Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

1990-04-02 / 77. szám

HIHPROL WPPRH NAPRÓL NAPRA MWWÖI- NAPRÓL NAPRA MPPRÖL HMPRÜ NAPRÓL NAPRA ügyeletes riporter: iüésy Sándor Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872 Friss vizek lakói w»——iw——i---T»—cam "t - 11 i S zívárvanyásak és smfo&sak Kikeltek a mesterséges megtermékenyítés után az ivadékok a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozo Gazdaság Ga radna-vblgyi pisztrángos te­lepén A telepen lévő neve Időtavakból az egynyaras ivadékok telepítését meg kezdték — mint azt Hoístsv György, a telep vezetője tu­datta. Ez' az ízletes húsú. raga dozó hal a kristálytiszta, hi­deg vizű hegyi patakokban érzi jól magát — ez az ott­hona. Megyénkben számos ilven vízfolyás van, s ezek­be évről évre. váltakozó mennyiségben telepítenek szivárványos-, illetve sebes­pisztrángot. Az utóbbi évek­ben azonban meghonosítot­ták a harmadik fajtái, a kemploops-ot is. Ezt elsősor­ban bányatavak benépesíté­sére ajánlják és alkalmaz­zák. A pisztrángok telepítése tehát megkezdődött. Már ki­helyezték az ivadékokat töb­bek között megyénk zemp­léni részén a Toiesva patak­ba, ahová 10 ezer, a Gönci, vagy Nagypatakba, ahová hasonló mennyiséget és az ugyancsak jó pisztráng-ne­velő vízbe, a Kemence-pa­takba is, ahova szintén env- nyi sebespisztráng került. Ezek egy-két év alatt any- nvira megerősödnek, hogy a legizletesebb húst adó egye­Kedvencük a tiszta vizű, friss patak dekké válnak. Pisztrángok­kal népesítették az Erdészeti Horgász Egyesüld sajószö- gedi horgásztavát is, ahová több ezer kemploops-ivadé- kol helyeztek ki. Később a kihelyezést foly­tatják. s akkor az aggtele­ki karsztvidéken fekvő Mé­nes patakot és az ott lévő tavat telepítik be pisztráng- ivadékkal, amely ugyancsak kedvező életfeltételeket ad ennek a gyorsmozgású, ra­gadozó halnak. A Rutin Megyei Gépjárművezető-képző Kft. MISKOLCON (igény szerint a megye más városaiban is) NEMZETKÖZI ÉS ADR-TANFOLYAMOT INDÍT Folyamatosan indít tanfolyamokat A—B—C—D—E—F-kategöriákban is A tavaszi, illetve nyári iskolai szünetben intenzív, — rövidített idejű — segédmotor-, motor­os szemclygépjármíí-vezetői tanfolyamot szervez A tanfolyamdíjra részletfizetési kedvezményt, diákoknak pedig TANDÍJKEDVEZMÉNYT IS ADUNK f90n Ft) Érdeklődni lehet: Miskolcon, a 36-952-es, 16-452-es telefonszámon, illetve a városokban működő kirendeltségeken (tant-POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Mis­kolc, Bajcsy-Zsilinszky űt 15. - 3527 - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesz­tőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc. Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 19(K). közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár_______ 1 990. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ A Nap kelte t.'z'z, nyugta 18.14 órakor A Hold kelte 3.17, nyugta 1.44 órakor Névnap; Áron Százötven éve született Emilé Zola (1840—1902) jraneia író, a naturaliz­mus egyik, megteremtője és legjelentősebb képviselője az európai regényt roda­lomban. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Többnyire kévés felhő, szá­raz idő várható, sok napsü­téssel. Többfelé élénk lesz az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között ölökül. (MTI)-----------------------------------­V éradónaptár 1990. ÁPRILIS 2-6-IG Hétfő: December 4. Drót­müvek, Miskolc: Putnok va­ros; Kissikátor község. Kedd: Edelényi Bánya­üzem; Ózdi Kohászati Üze­mek: durvahengermű. Szerda: — Csütörtök: Hejökeresztúr és társközségei; MIK-hi- baelháritás; Tokaj város; Borsodnádasdi Lemezgyár; Otvösüzem, Ózd. Péntek: Ipari Elektronikai Közös Vállalat, Miskolc; Bor­sodi Vizmü, Miskolc; Diós­győri Gépgyár, Miskolc. Már a május is áprilisban kezdődik Felrakták új fejdísziiket a nemesek Az idén nem elsején, ha­nem már április 29-én kez­dődik a nagy tavaszi vadász- esemény, a „májusi" őztoak- vadászat. Az őzbakok már „elhány- Iák” tavalyi fejdíszüket, s a vadászok megfigyelése sze­rint befejeződött az újak fel­rakása is. Erre a bakoknak 120 napra van. szükségük — s ehhez járul, mikor már ■tisztogatják fejdíszüket, azaz fákhoz dörzsölve távolítják el arról a védőhurkot. A dörzsölésnek, tisztogatásnak ezekről a nyomairól: tudják megállapítani, hogy milyen erőteljesen fejlettek az ú.i „nyársak”. Megyénk nemesvadjai kö­zött számszerűleg is az őzek foglalják el a legnagyobb arányt. Becslések szerint a borsodi vadászmezőkön mint­egy 10 ezer őzet, bakot, su­tát tartanak számon. Az utóbbi években az őzek sík­vidéki vadak lettek, tartóz­kodási helyük zömmel az al­földi jellegű vidék csendere. ■sei. szálerdői, ligetei. így a legjobb őz-vadászterület i.s ennek megfelelően, a Tisza vonalában, Szilpuszta. Árok­tő környékén, valamint a bodrogközi részen, Sárospa­tak. Zemplénagárd térségé­ben találhatók. Ezen a tá­jon már azt is megfigyelték, hogy az idősebb álfátok már az agancsok pucolását is megkezdték. Megyénkben a múlt évben a vadásztársaságok területe­in. valamint az erdőgazda­ságnál és a Szerencsi Állami Gazdaság rezervátumában csaknem 800 őzbakot lőttek ki. Az előzetes becslések szerint az idén hasonló számban kerülnek majd puska-végre a bakok. Mint korábban, úgy az idén is a hazai vadászok mellett, kül­földieket is várnak a má­jusi kilövésre, elsősorban a síkvidéki területtel rendelke­ző társaságokhoz. Tavaszi kép Miskolc siómos közterületéi ismét megszépítették a tulipánok (f- I.) KÖZLKMENY Dr. Domokos József megkö­szöni azoknak a választóknak a bizalmát, akik szavazatukkal a választások második fordulójába juttatták. • Bartók Béla születésé­nek 109. évfordulója, alkal­mából ünnepi megemléke­zést rendeztek március lil­én Borsodszirákon. Ennek keretében megkoszorúzták a zeneszerző őseinek sírját a borsodsziráki temetőben. Ez­után kultúrműsort rendeztek a Bartók Béla Művelődési Házban. 0 Kunt Ernő festőművész alkotásai láthatók április 2- tól Miskolcon a TI. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. 8 A Borsodi Vegyi Kom­binát külföldi kapcsolatai továbbra is lendületesen fej­lődnek. Ezt az is bizonyítja, hogy március 26-tól április 1-ig több külföldi — NSZK, osztrák, belga, svéd, szovjet, japán, angol — cégtől érkez­tek kereskedelmi és műszaki szakemberek a kazincbar­cikai gyárba. Bongó-sorsolás n Gőlem-tavon, kicsiknek A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint n március havi Bongó-sorsolás kihúzott nyerőszáma: 2 OSI! 186 Ifjúsági horgászversenyt rendez a fiataloknak a nyéki Gőlem-tavon az Észak-magyarországi Horgász Egyesület. A vetélkedésre április 7-én, szombaton kerül sor, 9 és 12 óra között. Nevezni a helyszínen lehet, 8 órától, s a fel­ajánlott díjakat a szerencsések ugyanitt vehetik át 0 A rügy fakadóéi ól kezd­ve most nagyobb körülle- kintésseL kell elvégezni a szükséges permetezéseket. Mi ellen, mikor és mivel kell permetezni? címmel is­merteti a növényvédelmi feladatokat Ferencz Ferdi- nánd főfelügyelő Miskolcon, a megyei művelődési köz­pont kertészeti szakkörében április 2-án. hétfőn J8 óra­kor. 0 Idén hetedik alkalom­mal rendezik meg a nemzet, közi régészeti diákkonferen­ciát április 4—8-ig Sátoralja. újhelyen, a Kazinczy Múze­umban. A konferencia témá­ja; Régészeti eredmények történeti feldolgozása. A nettó nyereményösszegek a következők: a sorsjegy köz­vetlenül egymás melletti utolsó 2 számjegye 3 számjegye 4 számjegye 5 számjegye fi számjegye a sorsjegy száma 06 186 3 186 83 186 083 186 2083 186 70 forint 700 forint 7 000 forint 70 000 forint 700 000 forint 7 ooo ooo forinl Nem azonos Az Eszak-Magyarörszág március 29-i számában meg­jelent „Reklamációért — po­fon” című írásban szerepló Eta butik nem azonos a Mi&kole, Széchenyi u. 69. szám alatt található Éta di­vatáru üzlettel, melynek tu­lajdonosa Gyorfi Istvánná. Húsárut - olcsóbban V asárnap délelőtt Miskolcon, a sport- csarnok előtti MDF-piacon jártunk. A képen látható hatalmas sor arról ta­núskodik: megérte az embereknek sorba áll­ni. A kelendő áru most a sertéshús volt. Kiss Péter, az MDF képviselője elmondta, a pia­con tíz mázsa árut értékesítettek 20-40 fo­rintos árengedménnyel, A karaj és a comb kilóját 210 forintért adták, a szalonna 40 fo­rintba, a tepertő 55 forintba került. Különö­sen a nagyon alacsony jövedelműek vették o csülköt, kilónkénti 100 forintos egységáron. A piac sikerére tekintettel, szorgalmaznak egy állandó húsüzlet létrehozását, ahol a vá­sárlók és a termelők is megtalálnák számí­tásaikat. U

Next

/
Oldalképek
Tartalom