Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)

1990-08-21 / 195. szám

t ?. K t m t v m « k m •u « 1990. augusztus 21., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Labdarúgás, NB II.— Keleti csoport Ternován beköszönt Baján DVTK-DMTE 2-2 (0-0) Diósgyőr, 3500 néző. Vezet- kapásból bombázott a kapu te: Adóm. DVTK: Knotz — Csizi, Ker­tész, Varga, Budai - Bém, Hu- szák, Danes - Tóth Gy., Kiser, Lakatos. Edző: Palicskó Tibor. Csere: Danes helyett Leskó, a 46., Csizi helyett Váczi, az 51. percben. A szurkolók harsány üdv- : rivalgása közepette, megle­hetős vehemenciával kezdtek ! a hazaiak, ám az első lö­vést Knotz kapta Hontitól. ■Aztán jó ideig mezőnyjá- jtékkal múlatták az időt a küzdő felek, majd az első fél óra végén Csizi tisztázott a gólvonal előtt. A diósgyő­riek aktívabbak voltak, de talán a nagy akarás miatt gyakran csúszott homok- szemcse a gépezetbe. Ezzel szemben a DMTE masszív i gárda benyomását keltette, ügyesen szűrték meg a ha- ‘£ai akciókat, s egyáltalán i'nem „mellékesen” — vesze­delmes kontrákra építették játékukat. A második félidőre a já­tékvezetői trió érkezett a legkésőbb, a 48. percben pe­stiig jött a gól is, csak éppen nem úgy, ahogyan azt a publikum elképzelte. A fele­zővonalnál, még a debreceni térfélen Csizi elveszítette a libdát, Fodor lendületesen elhúzott, a keresztező Ker­tészt is becsapta, a 16-oson belülre érkezve észrevette, hogy Knotz kimozdult kapu­jából, s ügyes emeléssel, 13 méterről küldte a léc alá a bőrgolyót, 0-1. Ezután Laka­tos lövésébe vetődött egy védő önfeláldozóan, majd Monti válaszolt. Hamarosan felforrósodott a hangulat, lengtek-lobogtak a piros-fe- : íhér zászlók. Az 56. percben Lakatos szélsebesen vihar­zott el a bal oldalon, na­gyon jól adott középre. Tóth Gy. érkezett és 6 méterről KVSE—Baja Baja, 500 néző. Vezette: Ba- lajti. KVSE: Májer - Szamosi, Sztahon, Orlóczki, Asszony - Balogh, Kondás, Búza - Ter­nován, Csipke, Deszatnik. Ed­ző: Varga Zoltán. Csere: Csipke helyett Gye- nes, a 70., Ternován helyett Szabó, a 75. percben. í Hazai akciókkal kezdődött á találkozó. Az 5. percben Évanics belőtt labdáját tet- ^e ártalmatlanná Májer. Ez­után a KVSE vette át a já- (jék irányítását. A 10. perc­en Deszatnik nagyerejű ombáját Horváth mentette bravúrral, majd szögletet kö­vetően Asszony lövése fog­lalkoztatta a bajai portást. Az első negyedóra végén Schreiber labdáját Májer jó reflexmozdulattal tisztázta. A 20. percben nagy gólszerzési lehetőséget szalasztott el a vendégcsapat. Szamosi jó labdával indította Deszatni- kot, aki egészen az alapvo­nalig cselezte magát, aztán ügyesen visszagurított. Ba­logh érkezett, ám hatalmas helyzetből a kapusba lőtt. Valamivel később ismét gól­szerzési lehetőséget szalasz­tottak el a kék-sárgák. Ter­nován hagyta faképnél a védőket, a kapussal állt szemben, de mellé lőtt... A szünet után is a Ve­gyész maradt támadásban, s az 50. percben megszerezte a vezetést. Csipke remek labdával küldte támadásba Ternovánt, a szélső állva hagyta védőjét, aztán közel­ről a bal sarokba lőtt, 1-0. A gól megnyugtatta az egyébként is igen taktikusan és okosan futballozó vendé­geket. Egy óra elteltével Deszatnik kellemetlenkedett a védőknek, begurítását azonban nehezen tisztázták. A 65. percben Ternován len­dült előre, de a 16-osról el­hamarkodottan mellé lőtt. Ezt követően Asszonyt is el­hal oldalába, 1-1. Az öröm • hullámai még el sem ültek, i amikor Lakatos keveredett a i 16-oson belülre, a balössze-1 kötő helyéről beadásszerü mozdulattal, a kapunak hát­tal állva, egyből a bal sa­rokba emelt, 2-1. Megjött a szurkolók hangja, hiszen így, ilyennek képzelték el a mos­tani DVTK-t. Nos, az aka­ratra és a lendületre később sem lehetett panasz, ám ér­ződött az összeszokatlanság. Különösen a védelem tagja­in, akik a 66. percben pél­dául csak közelről asszisztál­tak Honti kapáslövéséhez, melynek következtében a pattogós labda a bal sarok­ban landolt, 2-2. A 78. perc­ben Honti kézzel állította meg a labdát, s mivel sár­gája már volt, mehetett zu­hanyozni. Küzdelmes, jó iramú és változatos mérkőzést kísér­hettek figyelemmel az ér­deklődők Diósgyőrött. Palics­kó nem véletlenül óvott mindenkit az elbizakodott­ságtól : a DMTE valóban tak­tikus és jól kontrázó együt­tes benyomását keltette. A találkozó jelentős részében a vasgyáriak kezdeményez­tek, aktívabbak voltak, ám hiányzott a középpályáról egy igazi vezéregyéniség, aki összefogta volna a társasá­got. A pontvesztésben még­sem ez játszott döntő szere­pet, hanem a védekezés hiá­nyosságai. Úgy tűnt, mintha a hátsó kvartett tagjai még nem éreznék igazán egy­mást, s a kihagyásokból nem egy esetben veszélyes debre­ceni támadás, illetve hely­zet adódott. A diósgyőriek elszántsága érdemel elisme­rést, a játékban ugyanakkor akad még jócskán csiszolni- való. Jók: Varga, Bém, La­katos. Doros László i SK 1-0 (0-0) kapta a vállalkozási láz, lö­vése alig kerülte el a kaput. A hajrában még két kecseg­tető lehetőség adódott a barcikaiak előtt. Előbb Búza adott középre, Ternován azonban egy lépéssel lema­radt a labdáról. Valamivel később Kondás átadás he­lyett egyénileg akarta befe­jezni a támadást, pedig tár­sai üresen várták átadását. Magabiztos, jó játékkal tel­jesen megérdemelt győzel­met aratott Baján a KV9E, az eredmény csak azoknak lehet meglepetés, akik nem látták a mérkőzést. A KVSE az első perctől hatalmas lel­kesedéssel futballozott, s a gyors ellencsapásokra építet­te taktikáját. A lendületes elfutások többször is ziccert eredményeztek, ám a befe­jezésbe rendre hiba csúszott. A szünet utáni gyors gól megzavarta a bajaiakat, s határozottságot kölcsönzött az ügyesen futballozó vendé­geknek. A helyzetek és a mutatott játék alapján reá­lis az eredmény. Jók: Szta­hon, Orlóczki, Asszony, De­szatnik. * További eredmények: Szarvas—Eger SE 4-3, Nyír­egyháza—Szolnok 6-0, Kaba —Metripond SE 0-0, Kecs­keméti TE—BVSC 0-2, Hat- van-Deko—Salgótarjáni Sík­üveggyár 1-3, Csepel—Kecs­keméti SC 4-1. NB ír., KELETI CSOPORT 1. Nyíregyháza 1 1 — — 6-0 2 2. Csepel 1 1 — — 4-1 2 3. Salg. Síküveg 1 1 — — 3-1 2 4. BVSC l 1 — — 2-0 2 5. Szarvas 1 1 — — 4-3 2 6. Kazincbarcika 1 1 — — 1-0 2 7. Diósgyőr 1 — 1 — 2-2 1 Debr. MTE 1 —­t — 2-2 1 9. Kaba 1 — 1 — 0-0 1 Metripond 1 — 1 — 0-0 *1 11. Eger 1 — — 1 3-4 — 12. Baja 1 — — 1 0-1 — 13. Hatvan-Deko 1 — — 1 1-3 — 14. Kecskeméti TE 1 — — 1 0-2 — in. Kecskeméti SC 1 — — 1 1-4 — k;. Szolnoki MÁV 1 — — l 0-6 — Labdarúgás, NB III. II rajtnál megbotlott a BÉV SC MÄTRA csoport Balmazújvárosi akciót igyekszik megállítani Bodnár (balról) és siet segíteni Lehoczki (jobbról) is. A Népkertben másképpen kép­zelték el a hazai nyitányt. (BÉV SC-Balmazújváros 0-1). Fotó: Mák József sport Labdarúgás, NB I. Két csapat nyert idegenben A labdarúgás első vonalában a Ferencváros szolgáltatta az igazi csattanót: a zöld-fehórek való­sággal leiskolázták a bágyadtan és enerváltan mozgó újpestieket. Nyilasi legénységén kívül a Va­sas is idegenben szerezte meg a két pontot, az angyalföldiek Ve­rebes József szája ízét keserí­tették. Eredmények: O. DÖZSA—FTC 0-5 (0-4). Csak egy csapat volt a pályán, az történt, amit a lendületes zöld­fehérek akartak. G.: Szenes (2), Fonnyadt (2), Bánki. SZEGED SC—BP. VOLÁN 1-0 (0-0). A hajrában, egy kapu előtti kavarodásból született a győztes gól. G.: Apró. BP. HONVED—VÁCI IZZÓ 3-0 (1-0). A váciak tetszetősen, de átütőerő nélkül szőtték akciói­kat, a kispestiek jól használták ki a védelmi megingásokat. G.: Vancea, pisont, Gregor. SIÖFOK—RABA ETO 2-1 (1-0). Távoli lövésekből születtek a ha­zai gólok. G.: Marozsán (2), il­letve Mörtel. MTK-VM—VASAS 1-2 (0-0). A látot‘ak alapján a piros-kékek rászolgáltak a meglepő győze­lemre. G.: Jován, illetve Gala- sohek. Bücs. PMSC—VIDEOTON-WALTHAM 2-0 (0-0). A kihagyott fehérvári helyzetek megbosszulták magu­kat. G.: Lovász, Balog. tatabanya—Békéscsaba 2-1 (1-0). A lefújás előtt 2 perccel szerezték győztes góljukat a bá­nyászok. G.: Simon, Váczi, il­letve Mracskó. debreceni vsc—veszprémi SE 2-2 (1-0). Jó iramú, küzdel­mes mérkőzés, a hazaiak harco­san, letámadásos taktikát alkal­mazva futballoztak. G.: Tulba, Vancsa, illetve szeibert, Rugo- vies. AZ NB I. ALLASA 1. Ferencváros 1 1 — — 5-0 2 2. Bp. Honvéd 1 1 — — 3-0 2 3. Pécsi MSC 1 1 — — 2-0 2 4. Siófok 1 l _ — 2-1 2 Tatabánya 1 1 — — 2-1 2 Vasas 1 1 — — 2-1 2 7. Szeged SC 1 1 — — 1-0 2 8. Debreceni VSC 1 _ 1 — 2-2 1 Veszprém 1 — l. — 2-2 1 10. Békéscsaba 1 _ — 1 1-2 — MTK-VM 1 — — 1 1-2 — Rába ETO 1 — — 1 1-2 — 13. Bp. Volán 1 — — 1 0-1 — 14. Vidcoton­Waltham 1 _ _ 1 0-2 — 1 5. Váci Izzó 1 — — 1 0-3 — 16. Ü. Dózsa 1 — — 1 0-5 — Borsodnádasd—Volán Rá­kóczi 3-2 (2-1). Borsodná­dasd, 350 néző. Vezette: Tas- kó. Borsodnádasd: Balázs — Halász, Bíró, Agócs, Olexa — Kovács I., Káplár, Igó — Kakukk (Kovács II.), Balogh (Kulcsár), Mocsárkó. Edző: Bilesch Gyula. A gólok története: 12. perc: Káplárt felvágták a 16-oson belül, a 11-est Kovács I. ér­tékesítette, 1-0. 29. perc: Igó szép cselekkel tört be a ka­pu előterébe, majd nagy lö­vést zúdított a jobb alsó sa­rokba, 2-0. 44. perc: A ha­zai védők elméláztak, Va- dicska közelről szépített, 2-1. 65. perc: Igó remek cselek­kel csapta be a rátámadó- kat, majd közelről a kapu közepébe gurított, 3-1. 83. perc: Szöglet után Bíró ke­zére pattant a labda, a já­tékvezető büntetőt ítélt. A 11-esből Tubák volt ered­ményes, 3-2. A nádasdiak hatalmas akarással küzdöt- ték végig a 90 percet, végig jelentős fölényben játszot­tak, megérdemelten nyertek. Kiállítva: Menyhárt rekla­málásért a 73. percben. Jók: Balázs, Halász, Kovács I., Igó. Ifi: 1-2. TISZA CSOPORT Balmazújváros—Borsodi Építők Volán 1-0 (0-0). Mis­kolc, népkerti sporttelep, 500 néző. Vezette: Héri. BÉV SC: Kerényi — Oláh, Ba­logh, Mihalovszky, Sverla — Szobóczki, Borbély, Bodnár, Rácz (Tihor) — Nemes (Ja­kab), Lehoczki. Edző: Balázs András. A gól története: 50. perc: Szabó távoli lövése kipat­tant a felső lécről, Molnár érkezett és 3 méterről az üres kapuba továbbított, 1-0. A találkozó jelentős részé­ben a hazaiak kezdeményez­tek, többet birtokolták a lab­dát, ziccereik is adódtak, de ezeket rendre kihagyták. Jók: Balogh, Borbély. Ifi: 0-1. Sajóbábonyi Vegyész— Püspökladány 1-0 (1-0). Sa- jóbábony, 500 néző. Vezette: Kerezsi. Sajóbábony: Nagy ATLÉTIKA. Jól szerepel­tek a diósgyőri sportolók a Hungária Biztosító Kupa-so­rozat negyedik állomásának számító Tüzér utcai viada­lon. Férfi 1500 méteren Ser­főző 3:43.45 perces idővel A. — Csáki, Szűcs, Simon, Hevesi — Budai (Kapitány), Takács, Aranyosi — Kovács, Nagy Zs., Palej. Edző: Sző­ke Barnabás. A gól története. 10. perc: Nagy Zs. lefordult a védők­ről és 8 méterről a jobb sa­rokba lőtt, 1-0. Végig küz­delmes és változatos mér­kőzésen jó benyomást kel­tettek a vendégek, kitűnő ellenfélnek bizonyultak, ez­úttal a rutin döntött. Jók: Simon, Aranyosi, Nagy Zs. Ifi: 0-1. Olefin SC—Ózdi Kohász 0-0. Leninváros, 500 néző. Vezette: Pecze. Olefin SC: Bán — Barabás, Balogh, Ko­vács, Szőke — Bodolai, Lip­csei, Gulyás (Molnár) — Rontó (Németh), Kapus, Fa­zekas. Edző: Gunics József. ÓKSE: Erdős — Haveland, Tiba, Paulovics, Tokár — Pribék, Kiss, Ökrös, Ágó (Éles) — Búd, Deli (Droz- dik). Edző: Albert Csaba. A megyei rangadón nagy elánnal kezdett mindkét csa­pat, lendületes, jó iramú já­tékot láthattak a nézők, de a kapuk előtt elfogyott a tu­domány. Kiállítva: Tokár, a 70. percben. Jók: Rontó (a mezőny legjobbja), Barabás, Kovács, illetve Tiba, Paulo­vics, Kiss. Ifi: 0-5. második lett. Férfi 10 ezer méteren Markó 29:44.75 per­ces idővel harmadikként ér­kezett célba. Ugyancsak a harmadik hely jutott női súlylökésben Pallaynénak, aki 14,15 méteres teljesít­ményt ért el. Harmadik lett a DVTK 4x100 méteres női váltója is. Debrecenben rendezték meg a Karnevál futást. 6000 méteres távon. A férfiaknál Serfőzö második, Bereczki harmadik lett, a nőknél Gál az első helyen végzett. SÚLYEMELÉS. Szekszár- don bonyolították le a Húsos Kupa elnevezésű viadalt. A Hajdúböszörmény—Módi Bányász 1-0 (0-0). Hajdúbö­szörmény, 200 néző. Vezet­te: Nagy. Mád: Kiss — Szo- ták, Matisz, Fodor, Oláh — Tóth, Tirk, Juhász, Szabó — Gönczi, Barcsa (Haraszti). Edző: Fazekas László. A gól története. 63. perc: Formás akció végén Papp talált a vendégek hálójába, 1-0. Alacsony színvonalú ta­lálkozón nyertek a hazaiak. Jók: Matisz, Oláh, Tirk. Ifi: 1-9. Hajdúnánás—Edelény 1-1 (1-1). Hajdúnánás, 600 néző. Vezette: Fodor. Edelény: Drótos — Gonda, Ragyina, Tárnái, Göndör — Gór, Bar- barics, Oldal, Turcsik (Dó­sa) — Kleiber, Csorba. Ed­ző: Koleszár György. A gólokat hiányolták leg­inkább a nézők, ugyanis mindkét oldalon sok helyzet maradt ki. Kemény, küzdel­mes játékkal teltek a per­cek, a hazaiak valamivel többet támadtak. Kiállítva: Nagy és Kleiber kakaskodá­sért, a 75. percben. G.: Vas (10. perc), illetve Kleiber (20. perc). Jók: Ragyina, Göndör. Ifi: 1-1. További eredmények: D. Kinizsi—Rakamaz 0-4. Ti- szavasvári—Mátészalka 0-0. Levelek—Kisvárda 0-1. 75 kilósok között Barsi Lász­ló (DVTK) 315 kilóval máso­dik lett, eredménye nemzet­közi szintet jelentett a szá­mára. A 82,5 kilóban Kertész Attila (ugyancsak DVTK) 307,5 kilóval második, míg a 90 kilósok között Buda At­tila 330 kilóval első lett. A 100 kilósok mezőnyében a leninvárosi -Burján 325 kiló­val a harmadik helyen vég­zett. KÉZILABDA. Komló adott otthont a Misina Kupa női tornának. A Borsodi Bá­nyász együttese előbb a Veszprémtől kapott ki 24-18- ra, majd a PMSC bizonyult jobbnak, 23-22 arányban a bányászoknál. A TOTÓ 33. heti eredménye i. 0. DÖZSA-FERENCVAROS 0-5 2 2. SZEGED-BP. VOLÁN 1-0 1 3. SIÖFOK-RÁBA ETO Is® 2-1 1 4. BP, HONVÉD-VACI IZZÓ 3-0 1 5. BOCHUM-1. FC KÖLN ‘ ' + -- 'c 1-0 1 6. DUSSELDORF-HAMBURG ||§g| 2-1 1 7. KAISERSLAUTERN-FRANKFURT 1-1 X 8. KARLSRUHE-DORTMUND 1-2 2 9, leverkusen-nurnberg 2-2 X 10. UERDINGEN-WATTENSCHEID 0-2 2 11. DARMSTAOT-OIDENBURG 0-0 X 12. ESSEN-HANNOVER 4-2 1 13. SCHWEINFURT-DUISBURG 0-6 2 4*1! MAINZ-MEPPEN 2-1 1 Totónyeremények 13 plusz egy találotos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2 215 785 forint, a 13 találotos szelvényekre 1 022 670 forintot, a 12 találotos szelvényekre 25 385 fo­rintot, a 11 találotos szelvényekre 1567 forintot, míg a 10 találotos szelvényekre 266 forintot fizetnek. A harmadik futam rajtja a Miskolcon megrendezett nemzetközi salakmotoros csapatversenyen. Elöl Böszörményi (egészen a pa­lánknál), aki végül nyerte is ezt a futamot. \ Csak röviden...

Next

/
Oldalképek
Tartalom