Észak-Magyarország, 1990. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1990-08-02 / 180. szám
1990. augusztus 2., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Hegyaljáért — felelősséggel Olaszliszkán 1990. június 30-án. megalakult Tokaj- Hegyalja első hegyközsége. A nagyüzemi szőlőtermelés és borászat eddigi elmédetének és gyakorlatának zsákutcája országosan arra kényszeríti a kis- és nagytermelőket, hogy saját helyzetüket és lehetőségeiket újra értékelve próbálják a válságból kivezető utat megtalálni. Az ágazat jelenlegi helyzetét alapjaiban meghatározó tényezőket, a kiváltó okokat többé-kevésbé mindenki ismeri. Kétségkívül a magántermelői szféra az a réteg, amely leghamarabb képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, és ezt könnyíti (illetve már nem akadályozza), az Európa fejlettebb feléhez igazodni akaró politikai irányvonal is. A termelők dolgát a gazdaságnak ebben az ágazatában sem mutatják egyértelmű útjelző táblák, ezért nem lehet egyetlen lehetséges módozatot sem eleve lefutottnak tekinteni, annál is inkább, mert a jövőben feltehetően sokkal tagoltabb lesz a termelő, feldolgozó, kereskedő vertikum az eddigi gyakorlatnál. Ezen túlmenően a teljes közigazgatás folyamatban levő átszervezése is aktualitást teremt felidézni századunk első felének szőlőtermelési igazgatási egységét: a hegyközséget. A hegyközségi szerveződés létrehozását először az 1894. évi XII. te. tette lehetővé és a gyakorlati tapasztalatokra alapozó részletszabályokat az 1929. évi XVII. te., valamint az 1938. évi XXXI. te. állapították meg. A hegyközség tulajdonképpen a község (város) határában fekvő szőlők és gyümölcsösök tulajdonosaiból, mint tagokból a szőlő- és gyümölcsgazdálkodáshoz fűződő közös érdekeik előmozdítására és védelmére alakult köztestület, melynek legfontosabb feladatai közül kiemelésre érdemes különösen: — a hegyrend meghatározása, a hegyrendészet kialakítása, — a szőlőkártevők elleni egységes és hatékony védekezés biztosítása, kötelező védekezés elrendezése, — a hegyközségi területen szaporítható szőlőfajták meghatározása, a szőlő- és bor- gazdálkodásra vonatkozó törvényi rendelkezések betartásának ellenőrzése, — a hegyközségi utak karbantartásának ellenőrzése. — a tagok termékeire vonatkozó származási bizonyítványok kiadása, — hitelek szerzése, közös anyagbeszerzés és értékesítés előmozdítása, — a helyes szőlőművelésnek, szüretelésnek, borkezelésnek és a termelés jövedelmezőségének érdekében szükséges közös gazdálkodás szervezése. — pincék, valamint a borkezelésre és tárolására használt egyéb helyiségek ellenőrzése. A felsorolt kiemelésekből is látható, hogy a hegyközség lényegét tekintve a szőlőhegyek és borospincék rendjét volt hivatva biztosítani, ami egyedüli alapja lehet a végtermék iránt a piac bizalmának megnyerésére. Elődeink is felismerték ennek a jelentőségét, hisz’ a hegyközséget kötelező volt létrehozni mindenütt, ahol legalább 150 kataszteri hold (később 50 kh) összefüggő betelepített szőlőterület volt, és az legalább 10 tulajdonos kezén oszlott meg. ösz- szefüggőnek tekintették azt AH » V EGYr H m múltja, jelene es jovoje a területet, ahol a telepített szőilők között levő puszta, vagy más gazdasági művelés alatt álló területek együttes nagysága nem haladta meg a betelepített szőlőterület felét. A beültetett gyümölcsösöket a szőlőterületbe beszámították. Ahol ennél kisebb összefüggő betelepített szőlőterület volt, ott a gazdák birtokarányhoz igazodó egyszerű szótöbbséggel határozhatták el a hegyközség megalakítást. A hegyközség törvényesen akkor alakult meg, amikor a megalakulást és a hegyközségi rendtartást az illetékes törvényhatóság jóváhagyta. A hegyközség ügyeit a közgyűlés, a hegyközségi választmány és a hegyközségi elöljáróság intézte. A közgyűlés a szervezkedés természeténél fogva döntő tényező a hegyközségi életben is. A közgyűlés határoz minden fontosabb ügyben. A döntési rendje birtokarányos szavazati jogosultságon alapul, melynek során meghatározott birtok- nagyságonként — 800 négyszögölenként — X szavazati jog illette meg a tagot. Az összes szavazati jog egyhatodrészénél több szavazatot saját nevében senki sem gyakorolhatott (meghatalmazottként igen). A hegyközségi kötelékbe tartozó parlag és más gazdasági célra szolgáló földek tulajdonosai nem szavazhattak az olyan ügyekben, amelyek csak szőlők tulajdonosait érintették. Pl.: szavazhattak a hegyőr tartása esetében, de nem a peronoszpóra elleni kötelező védekezés elrendelésében. A közgyűlés 5 évi időtartamra választja a választmány tagjait (6—24 fő), azon birtokosok közül, akiknek a hegyközség területén szavazati jogúik van. A választmánynak hivatalból tagja a hegyközségi elnök és a község vezető jegyzője. A választmány olyan tanácskozó testület, amely az ügyeket irányítja és intézi. Előkészíti a közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyeket, intézi a törvények és közgyűlési határozatok végrehajtását, és minden olyan ügyet, amely a tagok közös gazdasági érdekeit hivatott előmozdítani; végül irányítja és ellenőrzi a hegybíró tevékenységét és általában a hegyrendészet körébe tartozó teendők végrehajtását. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza és minden tagnak egy szavazata van. A hegyközségi elöljáróságot, a hegyközségi elnök és a hegybíró alkotják. Az előbbit a közgyűlés választja meghatározott időre, utóbbit, pedig a választmány alkalmazza. A hegyközségi elnök —, aki rendszerint valamelyik tekintélyes szőlőbirtokos —, javadalmazás nélkül, társadalmi tisztségként látja el megbízatását, ami elsősorban a választmány határozatainak végrehajtására, a hegyközség képviseletére és a felmerülő vitás kérdések lehetőleg békés úton való elintézésére irányul. A hegybíró ellenben már olyan egyén kell legyen, aki idejét túlnyomórészt hivatalának szenteli és szőlészeti, borászati szakismeretekkel bír. A hegybíró, tehát a hegyközség tuljadonlképpeni végrehajtó szerve, aki az elnök utasításai szerint végrehajtja a közgyűlés és a választmány határozatait, őrködik a hegyközségi rend felett (szőlőművelés helyességének, kötelező védekezés végrehajtásának ellenőrzése stb...) A hegyközséges körzetenként egy felsőbb vezető és ellenőrző testületet a hegyközségi tanácsot alakítottak magukból, egy-egy választott tagot delegálva a tanácsba. Tokaj-Hegyalján két vármegyére kiterjedően Sátoraljaújhely székhellyel működött a hegyközségi tanács. Legfontosabb teendői közé tartozott még közrehatni abban, hogy az egyes borvidékeken speciális fajtabéli bortermelést előmozdítsák, a tájkörzet érdekeit képviseljék. Minden hegyközségi tanács tagjaiból egy-egy küldöttet választhatott az Országos Szőlő- és Borgazdasági Tanácsba. A hegyközségi szervezet működésének gazdasági alapját a hegyközségi járulék jelentette, amit a tagok birtokarányosan viseltek. A járulék összegét a választmány állapította meg. de az egy kataszteri hold betelepített szőlő után legfeljebb egy pengő lehetett. Egyéb járulékot csak a közgyűlés állapíthatott meg. A hegyközségek felvázolt szabályai alapján is megállapítható, hogy az, ami Olaszliszkán megalakult, nem a fenti értelemben vett hegyközség, mert nem lehet az. Csupán a még köztünk élő idősebb gazdák emlékeiből elővett olyan forma, amit sürgősen valós tartalommal kell megtölteni, különben elbukik, mielőtt fel- tamadhatott volna. Jelenleg hasonló szervezet létrehozására az egyesülési jogról szóló törvény alapján van lehetőség, ez viszont nem teremt kellő alapot a szőlőhegy és borospince rendjének, biztosítására hivatott önszerveződő, önkor-. látozó szervezet létrehozására. (Kötelező létrehozás, szőlővel telepíthető helyek meghatározása, származási bizonyítvány kiadása stb ___) F elfedezhető bizonyos párhuzam a tokaj-hegyaljai termelők helyzetét illetően a hegyközségi törvények megalkotáskori és a jelenkori állapotok között. Világháború és gazdasági világválság, illetőleg politikai és gazdasági rendszerváltás közepette kell a termelőknek új utakat és lehetőségeket keresni. Az ágazat válságának megoldása lehet, ha az érdekelt szőlősgazda-társadalom saját kezébe veszi sorsának irányítását és ők végeznek el minden olyan feladatot, amit helyettük a még oly jól szervezett köz- igazgatás sem tud megoldani. Ezeknek a szervezkedési lehetőségét és önkormányzati kereteit kell hegyközségi törvény megalkotásával megteremteni. Dr. Barati Béla Mennyit csereberéltem, hoztam-vittem gyerekkoromban a szebbnél szebb nyulakat. Akkoriban — vagy harminc évvel ezelőtt — a csincsilla, a belga óriás volt a favorit. Legalábbis a falusi gyerekek körében. És olyan jó volt simogatni azokat a szótlan jószágokat. Nem azon tépelődtünk, honnan vegyünk tápot, premixet, hisz’ ezeket nem is ismertük. Nem gondolkodtunk azon sem, hogy megéri-e tenyészteni a tapsifüleseket. Gyerekfejjel arra voltunk büszkék, hogy a nyúl a miénk, nekünk kell takarmányozni, takarítani, és ezzel utánozhattuk a felnőtteket. Mellesleg hozott azért valami hasznot is. Mert egy-egy váratlan vendég érkezésekor sem kellett kétségbeesni. Mit tagadjuk: nyakon csíptünk a szaporulatból egyet-kettőt és megoldódott a vendéglátás problémája. (Már ami az asztalra valót illeti.) Aztán a büszkeség: hogy kinek mennyi anyajószága van, milyen a szőre, a szeme, hogyan viselkedik, milyen a bak? Akinek nem volt nyula, csak tátotta a száját, ha ez volt a téma. Hanem mostanság nem ez a helyzet. Nyúlászko- dásra csak az adja a fejét, aki igen-igen ért hozzá, vagy nagyon olcsón jut takarmányhoz (esetleg saját földjén megtermeli a lucernát, vagy az abrakot). Mert ma már számolni kell, méghozzá könyörtelenül. Megéri-e vagy nem. Mindezek akkor jutottak eszembe, amikor a „Kom- lós” Nyúlászklub elnöke — Medve István Miskolcról egy elkeseredett levélben írta meg a nyúltartással kapcsolatos aggályait, panaszait. „Nehéz jót és rosszat mondani egyszerre, de úgy ézem, a termeltetők még most sincsenek tisztában azzal a ténnyel, hogy a kistermelőktől nem elég csak etlvinni a nyulat, hanem adni is kéne valamit nekik. Most, mikor a felvásárlási árak, termény- és tápárak egyre jobban eltávolodnak egymástól, egyre kisebb a haszon, ha ugyan ezen bevételt annak lehet nevezni. Az utolsó egy évben bejártam az országot. Sok Magyar szakemberek felfedezése alapján gilisztából is előállítható az az epaolaj, amelyet a vér koleszterinszintjének helyreállítására alkalmaz a gyógyászat. Az epaolajat általában tengeri állatokból nyerik ki, s előállítási költsége igen magas. A készítmény gyártása most Magyarországon is megkezdődött, méghozzá könnyen hozzáférhető alapanyagból — hiszen a biogiliszta-te- nyésztéssel több ezer család foglalkozik, s nagyobb részük értékesítési gondokkal küszködik. Máris megalakult az Epaker Mezőgazda- sági Kisszövetkezet, amely 200 millió forintos beruházással Dunakeszin hozza létneves, elismert és kezdő tenyésztővel beszéltem. Egyre több az aggály, nem érzik biztosítottnak, hogy érdemes-e tovább foglalkozni a nyúltenyésztéssel. Sokan abbahagyják, vagy csökkentik az anyadétszá- mot. Ez azzal jár, hogy egyre kevesebben törekednek a minőségre. Egy a lényeges, hogy a kapott pénzzel valahogy átmentsék magukat egy várható jobb időre, de a türelem egyre csökken. Nem lesz tenyészutánpótlás, nem éri meg a tenyésztőknek bajlódni vele.” Olvasónk abban látja a legfőbb gondot, hogy nem lesz, aki összefogja az ország nyúlászait. Mert sokan még az érdekükben létrejött szervezetük (MA.HPOF) részére járó tagdíjat sem fizetik be, nemhogy egy-egy gyűlésre elmenjenek. „Páran lézengtünk a teremben a közgyűlésen, a vezetőségünk pénzhiányról panaszkodott, a tagság pedig sehol sem volt.” Pedig régebben tanfolyamokat, kiállításokat szerveztek, jobb minőségű áru előállítására sarkallták a tenyésztőket. Levélírónk most úgy érzi, hogy a nemzetközi kiállításokon pedig már „labdába sem rúgunk”. Persze ebben az anyagias világban már a vágónyúl a lényeg, s a tenyésztők egy- egy kiállításon már csak fehér nyulat látnak, ugyanakkor a szomszéd országok ebben sorra megelőztek minket. De hát mi sarkalljon gyereket, felnőttet arra. hogy tenyésznyulaink legyenek sokszínűek, szemre is gyönyörködtetők? — Másik nagy gondunk a sok felvásárló” — írja panaszos levelében Medve István. — Az ő céljuk csupán az, hogy minél több vágónyulat vegyenek meg, a tenyésztő elégedjen meg a morzsával: „tápot biztosítanak, kifizetik a nevetséges vételárat, adnak néha rossz minőségű tenyészállatot, félő, hogy a biogiliszták sorsára jutunk”. A nyúltenyésztőknek is van már egy vállalkozó szellemű szervezetük (a Kontakt — a szerk.), amely összefogja, szervezi, integrálja ezt a munkát, azonban olvasónk szerint félő, hogy belebuknak. re üzemét, s a jövő évtől itt állítják elő gilisztából a koleszterinszintet csökkentő készítményt. Az elképzelések szerint az üzem teljes felfutása után napi 60 mázsa gilisztát dolgoznak fel a világpiacon az arannyal vetekedő áron jegyzett epaolajjá. Ez a napi mennyiség 10—12 kistermelő által évente „előállított” gilisztának felel meg, így lényegében 1000—1500 kistermelő biztos megélhetését garantálhatja az új üzem. Ennél is fontosabb, hogy a kapszulákban forgalomba kerülő epaolajjal az érrendszeri betegségekben szenvedők új készítményhez juthatnak, s exportra is megindulhat a termelés. „Járva az országot, sokan keresik a tenyésznyu- üat, de keveset kapnak. Ez alapján látszik igazoltnak az a tény is, hogy vágónyulat kapnak a tenyésztők, pedig egy kezdő tenyésztő, aki még mellette munkanélküli is, nem tud megbirkózni az ebből keletkező nehézségekkel. Még ennivalóra sem lesz pénze, nemhogy törleszteni. Az az érzésem, túl nagyot akar markolni a Kontakt, nem kellett volna egyből az egész országot behálóznia, elég lett volna egy »törzs- mag« létrehozásával kezdeni Pest megyében, nem pedig országosan. Itt, Borsodban is az a hír jár szél- tében-hosszában, hogy rendszertelen, a nyulak minősége sem megfelelő, a szerződés megkötése után pedig a tenyésztő boldoguljon, ahogy tud.” ' Olvasónk úgy érzi, a sok panasz ellenére, szinte sehonnan sem kapnak segítséget a nvúiltenyésztők. És valóban, mi is úgy vagyunk vele, hogy lapunk hasábjain is mostohán bántunk a nyúltenyésztők problémáival, mondván — ennél százszor is nagyobb bajaink vannak a megyében. Pedig gyakran látjuk a ketreces kocsit, legutóbb pedig éppen egy kis faluban e sorok írója is tanúsíthatja, hogy kosarakba gyömöszölve várták a tenyésztők a kocsit, szidva a felvásárlást, a szerződést, de még saját magukat is. Medve István szerencsére túlteszi magát az önvádon és Miskolcon egy százhatvan tenyésztőt összefogó klubban szervezi a tenyésztést. Még termelőszövetkezeteket is felkeres, kilincsel tápért, terményért, sőt közgyűlésre is eljár, hogy ott segítsenek, de kiküldik onnan, mondván, nem tartozik oda. Most egy törzstelephálózat létrehozásáért talpal a tenyésztők érdekében. Jövőre meg a békéscsabai kiállításon, minél több borsodival szeretne részt venni. Szerény lehetőségünk szerint, mi e cikkel szeretnénk hozzájárulni a nyúltenyésztők sikeréhez, hogy minél többen, minél nagyobb kedvvel folytassák ezt az exportban sem lebecsülendő kistermelői munkát. Szupravezető antenna Az antennák akkor fogják fel legjobban a rádióhullámokat, ha méretük azok hullámhosszúságához igazodik. Csakhogy számos alkalmazási területen — például a repülőgépeken, vagy a műholdakon — nem alkalmazhatunk kellő hosszúságú antennákat, a szükségesnél rövidebbnek pedig jóval kisebb a teljesítőképességük. A birminghami (Anglia) Egyetem kutatómérnökei most ittriumbárium-rézoxid- ból olyan, mindössze 2 centiméter hosszú elemekből álló szupravezető — mínusz 183 C-fokon működő —antennát fejlesztettek ki, amely az 550 megahertzes frekvencián tizenhatszor érzékenyebben fogja fel az őt érő rádióhullámokat, mint a rézből készített, azonos hosz- szúságú, hagyományos antenna. Uj gyógykészítmény - gilisztából BekecsI Szabó László
