Észak-Magyarország, 1990. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-08 / 211. szám

1990. szeptember 8., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7

Széphalom, 1990

Talán elnézik nekem, ha beismerem: nem tudom elfogulatlanul recenzálni a Kazinczy Ferenc Társaság évkönyvét. Az egyik ok az, hogy magam is tagja vagyok a társaságnak, a másik a „státusom”, helyzetem: vidéki értelmiségi vagyok, s mint ilyen, a vidékért szurkolok. Ott voltam (öt éve) a Kazinczy Ferenc nevét viselő társaság alakuló ülésén. Bizalommal és várakozással mentem, mert keservesen tapasztaltam, éltem meg sok-sok értelmiségi társammal együtt régiónk: Borsod-AbaújZemplén megye szellemi erózióját, önbecsülésének, tartásának hiánvát, a humán értékek és értelmiség presztízsének vészes csökkenését. Tudom, de egyáltalán nem nyugtat meg. hogy ez országos jelenség. Budapestet sem kímélte meg. de az is ténv, hogy a (kultúr)központok- tól távolodva a (szellemi) légszomj is sokkal na- gyohh. Márnádig Abaúi és Zemplén határmegvék, a társaság székhelye; Sátoraljaújhely határváros. A tríHék theleértve Ctömört és Boncodét isi pe^ig hagvomáovnkhan, értékekben rra^dng Kineseshánva a kpi-ntépok. lett, íéeven az történész, irodalmár, néprajzos, vagy szociológus. De ezek az értékek nem eléggé élnek a köztudatban, s éppen ez okozza a fentebb említett tudatzavart, csökkentértékűség kényszerképzetét. Szükségszerű fejlemény, állapot ez? Ha a társaság névadójára gon- dolu; , akkor a válasz egy ’"••címűén nem! A múlt szá/. d — mondhatnánk Kiss Józsefék, majd Ady- ék föllépéséig — irodalma — elismerem, nem túl szerencsés kifejezéssel — „vidéki” volt. Sárospatak, Nagykőrös (Arany János), Kelemér (Tompa Mihály), Sztregova, Csesztve (Madách Imrei, majd Szeged (Móra. Tömörkény, Mikszáth), Nagyvárad (Holnap), a sor folytatható, fényei évtizedeken át belviilágí- tották a magvar szellemi glóbuszt. Igen sokat ártott a magvar vidéknek, következésképp a magvar szellemi életnek is a pártállam. amely indokolatlanul, féltékenyen, de erőszakosan és igen nagv hatékonysággal centralizált. Nem csuhán azzal, hogv elvonta. magához szippantotta a (vidék) legjobb szellemi erőket, de azzal is, hogv megfélemlítette, terrorizálta, a saját lehetőségei, színvonala alá szorította a vidéki értelmiséget. Korántsem véletlen, hogy a pártállam meggyengülését

észlelő vidék, vagy ha úgy tetszik, az eszmélkedő, erejet próbálgató civil társadalom az elmúlt évtized közepén sorra alakítja meg az önmüvelő, legjobb erőit mozgósító társaságokat (lásd még a Berzsenyi, Bessenyei György, Kölcsey Ferenc, Ady stb. köröket, társaságokat). Régiónkban kínálkozott a hagyomány és a példa is — tudjuk meg Fehér József kitűnő dolgozatából (A Kazinczy Kör története 1902—1914.) A polgárság, a dateiner értelmiség öntevékeny mozgalma volt ez, de nem az akkori hatalom ellenében. Sőt! „Máig érvényes tanulság az is, hogy a legmagasabb rangú emberek, a hatalmon levők (a főispán, a kórházigazgató stb.) tartották érdemesnek a körben a legfőbb választott tisztségeket betölteni. A művelődés és a kultúra rangját, tiszteletét és jelentőségét így ismerték el. S ami hasonlóan fontos: e tisztségeket nemcsak névlegesen vállalták, hanem részt is vettek a mindennapi munkában. Sokszor magánvagyonuk- ból, fizetésükből alapítványokat tettek, pályázatokra díjakat ajánlottak fel stb. (a kiemelés F. J.). Ezzel szemben a Kazinczy Ferenc Társaság mai elnöke. s az évkönyv szerkesztője elsősorban a régió értelmiségijének (tanárok, papok, népművelők) áldozatvállalására számít, s nem a külső, vagy éppen „magas” pártfogókra. Éppen ezért nem is szorgalmazza, hogy (mint ahogyan sok más társaság teszi) címek és rangok szerint csábítson tagokat a társaságba. Alulról kíván építkezni, a még szunnyadó szellemi energiákat mozgósítani. Idézem: „A névadó természetesen olvan súlvú alakja nemzeti kultúránknak. hogv az irodalmi érdeklődés igen erős. Társaságunk az aJan^zabá- b'o'-han hármas célkitűzést fektetett le. Az eevik a Ka- zinczv-kultusz áoolása. em- lékhelveinek gondozása, Kazinezv Ferenc ma is időszerű életművének feltárása és ismertetése. A második az egvko'd abaúii és zomnlóni teriileteknn a néni hseunmámmk kutatása, icmortetéco ánolása. a terület irodalmi emlékhelyeinek gondozása. A harmadik ugvancsak helyénvaló egy olyan körben, amely Kazinczyt- tekinti példának: a közműveltség, ezen belül a szép magyar beszéd terjesztése”.

Nos, a vaskos (350 oldalas) könyv döntő, nagyobb hányada a névadóról szóló

tanulmányokból áll. János István (A magyar felvilágosodás szépliteratúrai kezdeményei), Hőgye István (Regmectől Kassáig), Busa Margit (Kazinczy, a szabadkőművesek titkára), Ko- váts Dániel (Két szerkesztő: Batsányi és Kazinczy), Bíró Ferenc (A Kazinczy- kutatások helyzete 1988.) dolgozatai egy-egy irodalomtörténeti - vándorgyűlésen, vagy a KFT ülésein hangzottak el. Itt olvasható Váczy János Széphalom című Kazinczy-monográfiá- jának részlete is. Ügy is, mint hiányt pótló forrásanyag, s úgy is, mint tisztelgő gesztus a néhai kolléga emléke előtt. A felsorolt előadások, tanulmányok elemzésére (nem lévén Ka- zinczy-kutató) eleve nem vállalkozhatok. A téma még sokáig kimeríthetetlennek tűnik, mint ahogy — Kazinczy példája — időszerűnek.)

Vegyesebb, egyenetlenebb is az Abaúj' és Zemplén századaiból című blokk. A néprajzi (Nagy Géza), a helytörténeti (Balassa Iván, Szentimrei Miklós, B. Bal- sai Jolán—Csorba Csaba) dolgozatok igazolják a bevezetőben mondottakat a vidék helyzetéről és hagyományairól. Nem hallgathatunk a társaság nyelvművelő tevékenységéről, Grá- nia-Barth Katalin: Anyanyelv és az anyanyelv? című tanulmánya vallomásértékű. Példaerejű is, mert bizonyság arra, hogy — továbbgondolva Illyés definícióját — magyar az, aki magyarnak vallja magát, s ezért hajlandó áldozatot is hozni. A Svájcban élő asszony Sárospatakra küldte haza a fiát tanulni, hogy ne szakadjon el a gyökerektől. Szépen méltatja a nyelvművelés „nagyasszonyát” Katona Rezső- né (Emlékezés Péchy Blankára). Tankönyvkritikának is tekinthető Dankó Géza írása: Kazinczy örökségének hasznosítása ma. Gimnáziumi tankönyveinkből éppen a nemzeti jelleget, értékeket lúgozta ki egyfajta neofita buzgalom, mérhetetlen károkat és zűrzavart okozva ezzel. S ha már az iskoláról szóltunk, befejezésként éppen a pedagógusok szíves figyelmébe ajánlanám ez évkönyvet, s nem csupán Abaúj- ban és Zemplénben. Magvas olvasmány, egyszersmind példa is arra, hogy mit lehet és kell tennie jót, s jól a vidéki értelmiséginek, aki szereti anyanyelvét, szűkebb és tágabb hazáját.

h. s.

ín-játék

A Miskolci Nemzeti Színház propagandairodája és az Észak-Magyarország az 1990/91-es évadhoz kapcsolódóan Bemutatók a Miskolci Nemzeti Színházban címmel ötlordulós játékot indít. A helyes megfejtéseket beküldők között fordulónként 10 darab éves műsorfüzetet, 10 darab színházjegyet sorsolunk ki. Akik az öt forduló valamennyi kérdésére helyes választ adnak, a következő jutalmakat nyerhetik: 1. díj: 2 darab Bemutató bérlet, 2-4. díj: 2-2 darab felnőttbérlet, 5-14. díj: 2-2 darab színházjegy.

A bérletek az alábbi öt előadásra szólnak: Shakespeare: A makrancos hölgy (vigI. forduló

Az 1990/91-es színházi évad nyitó előadása: William Shakespeare:

A MAKRANCOS HÖLGY vígjáték

Bemutató: 1990. október 19.

Rendező: Galgóczy Judit

játék), Abrahám Pál: Bál a Savoyban (operett), Csehov: Sirály (színmű), Verdi: Trubadúr (opera) és Molnár Ferenc: Liliom cimű színműve.

A megfejtéseket a Miskolci Nemzeti Színház Jegyirodája címére (Miskolc, Pf.: 113. 3501) kérjük beküldeni, a megjelenést követő héten csütörtök éjfélig.

A makrancos hölgy — a többi korai Shakcspeare- komcdiához hasonlóan — szerelmi játék.

Szcrelemnek-házasságnak, férfi és nő kapcsolatvilá- gának két, egymástól elütő, ironikusan cáfoló—kiegészítő élménykörét taglalja

ezúttal Shakespeare, s darabjának cselekménye is ennek megfelelően oszlik két, viszonylag független, bár a lényeges pontokon egymásba fonódó cselekményszálra.

Kérdések:

1. Soroljon fel három szerepet A makrancos hölgy című vígjátékból!

2. Melyik Shakcspeare- drámát mutatta be az 1989/ 90-es évadban a Miskolci Nemzeti Színház?

3. Soroljon fel három drámát és három vígjátékot Shakespeare műveiből, melyeket a Miskolci Nemzeti Színház 1949—1990 között műsorra tűzött!

A nyertesek névsorát szeptember 15-én közöljük.

Brackó István:

Halakról, vizekről, emberekről beszélgettünk

r I r

En még ittam a Tiszából!

Ezt az interjút tulajdonképpen idézetekből is megírhattam volna. Riportalanyom literátus ember. Szépen és választékosán fogalmaz. Zabos Gézának hívják, állatorvos volt, Lenin- városban él.

— Milyen titulussal illethetem önt? Doktor úr? Nyugdíjas? Író? Politikus? A Tisza szerelmese? örökös horgász-funkcionárius?

— Fiatalabb ismerőseim, s ma már ,ők vannak többen, csak Géza bácsinak szólítanak. Fogynak a régiek, s aki elmegy, az belőlem is elvisz egy darabot.

— További válaszként engedje meg, hogy egyik könyvéből kimásoljam az első és utolsó mondatokat. Gondolom, hogy ezek egyetemes érvényűek.

— Őrzöm tovaszálló életem emlékképeit. Minél idősebb vagyok, annál csökönyösebben. .. Jó lenne hinnem, hogy némi ismeretet én is adtam. Hogy más horgászban is csodálatos, egyetlen életté épül a ,Tisza. Hogy a zsákmányszerzés öröme mellett megtanulunk kegyelmezni is. Jó lenne...

— Ezek a sorok majd’ tíz évvel ezelőtt íródtak. A könyvnek nyilván voltak előzményei és akadtak következményei is. A következményekről csak annyit, tudván, hogy nem ez a legfontosabb. Kerestem a Há- mán Kató utcát. Senki nem tudta, hogy merre van. Aztán kimondtam Zabos Géza nevét. Rögtön mutatták az irányt.

— Az idősödő ember szívesen, s talán szívesebben emlékszik az előzményekre. .. Idézetre idézettel válaszolok. Leírtam, elmondtam már, hogy először Ti- szatarján fogadott gyermekének, később Tiszapalko- nya és Tiszaszederkény is. Igaz, hogy ezalatt sok víz lefolyt a Tiszán, ipar és város épült az addig vadlibák járta határra, idegenek jöttek, sok ezer új arc ismeretlen viselkedési formákat hozott, s ez az új hatás a kétszemű, zsúpfedeles házacskák szobáiba is beszivárgott. Felsőbb parancsra egy évre jöttem, öt is eltelt, amikor mehettem volna, gondolkodtam, máshol se könnyebb, itt maradtam. Most már leélt életem nagyobbik része ideköt, vélem, meghittebb szeretet épült ki a rám bízott falvak lakóival, mint annak idején odahaza. Gondok persze itt is

Dr. Zabos Géza, aki nem tud kibújni a bőréből.

Lipták felv.

gyötörnek, de eddig mindennapi menedéket adott a folyó, amely Palkonyán alig kétszáz méternyire kanyargóit lakásomtól, és innen a várostól, ahol 1961 óta lakom, sincs messzebb három kilométernél.

— ön még nem mondta ki Leninváros nevét. Tudom, hogy a névadó szobrát elvitték, eltüntették, ön szerint mi lesz a város új neve?

— Szeretném, ha nemcsak az érzelem döntene, hanem a ráció is. Két név forog ma közszájon. Tisza- újvár és Tiszaújváros. Vélhetően a népszavazás határoz majd. Én az utóbbi mellett voksolók. Ha meghallgatnak, ha megkérdeznek, akkor nem fogom elhallgatni a véleményemet.

— Máris a politikánál vagyunk.

— Nem tudok kibújni a bőrömből. Bár felkérésre, de meggyőződésem szerint is, becsületes lelkiismeret- vizsgálat után elfogadtam életem első párttagságát: a tavaszi választásokon a Szabad Demokraták Szövetségének képviselőjelöltje voltam. Bár elvesztettem a csatát a második fordulóban (mert nem felém hajoltak meg a templomok), „konzervativizmusom” épségben megmaradt.

— Konzervatív a hetven felé közeledő, de még most is fiatalos Zábos Géza?

— Én csak abban az értelemben vállalom fel ezt a jelzőt, ezt a habitust, amennyiben ez a régi és maradandó értékek megőrzésére és megóvására jogosít és kötelez. A tisztesség, a szakmai tudás, az őszinteség nem devalválódhat. Kortól, személytől, funkciótól, pártállástól független etalonról van szó. Ezen nem fog az idő, semmilyen' ideológia nem kezdheti ki. Sok szakmaii publikáció és három horgászkönyv után ezért is vágtam bele egy olyan korrajz megírásába, amely az ötvenes évek történetét és történelmét dolgozza fel.

— Gondolom, hogy ez még a holnap terve, de a ma programját ön leírta a több helyre eljuttatott „Aggódó töprengés” című kiáltványában. Vizekről, halakról szól, de nincs híján politikumnak sem.

— A majdani halászati

törvény és a horgászalapszabály módosítása ürügyén írtam azt; hogy évtizedes tévedések örvényeivel birkózik a világ, s bár külső békére, építő csendre is

vágynának már a jóakaratú emberek, mert személyi érdekek feszülnek az örvények között, a vágyott

csend még a jövő kéklő ködévé vész... Arról van szó, hogy herdáljuk éltető elemünket, a vizet, s ezt nemcsak egyharmad millió horgász sínyli meg, hanem mindenki, mert az emberi lét mindig is kötődött a tavakhoz, folyókhoz, tengerekhez.

— Ön megfordult a nagy

vizeken, hiszen látott görög, olasz és finn tengert is. Mégis azt vallja: „elővettem a botokat, de idegen maradt nekem a tenger, apró narancsvörös és csíkos fehér halakat adott, meg

nevesincs szörnyeket”. Kérem, hogy beszéljen szerelméről, a Tiszáról!

— Apránként állt össze bennem egységes képpé a folyó, évtizedek kellettek hozzá, ma már azt hiszem, hogy kendőzés nélkül elmondja titkait, hiszen soha nem éltem vissza velük. így is maradt még nagyon sok olyan kérdés, amelyre nem tudok szavalcban válaszolni, mert nem találtam még magyarázatot rájuk, csak ráérzésekből vélekedők, de a kedvessé vált Tisza általában igazolni szokta ezeket az ismeretlen hullámhosszokon érkező ráérzése- ket.

— Mit vár a jövőtől?

— Több zsákmányt, s kevesebb politikát. S azt, amit kezdő horgászként meg mertem tenni: én még ittam a Tiszából.

ftf ’NV’-ÍV/i

í \v’ < x "

Kérdések

M

agom, mint született és megrögzött civil, ki nem állhatom a fegyvereket Azt azonban belátom, vannak emberek és szituációk, amikor szükség van rájuk. Az egyik ilyen eset, amikor oz embernek védenie kell magát. Máris itt vagyunk az önvédelmi fegyvereknél. Gyűrűzik a botrány a pisztolyok törvénytelennek kikiáltott begyűjtése körül. Sokféle szempontot értékelnek, sokasodnak a vádak. Mint gazdasági újságíróhoz illik, kérdéseim megint a pénz körűt forognak.

Ügy tervezik, a volt tulajdonosok, bizományi értékesítés után megkapják a fegyverek árát. Kérdem: mit ér az az ezer forint ma, amit húsz éve kifizettek - mondjuk - egy Remington pisztolyért? Jó esetben eladják o fegyvert, most nyolcszóz forintért; ki fizeti meg a volt gazdának a teljes, azóta jócskán inflálódott árat? És o másik, nem teljesen gazdasági kérdés: kik vásárolják meg ezeket a fegyvereket? Netán az újonnan arra érdemesnek találtak?- m. szabó -