Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-07 / 82. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. április 7., szombat iyarország interjúlánc Csatárka Istvánná „A szülői hála, és az emberekbe. az emberségbe vetett hit késztet arra, hogy fia csoportvezető gondozónőjét javasolja riportalanynak. Minden olyan embernek hálával tartozunk.^ aki saját életének »feladásával« igyekszik segíteni másokon. Az általam ajánlott Csutor- ka Istvánná ilyen ember.” — ezekkel a szavakkal ajánlotta figyelmünkbe dr. Dégi Lászlóné zenepedagógus a putnoiki Szociális Foglalkoztató Intézet ápolóját. A munkahelyén, „gyermekei között” kerestük fel Csutorka Istvánnét. Előbb szabadkozott egy kicsit, mondván, az ő élete nem olyan különleges. De aztán ráállt a bemutatkozásra. — Az Alföldről kerültem erre a vidékre. A családi körülményeim miatt az általános iskola elvégzése után csak munka mellett tanulhattam. Női szabó lettem, a Debreceni Ruhagyáriban dolgoztam. Még mindig szívesen emlékszem vissza arra a kollektívára. Egészen fiatalon minőségelilenőr lettem, mindössze huszonkét éves voltam, amikor művezetőként a gyár ózdi telephelyére kerültem. Az sem volt könnyű feladat, felnőtt emberek munkáját irányítottam. Sohasem felejtem el, édesapám ezekkel a szavakkal indított útra: „mindig ügy viselkedj, ha valahová tíz év múlva kerülsz vissza, akkor se kelljen semmiért szégyellned magad”. Azt hiszem, betartottam a szavát, ma is nyugodtan és jó érizéssel gondolok vissza ezekre az évekre. Ózdon ismerkedtem meg a férjemmel, ő iaz Ózdi Kohászati Üzemek esztergályosa volt. Tizenkét éviig laktunk albérletben. Ha összeszámolnánk, egy luxusautó árát is ikitenné. amit kifizettünk ezért. Hatvanötben megszületett az első kislányunk. De hiába mentem a tanácsra, azzal utasítottak el, hogy miért szültem addig, amíg nincs lakásunk. A férjem nagyszülei itt laktak OPutnokon, náluk kaptunk egy szobát és egy konyhát. A lakóhellyel .együtt munkahelyet is változtattunk. A férjem a té- eszben dolgozott, én pedig a Vegyesipari Ktsz-ben lettem részlegvezető. Hetvenegyben megszületett a másik kislányunk is.Utána kénytelen voltam más munkát keresni, mert a váltóműszak miatt nem tudtam ellátni a kicsit. Ekkor kerültem az egészségügybe. orvosírnak lettem. Szerettem ezt a munkát is, de nagyon kevés volt a fizetés, ezért vállaltam el az itteni segédápolói beosztást. — Nem riadt vissza a betegektől? — Talán egy hétig tartott, amíg rácsodálkoztam egy- egy gyerekre. Belül borzasztóan fájt. és nehezein tudtam elfogadni, hogy miért ilyenek. Nagyon sokat segített nekem a mostani igazgató, Sepregi András. Akkor még ő is nevelőként dolgozott. Tulajdonképpen tőle lestem el, hogyan kell bánni a gyerekekkel. Az ő hozzáállása, szemlélete értette meg velem, hogy mennyire oda kell figyelni ezekre a . gyerekekre, törődni kell velük. És ami a legfontosabb, szeretni kell eket. Most már nem tudnám dtthagyni a fiaimat. Nem könnyű munka, és ezt nem a pénzért vállalja senki. — Ha már szóba hozta, megmondaná, mennfyi a fizetése? — Nem titok, hatezer forint ... — Hogy telik egy nap az intézetben? — Tizenkét fiú van a csoportomban. Fiúkat mondunk, persze valamennyien felnőttek, de így szoktuk őket emlegetni, hogy a fiaim. a lányaim. Az én csoportomban a legfiatalabb 16, a legidősebb 50 éves. Ha délelőttös vagyok. 6 órakor ébresztem őket. Segítek a tisztálkodásnál, nagyon sokuknak a mozgása is korlátozott, ezért valóban, mint a gyerekeket, úgy kell mosdatni, öltöztetni. De az étkezésnél is segíteni kell. Rendben tartjuk a ruhájukat, szakrendelésre visszük őket, egyszóval mindenben ránk szorulnak. — Anyának kell lenni... — Igen. gyakran még így is szólítanak. Nagyon igénylik a szeretetek Sokan már a születésükkor elszakadtak az édesanyjuktól. Kevesen vannak. akiket rendszeresen látogatnak a hozzátartozóik. Nem szeretném megbántani a szülőket, hiszen aki még nem szült, nincs biztosítéka arra. hogy egészséges lesz a gyermeke. — Korábban azt mondta, hogy nagyon kell szeretni őket. Lehet-e tizenkét értelmi fogyatékos embert egyformán szeretni? — Az elesettekhez mindig is jobban húzott a szivem. Az értelmesebb] e képes önmagát megvédeni. És van jó pár gyerek, aki különösen hozzám nőtt. Az egyik fiú édesanyja súlyos 'beteg volt, amikor írt nekem a kórházból. Azt kérte, ha ő már meghal, törődjék helyette is a gyermekévéi. Igaz. hogy már nem tudtam neki válaszolni, — hamarabb meghalt, mint találkozhattunk volna —, de ma sem tudok úgy ránézni erre a fiúra, hogy eszembe ne jusson az ígéretem. — Hogyan telnek az intézetben az ünnepek? — Mindig nagyon készülünk. A névnapokról, születésnapokról .is megemlékezünk. A karácsony nagyon megható volt. Ügy alakult a munkarendem, hogy most is itt töltöttem a karácsonyestét. Műsorral készültek a gyerekek, mindenki kapott ajándékot, szép fenyőnk volt. Amit 'lehet, mindent megkapnak az intézettől, de micsoda öröm van akkor, ha behozok egy-egy tányér hazai süteményt... — Mit szól mindehhez a család? — Nagyon jó férjem van. ő is. és a lányok i,s elfogadták, hogy itt dolgozom. Igaz. még sohasem mentem haza innen idegesen amiatt, hogy egy gyerek felbosszantott volna. Mindig is nagyon fontosnak tartottam, a családot. de gondolom, minden nő így van ezzel. Itt sem. de otthon sem vagyok szigorú. Sohasem mondtam a gyerekeknek, hogy üljenek le tanulni. De nem is kellett. A nagyobbik lányomat, Andreát februárban avatták doktorrá, a jogi ikaron végzett Miskolcon, ö ott .is maradt a városban, a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozik. Zita még itthon van, most fog érettségizni a put- noki gimnáziumban. A nővére is .ide járt. és most a kicsi is a jogra jelentkezett. Ha most itt lennének, biztosan rám szólnának, hogy hagyjam ezt, de ez igaz, és én büszke is vagyok arra, hogy mindketten kitűnő tanulók. 'Boldog, elégedett embernek érzem magam, pedig nincs se kocsink, se nyaralónk. 'Nagyon szerényen berendezett, kétszobás, bérházi lakásban élünk. Soha nem voltunk üdülni, nem jártunk külföldre. De ezt így fogadtuk el az élettől. Mindig fontosabbak voltak a gyerekek, mint a magunk szórakozása. Egyedül a barátainkkal tartjuk a kapcsolatot. Mé'g lánykori barátnőimmel is rendszeresen találkozunk. 'Nehezen kötök barátságot, de ezek aztán egy életre szólnak. Most már csak azt szeretném, ha a gyerekek boldogulnának, nyugodt és kiegyensúlyozott emberek lennének. — Kit ajánl interjúláncunk következő alanyának? — Valamikor tanár szerettem volna lenni. De úgy alakult az életem, hogy nem tanulhattam. Igaz. így is mindig emberekkel foglalkoztam. de a tiszteletem megmaradt a pedagógusok iránt. Ezért ajánlom. hogy a következő interjúalany Goda József, megyaszói iskolaigazgató legyen. Filip Gabriella Bölcsen a bölcsészetről A Művelődési Minisztérium és a Miskolci Bölcsész Egyesület képviseletében az ügyészségi tényfeltáró vizsgálat megállapításaival meg- isrherkedtünk és az abban foglaltakkal egyetértünk. A Miskolci Bölcsész Egyesület az ügyészi indítványnak megfelelően jár el a jövőben, és ezzel egyidejűleg a Művelődési Minisztérium a vizsgálatot lezártnak tekinti. A Művelődési Minisztérium változatlanul támogatni kívánja a jogszabály keretei között és a rendelkezésére álló lehetőségek határain belül azt, hogy Miskolcon nem állami alapítású bölcsészegyetem jöjjön létre. Ezért iaz előkészítés szakaszában felajánlja továbbra is együttműködését az egyesületnek annak érdekében, hogy egy megalapozott előterjesztés után az Ország- gyűlés egyedi döntéssel hozzájáruljon miskolci bölcsész egyetem létrejöttéhez. A Miskolci Bölcsész Egyesület köszöni a minisztérium jószándékú közreműködését, és megismerve az európai kicsengésű, nem állami felsőoktatási intézmények létrehozási feltételeit meghatározó koncepció tervezetét, Örömmel csatlakozik ,a tervezet minden gondolatához. Az állami felsőoktatási feladatok ellátásában, különösen a nyelvtanárképzésben részt szeretne venni. Az egyesület biztosítja a közvéleményt arról, hogy tapasztalta a minisztérium jóindulatát a miskolci bölcsészet megvalósítása érdekében. Dr. Hársfalvi Rezső művelődési miniszterhelyettes Dr. Gyárfás Agnes, Miskolci Bölcsész Egyesület elnöke Szépszámú gyermekem és unokám van. Ez természetesen magánügy, amely nem tartozik a közre. Annál inkább az a tapasztalat, hogy az iskolában, enyhén szólva másként tanítanak,; mint ahogyan azt én valaha tapasztaltam, s amit most is elvárnék. Szinte közhely, hogy a gyerekek rosszul olvasnak, hibásan írnak, nemi tudnak beszélni, fejben számolni, és ha kissé foglalkozunk velük, rájövünk, hogy az esetleg elolvasott szövegeket nem értik. Egy pedagógus barátom szerint: „nem szövegértők”., Ezért a legegyszerűbb megtanulandók elsajátítása is nehézkesen megy. Miután az egyik unokám több, mint egy óráig küzdött egy rövid történelmi leckével, összecsukattam vele a könyvét és elmondtam a történetet. Csodák-csodája: első elmondás után, szinte szó szerint el tudta ismételni. Szerénytelenség lenne részemről, ha ezek után pedagógiai fejtegetésekbe kezdenék, hiszen ezt a mesterséget én nem tanultam. Igaz, két könnyelmű évemben tanítottam is, de ez sokak szerint, s bizonyára helyes értékeléssel, dilettáns dolog volt. i Apropó, mit kaptam volna én Csorba Zoltán tanár úrtól, ha egy dolgozatomban ezt a szót, „dolog” használtam volna. Ez majdnem olyan súlyos bűn volt, mint az izé. Szóval eleve elnézést kérek minden pedagógus szakembertől. S ezzel már (megint stilisztikai kérdés) használom ezt a nem szeretem két szót. Engem ugyanis tanítók és tanárok neveltek, és oktattak. Lehet, hogy tévedek, de a pedagógus nekem olyan szó, mint a kulák, vagy a káder. Mikor francia fogságból hazajöttem, nem is értettem őket. Pedig volt nagy pedagógusideálom: Karácsony Sándor. Az ö nevét azonban ma ritkán hallani és ritkán bukkan fel az iskolában a „magyar észjárás” is. Nem áltatom tehát sem magam, sem a nyájas olvasót azzal, j hogy értek a nevelés tudományához. Úgy érzem azonban, hogy mint a társadalom tagjának, gyermekek apjának, nagyapjának jogom van elmondani, mit várok az iskolától. Példáimat, elvárásaimat elsősorban arról a területről veszem, amelyhez legtöbb közöm van: a magyar nyelv, a magyar irodalom, és a magyar történelem területéről. Engedtessék meg nekem, hogy egy szót se szóljak az e tárgyban kiadott tankönyvekről. Ezek annyira rosszak, tudálékosak, elijesztőek, hogy inkább a szemétkosárba valók minden strukturalista, vagy egzisztencialista, vagy más ista-blablájukkal. A tankönyvírók túlnyomó része jól-rosszul olvasott elméleteknek akar megfelelni. Legalábbis számomra ezek az alig olvasható szövegek, melyeknek ékes példatára volt az elvetélt érettségité- tel-gyűjtemény, nem tárgyuknak: Petőfi és Dsida verseinek, Krúdy és Kemény Zsigmond regényeinek szentelik erőfeszítéseiket, hanem különböző ideológiáknak. Térjünk vissza arra a területre, amelyről a magam példáját is ide írhatom. Tanárom ugyanis óvakodott attól, hogy ilyen szavakat használjon: „létlíra”, „értékvesztés" stb. Ezeknek létjogosultságát nem vitatom el egy kritikától, vagy tudományos elemzéstől. De - könyörgöm - az iskola, az általános és a középiskola célja nem az, hogy a nebulókat tudóssá, ítésszé nevelje. Szerintem a tanári feladat az olvasás megszerettetése. Aki nem szereti Babitsot, az hiába tanulja meg némely tankönyv idétlen fejtegetését. Volt egy rajztanárom, aki kiváló festő is volt, Miskolc nem nagyon emlegetett büszkesége, Imreh Zsigmond. A felső osztályokban művészettörténetet is tanított. Mai napig is emlékszem arra, hogy nem szerette, ha a diákkal bemutatott festményeket valaki tudálékosan magyarázni kezdte. Azt mondta, ha egy festményt meg kell magyarázni, akkor teljesen felesleges volt megfesteni. El kell mondani a technikákra, a stílusokra vonatkozó mondanivalókat, de ennél fontosabb az, hogy mentői több Mednyánszkyt és Renoirt lássunk. Ehhez természetesen ismeret is társul. Ha belép az ember egy múzeumi terembe, akkor fel kell ismernie, hogy ki festette a legtávolabbi képet is. így tanultuk az irodalmat is. A tanár felolvasott egy versrészletet, fel kellett ismerni a szerzőt, belekezdett egy prózai műbe, például Kazinczy Pályám emlékezetébe — és folytatni kellett. Az irodalomtanítás célja (eszköze?) az volt, hogy mennél több verset tanuljunk meg. S uram bocsá’ nem kívánta', hogy Ady helyett megmagyarázzuk a Héja nász az avaron-t. Ne zsörtölődjenek most a pedagógusok, természetrajz órán az a Szabó József tanár úr, aki az induló demokrácia parlamenti képviselője volt, akinek az óráján ismeretlen növényeket határoztunk meg és gilisztát boncoltunk, időnként feladott egy- egy Petőfi-verset is. Mondhatják, nesze neked biológia, kémia. Ö úgy gondolta, hogy aki nem tudja az Alföld-et, az nem tudhat magyarul beszélni a zsurlóról, vagy a szalamandráról, de még az emésztésről, va'gy a kristályokról sem. Történelemből ma sem tudok jobb módszert, mint amit a következő kis pélcfa magyaráz. Zsupán László tanár úr megkérdezte: milyen volt Mátyás király külpolitikája? A felelőnek előbb ki kellett menni a táblához és fel kellett rajzolni Magyarország, s a környező országok vázlatos térképét. Aztán beszélhetett. De nem kerülhette el azt, hogy ne mondja meg, ki .volt abban az időben a német—római császár, a cseh király, a francia király, és a szultán, sőt a pápa. Nyelvi — magyar nyelvi — ismereteinket érdekes módon a val- lóstan alapozta meg. Tudni' kellett a százötven zsoltár első versszakát, a hegyi beszédet a Máté evangéliumából és a szeretet himnuszát Pál apostol fogalntazásában. Károli Gáspár, illetőleg Szenczi Molnár Albert nyelvén. Dogmatikáról is beszélt olykor, ennél fontosabb volt a Perelj, Uram perlőimmel! pontos szövege. Bármelyik tárgyat veszem elő, azt tanultuk meg az iskolában: olvassunk, ismerjük meg az eredeti szövegeket, az eredeti képeket, növényeket, állatokat. Ne a tantárgy elméletét tanuljuk meg, hanem ismerkedjünk meg annak tárgyával. Bizonyos, hogy az oktatás mesterségének sem szabad azon az elavultnak tartható szinten maradni, mint ahogyan engem ötven évvel ezelőtt oktattak. A fejlődés uqyebár törvényszerűség! Ezt elméletben még az olyan hagyománytisztelő, mint amilyen én vagyok, az is elismeri. Hogy minek kell fejlődni, azt döntsék el azok, akik ezért kapják a fizetésüket. Mi, a társadalom tagjai azonban azért fizetjük a tanárokat, hogy olvasó, látó, beszélő fiatalembereket neveljenek nekünk- Ne áltudományos frázisokat, blablázó eminenseket és az egészen tökéletesen unó közepeseket és gyengéket. Olyan gyerek kell nekünk, aki el tudja énekelni a Szózatot, ha meghallja „Bájoló lágy trillák, tarka képzetek. . mindjárt fel tuclja idézni a Liliája miatt bánkódót, s maga is elmereng azon: Milyen volt a szőkesége - egy bizonyos AnnánakSohasem leszünk művelt emberek, ha az iskola az örökké élő helyett, egy zanzásított tudományt közvetít. Kováts Lajos
