Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-07 / 158. szám
1990. július 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 ÉM sport Navratilova - Garrison Méltatlanul kevesebb szó esik mostanság a Wimbledon ’90 teniszversenyről, mint korábban, de érthető, hiszen a labdarúgás háttérbe szorította az egyébként most is óriási érdeklődéssel kísért eseményt, amely nem szűkölködött meglepetésekben. A nőknél például kiesett Steffi Graf, aki az amerikai színesbőrű Garrisontól kapott ki. A finálé ezek után alighanem csak formaságnak számít: Navratilova „lépésben” nyerhet, hiszen az egymás elleni arány 26-1 Navratilova javára. A férfiaknál egyébként a legjobb négy közé Becker, Lendl, Ed- berg és Ivanisevics került. Bronzcsata Bariban SZÉLJEGYZETEK 1 Lapkészítés közben rendkívül sok önkéntes, ha úgy ■ tetszik, társadalmi munkásra számíthatunk. Jó néhány sportág eseményeire nem jutunk el, szerencsére akadnak, akik felemelik a telefont és tájékoztatnak bennünket, illetve rajtunk keresztül az olvasókat. Hozzájutunk ezáltal előzeteshez (be tudjuk harangozni a versenyeket) információhoz, hiszen rendelkezésünkre állnak a bevezetőben felemlített önkéntes tudósítók. Ezúttal hadd tegyem mégis szóvá, azt a — szerencsére cseppet sem jellemző — magatartásformát, amelyet nehéz megérteni. Nem említek sportágat, mert korántsem az a lényeg. Az elv, a hozzáállás vitatható. De félre a rejtélyeskedéssel! Arról van szó, hogy az egyik népszerű versenyág reprezentánsai gyakran kelnek útra. Sokat utaznak, közelebbi-távolabbi vidékeken egyaránt rajthoz állnak. Természetes — sportról van szó —, hogy egyszer jobb, másszor pedig gyengébb eredményeket érnek el. Az ember végtére nem gép, lehetnek rossz napjai, esetleg a vetélytársak bizonyulnak felkészültebbnek. Alkalmi tudósítónk soha nem rejti véka alá az eredményeket. Mármint azokat, amelyekkel ország-világ előtt büszkélkedni lehet. A kevésbé sikeres versenyekről viszont „elfelejt” jelentkezni. Nem tudom, mi az oka, a szégyenkezés aligha, mert ott még azért (szerencsére) nem tartunk, hogy lesütött tekintettel kell járniuk a veszteseknek a forgatagban. Szeretném, ha segítőnk felismerné ezt, s akkor is telefont keresne, ha nem tud sok biztatót közölni. A sikernek mi is örülünk, a vereség miatt szomorkodunk. Ám pontosan tudjuk, hogy az élet korántsem csak napos oldalból áll... 2 Még két találkozó és véget ér az idei labdarúgó vi- ■ lágbajnokság. Nem tagadom, hiányozni fog, hiszen érdekes mérkőzéseket, tanulságos összecsapásokat követhettünk figyelemmel, s az esemény kereken egy hónapig lekötötte a figyelmünket. Sokan kritizálják és bírálják a mai kor labdarúgását. Szeretnék velük vitába szállni, s nem elsősorban azért, hogy ez jó-e, közönségvonzó-e? Tetszik, nem tetszik, tudomásul kell venni, hogy ilyenné formálódott a sportág. Mostanság tizenegy gladiátor feszül egymásnak, a szakvezetők a „gólt nem kapni!” — jelszóval engedik pályára fantasztikusan felkészült, kitűnő erőállapotban levő futballistáikat, s bizony ritka a szemet gyönyörködtető, parádés megoldás, a szurkolókat tapsra ragadtató momentum. Ezért fájt a szívem Kamerun kiesése miatt, az afrikaiak ugyanis JÁTSZOTTAK a labdarúgást, náluk tűntek fel azok a jelek, amelyekért igazán érdemes mérkőzésekre járni. Érdekes módon hazai szakembereink többsége lekicsinylőén nyilatkozik a látottakról. Nekik szeretném a figyelmükbe ajánlani, hogy soha még ilyen egyszerű módon nem lehetett a világ élvonalába kerülni, mint napjainkban! Az erőt, az állóképességet, a kondíciót viszonylag „könnyen” megszerezhetik a sportolók — ha olyan munkát követelnek tőlük. A technikai készség az egy adott valami, fejleszthető, ám a darabos, nehézkes fickókból elvétve sem lesznek labdabűvölő virtuózok. Mindezek alapján kijelenthető, hogy mi korántsem azért kullogunk az európai mezőny végén, mert nincsenek tehetséges labdarúgóink. Sokkal inkább azért, mert a régi edzői gárdát olyan váltotta fel, amely nincs tisztában a modern, a kor szelleméhez igazodó képzési követelményekkel. Ráadásul félti egzisztenciáját, máról-holnapra él, aztán továbbáll. Nem vitatom, a régi beidegződések is rontották a helyzetet (berendelés, számonkérés, felelősségrevonás, beleszólás — ugye, ismerős fogalmak?), ám azok, akik célt tűznek maguk elé, elhivatottságot éreznek és bátran lépnek az ismeretlen útra — alkalmasak lehetnek az úttörő szerepre. Ennek egyetlen feltétele az, hogy a valóban az edzői pályára alkalmas emberek üljenek a kispadokra. O Még mindig a labdarúgásnál maradva, s ugyancsak világbajnoki tapasztalatokról. Egészen pontosan egyvalamit emelnék ki, mint követésre méltót. A résztvevő csapatok döntő többségét egyaránt jellemezte az elszántság, a hit, a győzniakarás. Egyetlen együttest sem láttam, aki feltartott kézzel, sorsába beletörődve lépett volna pályára. A sorból mégis kiemelkednek a nyugatnémetek, akiket fantasztikus ambíció hevít. Velük kapcsolatban felidéződnek régi emlékek is... Az 1970-es mexikói vb-n például Schnellinger egyenlített az olaszok ellen a befejezés előtt, aztán olyan ráadás következett, amelyről ma is beszél a futballvilág. De volt a Bayern München legénységének is egy kupadöntője az angolokkal szemben, amikor Schwarzenbeck az utolsó pillanatban lőtte élete nagy gólját, egálba hozva a csapatokat, majd a megismételt fináléban szétzúzták vetélytársukat. Mindez azért jutott az eszembe, mert eltöprengtem, micsoda erőt adhat a hit. Ha egy játékos nem kételkedik együttese sikerében, ha biztos a dolgában, ha meg meri csinálni, amit az edzéseken unalomig gyakorolt, ha nem adja fel, újra és újra nekifeszül a feladatnak. Tudom, keserves dolog, ám felettébb kifizetődő. Taps, népszerűség, gondtalan jólét a jutalom. Mindezt persze csak olyan sportolók képesek véghezvinni, akiket gyermekkoruktól megfelelő szellemben neveltek, formálták hozzáállásukat, befolyásolták mentalitásukat. Kizárólag a nyugatnémet labdarúgókat jellemzi, hogy soha, abszolút reménytelennek tűnő szituációkban sem adják fel. Úgy tartják, hogy amíg nem hangzott fel a hármas sípszó, él a remény, s az esélyt ki lehet használni, Olykor az őrületbe kergetik ellenfeleiket a „monoton zakatolással”, a szorításból kevesen kecmereg- hetnek ki. Szeretném, ha ezt a gondolkodást, viselkedés- formát (?), a feladat iránt érzett elkötelezettséget, mind több magyar sportolón észrevenném. Doros László Dr. Faragó Tamás: BVSC M a és holnap egy-egy mérkőzést játszanak Olaszországban, aztán mindenki hazautazik, s következhet a jól megérdemelt pihenés. Előbb azonban négy csapatra még igen komoly feladat vár, különösen a vasárnapi ütközet résztvevőire. Megismétlődik a négy évvel ezelőtti döntő, a világbajnok Argentína harcba szállhat címe megvédéséért. Ellenfele az akkor 3-2 arányban legyőzött NSZK gárdája lesz, amely Mexikóban Schumacher súlyos hibái miatt veszített. Vajon vissza tud-e vágni Franz Beckenbauer legénysége a Maradona által irányított dél-amerikai válogatottnak? Ez a nagy kérdés, amelyre vasárnap este kapunk végleges választ. A mérkőzést várja a világ, ezért a 90 (esetleg több) percért szálltak harcba egy hónappal ezelőtt a csapatok. S várja a mexikói Codesal bíró is, aki dirigense lesz a várhatóan hatalmas csatának. A figyelem egy része persze a ma esti bronzcsata iránt nyilvánul meg. A házigazdák válogatottjának az a vigasz maradt, hogy harmadik lehet. Persze, csak akkor, ha legyűri Angliát. Az olaszok esélyesebbek, hiszen Anglia nemzeti tizenegye háromszor is túlórázásra kényszerült, a papírformát mégsem ajánlatos túl komolyan venni. Az itáliaiak csalódottságukat bizonyára nehezen leplezik, a szigetországbelieket pedig vasból gyúrták, nekik inkább csábító a harmadik hely elérésének lehetősége. Csalódott olaszok Mondi-morzsák Megoldódott a BVSC férfi vlzilabdacsapatának edzőkérdése: a vasutas klub 2 éves szerződést kötött dr. Faragó Tamás, egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportemberrel. A szerződésről dr. Balázs Ákos, a BVSC ügyvezető elnöke a következőket mondta: — Néhány évvel ezelőtt még jelentős szerepet töltöttünk be a hazai, sőt, a nemzetközi vízilabdaéletben is, de egy ideje jobbára a kiesés ellen küzdünk a bajnokságban. Ezt megengedhetetlennek tartjuk, s arra törekszünk. hogy visszatérjenek a régi szép napok. Erősítések''“ tervezünk a csapatban, a legdöntőbb viszont, hogy dr. Faragó Tamás személyében sikerült világhírű sportembert, edzőt szerződtetnünk. Faragó vízilabda pályafutását a BVS”- ben kezdte, tőlünk került más klubokhoz, most visszatért. . . A Szőnyi úton egyébként már gyors ütemben halad az uszoda teljes rekonstrukciója, a létesítmény fedett lesz, tehát a téli sportolás is biztosított. A tervek szerint a jövő év tavaszán adják át a minden igényt kielégítő felújított uszodát, amelyben az úszók és a vízilabdázók is irigylésre méltó otthonra találnak. Amint az lenni szokott, két fáradt, csalódott csapat találkozik a harmadik helyért vívott mérkőzésen. Mind az olaszok, mind az angolok 120 percet küzdöttek a döntőbe jutásért az argentinok, illetve a nyugatnémetek ellen, de végül a szerencse egyiküknek sem kedvezett, s a l!l-es rúgásokban alulmaradtak. Így tehát elmondható, hogy gyakorlatilag nincs különbség a döntőbe jutottak és a bronzcsatára kényszerülő együttesek között, mégis, a találkozó előtt egészen más \ győztesek, valamint a vesztesek hangulata. A házigazda olaszok azóta sem tudtak napirendre térni a keddi vereség felett, s Azeglio Vicini szövetségi kapitányt inkább a kudarc okairól, mint a szombati mérkőzés esélyeiről faggatják az újságírók. Az elkeseredett itáliaiak elsősorban azt vetik a szakember szemére, hogy az argentinok ellen teljesen feleslegesen bontotta meg az addig jól működő Salvatore Schillaci, Roberto Baggio kettőst, s meggondolatlanul léptette pályára a sérüléssel bajlódó Gianluca Viallit. — Hiába kutatják az okokat, soha nem fogunk rájönni arra, miért veszítettünk — válaszolta Vicini. — De hát ilyen az edzői pálya: vállalni kell a felelősséget azért is, ha a csapat bal- szerencsével vereséget szenved. A játékosokat nehéz volt rávenni a nyilatkozatra, a milánói Roberto Donadoni azonban hajlandó volt a mikrofonok elé állni. — Azt hiszem, nyugodtan egymás szemébe nézhetünk, nincs miért szégyenkeznünk — mondta. — Természetesen csalódottak vagyunk, de mindent megteszünk azért, hogy amennyire lehet, kárpótoljuk közönségünket, és jó játékkal búcsúzzunk a Mondialétól. Michel Vautrot június 8- án, este roppant boldog ember volt: a 45 éves francia játékvezető ragyogóan bíráskodott az Argentína—Kamerun nyitómérkőzésen. Az ő ítéletei szolgáltak mintául a többi játékvezető számára is, hiszen megvalósította a rajt előtt foganatosított szemléletbeli FIFA- reformokat. Sokan tippeltek arra, hogy ő fütyül majd vasárnap este a római döntőben, aztán közbejött a nápolyi argentin—olasz elődöntő, amelyen a hosszabbításban alaposan elszámította magát... A kritikák szerint túl sokat beszélt a játékosokkal. Márpedig az nem túl jó „ítész”, akinek meg kell magyaráznia döntéseit. * Óriási különbség van a hétvégi két érmes mérkőzés belépőinek ára között. A római döntőre árusított 1. kategóriájú jegy 1 200 000 lírát ér (durván 1000 dollár), míg Bariban az ugyanezen az előkelő helyen ülő szurkolónak 240 ezer lírát kell fizetnie. A 2. kategóriájú belépő Rómában 800 ezer. Bariban 190 ezer líra. A Bariban dolgozó szervezők úgy hiszik, hogy a még eladatlan jegyek az angol szurkolók tulajdonába kerülnek majd. De most kizárt., hogy a feketézőknek jó napjuk lesz, hiszen a viszonylag olcsó jegyeket senki sem akarja eladni az olasz drukkerek közül. Az utolsó körben Fotó: Mák Grund birkózás Házibajnokságtól az aranyéremig Magyarországon a tehetségek felkutatása és a folyamatos utánpótlás biztosítása érdekében alig több, mint egy évtizeddel ezelőtt indították el az általános iskolás fiataloknak a grundbir- kózást. Szűkebb hazánkban, Borsodban hét évvel ezelőtt indult meg ez a versenyzési forma, azóta is bizonyítva létjogosultságát. 1983 óta a miskolci iskolák fiataljai többször voltak dobogósok, nyertek bajnokságot. Az idei országos döntőben a miskolci 42. Sz. Általános Iskola csapata szerezte meg a bajnoki címet. A szép sikerhez vezető útról Jászkai Imrével, a DVTK edzőjével beszélgettünk, aki Juhász Józseffel és Szombathy Tiborral együtt „bábáskodott” a grundbirkózás megszületésénél. — A több éves sikersorozat után hogy alakult az idei esztendő? — A.jelenlegi nehéz helyzetben csökkent a birkózás iránti érdeklődés, ehhez az is hozzájárult, hogy sportágunkat meggondolatlanul levetták a diákolimpia programjáról, s az iskolák közötti értékelésből is kivonták. Szerencsére az idén ez megváltozott, s némileg megélénkült az érdeklődés újra a birkózás iránt. Kisszámú edzői gárdánk nagy elánnal látott munkához. Miskolcon 16 iskolából 175 fiatalt sikerült „mozgósítanunk”. A városi CSB-n meglepetésre az eddigi „sikeriskolát”, a 1.1. számút, a 21. és a 42. számú is megelőzte. Így a területi döntőbe a korábbi országos bajnok csak bronzérmesként tudott bejutni. A dobogósok mellett még területi döntős lett a 13. sz., és a 34—35. sz. vegyes csapata. Áprilistól kezdődően folyamatosan csatáztak ezek a csapatok. — Mit hozott a területi döntő? — Itt előbb tennék egy kis kitérőt. Ezelőtt mi értesítettük az északi terület valamennyi egyesületét és iskoláját, sajnos, a területi döntőre is csak a városi bajnokság 1—6. csapata maradt. Nagyon szoros küzdelemben sikerült ismételni a 42. sz. iskolának. A küzdelemsorozat záróakkordjaként még rendeztünk egy III. fordulót is. Ezen a hat döntős iskola mellett 15 iskolából közel 200 gyerek vett részt. Ezen az erőpróbán is a 42- es lett a legeredményesebb. Itt egyébként a DVTK jóvoltából minden induló egy szép csokoládékupát kapott. — Készülés az országos döntőre? — Igyekeztünk a kéthetes időt jól kihasználni. Az iskolában Lakatos László testnevelővel, a stadionban pedig edzőtársaimmal Juhász Józseffel, Gonda Viktorral, és Szalontai Imrével dolgoztunk együtt. Mivel a III. fordulóban jól begyakorolhatták a technikai elemeket, elsődlegesen a taktikát sulykoltuk, s arról igyekeztünk a gyerekeket meggyőzni, hogy ők is képesek az országos helytállásra. Jó volt a lélektani felkészítés is. — Az országos döntő? — Budapesten a Vasas Fáy utcai csarnokában került sor az eseményre. Mi egy kemény küzdelemsorozat után jutottunk el ide, a fővárosiaknak szabad nevezést biztosítottak ... A Csepel bázisa a tavalyi ezüstérmes Guszev kapitány iskola .gárdája ellen kezdtünk. Az eredmény 5:5 lett, de több tiszta győzelemmel és akcióponttal nyertünk. Ezután 6:4-re vertük a múlt évi bronzérmes salgótarjáni csapatot. Ezt követte a iBp. Vasas bázisiskolája elleni ösz- szecsapás, melyet „kiütéses” győzelemmel 10:0-ra nyertünk. A bajnoki címet eldöntő találkozót a tavalyi bajnok Csongrád megyei csapat ellen vívtuk. A fiúk az alsó öt súlycsoportban öt tiszta győzelemmel kezdtek, s végül 7:3-ra nyertek. Így miénk lett a bajnoki aranyérem, s öt év után ismét miskolci bajnokot ünnepelhettünk. A csapat: Sipos, Sári, Skornyák, Berták, Sztankia, Gáwel, Földesi. Tóth A., Menyhért, Őrlő. Pusztahelyi, Lajos, Fodor. Szolnoki és Deli. Ez a gárda az aranyérem mellé még 15 ezer forintot is nyert. A kemény munka nagyon szép országos sikert eredményezett, s reméljük, hogy az elkövetkezendőkben is ismételni tudjuk majd eredményességünket. Kossárik Nándor
