Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-16 / 113. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. május 16., szerda Amiről a nárcisz mesél A sátoraljaújhelyi Kopasz­kán, — vagy becsületes ne­vén a Szárhegyen — 1936- ban avatták fel az ország­ban az első magyar kálvári­át. Az országzászlóhoz ve­zető mintegy 2 km-es úton 14 stáció siratta a határain­kon kívü/1 került magyar vá­rosokat, 14 kőoszlopba vé- settek az egyszerű, érzelgős, ám mégiscsak a magyar nép leikéből fakadó, később so­viniszta, nacionalista jelzők­kel illetett gondolatok. „Ha­vas fejű Tátra felmutat az égre. Bosszút kér a földre omlott tenger vérre” — volt olvasható a Késmárk felirat alatt. Aztán jöttek a ’45 utáni az ’50-es, ’60-as, ’70-es, ’80- as évek..., az utak szinte beerdősültek, a kőoszlopokat rombolta az időjárás, s a városneveket, címereket, be­vésett gondolatokat — nem szeretnék méltatlanul elítél­ni senkit, ám az objektum néhány évvel ezelőtti álla­pota alapján úgy sejtem — emberi kéz véste ki, tette olvashatatlanná ... A sátoraljaújhelyi Város­védő és Szépítő Egyesület el­határozta a „Szárhegyi Kál­vária” emlékhely felújítását Ám ehhez kérik a lakosság anyagi segítségét, s társadal­mi imunka felajánlását egy­aránt. Szeretnék, ha a hely­reállítás augusztus 20-ig be­fejeződne, újra eredeti álla­potukba kerülnének az osz­lopok, s akkor Szent István napján felszentelhetnék a ká­polnát. Akiknek anyagi lehe­tőségük engedi, a 275-98313- 1'1-es csekkszámlaszámon küldhetik el hozzájárulásu­kat. D. K. Ha máskor nem is, de Károly herceg és hitvese magyarországi látogatásakor bizonyára sokunknak jutott eszébe, hogy milyen keveset tudunk Walesről. Az ott élő emberek életéről, szokásai­ról beszélgettünk a tokaji gimnázium tanárnőjével, dr. Egeimé Keresztényi Ildikó­val, aki nemrégiben tért ha­za Walesből. — „Walesinek lenni vala­mi különleges érzés!” — vallja büszke öntudattal a brit szigeten élő kisebbség A külföldinek kijáró ked­ves, elnéző mosollyal javíta­nak ki, ha véletlenül angol­nak nevezi őket az ember. Az ősi kelta eredetű nyelvü­ket már kevesen beszélik, de Nyugat-Wales még min­dig kétnyelvű vidéknek szá­mít. Itt nemcsak nemzeti kultúrájukat, hagyományai­kat, a zene szeretetét, törté­nelmük alapos ismeretét, a walesi keresztneveket őriz­ték meg és hagyják örökül gyermekeiknek, hanem a mindennapokban, a hivatali életben is használják anya­nyelvűket. Wales egész terü­letén, az apró hangulatos tengerparti falvaktól kezdve a nagyvárosokig — beleért­ve fővárosukat, Cardiff-ot is — mindenütt kétnyelvű feliratokkal találkozunk. A turistákat tájékoztató pros­pektusok,. menetrendek mind-mind megjelennek an­gol és walesi nyelven is. — A walesiele jelképe, a sárga nárcisz mennyivel „walesibb”, mint a többi virág? — A nemzeti öntudat szimbolikus virága a nár­cisz. Március elsején, nem­zeti ünnepükön bárhol je­lennek is meg a walesiek — hivatalban, munkahelyen vagy éppen a parlamentben — büszkén viselik kabát­jukra, zakójukra tűzve ezt a virágot. De így jelenik meg ezen a napon a walesi herceg és hitvese, Diana is. Azt mondják, az igazi wale­si virágot könnyű felismer­ni a hat teljesen szimmet­rikusan elhelyezkedő szir­máról, melyek sárga kürtöt alkotnak. Talán szépsége miatt, talán a virág ritka­ságánál fogva mindig is le­genda övezte, s valamiféle misztérium lengte körül a nárcisz eredetét. A virággu­mókat talán föníciai keres­kedők hozták a szigetre. A középkori szerzetesek fi­gyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a kontinensen vagy a szigeten máshol is előfordul, Wales nyugati ré­szét tartják a virág szülő­hazájának. De a kertépítés­ről, kertimádatról oly híres szigetlakok a XIX. század­ban a vadon élő nárciszok állományát úgy megritkítot­ták, hogy a századfordulóra alig maradt néhány faj. Napjainkban viszont egyre több nárcisz virít a walesi parkokban, tereken, útszéle- ken. de még az autópályák töltésein is, és nem utolsó­sorban az angol típusú ap­ró előkertek ágyúsaiban. — Hogyan ünnepelnek a walesiek? — Március elseje, Szent Dávid halálának napja, # Az edelényi városi könyvtárban Kölcsey Ferenc születésének kétszázadik év­fordulója tiszteletére szava­lóversenyt rendeznek május 17-én, délelőtt fél kilenctől. A versenyen Edelény és von­záskörzete általános iskolái­nak tanulói vesznek részt. # Múzeumi hangverseny­re kerül sor a Herman Ot­tó Múzeum képtárában (Mis­kolc, Felszabadítók útja 28.) május 20-án (vasárnap) 17 Wales nemzeti ünnepe. A nap programját, a kulturá­lis rendezvények idejét, helyszínét már hetekkel ko­rábban meghirdetik. A gye­rekek zenével, tánccal kö­szöntik az ünnepet. Nagyon sok felnőtt leginkább a gye­rekek, az unokák miatt „üli meg” ezt a napot, hogy így is táplálják bennük az ön­tudatot, a nemzeti hovatar­tozás érzését. Van, aki mi­sével kezdi a napot, hogy tisztelegjen az ország védő­szentje, Szent Dávid emlé­ke előtt. Minden walesi, aki büszke gyökereire, kultúrá­jára ezen a napon részt vesz valamilyen kulturális rendezvényen. Március else­jén és a következő hétvégén a várak, múzeumok is in­gyen látogathatók. Az ün­nep estéjét a legtöbben csa­ládi vagy baráti körben töl­tik. Ilyenkor nemzeti specia­litások kerülnek az asztalra. A walesiek büszkék születé­sükre. „Minden nap tudatá­ban kell lenni annak, hogy walesi vagyok — mondta valaki —, és ez több mint egyetlen napon a zakóm hajtókáján viselni a sárga nárciszt, vagy ünnepi alkal­makkor elénekelni a walesi himnuszt”. (fg) órától. A műsorban Schu­bert-, Mendelssohn-, Dvo­rak-, Mozart-, Boehm-, Bee­thoven-, Chopin-dallamok szerepelnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hall­gatóinak előadásában. # Zengő ABC címmel gyermekműsor lesz Encsen, a Városi Sportcsarnokban, má­jus 18-án, délután fél 3-tól. Közreműködik a Z’ZI LA­BOR együttes. A. Csiszár Ágnes első kiállítása Göncruszkán MŰSOROK Abaúj kulturális és szel­lemi életében nagy szerepet játszik Göncruszka. Tizen­egy évvel ezelőtt, május 5- én avatta fel ifj. Bartók Bé­la a Művelődési Ház Bartók termét, mely azóta is szín­vonalas rendezvények és előadássorozatok számára teremt otthont. S hogy a szervezők munkájára igény van, azt bizonyítja az ezek­re az összejövetelekre az ország közelebbi-távolabbi pontjaiból —, fáradságot nem kímélve — ide érkezők érdeklődése. Májusban a Göncruszkára érkezők Csiszár Ágnes első kiállítását is megtekinthetik a Művelődési Házban. — 23 éves vagyok, Zsám- békon végeztem a Tanító­képző Főiskolán. Mindig is szerettem rajzolni, aztán egyszer hozzáfogtam a fes­téshez. Tanárom, mesterem nincs. — így vallott önma­gáról, amikor ottjártamkor a kiállítás anyagát rendez­gette. Fő témáját a termé­szet adja. Tájképeket, csend­életeket fest, de az alkotá­sok között felfedezhetünk egv kénét 3 és fél éves kis­lányáról, Annáról is. — Egy önmagára utalt festő mennyire van ma ne­héz helyzetben Magyaror­szágon? — Jaj, nagyon. Én peda­gógus vagyok. Tulajdonkép­pen ebből élek. Sátoraljaúj- helven lakom. Itt nem volt számomra megfelelő állás, jelenleg kisegítő iskolások között vagvok naDközis ne­velő. Anvaei helyzetem ah­hoz, hogy saját magam in­9 Bródy János Hang nél­kül című nagylemezének élő bemutatójára várják a mis­kolciakat május 16-án, szer­dán este- hat órára a Szak­tézzem, rendezzem és szál­líttassam is a képeimet a kiállításokra, nem megfele­lő. A képkeretek is drágák, a festékek is. Arról nem is beszélve, hogy ha valami­lyen festékre van szüksé­gem, . akkor minden egyes alkalommal fel kell utaz­nom Budapestre. A beszélgetés közben egy nagy piros hátizsákból ke­rülnek elő a képek. Néme­lyik kerettel, némelyik anél­kül. — Mindez töredéke az ál­talam festett képeknek — magyarázza. — Azok, ame­lyek nincsenek itt most az egyik ismerősömnél vannak, megőrzésre és tárolásra át­adva. Egymásra döntve egy kis szobában várják, hogy jobb körülmények közé ke­rülhessenek. Szívem szerint azokat is elhoztam volna, de nem sikerült. Njem tudok mindent elhozni egy háti­zsákban. —■ Miiven tervei, álmai vannak első kiállítása után? — Nagyon boldog lennék, ha sokak számára teremte­ne nyugodt perceket a ké­pek előtt való elidőzés. Sze­retném, ha megértenék azt. amit én csak a színek, az árnyak és ecsetek, a hangu­latok nvelvén tudok elmon­dani. Természetesen szeret­nék még tanulni, a festé­szetben még jobban elmé­lyülni. S úiabb kiállításo­kon bemutatkozni. Bízom abban, hogy lesznek megér­tőim. lesznek támogatóim és lehetőségeim. Elvégre' a re­ményt nem szabad feladni. Lőrincz Edina szervezetek Rónai ' Sándor Művelődési Központjába. Az új nagylemez dalain kívül felcsendülnek a régi Bródy- slágerek is. RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Érettségi té­telok közzététele. — 8.10: Hang­szemle. — 8.20: Eco-mix. —8.45: Levelekre röviden. — 8.50: Kül­politikai figyelő. — 9.05: Nap­közben. — 11.10: Népdalkörök énekelnek. — 1*1.30: Hrabal könyve. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.05: Klasszikusok délidöben. — 14.05: Napforduló. — 14.35: Fúvós átiratok. — 15.05: Metro­nóm. Zenebarátaik órája. —16.00: Délutáni krónika.*’— 16.15: Ének­lő ifjúság. — 16.24: Test-őrsé­gen. — 17.05: Poggyász. — 17.30: Hamarosan halijuk ő*ket. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuik. hallottuk, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt. . . — 19.40: A Magyar Hárfás Trió műsora. — 19.50: Gong. — 20.05: A Külpolitikai rovat műsora. — 20.35: Simándy József operett- felvételeiből. — 21.05: A zongora poétája. — 21.45: Verseit el­mondja: Kiss Benedek. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Arc­kép korhű keretben. — 23.05: Alikésztisz. Operarészletek. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben: A 60-as évek olasz slágerei. — &03: Mi történt? — 10.00: Kis magyar néprajz. — 10.05: „Vala­ki szeret engem”. — Gorswin- est. — 10.46: Rólunk van szó! — 10.50: Hajszálgyökerek. — M.03: Csailádi tükör. — 11.33; Ró­lunk van szó! — 11.40; Zöld paradicsom. Óvodások műsora. — 12.00: Verbunkosok, nóták. — l'3.03: A tegnap slágereiből. — 14.00: A Budapesti Moulin Rouge története. — 15.05: Zenerulett.— 17.03: ötödik sebesség. — 1-8.00: Köílyökrádió. — 18.30: Pop-re­giszber. — 19>.03: Garázs. — 19.35: Egy hajóban. — 20.05: Al­buma Iáin flat. — 21.03: Zenés kí­vánságműsor. — 22.20: A puding. Mese. — 22.34; Újdonságainkból. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: Ahogy mi zenélünk. — 23.50: A1 Di Me óla dzsesszegyüttese ját­szik. BARTÓK: 9.10: Zenekari mu­zsika. — 10.05: Mag var Írás. — 10.50: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. — 11.27: Barokk kamaramuzsika. — 112.05: Hoffmann meséi. Operarészletek. — 13.00: Nevek ürügvón. —14.00: A Berlini Filharmonikus Zene­kar h^nversenve. — 15.25: Hor­váth László k’arinétozik. — 16.05: Operarészletek. — 17.02: T.üzemi tfoszti váll — 1989 — 18.30: A Mingva r Rád’ó szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. — 10.05: Spanyol nyelvlecke kezdőknek. — 19.20: Angol társalgás közép­haladóknak. — 19.35; Szolidari­tási hangverseny Romániáért. — 20.58: Neked szól. Norvég ver­sek. — 21.18: Operarészletek. — 21.45: Zenekari muzsika. —22.21: Kurtág György műveiből. — 22.51: Hősök földje, Litvánia. MISKOLCI STÜDIO a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-ad ókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.00: Kossuth (kró­nika). — 6.30: Észak-magyaror­szági krónika. — Adásvétel a dolgozók feje felett — Miért építenek garázssort és kocsi­mosót a lakók tiltakozása elle­nére a Kilián lakótelepen? — A Mályi-tó turistaszezonra ké­szül. — Békés Dezső jegyzete. — Reklám. Szerkesztő: Szemes István. 16.00—18.00: A miskolci stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. mene­dzselésében. TELEVÍZIÓ — 1. MŰSOR: 8.00: Érettségi ’90. Fizika. A műszaki szakközép- iskolák tanulói részére. — 8.05: Képújság. — 8.10: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.15: Indiá­nok. Francia kisfilm. — 8.30: Sivatagi timália. Az NSZK is­meretterjesztő rövidfilm egy madárfajt mutat be. — 9.00: Hármas „csatorna”. Vitorlással a Föld körül. — 9.45: Stúdió ’90. — 10.45: Képújság. — 16.40: Képújság. — 16.50: Déli videó- újság. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 17.00: Hírek szlovák nyelven. — 17.05: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitá­ciós magazinja. — 17.25: Dalban élek. Olasz tévéfilmsorozat. — 18.35: Tájak, városok, emberek. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30*. Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Néhány perc Kabos Gyu­lával. Kabos és Gózon. — 20.20: Dalas György: Pályázat. Tévé­játék. — 21.10: Reklám. — 21.15; Miss Hungary, 1990. — 21.40: Üj Világ. — 22.25: Huszadi szá­zadi portrék. Külföldi televízi­ók műsorából. — 23.10: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Kudlik Júliá­val és Rózsa Péterrel. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám — riportok — időjárás — zene. — 17.45: Kérdezz! Fe­lelek! — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.46: Tv2. — 19.00: Egy csendes kiadó szoba. Csehszlovák tévéfilm. — 20.34: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.35: Tv2. Napzárta. — 22.20: Országok, emberek, életek. A kanca. Iráni film. — 24.00: Tv2. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASAI: SKY: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: D. J. Kát. Show. — 9.30: Női röplabda vb. Spanyolor­szágból. — 1.1.30: Micsoda hét! — 12.30: Lovassport. — 13.30: San Marino-i Forma—1. — 14.30: Olasz férfi nyílt teniiszbajnokság. — 19.00: Belga nyílt golfbajnok­ság. — 20.00: A világ sportja. — 21.00: ökölvívó vb. — 23.00: UEFA Kupa. 2. forduló. — 1.00: Oltasz férfi nyílt teniszbajnok­ság. — 3.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet. — 8.00: Hírek. Időjárás, majd Halló, Ausz‘ria, halló, Becs! — 8.15: Vidoodivat. — 8.45: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Hul­lámhosszon. — 1*8.30: Kék éj. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.45: Időlánc. — 20.00: Hírmagazin az ITN alapján. — 20.30: A Der Spiegel hírmagazinja. — 21.00: Bepillantás. — 21.30: Üzleti hí­rek. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: iTN-hírmagazin. — 22.45: Der Spiegel. — 23.15: Üzleti hí­rek. — 23.45: Bepillantás. — 0.15: Hírek, időjárás. — 0.30: Kék éj. — 1.30: Időlánc. — 1.45: Egy­veleg. SAT1: 6.00: Jó reggelt, a SATl-gyel! — 8.30: Hírek. Idő­járás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Szeretethajó. — 9.50: Vezessünk okosan ház­tartást. — 10.00: Hírek. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: Valahányszor megérezte a dollár szagát. Ame­rikai játékfilm. — 12.15: Sze­rencsekerék. — 1E.00: Tévétőzs­de. — 14.00: Műsorelőzetes. — 14.05: Alf. Rajzfilm. — 14.30: Egészségvédelem. Horoszkóp. — 14.40: Szeretethajó. — 15.30: Bo­szorkányt szeretek. — 15.55: Té­vőbolt. — 16.05: Örült vadnyu­gat. Western. — 17.00: Hírek, időjárás. — 17.10: Szomszédok. — 17.45: Műsorelőzetes. — 17.50: Az Enterprise űrhajó. Sci-fi. — 18.45: Híradó, időjárás. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50: Időjá­rás, hírek. — 20.00: Mike Ham­mer. Krimi. — 20.55: Hírek. — 21.00: A riikisa. Kímai filmví'g- játék. — 22.25: A nap hírei. Sport. Időjárás. — 22.35: Hang­talan félelem. Francia kaland­film. — 0.20: Műsorelőzetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Iskolásoknak. — 9.20: Dokumentumfilm. — 9.30: Emlékkönyv. — 16.10: Bűn­ügyi esetek a lakótelepeken. — 16.50: Választás, 1990. -- 16.55: A nap percei. — 17.05: Válasz­tás, 1990. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Választás. 1990. — 19.30: Híradó. — 19.50: A kisnyulaknak nincs nevük. Film. — 20.45: Ké­pek a múltból és a jelenkorból. — 21.25: A párbeszéd stúdiója. — 23.05: Shopin zongoramüvei. 2. MŰSOR: 16.30: A közép­szlovákiai magazin. — 16.45: A szépség tükre. — 17.10: Mese­film. — 17.40: A napocska. — 18.10: Gyerekek magazinja. — 19.00: Kerékpáros békeverseny. MOZI BÉKE: Tangó és Cash. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f3, f5, f7. f9 órakor. — BÉKE KAMA­RA : A mallorcai ember. Színes svéd krimi. 14 év! Kezdés: du. 2 órakor. — Hegylakó. Színes angol fantasztikus film. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: 4, 6, 8 órakor. — VIDEOTÉKA a Bé­ke mozi félemeletén, 10—1'8 órá­ig. — KOSSUTH: Szenvedély és hajsza. Mb. színes ausztrál kri­mi. 16 év! Kiemelt helyár! Kez­dés: de. 9 és 11 órakor* — Tango és Cash. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f3, 5, 7, 9 órakor. — HÉV ES Y IVAN: A szex „Egy film. Cicciolina ürügyén” Szí­nes magyar dokumentum-játék­film. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: de. f9. £11, du. f5. f7 f9 óraikor. Szenvedély és hajsza. Mb. színes ausztrál krimi, 16 év! Kliemelrt hely ár! Kezdés: f3 óra­ikor. — VASAS . MŰVELŐDÉ- I SÍ KÖZPONT: Az arany fiú. Mb. színes amerikai kalandfilm. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdésr. fő. f7 órakor. — TÁNCSICS: Trük­kös halál. Mb. színes amerikai ikrimi, 14 év! Felemelit helyár! Kezdös: f4 és f6 órakor. — Vé­res játé<k. Mb. színes amerikai kalandfilm. Kiemelt helyár! Kezdés: f8 órakor. — TÁN­CSICS VIDEO: Hercules. Mb. színes amerikai sci-fi film. Kezdés: f3, f5, f7 órakor. — TAPOLCA ADY: Halálpart. Mb. színes amerikai horrorfilm. 14 év! Kiemelt hclyár! Kezdés: 4. 6 órakor. — PANORAMA AU­TÓSMOZI: Jü/kob rabbi ka- I landjai. Mb. színes francia— ollasz vílgjátéik. Helyár: 60 Ft/fő. Kezdés: 9 órakor. — ADY MOV HÁZ: Országút fantomja. Színes amerikai krimi. Kiemelt helyár! Kezdés: 5, 7 órakor. — K.-BARCIKA BÉKE: A fantasz­tikus labirintus. Mb. színes amerikai fantasztikus mesefilm. Felemelt helyár! Kezdés: 4, 6 órakor. — K.-BARCIKA BÉKE KAMARA: Többet ésszel. Szí­nes mcsesorozat. Kezdés: 5 óra­kor. — MEZŐKÖVESD PETŐFI: A rémület éjszakája. Mb. szí­nes amerikai horrorfilm. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 6. 8 óraikor. — S.-PATAK RAKÓ- | CZI: A Beverly HiMs-i zsaru. MJb* színes amerikai film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: fő. £7 órakor. — S.-Ü.THELY BÉKE: j Bűnvadászok. Mb. színes olasz j kalandfilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 5. 7 órakor. SZÍNHÁZ __ 1 6., szerda A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VARA A CSODALATOS MANDARIN Bérletszünet Este 7 órakor Társadalmi munka az emlékhelyért Szárhegyi Kálvária

Next

/
Oldalképek
Tartalom