Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-25 / 173. szám

1990. július 25., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Fjodorov marad Nagy szenzációt váltott k:i a TBS tv-táirs'aság által /kö­zölt hír, miszerint az egye­sült államokbelii Oregoniban készülő szovjet jéglkorong- válogatott 20 éves csatára, Szergej Fjodorov úgy dön­tött, nem tér Vissz'a hazá­jába. A kétszeres világbaj­nok hoikiist társai azóta nem látták, hogy vasárnap el­hagyta a csapat szállását. Jurij Koroljev, a szovjet jégkorong szövetség elnök­helyettese megerősítette az értesülést, de nem kommen­tálta azt. Az amerikai be­vándorlási hivatalnál ugyan­akkor Fjodorov nem jelelte letelepedési szándékát, an­nak ellenére, hogy a szovjet csatárral már két éve elő­szerződést kötött az NHL- ben szereplő Detroit Red Wings. A BÉV SC-nél megszűnt, Hejöcsabán otthonra talált Gazdára leltek az asztaliteniszezők Példaértékű döntés Hosszú hónapok blzanyta. lansága után fellélegezhet­nek a miskolci minőségi férfi asztali teniszezés képvi­selői és hívei. Hétfőn, a ko­ra esti óráikban ért véget ugyanis az a tárgyalássoro­zat, amely pontot tett egy régóta vajúdó ügyre. La­punkban annak idején több­ször szóvá tettük, hogy gyü­lekeznék a viharfelhők a Borsodi Építők Volán aszta­litenisz-szakosztálya fölött. Ennek egyedüli ok'a az vo/lt, hogy a korábbi bázis, a BÁÉV már nem tudta me­nedzselni, finanszírozni a klub legerediményeisébb szak­osztályát, ezért a Damoklész, kard állandóan ott lebegett a csarnokban ... Nos, az építőipari válila- lat valóban lemondott az év­tizedeken keresztül működ­tetett és Mislkolcnálk számta­lan sikert hozó sportágról, így új gazda után kellett nézni. Örömmel adunk arról hírt, hogy létrejött a megál­lapodás, a BÉV SC-től július 1-jei határidővel a Hejöcisa- bai Cement Művek Rt. vet­te át a sportolókat. Min­denkit, a legkisebbektől egé­szen a felnőttekig, s termé­szetesen. Hrafoovszki László, valamint Klistán Béla edző. két is. Karetka László szakosz­tályvezető arról informált bennünket, hogy a legutóbb 4. helyen végzett társaság együtt maradt, így szép perspektíva nyílik a Báthory, Laczkó, Szűcs, Molnár kvar­tett előtt, adott a lehetőség a zavartalan munkavégzésre, s a táblázaton való előre ara­szolásra. Legfőképpen per­sze a nemzetközi porondon való helytállást díjazzák majd Hejöcsabán, de állás­pontjuk tökéletesen érthető, hiszen az ottani produkció, teljesítmény jelenthet igazi értékmérőt. A sportolók va­lamennyien átigazoltak a HCM-hez, s megtörtént a szerződések aláírása is. Az edzéseket júliusban még a régi, népkerti csarnokban tartják, augusztusban a Vö­rösmarty Mihály Általános Iskola tornatermében gyako­rolnak (a helyiipari kiállítás miatt szorulnak ki a Viga­dóból), később pedig a be­fejezés előtt álló csabai sportcsarnok lesz a végleges otthonuk. A leányokról annyit tudott mondani a szakosztályvezető, hogy ők hétfőn kezdik meg a felkészülést Sáth Sándor edző vezetésével. A MOATSZ illetékeseivel folytatott be­szélgetések alapján kijelent­hető, hogy az ősszel újra az A-csoportban szerepelhetnek. Erre úgy nyílott mód, hogy az Erzsébeti ATSIE visszalé­pett az NB X-től, s jobbik kiesőként a HÓM kapta a lehetőséget. így állhat elő az a helyzet, hogy egy évvel ez­előtt legfeljebb a csabai röp- labdásokat jegyezték a „bör­zén”, mostantól viszont két élvonalbeli asztalitenisz­szakosztályt mondhatnak a magukénak. S tegyük hozzá: a „röpösök” is felkerültek a legjobbak közé, így cseppet sem meglepő a tény, mely szerint Miskolc reprezentáns klubja cseperedik Hejőcsa- bán. A szakosztály-átvétel kapcsán engedtessék meg néhány mon­dat a krónikásnak, aki régóta figyeli a sportág rezdüléseit. A csabaiak lépése példaértékű, országos elismeréssel találkozhat. Amikor naponta szakosztályok megszűnéséről tudósítanak a lo­pok (legutóbb a jászberényi jégkorongozók léte került a mérleg serpenyőjébe ...), akad egy vállalat, amelyik képes, hogy segít­sen, hogy felkaroljon, továbbvigyen valamit az úton. Kétségkí­vül huszáros lépés, s aligha járok messze az igazságtól, amikor leírom: valószínűleg nem találkozott gyáron belül mindenki he­lyeslésével az ötlet. Nincs ezen csodálkoznivaló, mostanság olyan idők járnak, hogy mindenki féltékeny a másikra, sokan keresik a szálkát embertársaik szemében, s naponta indul tá­madás ilyen-olyan pozícióban levők ellen. Szeretném leszögezni, a személyes ismeretség híján is fejet hajtok a gyár vezetése előtt, megilleti őket a képzeletbeli zászlólengetés. Olyan időben tették meg ezt a roppant fontos lépést, amikor inkább az elzár­kózás a jellemző. Az átvétel nemcsak humánumról, hanem a sport fontosságának felismeréséről tanúskodik. Remélem, hogy ezt azok a sportolók is átérzik, akik helyzete stabilizálódott, akik ezáltal lehetőséghez jutottak, hogy tehetségüket, tudásukat maximálisan kiaknázzák. Azzal ugyanis számot kell vetni: csak az maradhat talpon, aki produkál. Az élet, mondhatom, a profi­világ törvényei könyörtelenek. Az erős, az ügyes, a rátermett megtalálja számítását, a gyenge elbukik. Hejöcsabán alkalmat teremtenek a bizonyításra, de megvalósul a teljesítmény elve is, időről időre számvetést készítenek, mi valósult meg az elképze­lésekből. Úgy vélem, fentiek ismeretében igencsak érdemes tel­jes mellszélességgel odaállni a rajtvonalhoz, s belevágni azt a bizonyos fejszét a fába. (doros) Labdarúgás, megyei il. osztály Az Északi csoport őszi sorsolása 1. forduló, aug. 19., 17 óra: Szuhavölgyi Bányász Sport- egyesület—Alsóvadász Ter­melőszövetkezeti SE, Tisza- palkonyai Termelőszövet­kezeti SE—Tiszatarjáni Ter­melőszövetkezeti SE, Lak Tömöri Termelőszövetkezeti SE—Tardonai Honvéd Sport­egyesület, Borsodszentgyör- gyi Községi Sportegyesület —Bükkábrányi Termelő­szövetkezeti SE. Boldva Köz­ségi Sportegyesület—Híd- végardó Községi Sportegye­sület, Szirmabesenyői Ter­melőszövetkezeti SE—Ónod Termelőszövetkezeti SE, Me­zőkeresztesi Községi Sport­egyesület—Borsodivánkai Termelőszövetkezeti SE. 2. forduló, aug. 26., 17 óra: Borsodivánka—Szirma­besenyő, Ónod—Boldva, Híd- végardó—Borsodszent- györgy, Bükkábrány—Lak, Tardona—Tiszapalkonya, Tisza tarján—Szuhavölgy, Alsóvadász—Mezőikeresztes. 3. forduló, szept. 2., 16.30 óra: Szuhavölgy—Tardona, Tiszapalkonya—Büikk- ábrány, Lak—Hídvégardó. Bonsodszentgyörgy—Ónod, Boldva—Borsodivánka, Szir­mabesenyő—Mezőkeresz­tes. Alsóvadász—Tiszatar- ján. 4. forduló, szept. 9., 16.30 óra: Szirmabesenyő—Alsó­vadász, Mezőkeresztes— Boldva, Borsodivánka— Borsodszentgyörgy, Ónod— Lak, Hídvégardó—Tisza- palikonya, Bükikábrány— Szuhavölgy, Tardona—Ti- szatarján. 5. forduló, szept. 16., 16 óra: Szuhavölgy—Hídvég­ardó, Tiszapalkonya—Ónod, Lak—Borsodivánka, Bor­sodszentgyörgy—Mezőke­resztes, Boldva—Szinmabe- senyő, Tisza tarján—Bükk­ábrány, Alsóvadász—Tar­dona. 6. forduló, szept. 23., 16 óra: Boldva—Alsóvadász, Szí rmabesenyő—Borsod­szentgyörgy, Mezőkeresz­tes—Lalt, Borsodivánka— Tiszapalkonya, Ónod—Szu­havölgy, Hídvégardó—Ti- szatarján, Büikkábrány— Tardona. 7. forduló, szept. 30., 15 óra: Szuhavölgy—Borsod­ivánka. Tiszapalkonya— Mezőkeresztes, Lak—Szir- mabesenyő, Borsodszent­györgy—Boldva, Tardona— Hídvégardó, Tiszatarján— Ónod, Alsóvadász—Bükk­ábrány. 8. forduló, okt. 7., 14 óra: Borsodszentgyörgy—Al­sóvadász, Boldva—Lak, Szirmabesenyő—Tiszapal­Szorgoskodik a Borsodoádasd is A Sorsodnádosdi Kohász NB lll-os labdarúgócsapatá­nak hóra tájáról Bilesch Gyula edzőtől kértünk tájékox- tatást. 0 Örömmel fogadták azt a döntést, melynek értelmé­ben a lista csoportból a Mátrába nyertek besorolást. így 2 erer kilométerrel {!} utaznak majd kevesebbet a baj­nokság során. • Bázisszervük, a Borsodnádasdi lemezgyár vezetői ígéretet tettek orra, hogy a csapat szerepléséhez szüksé­ges tárgyi, technikai és anyagi feltételeket biztosítják. A rajtig elvégzik a sporttelep és a szociális létesítmény csi­nosítását is. 0 Keretükben több változás történt Kosza, Szilágyi és Varga befejezte az oktiv játékot. Leigazolták az ózdi Igát és Szabó P.-t, valamint az egri Panyókot. Visszavárják a leszerelő Kovács L.-t és Antalt. A gárda átlagéletkora 24 esztendő. • Napi egy edzéssel készülnek, az augusztus 18-i nyi­tányig nyolc előkészületi összecsapást vívnak. Augusztus 11- én Nézsán Magyar Kupa találkozón szerepelnek. Hazai bajnoki meccseiket szombati napokon rendezik majd meg. 0 Bennmaradási esélyeiket növeli, hogy a Mátra cso­portba öt megyei bajnokot soroltak. 9 Hétfőn tartották a Mátra ligaértekezletét Solgóbá- nyán. Szóbo kerültek a soron következő bajnokság fel­adatai is. A versenybizottság sportszerű küzdelemre szó­lította fel a résztvevőket és ismertette a sorsolást. Az idény augusztus 18-19-én kezdődik és november 25-én ér véget. • Bilesch Gyula edző további egy évig irányítja a gár­da szakmoi munkáját. konya, Mezőkeresztes—Szu­havölgy, Borsodivánka— Tiszatarján, Ónod—Tardo­na, Hídvégardó—-Bükkáb- rány. 9. forduló, okt. 14., 14 óra: Szuhavölgy—Szirmabese­nyő, Tiszapalkonya-—Bold­va, Lak—Borsodszent­györgy, Bükikábrány—Ónod, Tardona—Borsodivánka, Ti­szatarján—Mezőkeresztes, Alsóvadász—Hídvégardó. 10. forduló, okt. 21., 13.30 óra: Lak—Alsóvadász, Bor­sodszentgyörgy—Tiszapal­konya, Boldva—Szuhavölgy, Szirmabesenyő—Tiszatar­ján, Mezőkeresztes—Tardo­na, Borsodivánka—Bükk­ábrány, Ónod—Hídvégardó. 11. forduló, okt. 28., 13.30 óra: Szuhavölgy—Borsod­szentgyörgy, Tiszapalkonya —Lak, Hídvégardó—Bor- sodivónka, Bükikábrány— Mezőkeresztes, Tardona— Szirmabesenyő, Tiszatarján —Boldva, Alsóvadász—Ónod. 12. forduló, nov. 4., 13 óra: Tiszapalkonya—Alsóva­dász, Lak—Szuhavölgy, Bor­sodszentgyörgy—Tiszatar­ján, Boldva—Tardona, Szir­mabesenyő—B ükkábrány, Mezőkeresztes—Hídvég­ardó, Borsodivánka—Ónod. 13. forduló, nov. 11., 13 óra: Szuhavölgy—Tiszapal­ikonya, Ónod—Mezőkeresz­tes, Hídvégardó—Szirma­besenyő, Bükkábrány— Boldva, Tardona—Borsod­szentgyörgy, Tiszatarján— Lak, Alsóvadász—Borsod­ivánka. lokaj-Certa Kupa: jövőre ismét... Hazánk ad otthont a 7. ifjú­sági labdarúgó Európa-bajnok- ság küzdelmeinek. A találkozó­kat Debrecenben. Gyulán. Nyír­egyházán, Békéscsabán és Szarvason rendezik meg. — Miért maradt ki Borsod? — kérdeztük Pesti Györgytől, a megyei szövetség elnökétől. — A torna központja Békés­csabán van. Azt is mondhatom, hogy a környékbeli települése­ket részesítették előnyben és a csapatokat sem akarták sokat utaztatni. Ügy ítélték meg. hogy még Nyíregyháza és Debrecen is viszonylag elfogadható közel­ségben van. Békéscsaba és Mis­kolc között viszont már 240 ki­lométer a távolság ... — Az idén nem írták ki a Tokaj-Certa Kupát. Végleg le­mondhatunk róla? — Szerencsére nem. Az MLSZ ígéretet tett arra. hogy jövőre újra megrendezik és megint mi leszünk a gazdák. — A folyamatosság viszont megszakadt. — Ez igaz. De célszerűtlen lett volna az ifi EB és a Tokaj- Certa Kupa egyidejű lebonyolí­tása. Egyébként is üres az MLSZ pénztárcája, az EB-döntő költségeinek jelentős részét a szponzorok adják össze. APRÓHIRDETÉSEK Eladó Miskolctól 25 km-re. 9X14 m alap­területű. Pécel típusú családi ház, alápin­cézve. tetőtér-beépí­téssel. 1100 négyszög- öles területen. Eladó továbbá emeletes gyerekágy és 2 db fotel. Érdeklődni a 38-747-es telefonszá­mon, reggel 7—9 óra között.________________ Bükkaranyoson hét­végi ház plusz 200 négyszögöl telekkel eladó vagy személy- gépkocsira. szerszám­gépre cserélem Érd. a 83-671-es telefonon. Ongat, 3 szoba-össz­komfortos családi ház. műhellyel, ipari áram­mal eladó! Esetleg miskolci kertes házra cserélhető! Érdeklőd­ni: Onga. Tompa u. 1. 3Z. _______________ E gerben, azonnal beköltözhetően eladó 1+ 2 fél szobás, te­hermentes. öröklakás, garázzsal. Érdeklődni: 36-18-775 telefonon, hétközben 9—17-ig, szombaton 9—12-lg, Eladó azonnal be­költözhető, 90 m2-es, 2 szintes lakás sor­házban. Cím: Miskolc, Jendrassik u. 11. Ér­deklődni: Jendrassik ú. 9.. vagy Balatonfü- red, Damjanich u. 3. Telek Attila. Eladom, vagy el­cserélem, nagyudva­ros, kertes, 3 szobás és különálló, egyszo­bás, családi házamat, 2,5 szobás, gázfűtéses, szövetkezeti lakásra + kp. Tel.: 36-887. Eladó: három szoba­összkomfortos. + 2 szoba-konyhás csalá­di ház. Telefon, ga­rázs, műhely, mellék­épületekkel. Érdek­lődni : Miskolc. XI. ker„ Csaba vezér 99. Esztergomi, kétszo­bás, OTP-lakásomat elcserélném miskolci tanácsira. Tel.: 89-090. Cím: Peti Endre, Mis- kolc, József A. u. 12. Eladó 2 szobás csa­ládi ház, horgá- szóvizhez közel. Ti_ szadob. Hunyadi u. 90. Érd.: a helyszínen, egész nap. ___ A Z OTTHON in­gatlanközvetítő segit önnek lakása, ingat­lanja adásvételében, cseréjében. bérlésé­ben. számítógéppel és forgalmas helyen lé­vő hirdetőtábláival. Százalékos részesedést nem kérünk. A cí­meket fél évig ajánl­juk. Irodánk: Széche­nyi út 107. Nyitva: munkanapokon, 10—17 óráig._______________ M ásfél szobás, szö­vetkezeti lakást cse­rélnék 2 szobásnál na­gyobb tanácsira, ér­tékkülönbözettel. Ér­deklődni 18 óra után: Engels 53.. V/2. Mályiban iker ví- kendház fele eladó. Telefon: 16-559, A Mályi-tónál. strandtól 150 méter­re lévő víkendház el­adó. Érdeklődni az esti órákban — 20 óráig — a 73-160-as miskolci. vagy a 14-707-es leninvárosi telefonon lehet. Eladó Istenhegyen, 600 négyszögöl zárt­kerti gyümölcsös. 20 m! hétvégi házzal. Érdeklődni naponta 17—20 óráig: Miskolc. Kisfaludy u. 2. Arany J. u. 31., IV/'l. alatti. 55 négy­zetméteres, 2 szobás, erkélyes, gardróbos, telefonos, tehermentes öröklakás eladó. Te­lefon: 89-647. 17 óra után. Kb. 40 m!-es helyi­séget bérelnék a bel­városban üzletnek. Víz. villany, gáz le­gyen! Válaszokat: ..ősz 271 857” jeligére kérek- a Széchenyi ut­cai hirdetőbe. Sajószentpéter köz­pontjában családi ház eladó, gazdálkodásra alkalmas melléképü­letekkel. nagy kert­tel. Érdeklődni a helyszínen: Batthyány u. 12., vagy este a 36-10-940 telefonon. Eladó 3 szobás, gardróbos. telefonos. I. em. lakás, „őszi költözés 271 667” jel­igére a kiadóba. Eladó Szent Bene- dek-dűlőben 1375 m'-‘ szőlőf öld terület. 220 Ft/m* * 2, továbbá 1 db lakás, gazdasági épü­lettel és 400 négy­szögöl udvar + kert. 1 db 600-as. 1 db 500- as szalagfűrészgép. 1 db Riga segédmotor, építkezésből vissza­maradt gömbfa, 3—6 m-ig. KM. ajtók és ablakok, új és hasz­nált Bramac száraz kúpelem és egyéb tartozékok. Érdeklőd­ni: szombat és va­sárnap egész nap: Szirma. Kelet u. 11. Eladók: egy kettő­szobás és egy 1 + két fél szobás, összkom­fortos lakások. Tel.: 78-521, 12-127, ________ E ladó Mezőnyárá- don komfortos csa­ládi ház. 1300 m2 te­lekkel. Érdeklődni: a hirdetési napokon. Mezönyárád, Bercsé­nyi út 3. sz.. Váradi. Sürgősen eladó Mis­kolcon, a tapolcai el­ágazásnál, egy 2,5 szobás, III. emeleti, jó fekvésű, szövetke­zeti lakás. Érdeklőd­ni lehet: 6l-804-es te­lefonon. Egyéves Skoda Fa­vorit eladó. Telefon: napközben, 46/60-779. Eladó Honda Pre­lude 125 LE. 4 éves, fekete sportkocsi. Ér­deklődni : 46/17-106, vagy 46/63-544. Reflektor Jármüköz- vetítő. Autók adás­vétele. Miskolc, Repü­lőtért u. 3. Repülő­téri elágazásnál, a 14- es busz végállomásá­nál. TRAKTOR- VASAK, a REAL KFT. miskolci telephelyén: Miskolc, Szeles u. 45. (Búza tér.) Tel.: 16-443. TZ—4K traktor, ára: 229 000 Ft; váltva forgató eke, ára: 15 900 Ft; kultlvátor, ára: 13 900 Ft; talajmaró. ára: 39 300 Ft. A fentiek azonnal átvehetők, továbbá előrendelést veszünk fel pótkocsira, permetező- adapterre és alternáló kaszára. Bontásra személy- gépkocsikat veszek. Nyékládháza, Kossuth u. 115/A. Autósbolt­nál. TV rendszámú, ki­fogástalan állapotú, friss vizsgával, gara- zsirozott. 1200-as La­da igényesnek eladó. Érd.: 76-151, 17 óra után. Négyéves. 125-ös Polski Fiat. garazsiro- zott állapotban, vonó. horoggal és tartalék­alkatrészekkel eladó. Érdeklődni: hétköznap 18 óra után. hét vé­gén egész nap. a 72-394-es telefonon. Polski Fiat 126-os. fehér. 3,5 éves, 22 ezer km-rel eladó. Érdeklődni: az 52/ 32-821 telefonszámon. Opel Kadett 1300-as. 3 éves, 630 ezerért eladó. 46-31-349. Eladó Trabant Hy- comat gépkocsi. Ér­deklődni esti órákban, a 76-348 telefonszá­mon,. FUVAROZÁS, KÖL­TÖZTETÉS, TÉGLA- SZALL1TAS határidő­re. kedvező áron. BORSODTRANS FU­VAROZÁSI BT. Tel : 87-716. REDŐNY! RELUXA! Tel.: (46) 85-680. Hív­jon bizalommal! Lottó! 90 szerencse­szám hetente biztos nyerötalálatot garan­táló variációja, 100 szelvényen. Tizenhá­rom változatban, áfá­val. 380 Ft. Nyeretlen heteken megtérítem játékköltségét! Aján­dék : 70 db számító­gépes lottóvariáció az ötös lottóhoz, és 45 szerencseszám 45 szel­vényen, a hatos és Ausztria-lottóhoz. Pásztor Gyula, 3301. Eger. Pf.: 305. A SZOTÉV Ipari és Építőipari Rt. megkezdi a Szilfán? termékcsalád forgalmazását. Forgalmazzuk gázüzemű kémények béléscsöveit, és idomait, kedvezményes áron. Kirendeltségünk címe: Miskolc, Vasgyár, Kabar u. 33. Kedves vásárlóinkat várjuk, naponta: 8-tól 16 óráig. Kárpitozott antik és modern bútorok át­húzása, javítása, rövid határidővel, garanciá­val. Miskolc. Nagy S. ú. 41. Tel.: 15-270. TERVEZŐIRODA vállal építőipari ter­vezési munkákat. OTP felé KÖLTSÉGVETÉ­SEK készítését. Tel.: 73-047. VÁLLALKOZÓK, KFT.-K, FIGYELEM! V ákvumcsomagolást. hozzávaló szerszám­készítéssel vállalok. Érd.: 84-076, 9—11-ig. Irhabundák. bőrka­bátok tisztítását, fes­tését vállalja Vöneky szűcs. Miskolc. Szend- rey u. 4. Tel.: 15-803. Nyitva tartás: reggel 8-tól du. 6-ig. Elsőéves orvostan­hallgató lányom szo­lid, szorgalmas orvos- tanhallgató albérlő lányt keres Debrecen­ben. külön szoba, te­lefon. egyetemhez kö­zel. Érdeklődni: Nyír­egyháza. 42/16-970, az esti órákban. ________ H omok-, sóder- és törmelékszállítás; bil­lenős tehergépkocsi- val. Telefon: 87-125, Maradandó élmény­ben lesz része, ha megörökítteti szeret­teit videofelvételen. Vidékre is. Érdeklőd­ni : 17-265. vagy Fel- sőzsolca, Körösi Cso­ma S. u. 26.________ B IZALOMÉRT cse­rébe minőséget és garanciát kap. ha REDŐNYÉT vagy RE­LUXÁJÁT nálunk ren­deli meg. Kedvező árak, most! Hívjon! Telefon: 62-251 vagy 67-818. ________________ „ BIZALOM” ORSZÁ­GOS TÁRSKERESŐ SZOLGALAT — Há­zasságközvetítés — azonnal társat ajánl önnek, külföldön és belföldön — kitűnő lehetőséggel! Kérje díjmentes tájékozta­tónkat! Postacímeink: 8007 Székesfehérvár. Pf. 32 — 1374 BUDA­PEST, Pf. 531. Ötös Kft. (Déryné u, 16.) várja ügyfeleit. Vállalkozások beindí­tása : ötlettől — cég- bejegyzésig. Könyve­lés. ingatlan- és egyéb ügyintézés. 9—16 óra, szerdán 9—18 áréig, A Vitális Szolgáltató Betéti Társaság érte­síti kedves ügyfeleit, vásárlóit, hogy Szik­szó. Rákóczi utca 8. sz. alatt (a mozival átellenben) megnyi­totta gyógynövény­szaküzletét. (Drogé­ria.) Gyógyhatású te­ák. testápolók, márkás kozmetikumok nagy választékban! Gyógy­növény =» természetes gyógymód = egészsé­gesebb élet = VITA- LIS BT. _____________ S zobafestést, tapétá­zást. lakásfelújítást vállalunk. gyorsan, megbízható minőség­ben. kedvezményes áron! (Vidéken is!) Érdeklődni: 46-61-174. egész nap. ___________ S zobafestés, tapétázás garanciával. Komplett lakás előnyben, azon­nali kezdéssel. Tele­fon: 35-628.________ I nvertcukor (folyé­kony) és 120 literes műanyag hordó fél­áron eladó. Miskolc. Álmos u. 19. Telefon: 36-407.________________ K iizületck, magán- személyek figyelem! MAGAS ÁRON VÁSÁ­ROLUNK réz-, bronz-, és alumíniumhulla­dékot. RÉZ—BRONZ: 60—100 Ft-ig. ALUMÍ­NIUM : 20—45 Ft-ig. Cim: Metáll Kft. Ka­zincbarcika. Ipari u. 24. A Könnyűbeton- gyár mellett. Nyitva hétköznap 8—15 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom