Észak-Magyarország, 1990. július (46. évfolyam, 153-178. szám)

1990-07-02 / 153. szám

1990. július 2., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 Tegnaptól: Miskolci Egyetem Magyar-NDK kereskedelem Diplomaosztó ünnepség az egyetemen (Folytatás az 1. oldalról) meg a műszaki képzés fej­lesztéséről sem. Bizonyítja mindezt az új számítógépes rendszer, mely minden hall­gatónak biztosítja a hozzá­férést, az Informatikai Inté­zet 4000 négyzetméteres épü­lete beruházásának előreha­ladása, a Kelet-Európábán egyedülálló színvonalat kép­viselő 16 mérnöki férőhelyes CADKEY-laboratórium, s az egyre bővülő európai kap­csolatok. E kapcsolatrendszer egyik tagja szombattól az az együtt­működési szerződés is, mely a Miskolci Egyetem és a né­met Technischer Überwa­chungsverein (TÜV) Rhein­land között köttetett. Jelen­tősége a szakmai ismeretek (Folytatás az 1. oldalról) Érdekes felvetést hallhat­tunk például a „zsenineve- lésről”. Közismert, hogy a három zseniálisan sakkozó Polgár-kislány sikersoroza­tát az apa, Polgár László sajátos nevelési programja alapozta meg. E program, amelyben a sakk csak esz­köz, túlmutat önmagán: egyedülálló pedagógiai kí­sérlet. Megvitatásra érde­és szakemberek (oktatók, kutatók, hallgatók) cseréjén túlmutat. Szoros elméleti és gyakorlati együttműködés várható korunk két fontos szakterületén, a biztonság- technikában és a környezet- védelemben, és segítségük­kel bekapcsolódhat az egye­tem a technológiai transzfer folyamatába is. Prof. dr. Albert Kuhl- mann, a TÜV vállalatveze­tésének elnöke jelentős tá­mogatásáért dr. Csókás Já­nos, dr. Farkas Ottóné, dr. Nándori Gyula és dr. Sályi István társaságában a dip­lomaosztó ünnepségen ve­hették át a Signum Aureum Universitatis kitüntetést. A Pro Universitate kitüntetést dr. Susánszky János egyete­mi tanár kapta. mesnek tartották ennek alaptéziseit. Ügymint: min­den egészségesen született gyermek potenciálisan zse­ni, s ha megfelelően foglal­koznak vele, aktuálisan is azzá válik. Vagy: a zseni­nevelés a legbiztosabb út a boldogsághoz. A családi pe­dagógiai kísérlet „igazi pe­dagógusokkal” talán intéz­ményesíthető lehetne. —kj A német valutauniónak jelentős hatása van a ma­gyar—NDK kereskedelmi forgalomra. Június végéig mintegy 50 millió rubeles magyar passzívum halmozó­dott fel a két ország keres­kedelmében, s ez az év vé­gére, akár 200 millió rubel­re is nőhet. Az NiDK-meg- rendelők eddig 60 millió ru­bel értékű megrendelésüket sztornírozták, de további 60 —70 milliós tétel visszamon­dására lehet még számítani — közölte az MTI kérdésé­re Németh Jánosné, a Nem­zetközi Gazdasági Kapcsola­tok Minisztériumának NDK- referense. Rámutatott: első­sorban a magyar gépipari és mezőgazdasági termékek szállítását mondják fel az NiDK-ból. Nem tartanak igényt mintegy 60 millió ru­bel értékű^ eredetileg turiz­musra szánt forintra sem, hiszen a valutaunió követ­keztében a márka konverti­bilis lett. Mindent összevet­ve az erre az évre .tervezett 2 milliárd rubeles magyar— NDK forgalomból valószínű­leg csak 1,7 milliárd értékű valósul meg. Miközben az NDK-beli vállalatok sorra felmondják a magyar cégekkel kötött importszerződéseiket, soha Az NDK állambiztonsági minisztériumának, a Stasi- nak a feloszlatása óta föld­alatti tevékenységet folytató néhány egykori Stasi-ügy- nök azt tervezi: vezető nyu­gatnémet politikusok lehall­gatott telefonbeszélgetéseiről készült hangfelvételeket hoz nyilvánosságra, hogy meg­zavarja a német választási harcot. Az NSZK belbizton­sági köreiben hiteles forrá­sokkal rendelkező Bild Am Sonntag című hetilap jelen­tése szerint, e körök felhív­ták a bonni kabinet figyel­mét erre a veszélyre. Az illegalitásban működő Stasi-ügynökök számára a nyugatnémet felderítő szer­vek főként Helmut Kohl szövetségi kancellár, Otto von Lambsdorff FDP-elnök és Hans-Jochen Vogel SPD- vezető lehallgatott beszélge­tései tűnnek alkalmasnak arra, hogy nyilvánosságra hozatalukkal éket verjenek nem tapasztalt mértékben megnőtt az exportkínálatuk: olyan cikkeket ajánlanak nagy mennyiségben, ame­lyekből eddig, rubelért, csak minimális tételek szállítását vállalták. Így az idén min­den korábbinál nagyobb mennyiségben érkeznek pél­dául háztartási kisgépek, al- só-felsőkötöttáruk, s a má­sodik fél évben 25 ezer négy ütemű Trabant gépkocsi is. Július elseje után az NDK- beli cégek már nem is köt­hetnek szerződést rubelex­portra, s megszűnik náluk az export-ártámogatás is. Ez utóbbi miatt egyelőre nem lehet tudni, hogy a máso­dik fél évben tovább tart-e a német cégek szállítási kész­sége. Tovább növeli a bi­zonytalanságot, hogy a min­den bizonnyal hamarosan beinduló privatizáció várha­tóan termeléskieséseket is okoz majd. Németh Jánosné szerint, ezért most nem le­het előre látni, hogy mit hoz a közeljövő a két ország kereskedelmében, csak any- nyi bizonyos, hogy a ma­gyar exportőröknek az NDK- ba beáramló NSZK-termé- kek hosszú távon is nagy konkurenciát jelentenek. a koalíció pártjai, vagy akár az NSZK és némely nyuga­ti szövetségese közé. E beszélgetések egyikében ugyanis állítólag Helmut Kohl például erősen méltat­lankodott Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter „önálló” külpolitikai vonal- vezetése miatt, és hasonló­képpen nem rejtette véka alá, hogy mennyire bosszant­ja Margaret Thatcher brit miniszter-elnökasszony „ön­fejűsége”. Másfelől viszont Otto von Lambsdorff, a bonni kor­mányfőről nyilatkozott vala­melyik párthívének nem ép­pen hízelgőén egy bizalmas jellegű telefonbeszélgetés so­rán. A Stasi-ügynökök még má jusban is lehallgattak be­szélgetéseket, és értesülések szerint némely „kénves” le­hallgatási, hangfelvételt Nyu­gaton már jó pénzért érté­kesítették is. Tudományos konferencia Miskolcon (MTI) Stasi-ügynökök a választások megzavarását tervezik Dr. Matyi László miskolci országgyűlési — SZDSZ — képviselő a parlamentben kérdést intézett a pénzügy- miniszterhez a fejenkénti 50 dolláros turistaellátmány felemelése tárgyában. Véle­ménye szerint az összegsze­rű korlátozást meg kellene szüntetni. Kérdésére eluta­sító választ kapott. z. z. Szövetséggé alakult a TIT A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat — nevét megőrizve — az ismeretter­jesztő egyesületek szövetsé­gévé alakult. A Magyar Gazdasági Kamara székhá­zában szombaton befejező­dött küldöttgyűlésén az is­meretterjesztő egyesületek döntő többsége — szám sze­rint 41 — csatlakozott a szervezethez. A küldöttek elfogadták az Alapszabályt, amelyben rögzítették: a szö­vetség célja, hogy tagegye­sületeik révén a tudományos ismereteket közvetítse, se­gítse a magyar nyelvi kul­túra ápolását, az idegen nyelvek elsajátítását. A szö­vetség feladatának tekinti, hogy összehangolja egyesüle­teinek munkáját, ellássa azok érdekvédelmét. A gyűlésen megválasztot­ták a szövetség tisztségvise­lőit. Az elnök Nemeskürty István író, esztéta, alelnök dr. Benda Kálmán akadé­mikus és dr. Tüdős Ferenc akadémikus lett. (MTI) Roman nyilatkozata a Reuternak Romániában soha többé nein vetik be a bányászokat utcai tüntetések leverésére — jelentette ki Petre Roman román miniszterelnök a Reu­ter hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Roman állítása szerint jú­nius 13—15-én „a bányászok spontán módon indultak Bu­karestbe”. — A bányászok, akik a társadalom egyetlen szervezett erejeként 1977- ben fel mertek kelni Ceau- sescu ellen. Lehet, hogy egy­szer ellenünk fordulnak, ha úgy ítélik meg, hogy nem védelmezzük a társadalom egészének érdekeit — mondta. Románellenes környezetvédő sztrájk Péntek este óta jelképes sztrájkkal tiltakoznak a ru- szeiek a városukat a román partról újra és újra elárasz­tó, mérgező klórgáz miatt. Maga Lukanov miniszter- elnöki volt kénytelen Ruszé- ba látogatni, hogy a sztráj­kolok megbízottéival tár­gyaljon, s nem kis erőfeszí­tésbe került, hogy a meg­mozdulást egyelőre a jelké­pesség keretein belül tartsa. Több mint 200 ezer embert mérgez Bulgáriában a giur- giui vegyigyárból érkező sú­lyos szennyezés, amely ellen — a román kormány állí­tásai ellenére — semmit nem tett a bukaresti vezetés. A szófiai román nagykövetnek pénteken ebben az ügyben átadták a bolgár kormány tiltakozó jegyzékét Túl ezen Lukanov találkozóra hívja Petre Roman miniszterelnö­köt, s bolgár remények sze­rint a találkozóra már a jö­vő héten sor kerül. Ennek eredményétől függ, hogy ténylegessé válik-e a Duna- híd megszállása. Felvetődött a probléma nemzetközi bíróság elé vite­le, ennek Lukanov azért nem látja értelmét, mert Bukarest nem ismeri el egy ilyen bíróság illetékes­ségét. Kérni fogja viszont Szófia az Európai Közösség segítségét, szakértőik küldé­sét a valódi helyzet felmé­résére. Bojko Dimitrov kül­ügyminiszter már a jövő hét elején ilyen értelmű puha­tolózásokat folytat majd Brüsszelben. Mindenki érintett A Parlamentben annak a törvénytervezetnek a vitá­jánál, amelyik a kormányt felhatalmazta a tárgyalások megkezdésére a Varsói Szer­ződésből való kilépésről, érdekes összefüggésre mu­tatott rá Katona Tamás kül­ügyi államtitkár. Németor­szág jóval a II. világháború kitörését megelőzően, ellen­séges tömbök között léte­zett, amelyet akkor csak európai kérdésnek tartottak, s kitört a világháború. Ugyanígy nem jó, ha Kana­da, USA kivonja magát az európai rendezésből. Valamint szintén nem jó, ha a vasfüggönyt Keletre toljuk, és elszigetelődik a Szovjetunió. (z. z.) Szveta és Oleg szerelme­sek egymásba, így minden a lehető legnagyobb rendben van — vagyis úgy tűnik. Je­lentkeznek hát az illetékes szovjet hivatalnál, hogy há­zasodnának. De amikor fel­csendülne a nászinduló, az ifjú pár nincs sehol — ugyan­is éppen vásárol valahol. Oleg és Szveta példája ti­pikus, jól tükrözi a szovjet fészekrakók életrevalóságát. Azok ugyanis, akik házas­ságkötésre jelentkeznek, utal­ványokat kapnak, amelyek­kel a Gemini áruházi lánc üzleteiben hőn áhított im­portárukat vásárolhatnak. Hiszen — mint tudjuk — a szovjet állam pártolja a há­zasulandókat. Amikor a szerelmetes Oleg és Szveta házasságkötésre jelentkezett, a vőlegény azon törte a fejét, hogy lesz-e va­jon 42-es olasz cipő a Ge- miniben; Szveta gondolatai sem fátylának hossza, ha­nem az üzletlánc ékszervá­lasztéka körül forogtak. A bejelentéskor ugyan 15 rubelt le kell rónia az egy- bekelendőknek —, ám ezzel együtt is bőven megéri: az utalványokkal a „jegyespár” olyan importárukhoz jut hozzá, amelyekre egyébként lehetetlen szert tenni — vagy csak háromszoros áron. A „jegyeseknek” egyéb­ként az esküvő időpontjáig be kell vásárolniuk, külön­ben lejár a jegy — avagy az utalvány. A frigy napja felvirrad — de az esemény elmarad: pá­rocska híján az esküvőt az anyakönyvvezető törli a programból. Aztán pár héttel később a »jegyespár” ismét bejelent­kezik: elmondják, hogy si­került kibékülniük, boldogí­tani akarják egymást. Ha már túl ismerős lenne ar­cuk a hivatalnál, hűtlenül egy újabb bejegyzési irodá­hoz pártolnák — és kezdőd­het a bevásárló körút. Nász­induló megint nem lesz. Oleg és Szveta különben együtt élnek boldog megér­tésben, s eszük ágában sincs papírral is megpecsételni spontán frigyüket. Az utal­ványszerző körutak oly „hasznosak”, hogy Szveta no­vember óta már harmad­szor került a házasság köz­vetlen közelébe. Egyszer Oleggel, előtte két másik ba­rátjával. (Oleg elfoglalt em­ber — netán hasonló okból.) A módszerrel ezrek és ez­rek élnek és a Gemini-üzle- tek előtt sorban állnak a szerelmesek. A metódus nem törvénytelen. Ráadásul ne­héz lenne kimutatni, kik azok, akik valóban az utol­só pillanatban gondolják meg magukat. Persze, ha a szovjet há­zasságkötő hálózatot felsze­relnék számítógépekkel, ak­kor könnyen összeállna a lista á notórius „esküvőszé­delgőkről” — a párokról, akik jól bevásárolnak egy­mással — a Geminiben. Többször. Az MDF 3 napos ülése A Magyar Demokrata Fó­rum parlamenti képviselő- csoportja 3 napos ülést tar.- totl, ahol — többek között — ajánlásokat dolgoztak ki a társadalom igazságérzetét sértő visszásságok megszün­tetésére, így a: volt főállá­sú politikai vezetők nyugdí­jazási kérdései, valódi telje­sítmény nélküli, indokolat­lanul magas vezetői jövedel­mek, állami vállalatok és intézmények vezetőinek pá­lyázati úton való szakmai megmérettetése, társadalmi szervezetek vagyonelszámol­tatása, a közélet fegyverte- lenítése. (z. z.) Közlemények A Mályi Agrokcr Vállalat al­katrészosztálya az aratási mun­kák zavartalan lebonyolítása ér­dekében ügyeleti szolgálatot szervez. Az ügyeleti szolgálat időpontja: 1390. július 3.—augusz­tus 5. Munkanapokon: 7.30—18 óráig, szombaton: 7.30—17 óráig. Vasárnap: 7.30—13 óráig. Ügye­leti telefon: 40-41-328. Telex: 02-240 (02-571). A SEAL-JET üze­münk, a fenti időpontban ké­szenléti ügyeletet tart. Az EAST-WEST Kft. az aláb­bi szakképesítést nyújtó tanfo­lyamokat indítja: számítógép­kezelői, -programozói és műsza­ki üzemeltető. Részletes tájé­koztatás: Debrecen, Batthyány u. 10. Telefon: 52/14-173 Nyír­egyháza, Szabadság tér 10. Tel.: 42 12-533. Tájékoztatjuk a Tisztelt autó­sokat, hogy az ÁFOR edclényi töltőállomása tatarozást munká­latok miatt 1390. július 4-töl elő­reláthatólag augusztus 4-ig zár­va lesz. Legközelebbi töltőállo­mások : Szendrö, Kazincbarcika. AFOR B.-A.-Z. Megyei Üzemigazgatósága, Miskolc Lapunk szombati számá­ban a „Képviselővel az ön- kormányzatról” címmel meg­jelent írásban pontatlanul közöltünk egy mondatot, ami helyesen így hangzik: „A pártok elképzeléseit nem vették figyelembe a — mint­egy másfél évvel ezelőtt el­kezdett — törvénytervezet kidolgozásánál.” Számítástechnikai munkatársakat keresünk IBM PC-gyakorlattal rendelkező (DOS, DBASE, CLIPPER) Számítógép-programozót Vállalati gyakorlattal rendelkező ügyviteli szervezőt Bérezés a KSz. alapján, megegyezés szerint Jelentkezés a B.-A.-Z. Megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat szervezési és számítástechnikai osztályvezetőjénél, Gorda András Fonoda út 1. Telefon: 17-631/71 Keik korlátozni a tiÉlaellátmánvt? Szovjet „eskiivőszédelgők’

Next

/
Oldalképek
Tartalom