Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-12 / 110. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1990. május 12., szombat 477f NÁDUDVAR A Kukorica és Iparinövény Termelési Egyesülés gépesítési bemutatót rendez kisárutermelők részére A bemutató helye és időpontja: 1990. május 19. 10 óra, Nagycserkesz, Kossuth Mgtsz aimatárolója Nagycserkesz községben A bemutató programjában szerepelnek: + traktorok, ♦ talajmüvelőgépek, ♦ vető- és palántázógépek, + palántanevelési rendszerek, + növényvédelem és tápanyag-utánpótlás gépei, + öntözőberendezések. A bemutatón szereplő gépeket és berendezéseket a helyszínen meg lehet rendelni, vagy vásárolni. Minden kedves érdeklődőt, háztáji és szakcsoporti gazdálkodót, magántermelőt, kerttulajdonost szeretettel várunk. KITE Hl A sajópetri temetőben Labancz Anna Vasárnap háromnegyed héttől az 'MTV 1-es műsorának a helyén, a 9-es csatornán ismét jelentkezik egyórás sugárzott adásával a ViTIV. A nézők első kézből kaphatnak tájékoztatást az új Országgyűlés munkájáról, arról, hogy miért tiltakoznak a buigárföldi garázsok építése ellen, hogy az új városcímerre tett javaslatok közül melyiket erősítette meg a tanács-vb. A ivideo nagyiramú terjedése ellenére városunkban nem lehet leírni bennünket — nyilatkozta az amatőrfilmes. „Én nem vagyok csaló és ezt bizonyítani is fogom” — hallhatják az ÍNÉ. I-es játékvezetőt. A szerkesztőség munkatársai megkérdezték, hogy milyen elképzelésekkel indították útjára a „iBors-sze- met” és milyen kulturálisművészeti programokat kínál az idei „Miskolci Nyár”. Az adásnak vendége is lesz: dr. 'Isépy Tamás, a KDINP országgyűlési képviselője. A játékos kedvű nézők nyerhetnek "is, ha jó válaszokat adnak a 63-859- es telefonszámon. Lassan, méltóságteljesen kanyarog a 'Sajó széles vize a lapályon, az országút hol mellé húzódva követi, hol eltávolodik tőle. Könnyű bárányfelhők között bújkál a nap, csak foltokban, percekre fürdik fényben a táj. Eseménytelen hétköznap Sajópetriben, csak a bolt és a posta előtt találkozni néhány falubelivel. A házszámokat figyeljük, hol bukkan fel a Labancz család portája. Rá is akadunk hamarosan, azonban hiába próbálkozunk, a szólításra, kopogásra senki sem válaszol. A tornácon, a bejárattal szemben egy pár kifű-, zött, szikkadt sárrögöktől nehéz bakancs árválkodik. A porta az elmúlt húsz év alatt sokat változott, a környék építési, felújítási szándékainak jegyeit viseli magán. Most már csak Labancz János, a húsz évvel ezelőtt meggyilkolt Labancz Anna testvérbátyja lakja. Amikor éppen itthon van. Mert ahogy a szomszédok innen is, onnan is mondják, őt is ritkán látni mostanában. Már indulunk is tovább, ám fotóriporter kollégám egy pillanatra a fékbe tapos, mert a lombok nyiladékában temetőt látott megvillanni. Magasra nőtt gyomoktól felvert öreg temetőbe értünk, az enyészet és az elhanyagoltság jelei mindenütt. — Átokverte hely ez — szól ránk egy idős asszony a ritka kerítés mögül —, az új temető a falu határában van, itt már semmit sem találnak ... A rendezett új temetőben az 1'979-es évszámokat böngésszük és rá is akadunk az újabb időkben „épített” családi sírboltok sora mögött szerényen meghúzódó sírkőre. ,JItt nyugszik Jézus nevében egy felejthetetlen gyermek és testvér Labancz Anna. Téged felejteni sohasem lehet. Te voltál a jóság és a szeretet. Emlékül állíttatta bánatos édesanyád és testvéreid.” Az idő múlására emlékeztet a sírhanton meghagyott eredeti fejfa, aminek fémA család állíttatta síremlék tábláján már egyetlen betű sem vehető ki, széleit is alaposan kikezdte a rozsda. A sírkőről az életét kórházi betegek szolgálatára szánt Anna fityulás, mosolygó? képe néz ránk. Csendes a temető, csak az országúton futó autók zajfoszlányait hozza a szél. Anna sírhantján gyöngyvirágok széles levelein kövér harmatcsep- pek ülnek. Egy fiatalasz- szony mondta a faluban: „a temetésen még a legkeményebb szívűek is sírtak. Ez a lány, egyszerűen jó volt mindenkihez, senki egy rossz szót nem mondhat rá ... ” A síremlék hátán kis táblán ez olvasható: „Bánatot nékünk sohasem okoztál, csak amikor örökre elmentél.” Kőrózsák éles lándzsahegyei vöröslenek a vaskos kővázákban, mögöttük lehajtott fejű labdarózsák fáradt, haldokló fehérje. Élő és fonnyadó virágok. Hiába csengetünk a Táncsics utcában is, Anna itt élő nővérénél, senki sem nyit ajtót, a redőnyök félig felhúzva, ritkásra engedve. Lehet, hogy nincsenek itthon, de az is lehet, hogy húsz év múlva is óriási ez a teher a család még életben lévő tagjain és elegük van a kérdezgetőkből. Az új soron szebbnél szebb házak épültek, bármelyik lehetne Annáé. és az őt szerető, szorgalmas férjéé, aki a gyerekekkel együtt naponta várná haza munkahelyéről, a kórházból. Miért nem lehetett így? Nagy József Fotó: Laczó József Borisz Jelcin, a moszkvai lázadó IV. GORBI DÁCSÁI A dácsa megérdemli, hogy részletesebben is szóljak róla. Előttem Gorbacsové volt, ő azonban átköltözött egy vadonatúj dácsába, amit kifejezetten az ő számára építettek. Amikor először mentem ki, a biztosítók tisztje fogadott és bemutatta a személyzetet: a szakácsokat, a pincéreket, az őröket, a kertészt és így tovább. Ezután körülvezetett a házban. Már kívülről is nagynak látszott. Belépve hatalmas, mintegy ötvenméteres terembe jutottunk: kandalló, márvány, parketta, szőnyegek, csillárok, luxusbútorok. Haladtunk tovább. Egy szoba, a második, a harmadik, a negyedik, mindegyikben színes televízió. Azután, de még mindig a földszinten, óriási veranda üvegmennyezettel, filmvetítő biliárdasztallal, ami pedig a fürdőszobák és a vécék számát illeti, ezt sohasem tudtam pontosan megjegyezni. Az ebédlőben hihetetlen méretű ebédlőasztal, lehetett vagy tíz méter hosszú, és végül a konyha a különféle élelmiszerek gazdag választékával, továbbá egy föld alatti hűtőkamra. Az első emeletre széles lépcsőn mentünk fel. Megint egy hatalmas átrium kandallóval, innen nyílott a szolárium, nyugágyakkal és hintaszékekkel. Ezután a dolgozó- szoba következett, majd a hálószoba, aztán megint két szoba, .melyeket nem tudom, mire használtak, további vécék és fürdőik. És mindenütt kristály, antik és modern csillár, szőnyeg ... A bejárás végén a tiszt ragyogó arccal fordult felém: „Tetszik önnek?” Motyogtam valamit. A családom is teljesen elképedt. Lehet, hogy vitatható, de én úgy vélem, hogy a peresztrojka, minden elkövetett taktikai hiba ellenére sem akadt volna meg, ha Gorbacsov mindenekelőtt önmagához szigorú, ha elsőként utasította volna vissza ezeket a teljesen felesleges, bár kellemes és immár szokásos kiváltságokat; ha nem építtetett volna új dácsát a Lenin hegyen, ha nem építtette volna át a picundai nyaralót és nem emeltet egy harmadik, szupermodern házat Forosz közelében. És mindezek mellett nem jelenti ki fellengzősen a képviselők előtt, hogy neki nincs magándácsája. Ügy gondolom, mindezért Gorbacsov etikai felfogása hibáztatható: szeret jól, luxus körülmények között, kényelemben élni és ebben a felesége is partnere, aki sajnos nem vesz tudomást arról, hogy a szovjetek milliói, főképp a nők, mennyire figyelik minden lépését. Szereti, ha előtérbe kerül, hogy szerepe van az ország életében. Ez a tény bármely jóléti, gazdag és elégedett társadalomban bizonyára természetes, nálunk azonban nem, legalábbis most nem. Gorbacsov egy másik hibája, hogy közömbös a nép hangulata iránt. De hát hogyan is lehetne erre fogékony, ha nincis kapcsolata a néppel? A dolgozókkal való találkozásai nem mások, mint álarcos felvonulások: kevés közönség, körös-ikörül a biztonsági emberek gyűrűje. Akikkel szót vált, azok teljesen megbízhatóak, különbuszokkal vitték őket a helyszínre, ahol aztán elvegyültek az utca emberével. Gorbacsov voltaképpen mo- nologizál: bármit mondanak neki, nem hallja meg, nem akarj'a meghallani, ő csak mondja a magáét.. . És aztán a felesége ZIL-kocsija? Meg a politikai bizottság tagjainak fizetésemelése? A nép előbb-utóbb megtud mindent, semmit sem lehet eltitkolni előle. Ahol a lányom dolgozik, havonta egy szappant adnak fejenkint, a feleségem pedig napi két-három órát járja az üzleteket, és még a család mindennapi ételéhez sem találja meg az alapvető élelmiszereket, nos még ő is ideges és ingerült, pedig nyugodt és kiegyensúlyozott a természete. AZ AMERIKAI ÜT Amint a területközi csoport befejezi munkáját, rövid vakációra megy a parlament. Én tehát szeptember végén Amerikába utaztam, rövid időre, mindössze nyolc napra, de utam igen nagy port vert fel. Különféle közintézmények, egyetemek és a politikai élet kiemelkedő személyiségeinek meghívására utaztam az Egyesült Államokba, mintegy tizenöt helyre. Eredetileg arról volt szó, hogy kéthetes lesz az út, a központi bizottság azonban úgy határozott, hogy csupán egy hetet engedélyez. A szervezők ezt nem értették, és azt javasolták, hogy semmiképpen ne hagyjuk veszni a programot. Ha lehetséges, a már meghirdetett találkozók és konferenciák zömét sűrítsük egyetlen hétbe. Az egyetemi konferenciákért tiszteletdíjat kaptam, ennek feltételeit a szervezők állapították meg. Én az utolsó napon tudtam meg, hogy csoportunk (összesen négy személy) teljes költségeinek levonása után százezer dollárral rendelkezem. Ügy döntöttem, hogy ezt az összeget az AIDS elleni. küzdelem céljaira fordítjuk, egyszer- használatos injekciós tűket veszünk. A következő héten meg is érkezett Moszkvába az első százezer darab, ezeket tizenegy gyermekklinika kapta. A teljes összeget, az utolsó centig arra használtuk, hogy egymillió tűt vegyünk. Erről csupán azért beszélek, mert éppen akkor írtam alá azt a dokumentumot, amelyben rendelkezésem szerint minden pénzért injekciós tűk*i kell venni, amikor a moszkvai újságos kioszkokban megjelent a Pravdának az a száma, amely az egyik olasz újság (La Repubblica) cikkét ismertette az utazásomról. Az írás arról szólt, hogy amerikai utam során állandóan részeg voltam, mi több, még az elfogyasztott alkohol mennyiségét is megadta. Amiből nyilvánvalóvá vált, hogy az olasz újságírónak szegényes a fantáziája. Ez az italmeny- nyiség ugyanis komoly férfinak meg se koty- tyan. Továbbá azt is állította, hogy aki injekciós tűkre vár Moszkvában, hiába vár, mivel én minden pénzemet videokamerákra és videokazettákra költöttem, ajándékokat vettem, öltönyöket, ingeket, cipőket és egyéb ostobaságokat; vagyis nem csináltam mást, mint áruházakat jártam és rendeltem: ezt, meg ezt, meg ezt kérem! A Pravda által átvett cikk céltudatosan úgy állított be engem, mint a műveletlen és részeges orosz medvét, aki először jut el egy civilizált országba. Természetesen, pontosan tudtam, hogy az utazás a hatalom csúcsán heves ellenérzéseket vált ki. Számítottam arra, hogy mindent elkövetnek, hogy rossz színben tüntessenek fel engem és rövid amerikai utamat; azt azonban nem hittem, hogy ellenfeleim ilyen mélyre süllyednek, hogy a szó szoros értelmében vett ostobaságig, szemtelen hazugságig is eljutnak. A moszkvaiak és igen sokan mások az ország minden részéből egyöntetűen reagáltak: ezrével kaptam a szolidaritásról biztosító táviratokat. (Vége) I
