Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-18 / 167. szám

1990. július 18., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Visszakapták, megveszik, bérük Ingatlanok külföldi kézen Itt az „egy lóerő" sokat számit. Férfiaknak való. Munka az erdőn Nyugati lapokban olyan ügyvédi hirdetéseket lehet olvasni, amelyekben azt ígérik a hazától távol élő magyaroknak, hogy az egy­kor államosított ingatlanok visszaigényelhetők. Dr. An­tal Imrétől, a Pénzintézeti Központ főosztályvezetőjétől kértünk tájékoztatót a kül­földiek magyarországi ingat­lanszerzési lehetőségeiről. A külföldiek ingatlanhoz jutását a 145/1989. számú minisztertanácsi rendelet szabályozza. Ez év január­ja óta a külföldön élő, de érvényes magyar útlevéllel rendelkező személyek la­kást, üdülőt vagy telket vá­sárolhatnak Magyarországon. Ezek a honfitársaink csak­nem azonos feltételekkel in­dulhatnak, mint mi, elte­kintve attól a „csekélység­től”, hogy a vételárat valu­tában kell fizetniük. Az 1956 és 1965 között külföld­re távozottaknalk — túlnyo­mó többségükben — meg­van a magyar állampolgár­ságuk. Ajándékba viszont ők sem kaphatnak ingatlant, csak ha hivatalosan igazolni tudják végleges letelepedési szándékúkat. 1990-től köny- nyítés, hogy akinek államo­sították az ingatlanát, azt kártalanítják (tehát nem az eredeti vagyontárgyat kapja vissza), ebből az összegből — ha óhajtja — ingatlant vásárolhat. Az idegenben élők ingat­lanszerzésénél ma az örök­lés a legjellemzőbb. Az 1956- ban távozottak szülei után mostanában szállt át a tu­lajdon. Ennél a formánál nem volt, és most sincs lajdonba a hat szobán felü­li, valamint a bérbeadás út­ján hasznosított ingatlanak. A visszaigénylés lehetősége ezeknél merülhet fel. Magyarország 1970-től kez­dődően folyamatosan va­gyonjogi megállapodásokat kötött számos országgal. Most éppen Olaszország van soron. A szerződések értel­mében az egy összegben fi­zetett kártérítés ellenében az adott országnak és az egyez­mény alá eső minden állam­polgárának követelését ki­elégítették. Az érintett ál­lampolgárok igényeikkel az illetékes kormányszervnél jelentkezhettek. A sort Kanada nyitotta 1970-ben, 1,1 millió kanadai dolláros összeggel. Az USA- nak 18,9 millió USD-t fize­tett az ország 1973-ban. Akiknek tehát már ekkor megvolt az állampolgársá­guk, nem élhetnek semmi­lyen követeléssel. Azok hely­zetével, lehetőségeivel pedig, akik nem estek bele ebbe a körbe, új rendelkezés fog­lalkozik majd. Ez az új Or­szággyűlés feladata lesz. Két olyan ország van, ahol jelentős igény merül­het fel, s amellyel még nem rendeztük a dolgainkat: az NSZK és Izrael. Az ingatlanvásárlás szem­pontjából más kategóriába tartoznak a jogi személyek. Itt három csoport különít­hető el határozottan. Az el­sőbe azok tartoznak, ame­lyek nincsenek Magyaror­szágon bejegyezve. Nekik a Pénzintézeti Központhoz kell egyedi engedélykérelmet be­nyújtaniuk. A másodikba az ingatlan a tevékenységü­ket szolgálja, engedély nél­kül, ellenkező esetben en­gedéllyel vásárolhatnak in­gatlant cégük számára. Szorosan kapcsolódik ide, hogy 1990. január 1-jétől megszüntették a külföldiek forintszámláinak zárolását. Arra használhatók, amire óhajtják. Sőt — a betét mi­lyenségétől függően — 8— 20 százalék között kamatoz­nak. Az országból nem vi­hetik ki, de transzfer enge­délyt akárki szerezhet. A külföldiek magyaror­szági ingatlantulajdona 55— 60 ezer épületet, építményt, telket foglal magában. Ezek­nek mintegy negyede kizá­rólagos idegen tulajdonban van. A becsült forintérték összesen 30—40 milliárd kö­zött mozog, ám — hasonlóan a könyv szerinti értékhez — itt is szorzószámokkal korri­gálják az idő múlását, ezért e durva becslés inkább az alsó határt adja, semmint a felsőt. A könnyítések azonban — tudtuk meg végül dr. Antal Imrétől — nem fokozták a külföldiek érdeklődését. Az ingatlanszerzési igények a nyugati országrész városaira, a Balaton környékére és Bu­dapestre korlátozódnak. Ez­zel együtt szaldóban — ér- kesítést és vételt egybevetve — évente 2000—2500-zal nő a külföldi tulajdonú ingat­lanok száma. Igazán nagy problémát a földvisszaigénylés okoz majd. A jelenlegi rendelkezések ugyanis nem teszik lehetővé a mezőgazdasági hasznosítá­sú ingatlanok visszaadását. Elég, ha csaik a nagybirto­Napfény, csapadék — ez kell a facsemetéknek, hogy nőjenek. De velük együtt nőnek a gyomok is, ame­lyektől meg kell szabadítani az ültetéseket. Ezért most egyik legfontosabb erdei munka a csemeteápolás — tájékozódtunk Kelemen Zol­tántól, a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság osz­tályvezetőjétől. Tájékoztatása szerint mint­egy 6000 hektárnyi területen kell elvégezni a csemeték ápolását. A Bükk-hegységben csakúgy, mint a borsodi dombvidéken, a zempléni he­gyekben. Emellett természe­tesen az ártéri részeken, a Hernád, a Tisza mentén, ahol elsősorban nyárasokat telepítettek. Itt a sík vidék lehetővé teszi a gépek al­kalmazását. A hegyes-dom­bos területeken azonban még mindig nélkülözhetetlen az ősi kéziszerszám, a kapa. Bár hatása, eredménye majd csak fél évszázad múl­va mutatkozik meg, de azért most kell elvégezni az úgy­nevezett nevelővágást, a törzsnevelő gyérítéseket. En­nek célja, hogy azokat az egyedeket hagyják meg, amelyek szépen fejlettek, nagy tömegű faanyagot ad­nak majd. A kivágandó egyedeket az erdészetek vá­logatják ki, jelölik meg. A gazdaság területén mintegy 2000 erdőrészben végzik el ezt a munkát. A kemény lombos erdőrészekben, ame­lyek a gazdaság területének nagyobb részét teszik, a töl­gyesekben, bükkösökben a 35 év alatti állománynál gyérítenek. Az NDK-kapcsolatok miatt Gondban a Forte semmilyen megkötés, korlá­tozás. A magánszemélyeket érin­tő kisajátítás, államosítás az 1945—52 között „bevont” in­gatlanoknál a legfájóbb. Az üzemeken túl, ebben az idő­szakban kerültök állami tu­sorolt magyarországi be­jegyzésű vegyes tulajdonú cégek minden engedély nél­kül vásárolhatnak ingatlant. S végül a magyarországi be­jegyzésű, száz százalékban külföldi tulajdonú gazdál­kodóegységek, amennyiben kokra gondolunk, s láthat­juk, mekkora problémával kell megbirkóznia az új kor­mánynak, a parlamentnek, amelyek hatáskörébe tarto­zik ennek a kérdésnek a megoldása is. O, K. A német valutaunió létre­jöttével és a KGST-országoIk egymás közti kereskedelmé­nek csökkenésével egyre bi­zonytalanabbá válnak a ma­gyar vállalatok keletnémet gazdasági kapcsolatai. Ne­héz helyzetbe került emiatt a váci Forte-gyár is, mert az „Mér ne haragudjon asz- szonyom, de maga nekem valahonnan ismerős. Nem akarom leszólítani, ne fél­jen! Várjunk csak, maga volt kint a vállalatunknál? Kereskedő, nem? Megvan! Az újságtól járt nálunk. Én voltam az egyik, aki el­mondta magának, milyen keveset keresünk, hogy hogy lehet megélni havi hatezerből. Ki is rúgtak a vállalattól, de mindenkit ám, aki nyilatkozott. Hogy miért nem szóltunk magá­nak? Ugyan kérem, mit használ az? Ha valakit meneszteni akarnak, an­nak úgyis megtalálják a módját! Tulajdonképpen engem sem küldtek el, csak éreztették, hogy fölösleges vagyok. Vettem hát a ka­lapomat és odébbálltam ... Nem szerettem a céget, valahogy nem jól bántak a hozzám hasonló munkás­emberrel. Bementünk pél­dául az irodáiba valamilyen hivatalos ügyben. Csak ott toporogtunk az íróasztalok előtt. soha senki nem mondta, hogy üljünk le. Az irodisták még az érinté­sünktől is irtóztak, hogy olajos a kezünk, meg min­den? Féltek, hogy össze- keniük a ruhájukat. No jó. hogy olajos a kezem! Az ember rákényszerül, hogy maga szerelje a járgányát, mert így jön ki jobban. Ami engem illet, nem bán­tam meg, hogy eljöttem, ezt éreztem a ,.búcsú”-nál is. Bevittem a teherautót a telepre, átadás előtt meg akartam nézni, mi hiány­zik róla, de a portás nem engedett oda, mert már bent volt a felmondásom. Hát nem hülyeség? Azért is ment el a ked­vem az egésztől, mert min­denki nekem dirigált. Ami­kor a boltokba hordtam a cuccot, az egyik átvevő rá­írta, mennyi idő alatt kell teljesíteni a fuvart. Vagy nem is átvevő volt? Mind­egy, irodista az irodista! Szóval, ráírta, hogy három boltba mennyi idő alatt hordjam ki az árut. Hát nem abszurdum? Ö csak ott ül a melegben és dik­tál. Arra nem gondol, hogy mindenütt sorba kell áll­ni. kivárni, mikor kerül rám a sor. Hát persze, hogy felkaptam a vizet és megmondtam neki a maga­mét. Meg egyébként is: mindenütt azt látni, hogy a sofőr az csak gürizik, aki meg melózik, az nem kap­ja csak az alapfizetést. A nagy prémiumok, jutalmak mind az irodistáknak jut­nak, mert hol ennek, hol meg amannak a szere­tői ... Voltam távolsági fuvarban is. Azt szerettem, mert ott legalább békén hagytak. Csak a felszereléssel volt mindig baj. Hol ez, hol az tűnt el a kocsiról. Például az ablakmosóm. Egyszerű­en ellopták, aztán mehet­tem a Józsihoz, a szerelő­höz, hogy adjon egyet egy pár üveg sörért. Mit mond­jak, pont olyan volt, mint az enyém. Mert tudja, ki lop a leginkább a melós- tól? A melós, úgy bizony! Aztán eladja a cuccot piá­ért. Én magam nemigen iszom, bár sokan megcsi­nálják ezt a hülyeséget, volt is belőle balhé. De kérdem én, meló után hol igyon az ember? A kocs­mában, ahol kétszer annyit kérnek a sörért, mint a boltban? Mi ezt nem bír­juk megfizetni. Beviszik hát a fiúk a telepre, aztán ha elkapják őket, áll a balhé... Hogy mi igaz a lopások­ból? Semmi kérem! Mi pontosan annyi árut kell, hogy átadjunk, amennyit ránk bíztak a nagykernél. Az más kérdés, hogy a bol­tokban adnak egy kis pi­át. harapnivalót. A kocsi­kísérő bekap egy felest, eszünk valamit és kész. Ezt nem kérjük, a bolto­sok adják, mert hálásak, ha időben megyünk, ha nem törünk össze semmit. De a lopást, azt határozottan ta­gadom. Aki ilyet csinál, az megérdemli, hogy kirúg­ják ... Éjjel kettőkor keltem, éppen hazafelé tartunk a dunántúli városból. Hiába, aki nem miskolci, annak még be kell érni a Tiszai­ra, mit tudják azt a váro­siak, mennyit kell utazni már addig is, hogy elér­jük a vonatot! Ez a fia­talember a testvérem. Azért jött velem, mert ő leszázalékolt és olyan vas­úti kedvezménye van, hogy aki vele megy, az ingyen utazhat. Hát nem mindegy, hogy ő kísér engem, vagy én őt? így olcsóbb, vagyis ingyen van. Hogy ettünk-e valami jót a kisvárosban? Hát nemigen tellett rá, nekem hiába mondja, hogy ott jó halászlét főznek, mi csak egy-egy lángost et­tünk. Erre tellett és kész. Azt hiszem, ez rende­sebb cég lesz, mint ahol korábban dolgoztam, ez már a fogadtatáson meg­látszott. Élkéstünk, mert Borsodból nem olyan egy­szerű a Dunántúlra utazni. Mégsem volt belőle baj. A hölgyek kedvesen leültet­tek. intézték a papírmun­kát. Teljesítményben fo­gok dolgozni, a szomszé­domtól tudom, aki már náluk van, hogy 8—10 ezer forintot is meg lehet ke­resni. Ez azért csak több mint az előző helyemen! Egyébként helyben, a me­gyében maradok, de más a munkáltatóm. Hogy hánya­dik helyem ez, már nem is tudom, de biztos jobb lesz, mint az előző ...” Lejegyezte: M. Szabó Zsuzsa NDK-beli Orwo cég vissza­mondta ez évi, 1,5 millió ru­bel értékű színespapír-meg- rendelését, a szerződésekben rögzített mennyiség 90 szá­zalékát. Mint Kéri György, a váci Forte-üzem gazdasági igaz­gatóhelyettese az MTI tudó­sítójának elmondta, számol­niuk kell azzal is, hogy a német exporttámogatások megvonása miatt az NDK- ból történő vásárlásoknál áremelésekre lehet számíta­ni. Ez azért érinti érzéke­nyen a váci gyárat, mert eddig évente 1400 tonna alappapírt vásároltak az NDK-ból. Gondot okoz továbbá, hogy a váci Forte hűtőpark­jának felújításához is kelet­német berendezéseket vásá­roltak, ám a szállítmányok, amelyeket még májusban vártak a váciak, mindmáig nem érkeztek meg. Emiatt az új hűtőparkot eddig nem­helyezhették üzembe, ami már 32 millió forint kárt okozott a Forténak. Ügy tű­nik, pereskedésre kerül sor, legalábbis a Forte a külke­reskedelmi ügyletet lebo­nyolító Chemolimpexen ke­resztül bejelentette kárigé­nyét az NDK-beli partner­nek. (MTI) Hiúságok vására Megsértve a szolgálati titkot, Sir Hardy Amies, a brit királyi család szabója — eléggé el nem ítélhető módon — panaszosan nyi­latkozott egy divatlap mun­katársának. „őfelsége, a királynő folyton zsörtölő­dik az áraink miatt, jólle­het az ő ruhái nem is kü­lönösen költségesek, hiszen nem fogékony a divat vál­tozásaira. A szép helyett mindig is a kényelmeset helyezte előtérbe. Az ered­mény meg is látszik: a ki­rálynő bizony rosszul öltö­zött asszony.” Patrícia Reagan, az Egye­sült Államok volt elnöké­nek harmadszülött lánya a közelmúltban árverésre ajánlotta apja sajátkezüleg írott és hozzá intézett le­velét. Az atya az őszinte­ség és a takarékosság eré­nyeit ecsetelte gyermeké­nek. A címzett abban az időben 14 esztendős volt. A kétségkívül fontos in­telmek nem hullottak med­dő talajra, a családi doku­mentumot legalább 50 ezer dollárra értékelte a becsüs. HüDY FERENC: IJggjg ■ , y-,V v" ' . \ Ez is tény . ■ /

Next

/
Oldalképek
Tartalom