Észak-Magyarország, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-30 / 152. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1990. június 30., szombat Lakásra várva OTP-lakások épülnek a Petőfi téren. Hogy mennyiért?... Fotó: Laczó József AZ ARAL-TÓ MEGMENTÉSE A víz több kilométert húzódott vissza Nem „tizenkét dühös em­ber”. attól sokkal több ke­resi fel naponta, a Miskolc Városi Tanács Lakás- és Helyiséggazdálkodási Osztá­lyát. Nemcsak ügyfélfoga­dáskor, hanem azon kívül is. Dühösen, ingerülten, köve­telőzve. Ügyfélfogadási napon be­széltünk meg „randevút” Kertész Bélánéval, az osz­tály vezetőjével. A 10-es számú szobája előtt, az anyukák karonülő kicsi­nyüket csitítgatták, türelem­re intve őket, miközben ná­luk is fogytán a türelem. Előt­tem egy negyven körüli, mokány férfi rója oda-visz- sza a métereket. Amikor szembetalálkozik az osz­tályvezetővel, „megismételi” lakásigénylését. „Kiegészítés­ként” teszi hozzá: most sza­badult, lakást akar. !* Az osztályvezető irodájá­ban nemcsak a szekrények, nemcsak az íróasztal van tele ügyiratokkal, előadói ívekkel. Jut ezekből a szek­rények tetejére és még a tárgyalóasztalra is. — Milyen a lakáshelyzet moát Miskolcon? — Az év eleji adatok sze­rint tanácsi lakást 3945-en, OTP-lakást 3833-an igényel­tek. Ez összesen 7778 igény­lő. Tendenciáját tekintve, az igénylők száma csökkent. 1989. január elején még 8795 lakásigénylőt tartot­tunk nyilván. Jellemző, hogy inkább a fiatalok ad­ják be kérelmüket azzal a reménnyel, hogy majd csak lesz valahogy ..'. A lakásigényléshez, a la­káscseréhez befizetendő le­téti díj összegét tanácsren­delet határozza meg. Ezt az állampolgárok az OTP-nél fizetik be és az OTP hasz­nálja. Ebből, ennek hasz­nából a tanács semmit nem lát. Ha valaki a lakását le­adja, visszaadja, visszatérít­jük a használatbavételi dí­jat. A használatbavételi díj egy 1982-es jogszabály sze­rint 35 négyzetméteres, összkomfortos lakásnál 36, kétszobás, összkomfortosnál 56, félkomfortosnál 14, kom­fort nélkülinél 11 ezer fo­rint. A tanács, ha a lakást visszakapja, ennek a több­szörösét téríti. A használat­bavételi díj ötszörösét kap­ja vissza az a bérlő, aki la­kását összeköltözés alapján adja vissza. Aki vásárlással tudja megoldani lakásprob­lémáját, az nyolcszoros, aki építkezéssel, az tízszeres visszatérítési összeggel szá­molhat. Teljesen függetle­nül attól, hogy leadandó la­kása a belvárosban, az Ava­son. a város, melyik részén van. — Akkor mégis, miért nem adják vissza, miért nem adják le a megüresedett la­kásokat? — A tanácsi bérlakások elidegenítése növekvőben van. A bérlő jobban jár, ha a saját bérleményét megvá­sárolja. Megvásárolja a jog­szabályok által biztosított kedvezményekkel. Megveszi, s aztán abban a továbbiak­ban az ugyancsak lakásra jogosult családtagja lakik, vagy — netán ezt a felsza­badult, s időközben megvá­sárolt lakást — értékesíti. Nagyobb haszonnal, mintha a tanácsnak visszaadták vol­na. — Ha nincs elosztható la­kás, akkor miért van la­káselosztó bizottság? — Igen! A lakásosztály tulajdonképpen csak meg­üresedett otthonokkal gaz­dálkodik. Ebben az eszten­dőben Miskolcon — feltéte­lezhetően — 346 lakást le­het elosztani. Mondom, te­hát feltételezhetően, ha leg­alább 480-an visszaadják je­lenlegi otthonukat. Tényle­gesen csak 177, névjegyzé­ken kiutalható lakással gaz­dálkodhatunk. A többi kell lakáscserére, avult telepek felszámolására, felújítások miatti kiköltöztetések meg­oldására. A legszomorúbb, a legelkeserítőbb az, hogy 1990-ben Miskolc csak tíz állami és csak 32 OTP-be- ruházással épülő lakással számolhat. Lehet ezzel, eny- nyivel „gazdálkodni”? — Biztosan nem. Ennek ellenére mégis a tanácsi ap­parátus és leginkább a la­kásosztály dolgozói kapják a legtöbb szemrehányást. Hogy érzik magukat? — Nagy a bizonytalan­ság, ám mégis azt hisszük, hogy az elsőfokú hatósági munkára, minden változás ellenére — a későbbiekben is szükség lesz. Mi felelős­ségteljesen végezzük a mun­kánkat. Sajnos — az anyagi hely­zetből következően — a la­káshelyzet alakulásában nemcsak az ügyfelek „tehe­tetlenek” ... — Komlóstetőn 1987-ben egy OTP-s ház építésének négyzetmétere „mindössze” 16 ezer forintba került. Most, 1990 elején a Boká­nyi Desző úton ez a költ­ség 29 ezer forint. Ismét­lem! Nemcsak az ügyfelek tehetetlenek. Ám a feszült­ség itt, nálunk, a lakásosz­tályon nyilvánul meg. Az indulatok itt szabadulnak el. Az ügyfél, aki lakást sze­retne, aki évek óta lakásra vár, akinek indokolt az igé­nye ... Itt fakad ki, itt veszti el a türelmét, itt vá­lik agresszívvá ... "Fenyeget bennünket, hogy az új ön- kormányzat, majd kihúzza alólunk a bársonyszéket. Pedig — higgyék el — itt most sincs bársonyszék ... És sajnos, holnap sem lesz több elosztható lakás. Faragó Lajos Ez év áprilisának végén „kerekasztal-beszélgetést” szerveztek Kazahsztánban. A téma: hogyan mentsük meg az Aral-tó vizét, legalább azt, ami megmaradt belőle. A tanácskozáson szovjet, osztrák, francia, olasz, japán szakemberek vettek részt, és megjelentek természetesen a helyi vezetők, valamint új­ságírók is. Mindez Aralszkban játszó­dott le, abban a városban, amely nevét a tóról kapta és valamikor a város széléig ért az Arai vize. Napjainkra a tó visszahúzódott és ma már meglehetősen távol van a város határától. A víz szintje 14 méterrel csökkent abban a két kis vízgyűjtőben, ami az Arai- tóból megmaradt. A víz nap­jainkban több kilométerre van régi partjaitól. Hatal­mas területek száradtak ki, a felszínre került fenék el­szikesedett. Az egykor bővi­zű Amu-darja és a Szir-darja ma már alig táplálja. Ez a szomorú kép tárult a hazai és külföldi szakemberek elé. amikor bejárták az ökológiai katasztrófa színhelyét. Meg lehet-e menteni az Arait és hogyan? Jóvá le­het-e még tenni azt a kárt. amit a kíméletlen gazdasági tevékenység okozott az el­múlt 25 esztendő alatt az Arai-tónak és környékének? Sokféle különböző véle­mény és koncepció került te­rítékre, sok esetben egymás­nak ellentmondó és vitatha­tó nézetek. Voltak, akik tá­mogatták azt a tervezetet, mely szerint a szibériai fo­lyók vízhozamának egy ré­szét át kell terelni Közép- Ázsiába. Ennek az elképze­lésnek engesztelhetetlen op­ponensei voltak, akik kate­gorikusan kijelentették, hogy Szibériában nem szabad még egy ökológiailag katasztrófa­sújtotta zónát kialakítani. A megbeszélés több résztvevő­jének az volt a véleménye, hogy az Arai megmentése érdekében vissza kell állíta­ni a tó- vízháztartásának egyensúlyát. Meg kell vizs­gálni a környék mezőgazda- sági rendszerét, a gyapotter­mesztés és a rizstermesztés területén át kell térni olyan külföldi technológiák alkal­mazására, melyekhez keve­sebb vizet és műtrágyát kell használni. A „kerekasztal-beszélge- tés” minden javaslatát dek­laráció formájában eljuttat­ták a Szovjetunió valameny- nyi köztársaságának kormá­nyához, az Egyesült Nemze­tek Szervezetéhez, ill. annak főtitkárához. Külön kéréssel fordultak Gorbacsov elnök­höz, hogy az Aral-tó és kör­Fergeteges gitárszólók, vib­ráló levegő a miskolci Gár­donyi Géza Művelődési Ház­ban, ahol a Közművelődési és Módszertani Központ szervezésében az amatőr or­szágos rocktalálkozó megyei « döntője zajlik. 13 zenekar a pop-rock-dzsessz kategó­riákban. Néhányan a neve­zési listáról: Idegenék, Sandwich, Archív Filmklub, Borsodi Világos, Magyar Vizsla, Eső együttes. A lelkes közönség .kitar­tóan szurkolt a több órás küzdelem során, majd meg­történt az eredményhirdetés. I. helyezett lett a Magyar Vizsla, II. a Harddrinkers, III. az Eső együttes. Ez azt jelentette, hogy a két mis­kolci és a kazincbarcikai Harddrinkers csapata ismét színpadra léphetett Budapes­ten, az Almássy téri Szabad­időközpontban, az országos találkozón. A megyei versenyen, az oklevelek átadása után, él­ve a lehetőséggel, megkér­tem a zsűrit, értékelje né­hány szóban a teljesítmé­nyeket. Marséhalkó Zoltán: A Magyar Vizsla torony­magasan kidolgozott egyéni programot nyújtott, színvo­nalas hangszerkezeléssel. Az első három helyezettnél érez­tem igazán egyéni stílust. A többieknél általános benyo­nyékét nyilvánítsa ökológiai­lag pusztuló övezetnek. A deklaráció kimondja, hogy haladéktalanul intéz­kedni kell a helyi lakosság életkörülményeinek és egész­ségügyi helyzetének javítása iránt. Szükségesnek látja, hogy az Aral-tó megmenté­sének ügye szerepeljen az UNESCO „Az ember és a bi­oszféra” című programjában. (APN) másom: „a gitárosok le akarják játszani a csillagot is az égről” — egy-két szám alatt szeretnék bemutatni egész játéktechnikájukat. — Tapasztalható-e valami jellegzetes a borsodi zené­szek játékában? — A heavy metal és az Edda hatása érezhető volt, ezt nehéz levetkőzni. — Milyen tanácsot adna a ma először fellépő, s a már rutinosabb „amatőrök­nek” Balázs Ferenc? — Egy egyszerű, de biztos módszert ajánlok. A számo­kat le !kell írni, kottázni (egy magára valamit is adó zenész tud kottát olvasni), majd magnóra felvenni, és számtalanszor visszahallgat­ni. Ilyenkor lehet észreven­ni az úgymond tömény és lyukas részeket, s megvan az önkontroll lehetősége. — Milyen a várható me­zőny? — Két megyében zsűriz­tem, nem könnyű összeha­sonlítani a fiukat, de úgy érzem, van esélyük. A Magyar Vizsla az or­szágos mezőnyben kategóriá­ja 3. helyezettjeként állha­tott dobogóra Budapesten. Feigel Katalin Leojobb a Magyar Vizsla Rock a mérlegen Oravec János I. Gy. hagyatéka Egyike lehetett azoknak a jó erőben lévő fiatal bányászoknak, akik a múlt század végén a jobb megélhetés reményében fog­tak vándorbotot és indultak el a hét, észak-magyarországi bányavárosból dél­nek, hogy az akkor születő magyar ipar egyik vasgyárának bányagyarmatán tele­pedjen meg, dolgozzon a föld alatt, csalá­dot alapítson, fiakat és lányokat nemzzen és neveljen a kolónia egyik szűk szoba­konyhájában, aztán nyugdíjasán örökre be­költözzön a telep temetőjébe ... I. Gy. végigjárta a bányászszakma min­den lépcsőfokát. Segédvájárként kezdte, amikor még kahanyecet, — olajmécsest — használtak a világításra és karbidlámpával folytatta. Többszáz föld alatti műszak után lett vájár, jóval később pedig robbantó­mester. Ö még ismerte a fekete lőpor ter­mészetét. Mesélt arról, hogy hordókban szállították, ezekből horganyzott pléh edénybe töltötték, így került aztán a kézi­raktárba, a robbantómesterekhez. A lőpor nagy segítség volt, de nagy szerencsétlen­ségeket is okozott, mint majd később a di­namit is. Vele egy ártatlan cinderre — gyújtózsinórra rögzített gyutacs bánt el; két ujját szakította le. Tanfolyamra küldték, műszaki altiszt, aknász lett. És előimádko­zó... Magam is emlékszem a bánya ablakta­lan felezaló, felolvasó helyiségére, melynek főfalán függött a hatalmas diófakereszt, rajta bronzból öntött Krisztus, s a korpusz alatt a párna nélküli térdeplő. Névsorolva­sás, létszámellenőrzés, munkaelosztás után, leszállás előtt kötelező volt elmondani a Bányászimát, ezt a barokk fohászt és hoz­zá a Miatyánk-ot. Gyermekkorom egyik szorongató emléke; ma is látom, ha lehu­nyom a szemem a térdeplő bányászokat a betonpadlóra állított hideg fényű karbid­lámpák árnyjátékát a fehérre meszelt fala­kon, hallom az előimádkozó hangját, majd a bányászok halk mormolását... Az „emberek”, mármint a férfiak egyéb­ként nem voltak templomjárók. Csak nagy ünnepek alkalmából öltötték fel a bányász egyenruhát. A húsvéti feltámadási körme­netben ők vitték Krisztus színesre festett gipsz szobrát a menet élén haladó bányász­zenekar után. Társaik a harangzúgás köze­pette a templom körüli dombokon a négy égtáj irányában robbantottak; ez volt az Alleluja díszsortüze. Ott voltak az egyenruhás bányászok az úrnapi körmenetben is, ők tartották a bal- dachint a plébános fölött, miközben végig­járták a virágdíszbe öltöztetett sátrakat. Decemberben, Borbála napján is felöltöt- ték a díszruhát. A templom legnagyobb ha­rangja is a Borbála nevet kapta, amikor felszentelték, hogy alig két évtized múltán egy pontosan kimért, kegyetlen kalapács­ütéssel elhallgattassék, kivetessék a torony ablakából, hogy nemes anyagából ágyú ön­tessék ... És a karácsonyi éjféli miséken is ott vol­tak a bányász egyenruhások. Előtte ők állí­tották be az oltár mellé a hatalmas fenyő­fát, ők is díszítették, miközben az okozott nekik a legnagyobb gondot, hogy az oltár előtt mozogván állandóan térdet kellett haj- taniók. Azzal mentegették magukat, hogy az oltáron pislákol az örök kahanyec, az örök­mécses is ... I. Gy.-ékkel szomszédok voltunk. Az öreg, akkor már nyugdíjas, néha magához intett, ha ott vitt el az utam. Odaültem mellé a kislócára, s néha órákat beszélgettünk. En­gem, a fiatalt a múlt érdekelt, amiről ő szí­vesen beszélt. Őt az idős embert a jelen és még inkább a jövő. Egyszer szóba hoztam a Bányászimát. Az öreg nem válaszolt mind­járt, lehunyta a szemét. [Néztem ősz, gondo­san elválasztott, oldalra fésült haját, redős homlokát, kissé távolálló, lehunyt szemhéja­it, tompa, húsos orrát, a két mély barázdát frissen borotvált arcán a szája szegletében és az akaraterős állát. Láttam, hogy a nyi­tott fehér inggallér fölött, a füle alatt a nyakán egyenletesen dolgozott az ütőere. — Gyere el holnap — szólt csendesen és felnyitotta a szemét. Aztán kihúzta a mel­lényzsebből a kék bársonytokba bújtatott, ezüst lánci'a fűzött órát, felkattintotta a fe­delét, ráhunyorított és hozzátette: — Fejből tudom, leírom, neked adom . Még aznap késő este meghalt. Csendben elaludt, ahogyan a már maga is nagymama lánya elmondta nekem, amikor a vonalas irkából kitépett lapon átadta az öreg keze- írását: „Bányászimádság Fölséges Isten mennynek és földnek ura iKi a világot bölcs szíved szerint igazgatod Kérünk téged adj nekünk erőt és bátorságot Hogy a föld mélyében a sötétség rejtelmében (dolgozhassunk) Oltalmazz meg minket minden bajtól és veszedelemtől Viselj gondot otthon maradt családunkról és gyermekeinkről Kiknek jólétéért fáradozunk, hogy munkánk­végeztével köztük élhessünk és dolgozhassunk A földnek a kincsét a fekete gyémántot a föld színére szállíthassuk abból élhessünk és boldogulhassunk Jószerencsét’’ Ez az ötvenes évek végén történt, amikor egyáltalán nem volt érdem az, hogy valaki előimádkozó volt hosszú éveken keresztül. Még akkor sem, ha később az első élmun­kások, sztahanovisták között emlegették dí- csérőleg a nevét... (Nem sokkal a háború után eltűnt a fel­olvasóból a feszület, csak a helye, pontos rajzolata látszott a poros falon. Színes vá­lasztási plakátokat akasztottak helyére ...)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom