Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-12 / 162. szám

1990. július 12., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Maradona Budapesten Bár ennek az újpesti já­tékosok aligha örülnek, va­lóra válhat a magyar szur­kolók régi álma: októberben a Megyeri útra látogatók élőben is megcsodálhatják az argentin futball-legendát, Diego Maradonát. A BEK- ben ugyanis az Ü. Dózsa az olasz bajnok SSC Napolival találkozik a nyitófordulóban. De a többi magyar csapat sem volt sokkal szerencsé­sebb. Genfben, az európai kupasorsoláson a pécsiek az angol Manchester Unitedet kapták (KEK), míg az UEFA Kupában a Ferencváros a belga Royal Antwerpen, az MTK-VM pedig a svájci Lu­zern együttesével mérkőzik. Lengyel földön a KVSE Budai és Lipcsei távozott, Hauberger érkezett Minden ellenkező híresz­teléssel szemben ki lehet je­lenteni, hogy Kazincbarci­kán a sikertelen osztályozós fellépés után sincs gyászos hangulat. A városban rend­kívül sokan szerették volna az első osztályban látni kedvenc csapatukat, ám vi­szonylag gyorsan napirendre tértek az események felett. Tudomásul vették. hogy nincs szerencséjük az „ellen­felekkel”, ugyanis a nyolc­vanas évek elején az MTK- VM-et, legutóbb meg a Bp. Honvédőt hozta útjukba a sors szeszélye. Márpedig ezekkel szemben — csapat legyen a lábán, aki képes sikerrel venni az akadályt... Az élet nem állt meg, a labdarúgók megkezdték a felkészülést az augusztusban rajtoló bajnoki idényre. Fe­jedelem György elnök arról informálta lapunkat, hogy a hét eleje óta Lengyelország­ban gyakorol a társaság, Varga Zoltán vezető edző irányítása mellett gyűjtik az erőt. — Eredetileg az NDK-ba terveztük az utat, ám távi­ratilag lemondták a vendég­látást. Gondolom, ez az utób­bi időszak gyors változásai­val van összefüggésben — jegyezte meg az elnök. — Milyen változások tör­téntek a keretben? — Budai a jelek szerint Diósgyőrött folytatja, elő­szerződést írt alá, nálunk ugyanis lejárt a „mandátu­ma”. Sajnáljuk, hogy távo­zik, mert ez érzékeny vesz­teséget jelent a számunkra, ugyanakkor azzal is tisztá­ban vagyunk, hogy senkit nem lehet erőszakkal egy helyen tartani. A vasgyári klub vezetőivel folynak a tárgyalások, egyelőre a pénz­ügyekben még nem jutot­tunk dűlőre. — Tudomásunk szerint Ba­logh is Diósgyőrbe készült... — Valóban így van, de két edzés után visszatért hoz­zánk. Pillanatnyilag a len­gyelországi túrán vesz részt, különösebb zökkenők nélkül vette fel a többiek ritmusát. — ű tehát maradt, de mi van Lipcseivel? — Fiatal beállósunk a Ferencvárosban folytatja, szándéka tántoríthatatlannak bizonyult. A zöld-fehéreknél új csapatot formálnak, meggyőződésünk szerint Lip­csei erőssége lehet a fővá­rosiaknak, s az sem mellé­kes a számunkra, hogy jó hírünket viszi magával, ne­velőmunkánkat dicsérve. — Ügy értesültünk, hogy a ferencvárosiak sokallják a vételárat... — Ez valóban így van. július 19-én, csütörtökön az MLSZ-ben várható végső döntés. Az elnök arról is tájékoz­tatott, hogy Csipkét a Vasas kereste meg, egyelőre azon­ban a csatár Kazincbarcikán folytatja pályafutását. A szá­lak a vegyészvároshoz, illet­ve a klubhoz kötik. Arról már nem is beszélve, hogy egy év múlva — ha megfe­lelő ütemben fejlődik — ér­tékesebb labdarúgóként ke­rül „eladósorba”. A szurkolókat természete­sen izgatja, kikkel igyekez­nek pótolni a KVSE soraiból kiválókat? — Leigazoltuk a mádi Haubergert, a 27 esztendős, 183 centiméter magas kö­zéppályást — újságolta Fe­jedelem. — Gólerős, nagy munkabírású játékos, sokat segíthet céljaink elérésében. Visszavárjuk az augusztus­ban leszerelő Csikászt és Zsigát, januártól pedig min­den bizonnyal a felnőttek közé kerül a 16 esztendős Csillag Krisztián, aki csa­tárként hívta fel magára a figyelmet. A KVSE szombaton érke­zik haza, s a rajtig Kazinc­barcikán készül. A jövő hé­ten már előkészületi mérkő­zéseket is játszik a társa­ság. D. L. Súlyemelés r Kohász Kupa Ozdon Ma és holnap Özdon ren­dezik meg a Kohász Kupa súlyemelő viadalt, melyen férfiak és nők egyaránt részt vesznek — kaptuk a tájékoz­tatást Lassún Attilától, az ÓKSE ügyvezető elnökhe­lyettesétől. Mindkét napon 10 óra a kezdési időpont. Ér­dekesség, hogy dobogóra lép Szanyi Andor, az Olefin SC volt válogatott versenyzője is. Ózdi újság továbbá, hogy Fodor Emesét meghívták a női válogatott keretbe. Spa­nyolországban — a Kanári­szigeteken — rendezik meg az Európa-bajnokságot, a sportoló a 3—5. hely vala­melyikének megszerzésére esélyes. Az országos szövet­ség kiküldetési költségeinek 50 százalékát magára vállal­ta, a pénz másik felét pedig Petrenkó János, a Pekó Mű­vek tulajdonosa biztosította, aki szponzorként sietett Fo­dor segítségére. LABDARÚGÁS, MEGYEI II. OSZTÁLY AZ ÉSZAKI CSOPORT VÉGEREDMÉNYE FELNŐTTEK 1. FŐNIX SE 26 17 5 6 78-38 54 2. T.-pnlkonya 26 14 3 9 54-33 45 3. Hidvógardó 26 12 8 6 50-37 44 4. Szuhavölgy 26 13 4 9 52-45 43 5. B.-szentgyörgy 26 12 6 8 55-43 42 6. B.-Ivánka 26 11 7 8 48-48 40 7. Alsóvadász 26 11 5 10 48-52 38 8. Tardona 26 11 4 11 64-56 37 9. Ónod* 26 10 6 10 58-50 35 1«. Somsály 26 9 5 12 56-50 32 11. Bükkábrány 26 10 1 15 46-69 31 12. Lak 26 8 2 16 37-63 26 13. Sz.-bcsenyfí 2G 7 3 16 44-63 24 14. T.-tarján 26 6 5 15 44-77 23 A vonal feletti bekerült a me­gyei I. osztályba. *=1 pont levonva. IF.IÜSAGIAK l. Szuhavölgy 24 19 2. Szirmabescnyo 2 3 107-26 59 24 17 3 4 87-30 54 3. FŐNIX SE 24 4. Hidvégardó 16 3 5 81-33 51 24 15 3 6 75-36 48 5. Alsózsolca 24 11 6. B.-szcntgyörgy 5 8 56-26 38 24 9 7 8 34-34 34 7. B.-ivánka* 24 9 3 12 51-63 27 8. Lak 24 9. Bükkábrány 8 1 15 48-75 25 24 7 3 14 40-85 24 10. Ónod** 24 8 4 12 53-79 2? 11. Somsály 24 5 3 16 33-74 18 12. T.-tarján 24 13. T.-palkonya* 5 3 16 30-83 18 24 6 2 16 30-81 17 **=G pont levonva. *=3 pont levonva. Vizkorlátozás Mező István rajza Együttes gyakorlás, küzdőtechnika, védések, ütések, rúgások Karatékák edzőtáboroznak Miskolcon Ma 18 órától: bemutató a sportcsarnokban Délelőtt fél tíz. Még csen­des az egyetemi sporttelep. A körcsarnok előtt Szaniszló Sándor főmérnök — jó gaz­da módjára — szemeivel pásztázza a portát. — Pár perc múlva itt lesz az egész csapat — mondja érkezésünkkor. — Tíztől gyakorolnak, náluk a késés elképzelhetetlen. Mivel napjainkban min­den a pénz körül forog, meg­kockáztatunk egy tapintat­lan kérdést is. — Mennyit hoz a konyhá­ra ez az egy hét? — Megkapjuk a szokásos bérleti díjat, aztán fizetnek a kollégiumi helyért, az ét­kezésért, mindez bevétel az egyetemnek. De túl a forin­tokon, a reklám sem mellé­kes. Az országhatárokon be­lül és kívül egyaránt meg­tudják, hogy a miskolci egyetemi sporttelep alkal­mas ilyen nagyszabású ren­dezvényre. Párszáz méteres körzetben minden adott! * Háromnegyed tíz. A kollé­giumok felől megindul az „áradat”. Fegyelmezetten, libasorban közelítenek a ka­ratékák. A tábor helyi szer­vezője, Veres Károly. Tőle kérjük a szokásos leltárt. — 239-en vagyunk, kül­földről 50-en jöttek. Vannak itt angolok, svédek, romá­nok, azt azonban még nem tudjuk, hogy miért nem ér­keztek meg a lengyelek, szovjetek, bolgárok, osztrá­kok, németek. Már többször szót váltottam a jelenlevők­kel és válamennyiüknek tet­szik a környék, a színvona­las elhelyezés, a sporttelep. Köszönettel tartozunk az egyetemnek, elsősorban dr. Csótai József tanszékvezető­nek és Szaniszló Sándor fő­mérnöknek. Nem tudtunk olyat kérni, amit ne teljesí­tettek volna. Ha szükség van rá, akkor a körcsarnok kul­csát is átadják. Igyekszem, igyekszünk, hiszen — pályá­zat után — a nemzetközi tá­borra jövőre is itt kerül sor. Számunkra nagyon fontos, hogy jól vizsgázzunk! — Hányszor edzenek na­ponta? — Három alkalommal. Reggel 6—7, délelőtt 10—12, délután pedig 4—6 óra kö­Kata (formagyakorlat) együttes gyakorlása, képlett ellenfél el­leni küzdelem formájában. zött. De voltak már éjszakai foglalkozások is. A szakmai munkáért olyan neves shiha- nok — mesterek — a fele­lősek, mint Furkó Kálmán és Adámy István. Mindketten 5 dánosak. * Tíz óra tíz perc. A kara­tékák a futballpálya gyep­szőnyegén tréningeznek. A füves lelátóra telepszünk, ka­lauzunk Furkó Kálmán. — Az itt levők többsége vizsgázni fog. Pénteken dél­előtt csoportonként adnak számot tudásukból. 22-en danra vizsgáznak, ők hat esztendeje csinálják. — Szigorúak a követel­mények? — Ez csak természetes! Itt produkálni kell, techni­kából, kondícióból, hozzáál­lásból, szorgalomból. Minél magasabb fokozatra pályázik valaki, annál magasabbak az általános követelmények. — Protekció, jóindulat? — célzunk az élet egy-két te­rületére. — Hogy gondolja ezt? — kérdez vissza. — A gyen­géknek bukniuk kell. — Vállalkozik egy jóslás­ra? — Attól függ ... Az edzőtábor egyik vezetője, shihan Adámy István oktatja és egyben javítja a karatékák technikáját. Fojtán László felvételei — Hányán fogják leverni a lécet? — Ezt nem tudhatom. A korábbi évek gyakorlatából viszont ítélhetek. Ügy az egyharmad „benne marad”. — ön már 5 dános, ha szabad ezt a kifejezést hasz­nálni; a sportág, a szakág tábornoka. Nehéz idáig el­jutni? ■"— Csak ennyit felelek: egész életemet a kiokushin- kaj szakágra tettem fel. * Tíz óra húsz perc. Ma­gukra hagyjuk a társaságot, munka közben senkit nem illik zavarni. Veres Károly búcsúzóul megemlíti: — A nagyközönség csütör­tökön nagyszabású bemutatót tekinthet meg a Miskolci Városi Sportcsarnokban. Nem akármilyen csemegét ígér a csaknem 250 sportoló produkciója, hiszem, hogy telt ház lesz. A kezdési idő­pont 18 óra, a program más­fél órás. — Mennyi a belépődíj? — A felnőtteknek 80, a gyerekeknek (diákoknak, ka tonáknak) ötven forint. K. T. „Itt produkálni kell!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom