Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-14 / 164. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. július 14., szombat Nagytiszteletű Prédikátor Uram! Jártál-é valaha Kesznyétenben? Hallottál-é róla valaha is, valamit? Vannak-é emlékeid felőle, melyek hozzá kötnének, akárha lágyan is? Mindezeket én nem tudhatom. Azonban magad se tudhatsz megfelelni mindezekre. Mert immáron az örök vadászmezőkön nyugodhatsz százados esztendők óta. Itt egy bizonyos csakis. Az pedig úgy következik eddigi levélsoraimból, mint gyökérből a hajtás. Az, hogy jómagam, s asszony feleségem: Ildikóm második szülőfalujának, Kesznyétennek jelenét nem ismerhetted. Hát ez az, amiért én pennát ragadnék, levéllap- fölé hajolnék. Az, hogy a falu jelenét írnám meg Neked ebben az egyszerű kézjegyes levélben. Imám máris, azonban bökkenő van. Mert a jelent a múlttól nem tudom elszakasztani. Hitem, hogy nem is lehet. Ebbéli hitemben mostanság is megerősített az egyik pennástársúm, ki azt írta le valamelyik lapban a minap, hogy a jelent a múlt érteti meg. Ezért lesz levelem első soraiban is a múlt Kesznyéten múltja. Igaz, nem egy tudós kutató aprólékosságával. Hanem csak egy szerény levélíró mérföldes lépteivel sorolva. Zemplén legdélibb csücskében, a régi Borsod, Szabolcs és Zemplén határán, a lomha Sajó partján, Tiszalúc, Tiszaszederkény, Kiscsécs meg Girincs szomszédságában bé- kélkedik falunk. Van-é pontos rajzolatú térképed, Uram? Ha van, hát belé vann'ak-é írva ezek a községek? Ha van, hát bele vannak-é írva az avarok, a kelták, a szkíták, meg a honfoglaló magyarok, kik lakták ezt a földet az ő idejökben? És, ha van, hát bele vannak-é írva a tatárok? Kik annyi, s annyi szenvedést zúdítottak miránk, hogy ma is, azonban holnap is bele- sajdul szívünk, ha reágondolunk... Legelső gazdáink az Ákos nemzetségből valók voltak. Utánuk a Czudorok, a Rozgonyiak, a Báthoriak és a Rákócziak következtek. És jöttek legvégül az Erdődiek, kik itt voltak ama feledhetetlen időhatárig, ezerki- lencszáznegyvenötig. Nemesek, arisztokraták, fejedelmek voltak hát a mi gazdáink százados esztendőkön át. Azonban mi nem voltunk jobbágyok. Közszabadok voltunk, kik I. Rákóczi György erdélyi fejedelem nejétől még a hajdúvárosi kiváltságot is elnyertük. Azt már nyugalmad békességére vetem papírosra, hogy Kesznyéten lakossága mind a tizenkilencedik századig tisztára református volt. Azóta katolikusok is élnek miközöttünk. Azonban egyik se tör a másikára, hogy tűzzel-vassal irtsa ki egyik a másikából a megkeresztelkedéssel felvett vallásin tét. Azt kérdezhetnéd, Uram, hogy- hát a cigányok, kiknek ősei kovácsolták a szögeket Krisztus urunk megfeszítéséhez, a cigányok hát, kik e falu egynegyedét lakják, ők milyen vallásúak. Ha megkérdezhetnéd ezt tőlem, íme mit felelnék: a kesz- nyéteni cigányok, míg alig tudnak magukról, addig reformátusok. Midőn azonban magukról is, a világról is megtudnak egyet- mást, akkoron elfelejtik vallásukat... Nagy tiszteletű Prédikátor Uram! Testben ugyancsak pennámnál és levéllapomnál maradnék továbbra is, azonban lélekben, engedelmeddel, kimennék az utcákra. A maiakra. Melyek mindösszességükben közel húsz kilométert számolhatnának ki maguknak rögvest, és melyek immáron nem gallyasak, nem kavicsosak, mint valaha voltak a kurucok idejében, hanem aszfaltozottak, betonozottak. Ugye, Uram, tudod, mit jelent ez. És ugye, Uram, nem dohogsz majd, ha még tovább is számadatokkal terhelem levelem... Az utcák mentén betonjárda kígyózik szinte mindenütt. Azonban akkora kígyó, melynek kiterített bőre tizenháromezer-háromszázhuszonöt négyzetméternyi volna, mint eme járdáké, van-é ott Tinálatok az örök vadászmezőkön? Most nem is a járdákról, hanem inkább az utakról jut eszembe, hogy mi lehetne, ha eljöhetnél majd egyszer mihoz- zánk. Azonban nemcsak gyalogosan, és egyáltalán nem lélekrázó, döcögő szekérrel jöhetnél, mint ahogyan Debrecenbe mentél a Te idődben. Hanem kisautóval is. Egy kivételével bármelyik égtájirányból bársonyosan, mert bársonyosak a szomszédainkhoz kötő útjaink. Azonban, ha valamilyen oknál fogva nem lehetne kisautód, Miskolcról hét, Bőcsről kilenc, Leninvárosról műszaki, Zsolcáról pedig házgyári autóbusszal érkezhetnél mihozzánk. Jelzem, hogy érkezhetnél fényes nappal, persze. Azonban éjszaka is nagybátran, mert akkor sem kellene csupán a Hold, s a csillagok fényében kopogtatgatnod a kapukon. Hiszen nem kevesebb, mint száznegyvennégy közvillany- lámpa ég minden éjjel kint az utakon Kesznyétenszerte. Reggel van, még inkább a hajnalnak vége, Uram! Otthon hagyom hát a pennát, s a papirost a testnek, hogy lélekben az utcákat járhassam, s hogy meg-megállhassak is ott, ahol érzem, hogy megállnom kell. Ez itt az Arany János utca, Uram! Ez meg itt rajta a művelődési ház. Mit ezerkilencszáz- nyolc van kettőben vehetett birtokába falum P. S. Galuska Imre tiszteletes urunk, valamint legelső jó testvérünk minden jóban: Topa Lajos tanácselnök is, kik e levél tartalmán igen sok helyütt engem eligazítottak, szívbéli üdvözletüket küldik Tehozzád. Mindezekhez pedig én fényképeket mellékelek. Rajzokat mellékelnék inkább, mert tudom, hogy azokat értenéd jobban, de hát mitévő lehetek, ha egyszer köröm alá való tehetségem sincs énnekem a rajzokhoz ... népe, s mi akkora egymagában, hogy hú4 falunak is elég lehetett volna a Te idődben. Mondom, hogy óriás színpada van. Bármelyik színtársulat eljátszhatná rajta bármelyik darabját. Háromszáznál is több férőhelyes nagyterme van, azonban ülőhelyek, székek nélkül. Mert magának vette vissza a székeket az évekkel ezelőtt megszüntetett mozi. Mellékhelyiségei is vannak e művelődési háznak, de pang, minden pang itt, Uram! Mert gazdátlan. Mert nincs igazgatója. Pedig van pénz rá. Lenne. Főállásban. Segíts nekünk, Uram! Küldj nekünk igazgatót! Szövétneket a falu ásítozó, szunyókáló közművelődésének ... Pár lépéssel arrább, ugyancsak az Arany János utcában, a kisdedóvó, vagyis az óvoda büszkélkedik. Ezerkileneszázhetvenkilenc óta két és fél milliós vagyonunk nekünk ez. Mi is büszkék vagyunk rá. Csak így is, hallgatagon is, merthogy most éppen szünet van a kisdedóvóban, melegséget önt a lelkűnkbe. Melegséget, mert szépen rendezett, örökké tisztán tartott annak épülete, háza, udvara. A sok kinti játékszernek se szeri, se száma, melyeket a szülők állíttattak oda fel, meg Szabó Sámuel bácsi, az ő népi fafaragász tanulókörével. Azonban melegséget önt a lelkűnkbe a tudat is, hogy ebben az óvodában több mint ötven kisded kaphat meleg, nevelő szót az óvónőktől, s a meleg nevelő szó mellé meleg ebédet naponta, merthogy konyhája is, napközije is van neki. Hol volt a Te idődben az ilyen dolog, Uram? Vajon a képzeletekben volt-é már? Azt mondanom kelti, leírnom neked, mert igencsak tartozom vele, hogy immáron szűk nekünk ez a kisdedóvó. Száznegyven, százötven százalékos a kihasználtsága. Fejtörést okozó valami ez. Fejtörést okoz évente, havonta a különösen ügyes, rendkívül rátermett igazgatónőnek, hogy a túljelent- kezőkből kiket vegyen fel, s kiket tanácsoljon el. Most forduljunk a gyönyörű iskola felé! Vessük rá pillantásainkat! Mert olyan gyönyörű, hogy a Te idődben falusi ember, még ha oly szabad is volt, mint a kesznyé- teni, álmodni se álmodhatott egy ilyet. Sok kisváros irigylené ma is, ha tudna róla! Ezerkilencszáznyolcvankettőből való. Televíziókkal, számítógépekkel, videókkal és sok egyéb ilyen furcsaságokkal odabent. Szünidő van ugyan most az iskolában is, gyerek se, pedagógus se, igazgató se mozdul benne, mindazonáltal azonban nem tehetem meg, hogy valamennyit ne beszéljek Neked róluk. Igazgatónk Papp Ferenc tanár, jó testvérünk a jóban. Gyermek annyi van, hogy mindjárt háromszáz is évente, ki úgy koptatja eme schola padjait, kertjét, A mi szép környezetünk • Moldovai György: Negyven prédikátor c. regényének főszereplője. Falunk: Kesznyéten udvarát, hogy előbb megbecsüli azt. Pedagógus? Itt kérdem meg. Tőled, Uram, hogy ismered-é a szót: fluktuáció. Ami annyit tesz, hogy jövés-menés. Nagy, igen nagy pedagógus jövés-menés volt itt az évek folyamán. Mondják, hogy, ha türelmünk volna, és megszámolnánk, megtalálnánk, hogy négyszáz pedagógus is megfordult immáron Kesznyétenben az idők folyamán. Lehet ez túlzás, Uram? Lehet... Amondója vagyok azonban, hogy inkább fluktuáció legyen, mintsem egymást jelentgető pedagógusok, mintsem az iskola szekerét hetvenhét felé tépő-taszigáló közösség egyazon épületben. Az utcán megállók. Odafigyelhetnék a kisgazdaasszonyok szövegére, mondásaira. Nem figyelek oda. Azért nem, Uram, mert mondanom kell Neked, mondanom a nagy örömöt. Hogy míg az elmúlt év első felében hatvannégy kisgazdától száznyolcvan- kilencezer-ötszáznyolcvanöt liter tej folyt be a csarnokba, addig anno Domini 1990 májusa haváig hetvenöt kisgazdától kétszázöt- vennégyezer-száznegyvenhárom ... Vonha- tunk-é le ebből a két számból valamely következményt, Uram? S ha igen, hát hadd tegyem büszkén hozzá, hogy messze környéken nincs olyan szarvasmarha-állomány kisgazda tulajdonban, mint minálunk, Kesznyétenben! A körzeti orvosi rendelő csupán csak egy hátra arcra magaslik a tejcsarnoktól. Csodás építmény. Mint egy ékszer, olyan. Ezerkilencszáznyolcvanhat március elsején vettük tulajdonunkba, s több mint kétmilliós vagyonunk ez nekünk. Felül szolgálati lakás. Alul szaktanácsadó és rendelő. Meg várószoba, persze. Akkora megelégedésünkre, hogy betegen is jól érezzük magunkat benne. Hosszan sorolhatnám még Kesznyéten jelenét e levéllapokon, Uram! Sorolhatnám a postafiókot: a lányokat, kik igen szépen dolgoznak odabent; a postamestert, aki három éve nincs, és akit három éve várunk; vagy a telefont, ami még mindig nem önműködő, hanem csak kézi kapcsolúsos, hiába van pénzünk automatára. A boltjainkat sorolhatnám, azok közül is az újat, a Partner Kisáruházat, ahol az égvilágán mindent meg lehet találni, mindennel kedvesen szolgálnak a lányok, gyolccsal,, perzsával, kenyérrel, hússal, kaszával, kapával, hűtővel, pálinkával és mosószerrel, csak könyvvel nem... Sorolhatnám a kétszáz férőhelyes, villanykályhás, robotgépes napközi ottAz iskola honunkat, melyet nyolcvankettőben bővítettünk, azonban az idősek klubját is, mely nyolcvanhétben indult, s melyben huszonhét idős rászorulót gondozunk szeretettel. Nagytiszteletű Prédikátor Uram! Hagyd inkább, hagyd, hogy visszahúzódjam, ha csak egy-két kérdés erejéig is, Kesznyéten jövőjéről elgondolkozni. Tehát: hogyan másként ez a jövő, ha nem kőkemény összefogással, s ha nem erős hittel ebben az összefogásban? Hogyan másként ez az összefogás, ha nem egy egységes kisgazdapárttal a közepén? S ha nem egy figyelmes ellenzékkel, SZDSZ-szel, vagy akármivel a széleken? És hát hogyan másként ez a jövő, ha nem a falu legdemokratikusabb szervezetével, a református egyházzal karöltve?!... Itt fejezem be levelem, igen nagy tisztelettel, Réthy István Levelfele Kocsi Csergő Bálintnak KESZNYÉTEN, HO DOMINI 10
