimegy hozzája, megölelgeti, megveregeH vállát. Két perccel később kapufát lő az ellenfél. Vinklit! Bosszankodik érte. Mi meg örvendünk, hogy velünk a szerencse. Egyelőre. Nekünk is van helyzetünk. A harmincötödik percben Kövér meredeken szökteti Jakót. Jakó cselez, elhúz őrzője mellett, de aztán pontosan a kapus ölébe küldi a labdát. Ügy látszik, nem gyakorolta be jól a minden helyzetből való kapura lövést. Elénk a játék. Szorít az ellenfél. Könnyű neki, mert otthon van. Három percen át valóságos kartácstűz alá veszi kapunkat. Egyik lövése nagyobb, mint a másik. Azonban megment minket a góltól az, hogy kapusunk verhetetlen. A negyvenötödik percben lesre fut az ellenfél. Sípszó. Nem les. iNem. Félidőt jelez a játékvezető. A szünetben cigaretta, kávé a sajtóirodában. Dömétől. Döme a területi rádió tudósítója. Rendes fiú. öt perce van a műsorban erre á mérkőzésre. Mondom, hogy nekem harminc sorom. A negyvenkilencedik percben szögletet harcolunk ki. Gólt ígérőén vágjuk be a labdát. Katona íveli be, éppen Kenyeres fejére teszi, 6 Jakó elé tálal, azonban Jakó mellé lő. Közelről. Lefordul a pety- tyes a lábáról. Dehát miért nem gyakorolta be jól az egyből való rúgásokat? Mert utána mindjárt ránk rohan az ellenfél újból. Ej, haj! Megfullaszt! Vigyázni kell! Az ötvenkilence- dik percben oldalhálót rúg. A hatvanadikban fölé. Milliméterekkel. Kapusunk nem látta. Három perccel később eláll az eső. A hatvanhatodik percben kisüt a nap. Kitisztulnak a lelátók. A sok esernyőtől sötétek voltak A szép idő viszont ‘nem tart sokáig. Újra rázendít a zápor. Ismét befeketednek a lelátók. A hatvanhetedik percben letalpalja Csontost az embere. Én nem mondom, hogy Csontos egy angyali középhátvéd. Dehát a lábfejét, azt mégsem kellett volna eltörni! ,Piros lap nincs. Csak egy halvány- sárga. Az kevés. Jó ellen- támadást szövünk. Azzal válaszolunk a minket ért sérülésre. Kopac hosszú keresztlabdával szökteti Zsongót, Zsongó beível középre, ott Bálint jön, Bálint azonban.:.. Hej, te fiú, te fiú! Miért nem gyakoroltad be jól azt a labdaátvételt?! A hetvenötödik percben fekete kutya szalad a . pályára. Kicsi, de fekete. Egyenesen a játékosok közé rohan. Egyenesen a labdára. Felrúgják a játék hevében. Gurul egyet, aztán felpattan. ismét a labda után szalad. Honnan jött? A közönség derül. A mi edzőnk felkiált: „Kész! Elveszítettük a mérkőzést!” Babonás volna a mi edzőnk?. .. A mérkőzés leáll egy percre. A kutyát kiviszik. A rendezők. Szorít, nagyon szorít az ellenfél. Szabálytalankodik is. Gáncsol. A mi kapusunkat gáncsolja. De a hátvédeinket is. Ennek ellenére nem megy sokra. Durvább lesz. Egyre ken- dőzetlenebbül durva. A baj az, hogy mi se maradunk hidegvérűek. Ügy védekezünk, hogy el-elveszt- jük a fejünket. Beszorulunk a saját tizenhatosunkra, és rugdossuk a labdát, ki merre látja. Nincs más választásunk? A nyolcvanötödik percben még mindig nulla- nullát mutat a piros-kék eredményjelző-tábla. Egy perccel később szájba üti az ellenfél jobbszélsője a mi csapatkapitányunkat. A játékvezető akkor éppen háttal áll. A nyolcvannyolcadik percben felálltunk a kispadról. Van még két nehéz perc. Bagózunk, és topogunk. Reménykedünk. Hogy a kitűzött célt: a döntetlent elérjük. És akkor az ellenfél jobbszélsője bukfencezik egyet a mi tizenhatosunkon belül. Színészkedik rendesen. Erre a partjelző a feje fölé Icapja azt a sárga zászlót. És rázza. Rázza. Addig, amíg a játékvezető a tizenegyeshez rohan. Boldogan. Megmondta Döme, hogy így lesz. Elég szépen megmondta... Ifjú Cs. írni kezdte tudósítását. Azt a harminc sort. Azzal indította, röviden, persze, nagyon röviden, hogy ö la mérkőzés előtti éjszakán, ott a ki- lencszázötös szállodai szobában egy sima nulla-nulláról álmodott... Réthy István A bűnözés és a sajtó Megyerikben sok embert foglalkoztat a 'közbiztonság, a bűnözés helyzete. Ezért is léptem oda a Parlament folyosóján Horváth Balázs belügyminiszterhez, és tettem (volna) fel 'kérdéseimet. — Milyen általános elképzelései vannak belügyminiszter Úrnak a közbiztonság szilárdabbá tételére, a bűnözés elleni küzdelemőket is: vajon az ön- és közámító ítészek a maguk műfajában szintén halhatatlanok-e? Vagyis leülhetnek-e a kiválasztottak asztalához, vagy oda kellene besorolni- ok nékik is az irigyelt törzsasztalt sugárzó arccal kiszolgáló, körüludvarló népség-cselédség közé? Mert tudni, hol lakik az Isten a művészetben, a festészetben vagy az irodalomban, zenében, s ezt magya- rázgatni, akár tanítani is különféle katedrákon, fórumokon, egyáltalán nem azt jelenti, hogy ez a serény munkával sokak által igen jól megtanulható alapismeret a szaporán szajkózót is fölemeli az Olimposzra. * Minden igazán értékes ismeret megnöveszt, s minél magasabbról nézed a világot, annál messzebbre, mélyebbre látsz. Ez pedig az élet legcsodásabb örömeinek egyike, talán a legelső, hiszen naponta lehetséges élvezése halálodig elkísér. * Barátkozó szívvel kopogtattam be rée látott ismerősömhöz, az általam becsült művészhez. Leültünk, s ő elővette láthatóan félbemaradt (házi) babramunkáját. Nem sértődtem meg, gondoltam, csinálja csak, fejezze be, én addig körülnézek. Utána visszatértem a helyemre, kérdésére néhány léseimet most írtam le harminc oldalban, hamarosan megjelenik. Egy folyosói beszélgetésben általánosságokat a bűnözés elleni küzdelemről nem alkalmas ... — Véleményem szerint ez a küzdelem kilátástalannak tűnik, mert ahogy tudom, robbanásszerűen emelkedni fog a bűnözés, sőt Borsodban ez érzékelhető is. — Hogyan emelkedik majd, arról én nem tudóik mondatot szóltam magamról. Csodálkozott. — Honnan van időd ennyi mindenre? — Egyszerű a recept — feleltem —, ha az ember nem 24 órával, hanem 1440 perccel gazdálkodik. Aztán még megemlítettem szaporodó, lehangoló tapasztalataimat városunkról: úgy lehetek jelen kollégák estjein, kiállítások megnyitóin, hogy a helybeli céhtársak közül nem is mindig láthatok egyet-kettőt mutatóba legalább, akárcsak a város és a megye vezetői, politikusai közül, (ha nem hivatalosan kell ott lenniök). — Ügy látszik — mondtam —, tévedtem abban, amire már nem is mertem gondolni. Hogy ez a város nemcsak három-négy évtizede volt provinciális, de ma is az. — Munkáját félbehagyva rám nézett. — Akkor magamat is a távolmaradókhoz kell sorolnom. Ezen én lepődtem meg.— Hogy lehet? Nem értem... — Ügy, hogy ezek engem nem érdekelnek — világosított fel a tőlem idegen, sokaknál nagyonis tudatosan értelmezett életfilozófiáról. Lelombozódva hallgattam, s pár perc múlva elköszöntem. * Annak örülhetünk, hogy körülöttünk egyre több művész szerepel. Azért nem árt komolyan odafigyelni teljenyilatlkozni most, mert nem látok a jövőbe. Azt nem tudom, hogy ez a növelkie- dés .robbanásszerű ilesz-e. De szeretném látni azt a prognózist, amely ilyet mer állítani a bűnözéssel kapcsolatban. Ez pánikkeltés, hangulatkeltés, ezek alap nélküli híresztelések. — Az erőszakos bűnözésre gondoltam... — Igen, ezzel a jelzővel kapcsolatban hadd mondsítményeikre. Vannak ugyanis olyanok, akik világunkat mutatják föl műveikben, s vannak, (a l’art pour l’art- isták), akik önmagukat mutogatják egyedül autentikusnak, modernnek mondott attrakcióikban. Ez utóbbiak száma szépen szaporodik, nyilván ennek is része van abban, hogy a jelen művészete csekély mértékben képes hatni a kortársakra. Nem kellene e jelenséget végre bátor őszinteséggel tanulmányoznunk, zavar, félelem és szégyenkezés nélkül? Nem kellene ebben is keresnünk annak az okát: miért látogatják egyre kevesebben a kiállító- és hangverseny- termeket, a színház- és mozielőadásokat, miért csökken az irodalmi folyóiratokat, a jó könyveket olvasók száma? * Kedvencem a régi rómaiak mondása: „Kevés bölcsességgel kormányozzák a világot!” — Milyen igaz, de csak mai kiegészítéssel fogadhatjuk el teljesnek: No, de ilyen kevéssel, felebarátaim?! * Minden ember mimózavirág és önérzetkirály. Bármi módon, címen akarsz vele „foglalkozni’, ezt tudnod kell róla, különben legjobbnak vélt szándékod is visz- szájára fordul. jam el a véleményemet. Ez pánikkeltés, és a magyar közbiztonság szétverése,, amikor ilyeneket híresztel- ndk. — Azaz, nagy a sajtó felelőssége. — A sajtónak döbbenetesen nagy a felelőssége, ami abban nyilvánul meg, hogy néhány sajtóorgánumnak 'kritikán alulivá süllyedt a színvonala. Abból tudják magukat eltartani, hogy véres, megcsonkított női testeiket hoznak le és ezáltal azt a képzeletet keltik az emberekben, hogy ez az általános. Az nem vitás, hogy a bűnözés emelkedik, ám közéiről sem olyan mértékben, mint amilyen mértékben 'képződik az emberek fejében. Egyébként egy pontos, kidolgozott tervünk van. A bűnözés elleni harc társadalmi kérdés, nem rendőrpisztoly kérdése. (zelei) Cseh Károly Aranytiáló Rigó lebeg a nyári fa fölött aranyló derengés lengi körül a fohászkodó asszonyi kezet finom hálójában vergődik a madárösztönű férfi aztán remegő ujja hegyére leszáll s mintha hurok fogná ott marad hez? — Az általános elképzeFecske Csaba: Bl- ki tudja, hány és hol? ki tudja mind? - Weöres Sándor Sehol egy teremtett lélek. Sehol egy köhintés, egy káromkodás. Mint kiszáradt csigahéj, hever a falu. Dühödten fújtató macska hátaként púposodik a domb: ez a mozdulat sem ígér már semmit — Unatkozó szél bolyong a házak között, letép egy-egy elkorhadt palánkot, tenyérnyi vakolatot. Viszi, ami útjába kerül Nem a szenvedély tombolása ez, csupán a céltalan erő űzi játékait. A lassú folyású idő medrében a tétlenség iszapja gyűl: eltüntet minden lábnyomot, esendő jelet Kiszáradt lószar körül verebek zsinatolnak. Ahány hang, annyi akarat, szándékok összegubancolódott fonala Ök, az ostoba verebek uralkodnak itt; ha akarnák, széttéphetnék a testemet, hajszálaimmal bélelhetnék másoktól orzott fészküket, — mert mit keres közöttük egy idegen, komor jelenlétével mért avatkozik sorsukba? Valahol kutya nyüszít. Ha van hang, mely hátborzongató, hát ez az: fájdalom, düh, reménytelenség sűrű szövedéke. Egy életre kárhoztatott lény méltatlankodása. A templom ösvényét fölverte, a gaz, nem jár itt senki, az apátiába süllyedt Isten nem fogad többé ügyfelet. Mint elkárhozott lelkek zörögnek az aláhulló akáclevelek S mintha csak lidérces, szörnyű álom kísértene, az ajtó mögül orgonazúgást hallok, megszentségtelenített, őrült dallamot, a penészes szemű enyészet tüdősípolását Feledy Gyula: Vándor
