Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-14 / 88. szám

POLITIKAI NAPILAP íz Országgyűlés alakuló ülése Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes el­nöke — az érintett pártok képviselőivel történt egyezte­tés után — az Országgyűlés alakuló ülését az Alkot­mány 22. paragrafus 2. bekezdése alapján 1990. má- |us 2-án 10 árára összehívta. (MTI) Átvették megbízólevelüket Megyénk új országgyűlési képviselői Mezőkövesd és Sajószentpéter környezetvédelme Regionális információs központ létesül Tegnap délelőtt 10 órakor a megyei tanács végrehajtó bizottsági termében vették át mandátumukat a megye ú,i országgyűlési képviselői. Az ünnepélyes eseményen a képviselők és a választási bizottság tagjai mellett több érdeklődő is megjelent. A Himnusz meghallgatá­sát követően dr. Gáspár dy László, a megyei választási bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. .Illyés Gyu­la: Oda a törvényhozókhoz című versét idézve kérte: ne hasonlítsanak egymáshoz, mint a vályog, de az össze­tartozás tudatára feltétlenül szükség van. Kérte, tegyék szorgalmasan a dolgukat, jöjjenek gyakran választóik közé, és használják fel ered­ményes tevékenységük érde­kében a megyében és a vá­rosban meglévő szellemi tő­két. Nagypéntekre hivatkoz­va is hangoztatta: Magyar­Április 23-ig bezárja ka­puit a Debreceni Ruhagyár ózdi gyára, a több, mint négyszáz varrónőt kényszer- szabadságra küldték. Da­moklész kardja még min­dig az asszonyok és lányok feje fölött lébeg ... ország ma sok sebből vérzik. Nem várható, hogy harmad­napon minden megoldódik, de remélhető, hogy az új képviselők az országot a megérdemelt és megállított feltámadáshoz vezetik. Ezt követően az új képviselők átvették megbízólevelüket. Nevűikben dr. Isépy Tamás — mint megyei korelnök — köszönte meg a megyei vá­lasztási bizottság munkáját. Társai nevében is kijelentet­te: tudatában vannak annak, hogy nagyon felelősségteljes munka vár rájuk, és ebből következően nem kis félelem is van bennük. Bízik abban, hogy a választási hangos csata után sikerül megcáfol­ni Széchenyi jóslatát. Vagy­is: a magyar nem a ma­gyarnak lesz a legnagyobb ellensége, hanem érvényesül az összefogás. Az ünnepség a Szózat meghallgatásával fejeződött be. Mint arról már beszámol­tunk, a Debreceni Ruha­gyár azzal a tervvel foglal­kozott, hogy 128 millió fo­rintos vállalati vesztesége és az ez évi 130 millió fo­rintos APBH-ibírságának (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap délelőtt dr. Majo­ros László, megyei tanács'- elmök-helyettes, bizottsági elnök vezetésével soron kö­vetkező munkaprogram sze­rinti ülését tartotta a B.-A.-2. Megyei Tanaes környezet- és természetvé­delmi bizottsága. A testület előtt elsőként Herkely György mezőköves­di és dr. Péter András sa- jószentpéteri tanácselnökök adtak tájékoztatást a két vá­ros környezet- és természet- védelmi helyzetéről, felada­tairól. A könnyebb helyzetben mindenképpen Mezőkövesd van. Hiszen — mondotta Herkely György —, itt nin­csenek nagy ipari üzemek, a meglévők is helyes iparpoli­tikai elképzelések alapján jöttek létre. Az egyik nagy szennyezője a területnek a 3. sz. fő közlekedési út. Ez sem sokáig, hiszen hamaro­san megkezdődik, s talán már 1991. november 15-ig befejeződik a várost elkerü­lő, a por-, zaj- és rezgésár­talmat megszüntető útszakasz építése. Évek óta keresik viszont a város új szemétte­lepének a helyét. Már majd­nem meg is találták: Tárd községhez közel létesült vol­na egy regionális lerakóhely, de ennek terve megbukott a tardiak ellenállásán. Úgy néz ki, hogy most a katonai repülőtértől délre eső részen ideális helyet találtak, itt is kompromisszumokra van azonban szükség, a tárgyalá­sok folynak. Halaszthatatlan a városban a szennyzízcsa­Egynémely miskolci turisz­tikai és utaztatási ügynökség­nek le kellett mondania Szatmárnémetibe szervezett egy-két napos kirándulásait. Nem politikai okokból, hanem azért, mert egysze­rűen nem voltak jelentkezők. Az itteni magyar turista ugyanis jó, ha Kolozsvárt, Marosvásárhelyt — esetleg Nagyváradot — tartja nagy­városnak, olyannak, ahol nagyvárosi szórakozás, eset­leg kulturális vagy történel­mi látnivaló akad, s csak kevesen tudják, hogy hoz­zánk legközelebb, az ország­határtól alig 10 kilométerre él és küszködik előnytelen helyzetével egy másfélszáz­ezres nagyváros, amelynek lakossága a szatmári ember szorgalmával, kitartásával talán egész Románia leg­jobban ellátott városát, szín­torna-hálózat továbbépítése, környezetvédelmi és ter­mészetvédelmi szempontból is. Nehezebb a helyzet Sajó- szentpéteren, ahol életünk alapvető feltétele, a tiszta, jo levegő, a tiszta környezet csak álom. Súlyos gondokat okoz az ülepedő por, a szennyezőüzemek által kibo­csátott egyéb anyagok, a Sa­jó és más természetes vízfo­lyások súlyos szennyezettsége, a korom, a széndioxid, a nilrogéndioxid, a zaj és így sorolhatnánk tovább. Nem véletlen, hogy a városban Debrecennel, Nyíregyházával. Miskolccal összehasonlítva igen magas a légúti megbe­tegedések aránya, sok az idegrendszeri panasz, a fej­fájás, magas a jól tapintható nyirokcsomók aránya. Mind­ezek miatt sok a saját ha­táskörben megoldható és a hatáskörön kívüli tennivaló. Először is azonban pontos mérésekre, megbízható in­formációkra lenne szükség. Ezért dr. Majoros László azt javasolta az ÉKÖVIZIG- nek és a megyei Köjálnak, hogy- -szervezzenek meg egy három hónapos méréssoroza­tot, amelynek alapján drasz­tikusan megbírságolhatók le­hetnének a legjobban szeny- -nyező ipari üzemek. Mivel tervezett itt is a 26-os út el­kerülő szakaszának megépí­tése, azt indítványozta, hogy ideiglenes megoldást nem szabad elfogadni, mert ak­kor a végleges esetleg igen sokáig elhúzódik ... (Folytatás a 2. oldalon) vonalas vendéglátó-helyek­kel és szállodákkal működő észak-erdélyi kulturális centrumát teremtette meg. Itt van Erdély és egész Ro­mánia legnagyobb négyzet alakú főtere, legbefejezettebb megalomániás új főtere, az ország legnagyobb — legma­gasabb — adminisztrációs palotájával, itt működik a hat, romániai magyar szín­ház, illetve tagozat közül a leghíresebb és talán a leg­többet vitatott, s az itt már egyesült Szamos két partján egy olyan város, amelynek az egyik fele egyáltalán nem hasonlít a másikra. Ennek történeti és telepítéstörténeti okai vannak, amelyeknek a megmagyarázása bizony messzire vezetne. Az ilyen erdélyi felemásságokat lát­ni kell, nem magyarázni. A (Folytatás a 2. oldalon) Nem dolgoznak az ózdi ruhagyárban Kényszerszabadságra küldték az asszonyokat A szatmári Cimbora MISKOLCI • VASUDVAR*KFT. 1990. ÁPRILILS 17-TÖL ÁPRILIS 30-ig A Miskolci Vasudvar Kft. üzleteiben engedményes vásárt rendezünk-f 14. sz. bolt üzletében, Miskolc, Vágóhíd u. 3. sz. alatt, minden termék árából 10° „ engedményt, •f 15. sz. bolt üzletében, Miskolc, Zsolcai kapu 12. sz. alatt, minden méretű huzalszeg árából 20% engedményt adunk MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓJÁT VÁRJA A MISKOLCI VASUDVAR KFT. 14. ÉS 15. SZ. ÜZLETE Hőlégballon és más érdekességek Bncóimf a Bn-siopná Alaik tegnap délelőtt a miskolci Szentpéteri kapu­ban jártak, messziről láthat­ták, hogy a pár hónapja megnyílt Lénia-Wawel oszt­rák—magyar közös vállalat Bucó-shopja nem mindenna­pos akcióra készül. Tíz óra után pár perccel az áruház előtti téren magasba emel­kedett a miskolci repülős­klub színes hőlégballonja — rajta a mind Ismertebb Bu- c-ó-emblémával. A -ballont természetesen a közeid fáik­hoz kötötték, el me vigye a feltámadt szél — az első Bucó-show érdeklődői közül sokan Így is életükben elő­ször láttak hasonló attrak­ciót. Sebek Gyula, a közös vál­lalat területi igazgatója kö­szöntőjében elmondta, hogy kétnapos rendezvényükre a gyerekeiket várják, s szeret­nék hagyományossá tenni. Nem utolsósorban abból a célból, hogy váljanak .is­mertté a városban, a megyé­ben. Mint megtudhattuk, mindenféle tréfás vetélkedőt rendeznek az apróságoknak: hulahopp versenyt, aszfalt- rajz-vetélkedőt, lesz tojás­egyensúlyozás. célbadobás — és még ki tudja, hány ér­dekesség. Aki megéhezik, az akár ingyen is ehet. mert a lángost és Virslit evők is csatasorba állnak — mégpe­dig délben, hogy aki éhes, egyúttal megebédelhessen. Az első Bucó-buli'ba. illet­ve annak rendezési költsé­gedbe beszállt a szomszédos Katowice étterem is. a Sze­rencsi Állami Gazdaság pe­dig olcsótojásvásárt kezdett a helyszínen. A kétnapos rendezvény ma estig várja a gyerekéket. Sokakat vonzott az igazán látványos hőlégballon Fotó: Farkas Maya

Next

/
Oldalképek
Tartalom