Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-27 / 98. szám
1990. április 27., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Bizonyos jelekből ítélve viharosnak ígérkezik a Magyar Gazdasági Kamara soron következő, április 28-i közgyűlése. Egy héttel ezelőtt az ügyvezetőség rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, ahol olyan kardinális kérdés szerepelt napirenden, legyen tisztújítás vagy sem most szombaton. Voltak, akik a mostani közgyűlésen akarják dűlőre vinni a dolgot, vagyis közvetlenül megválasztani a Kamara vezető tisztségviselőit. Nehéz lenne megjósolni, melyik „párt” győzedelmeskedik a tisztújítás kérdésében. Hajlok arra, hogy annak a javaslatnak, illetve követelésinek adjak esélyt, amely a szombati közvetlen választást tekinti egyedüli észszerű megoldásnak. Am ki tudja előre megjósolni a közgyűlés résztvevőinek állásfoglalását? Az viszont egészen biztos, hogy a Kamara vezetésének beszámolója értékeli majd a legutóbbi közgyűlés óta végzett munkát, az utóbbi négy év érdekközvetítő, érdekképviseleti, érdekegyeztető tevékenységét. Annál, is inkább szükség van erre, hiszen hazáinkban rendszerváltás következett be, ennélfogva elkerülhetetlen, hogy a különböző érdekképviseleti, társadalmi szervezetek is megmérettessenek. Hogy milyen lesz ez a megmérettetés? Az talán már elöljáróban is egyértelmű, hogy a Magyar Gazdasági Kamara az utóbbi néhány esztendőben a radikális reform megvalósítását követelők pártján állt. Ugyanakkor az is köztudott, hogy létezett egy nagyvállalati lobby, amely a maga érdekeit igyekezett érvényesíteni, többnyire sikerrel. Mindezek előrebocsátása mellett megjegyzendő, a Gazdasági Kamara — a tonik szélére jutott gazdaság, a nyomasztó adósságállomány láttán — a gazdálkodás folyamatosságának fenntartása, a drasztikus életszínvonal-csökkenés megakadályozása érdekében azonnali intézkedéseket tart szükségesnek. így például elengedhetetlen a szocialista export- csökkenésből, az elszámolási rendszer 1991. évi változásából eredő veszteségek mérséklése, az átmenthető kapacitások megóvása, megtartása, a fizetési fegyelem javítása, a teljes pénzügyi összeomlás elkerülése, a termelési kapcsolatokat is erősen szétziláló infláció megfékezése, az ország fizető- képességének megőrzése. Minden bizonnyal szó esik majd a közgyűlésen arról, hogy a Magyar Gazdasági Kamara belső struktúrájában említésre méltó változások mentek végbe. Hogy mást ne mondjunk, a taglétszám megduplázódása mellett, a kis- és középüzemek részaránya a tagság egynegyedéről ötvenhárom százalékra nőtt. A Vállalkozók Országos Szövetsége megszerve- ződéséig a kisvállalkozások érdekképviseleti tevékenységének a Kamara adott otthont, és ennek a rétegnek a Kamarán belül is növekvő súlyát jelenti a legnagyobb taglétszámú kamarai testületként megalakult kis- és közóptizemi tagozat mind erőteljesebb tevékenysége is. .Ez egyben azt is bizonyítja, hogy a Magyar Gazdasági Kamara ma már nem tekinthető az állami nagyvállalatok érdekképviseleti szervezetének. Az elmondottak korántsem azt jelzik, hogy a Kamarának minden tekintetben sikerült lépést tartania a változásokkal, a kamarai tagok megnövekedett igényeivel. A jövőben végzendő kamarai munka már nem építhet a területileg, illetve szakmailag centralizált, döntően az állami nagyvállalatokkal fennálló kapcsolatokon nyugvó és nemzetközi kapcsolataiban is helyenként elavult orientációkat kifejező módszerekre, szervezeti megoldásokra. Szükséges tehát a Magyar Gazdasági Kamara tevékenységének olyan irányú, olyan típusú továbbfejlesztése, amely minőségileg is más feltételeket teremt a szervezet funkcióinak és feladatainak hatékony ellátására. L. L. (Folytatás az 1. oldalról) és szőcsénypusztai Erdészeti Szakmunkásképző Intézetek, és a házigazda miskolci Mezőgazdasági és Élelmiszer- ipari Szakmunkásképző Is»...tTL... . , A gép könnyedén markolja fel a terhet, „csak” irányítani kell a rakodást A tizenötezer forintos ember Az elmúlt év vége felé közeledve — már november elején-közepén — amiatt volt a riadalom, hogy átlagosan 20 százalék körüli a bérkiáramlás növekedése, jóval meghaladva az egész évre tervezettet. És persze: e 20 százalék mögött messze elmarad a kívánatos teljesítménynövekedés, tehát e 20 százalék egyszerűen indokolatlan, és ezért megengedhetetlen. Csakhogy: akinek mondjuk a tavaly 10 000 forintos bérét — s maradjunk a riadalmat keltő átlagnál — 20 százalékkal emelték, az végül 12 000 forintos alapbérrel zárhatta az esztendő utolsó hónapját. Nem rossz összeg. Ámde e bruttó 12 ezerből rögvest levonják az x százaléknyi személyi jövedelemadót, aztán még levonnak 10 százaléknyi nyugdíjjárulékot, marad tehát mindösszesen alig több, mint volt — emelés előtt. Még mindig nem rossz pénz volt — tavaly. Tehát: a tényleges teljesítménynövekedéshez (növekedéshez?! ... képest lényegesen nagyobb bértöbblet java része adó formájában az államkasszát, 10 százaléka pedig mindenképpen a nyugdíjkasszát gyarapítja. (Csak mellesleg: olvasom, hogy egészségileg most már nem a korábban jelzett 40 és 50 év közötti korosztály a legveszélyeztetettebb, hanem — többek között a végzetes megrokkanás, illetve a halálozás gyakoriságát tekintve — a 35 és 39 év közötti korosztály. Magyarán és egyszerűen: nem is olyan lassan már nem a nyugdíjasok, hanem a jócskán idő előtti rokkantságra ítéltek országa leszünk. Vissza az alaptémához, vagyis a már tavaly is vészesnek ítélt — mert úgymond inflációt gerjesztő — megengedhetetlen bérkiáramláshoz. Bármibe lefogadom, hogy az a tavalyi 20 százalék az idén minimum 30 százalék körüli lesz, de inkább magasabb. S még annyi teljesítményfedezet sem áll majd mögötte, mint tavaly, mert egy összeomlás előtt álló gazdaság izmos teljesítőképességében reménykedni — merő illúzió. Tételezzük fel, hogy 12 ezer forintos emberünk 30 százalékos (3600 Ft-os) béremelést kap, összes javadalmazása — alapbérben — tehát meghaladja a 15 ezer forintot. Mennyi vándorol ebből — adó és nyugdíjjárulék formájában — az állam, illetve más kasz- szába? Minimum 3000 forint. Mennyi volt a — nyilván megint riadalmat keltő — béremelése? Annyi, amiből jó esetben pár száz forint körüli összeg marad a borítékban. S mi marad még a 15 ezer forintos — még ma is kiemelkedően magas bérű — emberiinkek? Tovább és még tovább feszítenie, gyötörnie kell magát, mindaddig. amíg el nem éri a kritikus 40 évet. Ha túléli ezt a kort — s erre egyre kisebb az esélye —, akkor gyötörheti magát még tovább, mert minél nagyobb a kényszerű béremelkedés, annál rosszabbul jár, miközben annál jobban jár a drasztikus adókat bezsebelő államháztartás. S a legcsodálatosabb az egészben, hogy az a most már 15 ezer forintos emberünk éppoly riadt, mint amennyire rémült a minden bizonnyal bekövetkező nagyarányú bérkiáramlás miatt a nagy gazdasági ösz- szefüggések ismerőjeként számon tartott közgazda vagy gazdaságpolitikus. Ki jár ebben a mechanizmusban jól? A dolgozó nem, hiszen pénze az infláció miatt a valóságban nem több, hanem kevesebb lesz. Az adóhivatali dolgozók sem, mert több a munkájuk, és nem több a jövedelmük. De az állam sem, mert a nagyobb adóbevétel a kiadások (például a bérek) növekedése miatt egyre kevésbé segíti a költségvetési egyensúly megteremtését. Tehát akkor miért az ördögi körforgás? Senki sem érti (vagy talán valaki érti?), hogy valójában mi is történik itt? Miért kerül pusztulásra az enure nagyobb pénzeket bezsebelő államháztartás, és miért rokkan meg — hovatovább — már har- mincvalahány évesen a 15 ezer forintos emberünk? Ki van ez találva, Mindannyiunk kárára. Vértes Caba Munka közben kola versenyzői az előző napi elméleti erőpróba után a gyakorlatban is bebizonyíthatták felkészültségüket. Nemcsak döntötték, gallyazták a fákat, hanem darabolták is. Néhány centiméter vastagságú szeleteket vágtak le a rönkökből. Műszaki ismereteiket a motorfűrész összeszerelése, és a rakodás során mutatták meg. S amihez már igazán jó erdőművelő szem kell, az előre kijelölt helyen tisztították, fiatalították az erdőt. Hogy ki lesz a szakma kiváló tanulója, a legjobb erdőművelő és fakitermelő szakmunkás, azt a mai eredményhirdetésen — az elméleti és a gyakorlati feladatok pontszámainak ösz- szegzése után — tudják meg a versenyzők. (filip — laczó) A miskolci csapat: Brugger Frigyes (40), Mayer Sándor (44), Kiss László (35) és Kovács József (46) A magyar drágakőpiac az elmúlt évtizedekben távolról sem követte a nyugati világét: a gyémánton — esetleg a rubinon, zafíron és smaragdon — kívül más drágakőfóleségeknek nem volt nagy a becsülete. „Féldrágakövek”, halljuk a tudománytalan és kereskedelmileg sem helytálló (mind- azon áltel hivatalos dokumentumokba, például a vám- kódexbe is betévedt) kifejezési. Az idehaza gyártott „olcsóbb” aranyékiszerekbe ma is ,szánté kizárólag szintetikus köveket tesznek, amelyeknél az olcsóbb színes drágakőfélék az ametiszt, citrin, vagy gránát alig kerülnek többe, ám sokkal szebbek és értékállóbbak. Arról már ne is beszéljünk, .hogy egyes, idehaza semmibe vett drágakő jó minőségű példányának — egy-egy lapis lazulié, rózsaszínű, vagy világoskék topázé, akivaimiariné, tanzánité — fölöttébb borsos az ára. A türkiz. amely bonyolult összetételű réz-alumínium- foszfor-oxid, elsősorban rézbányák tájékán fordul elő. Minthogy a rézkitermelés napjainkban meglehetősen lanyha, az igazán jó minőségű türkizkövek ára magas. Haisoniló a helyzet az ugyancsak átlátszatlan lapis lazulival, amelynek legszebb példányait az ókortól fogva Afganisztán, a nagyobb, de közepes vagy gyönge minőségűeket pedig Chile szállítja. A kitermelés a zavaros afgán politikai helyzetben alig folyik, így a jó kövek bizony, sokba kerülnek. Hasonló a helyzet más, kevéssé értékes, de ugyancsak szép, átlátszatlan drágakőféleségeknél (adhát. ma- liadbit, tigrisszem, rodokro- zit, opál). Az igazán jó minőségű kövek beszerzése egyre nehezebb, következésképp az áruk is emelkedik. Az akvaimariniszállítók közül csak a brazilok adnak elegendő árut, ennek minősége azonban közepes, vagy gyöngébb. 1999 kedvenc köve a sokféle színű tunmalin volt. A zöld változat — verdelit — fő szállítója Afganisztán, nincs is belőle elég a piacon. A piros és rózsaszínű változatok — ru- beliit — iránt is nagy a kereslet, a madagaszkári szállítások ezt nem képesek fedezni. A legszebb smaragdokat évszázadokon át Kolumbia szállította. Azóta a brazilok megelőzték, új szállítóként pedig Zambia lépett be. A rubin iránt mindig erős a kereslet. A régi szállítók 'Thaiföld, Burma — visszaestek, az újak 'közül Tanzánia csak gömbölyűt, vagy golyóscsiszolásra alkalmas minőséget képes szállítani. A kenyai lelőhely pedig természetvédelmi területre esik. A mi megyénket, Borsod- Abaúj-Zemplént egyébként évtizedek óta sűrűn keresik fel a drágakövek, illetve a már korábban is említett hibás fogalmazásé „féldrágaköveik”, az értékes, különleges ásványok gyűjtői. Elsősorban nyugatról érkeznek a mi különleges lelőhelyeinkről valami mód tudomással bíró ügyeskedők, akik föltehetően nem csupán saját, otthoni gyűjteményükbe viszik kincseinket, hanem eladásra, üzletelésre is. Egy ötlet. Az Ostoromost, vagy másként Esztramost ugyancsak sókan látogatják ilyen-olyan célból turisták, kereskedő vénája emberek. Mi magunk is felébredhetnénk lassan. Uegalább anv- nyira, hogy az ott. található különlegességekből gyűrűkövet, nvaikláncfüggőt.. miegymást lehetne formálni, árusítani. Valahol. Például Aggteleken. Jósvafőn. Évekkel ezelőtt sokan felvetették ezt az ötletet, de sikertelenül. A „gyűjtők” másként jutnak hozzá az ásványokhoz. Érdekes lenne elvitatkozgatni azon is, hogy egy-egy rangos ásványkiállításon látható, megyénkből való, ásványok vajh’ mennyire áru- sithatóik és mennyire gyűjthetők. Ki gyűjthet!, ki árusíthatja? Igaz, ha nem gyűjti be valaki, úgy nem is láthatjuk. De: joga van begyűjteni? Árulni? Talán egyszer majd ezeknek taglalására is jüt idő.
