Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1990-05-19 / 116. szám
1990. május 19., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 sport Barsi kiesett A dániai Aalborgban zajló 69. súlyemelő Európába jnokságon sikertelenül szerepelt a diósgyőri Barsi László. A 82,5 kilósok mezőnyében próbált szerencsét. Szakításban harmadszorra sem tudta teljesíteni a 155 kilót, így a kiesés sorsára jutott. Lökésben is csupán egyetlen érvényes gyakorlata volt, a 175 kilóval 11. lett. Arról kaptunk, hírt, hogy az elkövetkezendő két esz- ■ ■ tendöben Miskolc ad majd otthont a kiokushynkai karate szakág nemzetközi edzőtáborának. Megkérdeztük Veres Károlytól, a Borsod megyei szövetség elnökségének tagjától: mivel érdemelték ki a bizalmat? — A Magyar Karate Szövetség versenytárgyalást írt ki. Elküldtük pályázatunkat és kiderült: a mi elképzelésünk kerül a legkevesebbe, így futottunk be. A foglalkozásokra a Nehézipari Műszaki Egyetem komplexumában kerül majd sor, a testnevelés tanszék maradéktalanul teljesítette kéréseinket. A szálláshely az NME kollégiumaiban lesz, és az étkeztetést is ott oldjuk meg. Várhatóan 230—250-en jönnek a júliusi eseményre. Számítunk a teljes hazai edzőgárdára, aztán olyan neves mesterekre, mint például az angol Brian Fitkinre és a magyar Furkó Kálmánra. A táborozás meghívásos jellegű, az itthoni klubvezétők megjelenése azonban kötelező. Az egy hét alatt a résztvevők elméleti és gyakorlati tudásukról adnak számot, de a programban szerepel szakági összejövetel, övvizsga, szakmai továbbképzés. A „mulatság” nem olcsó vállalkozás és annak ellenére, hogy a klubok saját maguk fizetik edzőik költségeit, egy kis mellékesre szert kell tennünk. Ezért nem sokkal az edzőtábor előtt bemutatót szervezünk, a látványos esemény színhelye várhatóan a városi sportcsarnok lesz. Tartunk tömegdemonstrációt, egyéni és csapatbemutatót, a nézők láthatnak formagyakorlatokat, küzdést, önvédelmet, töréstechnikát. Egy érdekességről is beszámolhatok. A felkészülés jegyében éjszakai edzést rendezünk a Csanyik-völgyben, a foglalkozás holdtöltekor kezdődik és hajnalban ér véget. Szakberkekben ezt mi összetartásnak, szoktatásnak hívjuk. Szóval érdekes, látványos napok elé nézünk. o A közelmúltban Miskolciak a jégkorongért elnevezés^ • sei alapítványt tettek, csekkszámlát nyitottak és kuratóriumot hoztak létre, hogy a befolyó összegek felhasználásáról a testület döntsön. Megkérdeztük dr. Kormos Vilmostól, a Miskolci Kinizsi szülői munkaközösségének vezetőjétől, a kuratórium tagjától: mennyi pénzzel rendelkeznek már? — Az alapítvány szűk két hónapja él. Felhívásainkat, leveleinket öt-hat hete kapták meg a cégek, vállalatok, üzemek, szövetkezetek, költségvetési szervek. Nyilván kellően mérlegelnek, alaposan megvizsgálják, hogy mennyit engedhetnek meg maguknak. Átutalásaik 30 napos futamidővel érkeznek az alapítványra, lényegi információval tehát még nem szolgálhatok. A klub elnöksége pár napon belül tartja , soron következő ülését, igazából akkor fogunk majd először a kasszába tekinteni. Annyit már tudok, hogy az egyéni felajánlásokból 30 ezer gyűlt össze. Személy szerint változatlanul reménykedem. Ha nem járunk sikerrel, nem teszünk szert az őszi bajnoki rajtig nélkülözhetetlen százezrekre, képtelenek leszünk a szakosztály ügyét egyenesbe tenni. Arról nem is beszélve, hogy a szövetség szigorú szankciókat helyezett kilátásba az esetlegesen ismétlődő botrányok után. A biztonságnak pedig ára van. Talán ezzel el is árultam, izgulunk ... 3 Bármennyire hihetetlen, még mindig nincs vége az ■ NB l-es női kosárlabda-bajnokság '89/90-es idényének. A rájátszás rájátszása ugyanis hátra van. Megkérdeztük Király Sándor edzőtől: mikor és ki ellen lépnek pályára? — Ellenfelünk még nem ismeretes. A BKV Előre—MÁV Nagykanizsai TE győztesével kerülünk szembe. Az utóbbiak párharca május 20-án kezdődik. A kiírás szerint két nyertes meccsre megy a játék, a harmadik találkozónak tehát — ha először mi, aztán riválisunk diadalmaskodik — mindenképpen döntenie kell. Tételezzük fel, hogy a nagyobb játékerőt képviselő kanizsaiakat kapjuk. Velük megegyezésre jutottunk, így a június 2-i, Miskolcon sorra kerülő összecsapás után nem kell idegenbe utaznunk, hanem másnap ismét találkozunk. Amennyiben szükséges, június 4-én harmadszor is megmérkőzik a két társaság. Bárkiben felvetődik; mire jó ez az egyezség? Válaszom tömören: időt, pénzt, fáradságot takaríthatunk meg. A biztonság kedvéért a BKV-val ugyancsak felvettük a kapcsolatot, a fővárosiakkal viszont nem volt szükség egyezségre, Budapestre lényegesen egyszerűbb elutazni, mint Nagykanizsára. A Befejeződött az OB I-es sakkbajnokság tavaszi idénye, a Borsod Távhő SC — közepes kezdés után — belelendült és jó pozícióból várja az őszi folytatást. A szakosztály a holtszezonban sem tétlenkedik, nemzetközi versenyeket szervez. Megkérdeztük Zavatkai Lászlótól: a sportág kedvelőinek milyen kínálattal szolgálnak? — Van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy az idén három nemzetközi viadalt is tető alá hozunk, a kedvezőtlen pedig az, hogy az elsőt kénytelenek voltunk Budapestre vinni. A május 19—27. közötti, FIDE 4. kategóriás verseny meghívottal ugyanis ezt kérték. Négy országból 11 sakkozó ül asztalhoz, a fordulókra az országos szövetség versenytermében kerül sor. Július 28-tól augusztus 7-ig az Egyetemvárosban svájci rendszerű tornát rendezünk, a tavaly nagy sikert aratott nagymesterversenyünket pedig október—novemberben tartjuk meg. C Az MLSZ-ben zajlik a „kapitányvita”, állóháborút vív a szövetség és Bicskei Bertalan, aztán a Petres-ügy sem akármi, sőt, napokon belül részesei lehetünk egy újabb izgalmasnak ígérkező csatának, erre azonban nem a Népköz- társaság úti székházban kerül sor. Megkérdeztük Bognár István miskolci NB I-es futballbírótól: kitűzték-e már a tárgyalását? — Amint már bejelentettem, rágalmazásért büntető feljelentést tettem Verebes József mesteredző, az MTK-VM szakvezetője ellen. Csalónak nevezett és nem hagyhatom ennyiben a dolgot. A Budapesti Központi Kerületi Bíróságtól május 28-án, 10 óra 30-ra kaptunk idézést. Nagyon remélem, hogy elégtételt kapok! K. T. Sok a sérült Diósgyőrött Barcikán az osztályozó a tét! Mór csak három forduló van hátra a másodosztályú labdarúgó-bajnokságból. Az NB II. Keleti csoportjában vasárnap Kazincbarcikán rangadót rendeznek, s az Eger SE vendégjátékán az egyik fél nagy lépést tehet az osztályozás hely megszerzése felé. A DVTK Hódmezővásárhelyen próbál szerencsét. Vezetett, végül mégis vereséget szenvedett Szolnokon a KVSE, pedig az egy pont igencsak jól jött volna a kék-sárgáknak. Tanulságként viszont elkönyvelhették, hogy nem szabad idő előtt „ráülni” az eredményre. A 2-3-mal egyébként kedd óta már senki nem foglalkozott, figyelő tekintetűiket előre vetették. — Tudjuk, mi múlik a vasárnapi 90 percen — mondta Fejedelem György elnök. — A társaság ennek megfelelően készült, nagy a becsvágy a fiúkban, szeretnék újólag igazolni, hogy korántsem véletlenül birtokolják hosszú hónapok óta a táblázat második helyét. Bízunk abban ,is, hogy az egrieket elkísérő vendégszurkolók sportszerűen segítik együttesüket, nem fordul elő sportpályára nem való, kirívó jelenség. Azt már Varga Zoltántól tudtuk meg, hogy Kazincbarcikán Timárin kívül mindenki bevethető! Nagy dolog ez, mert hónapokon keresztül kulcsemberek hiáVarga Zoltán (KVSE) szerint együttese érett arra, hogy kiharcolja az osztályozás helyet. nyoztak, a hajrára jól jöhet felépülésük, hitet, tartást kölcsönözhet újbóli pályára lépésük. — Egységes, ütőképes csapatnak tartom az Egert ~ jegyezte meg Varga Zoltán vezető edző. — Tény azonban, hogy mi sem vagyunk véletlenül a második helyen. Nagy csata lesz, amelyből feltétlenül győztesen akarunk kikerülni. A szakvezető erőteljes támadójátékot helyezett kilátásba, úgy véli, alkalmazkodjanak hozzájuk a vendégek. * Váratlan és sokak számára érthetetlen vereséget Bánkúti László (Eger SE) szeretne végre valami igazit produkálni. Például feljutást az NB l-be. szenvedett legutóbb hazai környezetben a DVTK. Pa- licskó Tibor vezető edző szerint a szakmai oldal ezúttal sem hagyott maga után kívánnivalót, ám arra a kérdésre, hogy akkor mi lehetett a kisiklás oka — nem tudott válaszolni ... Való igaz: a diósgyőriek az első 45 percben jól futballozták, helyzeteik adódtak, a szünet után viszont mintha kicserélték volna a társaságot. — Varga továbbra sem harcképes, (Héjas és Lintner állandó sérültjeink, Csizi pedig besárgult — tájékoztatott PaJicskó. — összesen 15 labdarúgó áll a rendelkezésemre, s noha érzem, hogy elkelne a frissítés, nem nagyon van kihez nyúlni. A várakozásnak megfelelő szerepléssel akarjuk befejez, ni a bajnokságot, ez meglehetősen nehéznek tűnik, mert viseltesnek tűnik a gárda. Az ország délkeleti részén általában jól szerepeltünk (Baja, Szeged stb.), így reálisnak ítélem helytállási esélyeinket a Metri- ponddal szemben is. Fontos feladat, hogy lélektanilag sikerüljön felrázni az együttes tagjait. Kazincbarcikán Németh L., Hódmezővásárhelyen Horváth Gy. fújja a sípot a vasárnap délután egyaránt 5 órakor kezdődő mérkőzéseken. A forduló további mérkőzései : Mezőtúr—Szeged SC, Nyíregyháza—Szolnok, Salgótarjáni Síküveggyár— BVSC, Kecskeméti SC— Szarvas, Szegedi Dózsa— DMTE, D. Kinizsi—Bajai SK. * Teljes fordulót bonyolítanak le a labdarúgás élvonalában is, az utolsó előtti körben a következő lesz a párosítás: Vasas—Váci Izzó, Veszprémi SE—FTC, Békéscsaba—Újpesti Dózsa, Bp. Honvéd—Siófok, Rába ETO —Debreceni VSC, Tatabánya —Videoton-Waltham, Hala. dás VSE—Csepel SC. Valamennyi mérkőzésre ma délután 5 órától kerül sor. Roberto Baggio, a Fioren- tina 23 éves válogatott csatára az új idényben a Juventus színeiben játszik. Átengedéséért a futballtörté- nelem legnagyobb összegét fizetik ki. Baggio eladását ügynöke közölte újságírókkal. A Fiorentina m^g nem erősítétte meg a hírt hivatalosan, a futballista áruiba bocsátásáról azonban már hónapok óta folytak a tárgyalások. A bejelentés szerint a Kézilabda A miskolci városi sport- csarnokban edzőmérkőzést vívott a Borsodi Bányász és a klub vendégeként Miskolcon tartózkodó Impuls Lvov szovjet elsőligás női kézilabdacsapata. A miskolciak 27-26 (13-12) arányban nyertek, a legjobb dobók: Vin- czéné, Tóth I. (5—5), Nagy H. (3), illetve Avgyejeva, Forst (7—7), Safina (4). torinói klub minden eddigit meghaladó rekordösszeget fizet a legtehetségesebbnek tartott olasz labdarúgóért: 20 millió dollárt, azaz 25 milliárd lírát, összevetésül: az SSC Napoli annak idején 13 millió dollárt fizetett a .világ legjobbjának tartott argentin Marado- náért. Roberto Baggio 3 éves szerződést köt a Juventus- szal, s erre az időre összesen 2,5 milliárd lírát kap kézhez. Pénteken újra „munkát kapott” az MLSZ féllebbvite- li bizottsága, hogy igazságot szolgáltasson — ha erre a történték után egyáltalán van lehetőség —, a hónapok óta húzódó Petres-ügyben. A kérdés továbbra is az: vajon szerződést szegett-e a Videoton-Waltham sportA firenzei szurkolók a bejelentés nyomán heves, fenyegetésekkel tarkított tüntetésbe kezdték Pontello gróf, a Fiorentina elnök-tulajdonosa ellen , kedvencük” eladása miatt. Pontello azt mondta, a pénzből szeretné talpra állítani a Fio- rentinát. Sokan viszont azt követelik: Pontello adja el a klubot. A csapat az ő irányítása alatt visszaesett, s most Baggio nélkül talán a kiesés vár rá — vélik az elnököt támadóik. egyesület volt (?) labdarúgójával, Petres Tamással szemben. és ha igen. ez milyen következményekkel járhat? Nem első esetben foglalkozott a bizottság az üggyel, hiszen korábban már tárgyalta a kérdést a testület, s akkor azt a határozatot hozta: a futballista a Veszprémhez igazolhat. Ezt követte a fehérváriak törvényességi óvása, amelytnék az OSH elnöke helytadott. majd az átigazolási bizottság hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet. A bizottság napirendjén szerepelt még a DVTK óvása is az emlékezetes ka- zincbárcdkad találkozóval kapcsolatban. Mint Csiky Károlytól megtudtuk, a fel- lebbvdteli bizottság az első határozatot réssben megváltoztatta. A lényeg: a pályán elért eredményt helyben hagyta, a DVTK terhére rótt szövetségi ellenőrt viszont törölte. Áz indoklásban szerepelt, hogy az első eljárás során helyesen állapították meg a tényállást, $.z ellenőr kirendelését viszont túlzottnak ítélték. Az ADN hírügynökség jelentése szerint egy sport- szakéntőkbőfl: áIMó közös kelet- és nyugatnémet bizottság egyesült ofllmpiai csapat szerepeltetése melllett szállít síkra ütésén. A Berlinben megtartott tanácskozáson mindkét államot azonnali doppingellenőrzésekre szólították fel a felkészülési időszak során. A szakemberek azért tartják lehetségesnek a közös német csapat részvételét már a két év múlva sorra kerülő téli és nyári olimpiákon, mert a két állam politikai egyesítését 1991-re várják. A bizottság június végén, Frankfurtban tartja következő ülésszakát. Az egyesített német csapat szereplése alapvető változásokat hozna az olimpiai erőviszonyokban mind Albertvüle-ben, mind Barcelonában. összehasonlításképpen elegendő megjegyezni, hogy 1988-ban Cal- garyban az NDK és az NSZK együtt 34 érmet szerzett, öttel többet, mint a Szovjetunió és huszonnyolccal többet, mint az Egyesült Államok. A szüuli nyári játékokon közös zászló alatt 142 érmet gyűjtött volna az egyesített német csapat, és ezzel megelőzte volna az éremtáblázaton a két sportnagyhatalmat, a 132 éremmel győztes Szovjetuniót és a Ml éremmel zárt Egyesült Államokat. Márciusban — első kísérleti lépésként — egykori kelet- és nyugatnémet labdarúgó-csillagok játszottak egy csapatban a Világválogatott ellen. A jótékony célú mérkőzésen akkor csapattársként szerepelt két egykori nagy ellenfél, Franz Beckenbauer és Jürgen Sparwasser. Újra a Petres-ügy Elutasították a DVTK óvását Fussatok a horizontig meg vissza