Észak-Magyarország, 1990. április (46. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-26 / 97. szám
ÉSZAK-M/'GYA ^ORSZÁG 4 iwu. április zó., csuionon '(& Dante és a számítógép — egy olasz művész segítői Előfordul, hogy a művésznek egy saját maga készítette struktúra akkora ihletet ad, hogy 15 éven át meghatározójává válik alkotásainak. Ez történt Mario Dali’ Aglio olasz festő- és szobrászművésszel is, akinek szeptemberben nyílik kiállítása a Miskolci Galériában. 1957 óta 45 egyéni kiállítása volt Belluno neves művészeti galériáiban, valamint több, mint 350 csoportos bemutatón szerepelt alkotásaival. „Mad” írói álnéven évek óta dolgozik különböző újságok és időszaki művészeti folyóiratok számára. Számos országos művészeti bizottságnak volt tagja, egyebek mellett a római „Művészeti Quadriennale”-nak is. A napokban a művész feleségével Miskolcon járt. — Minden alkotásában megtalálható egy bizonyos alapmotívum. Elmondaná az eredetét? — 1974-ben a Dante Alig- hierinek szentelt év után megrendezett tárlatra készítettem el az „Első Gömb” című szobrot. A négy gömbmetszetre kivájt paralellopi- pedon formájú moduláris elem kombinációja formáz egy belül negatív gömb alakú üres kockát, ami a test mindegyik síkján látható. Ezeknek az elemeknek a kombinációja nagyon alakíthatónak bizonyult, és különböző, felismenhetetlen származású összekapcsolódásokat tett lehetővé. Ez egyszerű és összetett tömbök komponálására is felhasználható. Az elmúlt években kitágítottam azt a labirintust, amely ebből az elsődleges Mario Dali’ Aglio sejtből indult és ágazott szét. — Úgy tudom, számítógép segítségével is készít képeket. Milyen új lehetőségeket kínál a technika az alkotó számára? — A computer 4096 színt képes előállítani. Egy elektromos táblára rajzolok, ami a képernyőn megjelenik. Egy képből akár 50 variációt is készíthetek. (Betéve a gép memóriájába később kiválaszthatom a számomra legmegfelelőbbet. Ezeket a motívumokat át lehet vinni textíliára is. A számítógép tehát mindent tud, amire szüksége lehet a festőnek. Ezért szeretném majd Magyarországon is bemutatni ezt a technikát. — Az alkotómunkán kívül mivel foglalkozik még? — Művészeti tantárgyakat tanítottam több éven .keresztül Cortina d’ Ampezzo- ban, majd 1974 és 1984 között Veronában és Treviso- ban. Jelenleg — nyugdíjasként — magántanítványaim vannak. Bár, úgy hiszem a pedagógus munkája nagyon is alkotó. (dusza) Móder Rezső kiállítása Muzsikál a vas A Miskolci Galériában április 23-án kiállítás-rpegnyi- tóra gyülekezett a közönség. Az opefatőr videokamerájával megkereste a legjobb helyet, ahonnan rögzítheti az ünnepélyes pillanatot. A nagytermet kivilágították, mindenki elcsendesedett, a kellő áhítat tehát megvolt. A művész, Móder Rezső munkavédelmi kesztyűt öltött, kalapácsot vett a kezébe, és megkongatta egyik mobil acélszobrát. Társaival együtt eljátszotta a csővázra függesztett elemeken Bartók a vasgyárban című háromtételes zeneművét. A gyerekek — mert ők azt is ki merik (mondani, ha meztelen a király — befogták a fülüket. A felnőtték 'talán ismerve a verset Bartók Béláról 'mentségként felidézték Illyés sorait: ..Hangzavart? — Azt! (Ha nekik az, ami nekünk vigasz...” Közben valaki .megjegyezte, hogy ezt a szobrot Valószínűleg megveszi egy osztrák házaspár. A zene elcsitulása után Ju- reeskó László művészettörténész méltatta Móder Rezső munkáját és vezette el a közönséget a műértés felé. De akik ezek után is értetlenül állnának az lacélszobrok és a festmények előtt, azoknak a katalógus bevezetőjének írója, Pataki Gábor „fogja meg a kezét”: ..Ű.gy tűnik, amilyen mértékben távolodunk a »vas és acél országának« szomorúan pusztuló roncstelepeket teremtő délibábjától, úgy talál rá egyre több művész a fémesen« csilioaó vagy éppen rozsdáivá málló vasdarabokban. alkatrészekben rejlő lehetőségeikre. Ez a brutális, agresszív anyag egyszersmind elég hajlékony ahhoz, hogy iróniától a páMóder Rezső acélszobra Fotó: Dobos Klára toszig mindent befogadjon, és közvetítsen... A szobrok és mobilok igazi különlegessége abból adódik, hogy ez az univerzalitásra törő szándék és az organtikus-mítikus fonmavilág erőteljes kontrasztban áll la művek anyagával, megjelenésével. A magasröptű elképzelések a mobilak lomhán csikorgó kerekein (gördülnek tova, az ősidők elporladt egykori közösségeinek törékeny formái nádkötegek és fagallyak helyett rozsdálló vasmonstrumok képében jelenik meg. Móder mintha ólombakancsban .járna táncot a kötélen ... Más dimenziókat nyer ez a (különös kontraszt újabb festményein. Egyöntetű, csu- kaszürkébe öltöztetett nagyméretű vásznain rozsdabarna gépelemek, kerekek tűnnek fel, szerényen meghúzódva a kép valamelyik szegletében. A régebbi Móder- képek burjánzó motívumai, érzékeny színegyüttesei helyén 'most a szürke űr elárvult, lecsupaszított, egyensúlyukból kibillentett töredékek vannak csupán.” A megnyitó után a közönség (is megszólaltathatta a furcsa hangszert. — Szobor vagy hangszer? — kérdeztem :a művészt. — Mindegyik motívum egy-egy hangszer — (felelte —. ezeken mindent el lehet játszani. Ogy szól, mint egy zenekar. Talán többet is elmondott volna az alkotásairól, ha ki nem derül, hogy újságíró vagyok, és minden bizonnyal írni fogok erről a kiállításról. Mert hát nincs jó véleménnyel a zsurnalisztákról. Indoklásként elmondott egy győri esetet. Ott. teljes értetlenséggel írtak a napilapban az alkotásairól. — Pedig Győr sokkal nyugatabbra van, mint Miskolc. — De rossz emlékei vannak a fotósokról is. Sőt, a szakmai zsűri (meglehetősen óvatos volt művei értékelésénél. Ezek után értem én a bizalmatlanságát. Igaz, soha életemben nem készítettem egyetlen acélszobrot sem. Sőt semmilyet. Mégosak nem is muzsikáltam el kalapácsokkal a pengő vason „progresszív alternatív képzeletemet”. (Legfeljebb befogadóként szemléltem a képeket, szobrokat. S eddig azt hittem, nemcsak a szakértőkhöz. de a nézőkhöz is szólnák a műalkotások ... Fülp Gabriella FILM Jákob rabbi kalandjai MŰSOROK A cím kissé megtévesztő. A francia—olasz filmben a legtöbb kaland nem a New Yorkból Franciaországba látogató Jákob rabbival történik, hanem egy gazdag üzletemberrel, Fakopáncs úrral. Igaz, ő is kapcsolatba kerül a rabbival, sőt a helyzet úgy hozza, hogy ő szórhatja Jákob helyett az áldását a tömegre. Csak előbb végig kell játszania a közönség nevettetéséhez szükséges képtelenségeket. A rendező, Gérard Oury jól választott, Fakopáncs úr Louis de Funes lett. Hősünk, szabadságát megszakítva, lánya esküvőjére igyekszik. Kocsija tetején a motorcsónakja. Még szerencse, mert rövidesen a folyóba hajt a sofőrje, így legalább „kétéltű” a jármű. Fakopáncs úr segítségért siet, de a közeli rágógumigyárban éppen a harmadik vi- üág egyik vezető emberét Miivel a Tömegkommunikációs Kutató Központ a nemzetiségi televízióműsorok nézettségét, a nézők területi megoszlását nem vizsgálja, az MTV szegedi stúdió szlovák szerkesztősége azzal a kéréssel fordul adásainak nézőihez, hogy legyenek ebben segítségére és minden családból küldjenek egy postai levelezőlapot a stúdió címére. Külön örömükre szolgálna, ha néhány sorban megírnák véleményüket, jakínozzák honfitársai. Érdekes módon, hősünknek nem tűnik fel, hogy egy gyárba tévedt, házmesterért kiált a gépóriások között, de senki nem válaszol, a munkások hazamentek. (Nyilván nem folyamatos munkarendben dolgoznak.) Csak éppen a rágógumimasszát felejtették az üstben. S ha hiszik, ha nem, rövidesen Fakopáncs úr nyakig ül a „pácban”, s hogy teljesebb legyen a gyönyörűség, a banditák is légyként hullanak a zöld ragacsba. Mindehhez a „keveréséhez” jön még a rendőrség, Fakopáncs úr neje, s megérkezik Jákob rabbi is. Ekkor már teljes a felfordulás; senki nem tudja, hogy ki kicsoda. De aggodalomra nincs ok, minden megoldódik. Bár tartok tőle, hogy a jövő héten a mozikban senki sem fogja az izgalomtól lerágni a körmét. (fg) vaslataiikat is a szlovák nyelvű műsorokkal kapcsolatban. Címük: MTV körzeti stúdió, 6701. Szeged, pf.: 431. szlovák szerkesztőség. A nézőik (levelezőlapjait május 3-ig, következő adásuk rögzítéséig várják, melyben a beküldők iközött videokazettákat sorsolnak ki. Ráadásként ezekre a nyertesek kérése szerint bármilyen riportot, dökumentumfilmet átírnak archívumukból, a szlovák szerkesztőség nyolcévi munkájának terméséből. RÁDIÓ KOSSUTH: 8.05: Hangszemle. — 8.20: Erdély a XII. században. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.05: Napközben. — 11.10: Pászti Miklós népdalfeldolgozásaiból. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.05: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Könyvszemle. — 14.15: Weiner Leó és a népzene. — 14.30: Gulyás Dénes operettfelvételeiből. — 15.05: Könyveim, barátaim. — 16.15: Ilse Janda, fiatalkorú. Rádiójáték. — 17.05: Agrár- műhelyek — Cegléden. — 17.30: A Magyar Rádió interfolk fesztiválja. — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.05: Sportvilág. — 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 19.30: Hol volt, hol nem volt . — 19.40: Veress Sándor népdalfeldolgozásaiból. — 19.50: Hajszálgyökerek. — 20.05: Közvetlen kapcsolat. — 21.05: Lemezek közt válogatva. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Magyarság és Európa. — 23.05: A kolozsvári Magyar Opera története. — 23.37: Mozart: D-dúr szerenád K. 100. PETŐFI: 8.05: .Rivaldafényben : a *60-as évek olasz slágerei. — 9.03: Böngészde a zenei antikváriumban. — 10.05: Fúvós indulók. — 10.15: Édes anyanyelvűnk. — 10.20: Operaslágerek. — 10.50: Peres, poros iratok. — 11.03: A mi korunkban. — 11.25: Gramofonsztárok. — 12.00: Régi nóta, híres nóta. — 13.03: Nosztalgiahullám. — 14.00: Lelátó. — 14.30: Gróf Alexander Schönburg Széchenyi. — 15.05: Kapcsoljuk a 8-os stúdiót. — 15.20: Slágerről slágerre. — 16.00: Találkozás a stúdióban. — 17.03: Gordiusz. Magazin töprengőknek. — 18.00: A mi utcánk - — 18.30: Pop-regiszter. — 19.03: Serdületlen anyák.. — 19.30: A Poptarisznya dalaiból. — 20.20: Alma és fája. — 21.03: Világostól Világosig. — 21.29: A Magyar Rádió interfolk fesztiválja. — 22.00: Kattogó kabaré. — 23.03: Sporthíradó. — 23.10: A Doors együttes összes nagylemeze. — 23.54: Jeremy Steig dzsesszegyüttese játszik. BARTÓK: 9.10: Zenekari muzsika. — 10.05: Cseszka Edit vezényel. — 10.20: A magyar nyelv hete. — 10.50: Kámaraze- ne. — 12.05: Sámson és Delila. — 13.00: Hallgassuk újra! — 14.00: Uj kompaktlemezeinkből. — 15.20: Operaegyüttesek. — 16.05: Szvjatoszlav Richter zongorázik. — 16.57: Romantikus kamaramuzsika. — 17.55: Évszázadok vonószenéje. — 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: MiKRO-fon. — 19.35: Humperdinck: Jancsi és Juliska. Meseopera. — 21.22: Portugál ösz- szeállítás. — 22.00: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye; — 23.08: Szabó Sándor 75 éves. Jól tetted, hogy eljöttél, Paul. Rádiójáték. MISKOLCI STUDIO a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz* URH-adókon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.20: Észak-magyarországi krónika. — Üj könyvtár Hatvanban. — Hernádmentéről messzi földre. — Miért adónövelő tényező a vonatjegy ára? — Filmlevél. Kiss József jegyzete. — A mentőorvos. — Reklám. szerkesztő: Jakab Mária. 16.00—18.00: A Miskolci Stúdió kereskedelmi, információs, zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ — 1 2 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Barenboim Beethovenről. Angol filmsorozat. G-dúr zongoraverseny. — 9.35: A dezertől. Olasz film. — 11.05: Mozgató. Torna mozgáskorlátozottaknak. — 11.15: Képújság. — 15.55: Képújság. — 16.05: Pannon Krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. — 16.15: Hírek szerbhorvát nyelven. —16.25: Telesport. Jégkorong-világbajnokság. Csehszlovákia—Svédország mérkőzés. — 18.50: Van öt perce? Lehár Ferenc: Víg özvegy. — 19.00: Reklám. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Magyar évszázadok. A zsidóság egyenjogúsítása. — 20.25: Peter Strohm. NSZK bűnügyi filmsorozat. — 21.10: Reklám. — 21.15: Hazai tükör. — 22.35: Vi- deovilág. — 23.35: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2. Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene. — 17.45: Bumm l ! 1 Telefonos játék. — 18.00: Tv2. — 18.25: Gyerekeknek! Az elsüly- lyedt világok. Francia rajzfilmsorozat. — 19.00: Szép, mint egy görög. Görög tévéfilm. — 19.55: Jégkorong-világbajnokság. Szov. jetunió—Kanada mérkőzés. — Az I. szünetben: 20.40: Tv2. Benne: Nézze meg az ember! — A II. szünetben: 21.30: Híradó 2. — 22.15: Tv2. — 22.20: Tv2. Napzárta. — 23.05: Pop vulkán. Angol film. — 23.45: TV2. • TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK AD AS AI: SKY: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: D. J. Kát Show. — 9.30: A világ sportja. — 10.30: Fedettpályás gyephoki. — 11.00: Jégkorong VB. — 13.00: ökölvívó VB. — 15.00: Szovjet tornasport. — 16.00: Női röplabda, — 17.00: Jégkoronghajító VB. — 18.00: Nemzetközi tornasport. — 19.00: Mobil autó- és motorsport híradó. — 19.30: Sportegyveleg. — 20.00: Jégkorong. — 22.00: Labdarúgó VB. — 23.00: Jégkorong VB. — 1.00: Ausztrál foci — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet. — 8.00: Egyveleg. — 16.00: Forró drót. — 17.00: Hullámhosszon. — 18.30: Kék éj. — 19.30: Hírek, időjárás. — 19.45: Időlánc. — 20.00: A Der Spiegel hírmagazinja. — 21.00: A ma világa. — 21.30: Üzleti hírek. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Hírmagazin az ITN alapján. — 22.45: A Financial Times jelenti. — 23.15: Der Spiegel. — 23.45: A ma világa. — 0.15: Hírek, időjárás. — 0.30: Kék éj. — 1.30: Időlánc. — 1.40: Egyveleg. SAT1: 6.00: Jó reggelt, a SAT1- gyell — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Tenisz. — 9.50: Egészségvédelem. — 10.00: Hírek. — 10.05: Tévébolt. — 10.30: Hunter. Meztelen igazság. — ’2.16: Szerencsekerék. — 13.00: Tévétőzsde. — 14.00: Tenisz. — 16.45: Tévébolt. — 16.55: Főzőcske. — 17.00: Hírek. — 17..10: Szomszédok. — 17.35: Divatos percek. — 17.45: Műsorelőzetes. — 17.50: Egy Duke ritkán jár egyedül. Akciófilm. -- 18.45: Híradó. — 19.05: Szerencsekerék. — 19.50: Időjárás, hírek. — 20.00: T. J. Hooker. Krimi. — 20.55: Hirek. — 21.00: Látogasd meg a mamát, a papának dolgoznia kell. Francia játékfilm. — 22.45: A nap hírei, sport, időjárás. — 22.55: Tenisz. — 23.40: Elátkozott örökösök. Krimi. — 0.30: Műsorelőzetes. MOZI BEKE: Az országút fantomja (The hitcher). Színes amerikai film. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: de. nlO, ÍI2, du. f3 és f5 órakor. Jákob rabbi kalandjai. Mb. színes francia—olasz vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: Í7 és Í9 órakor. — BEKE kamara : Hagyjátok Robinsont. Színes magyar film. Kezdés: de. 9 ét 11 órakor. Amerikai ninja 2. Színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 2, 4, 6 és 8 órakor. — KOSSUTH: Jákob rabbi kalandjai. Mb. színes fran. cia—olasz vígjáték. Kiemelt helyár! Kezdés: de. 9, 11, du; f3 és hn5 órakor. Az országút fantomja. Színes amerikai film. 16 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: 7 és 9 órakor. — HEVESY IVAN: A hekus. Színes amerikai krimi. Kiemelt helyár! Kezdés: 19, fii és 13 órakor. Céllövölde. Színes magyar film. Kezdés: f5 órakor. Názáreti Jézus I—II. Színes amerikai film. Dupla helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS: Nicsak, ki beszél? Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: £4, 16 és f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Vérbeli hajsza. Mb. színes amerikai sel-fi film. Kiemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. Rémült rohanás. Színes amerikai film. 14 év! Kiemelt hely ár! Kezdés: f7 órakor. TÁNCSICS VIDEO: A maláj! tigris. Mb. színes olasz— spanyol kalandfilm. Kezdés: f3, f5 és f7 órakor. — FAKLYA: Egyik kopó. másik eb. Mb. színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — FAKLYA KAMARA: Nagyítás. Színes angol film. Kezdés: f5 órakor. — FAKLYA KAMARA VIDEO: Murphy törvénye. Mb. színes amerikai akciófilm. Kezdés: £7 órakor. — PANORAMA AUTÓSMOZI: Bosszú börtönében. Mb. színes amerikai film. 14 év! Helyér: 60 Ft/fő. Kezdés: 8 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE KAMARA: Süni legyőzte a tigrist. Színes magyar mesefilm. Kezdés: 5 órakor. — KAZINCBARCIKA, BEKE: Em- manuelle H. Színes francia erotikus film. 18 év! Kiemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — LENINVAROS, DERKOVITS: Olivér és társai. Mb. színes amerikai rajzfilm. Kezdés: f6 órakor. Dolgozó lány. Mb. színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: f8 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Robotpárbaj. Mb. színes amerikai fantasztikus film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Született július 4-én. Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — SÄTORALJAÜJHELY, BÉKE: Halálpart. Mb. színes amerikai horrorf Um. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD, BÉKE: Valami vadság. Mb. színes amerikai film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. SZÍNHÁZ 26., csütörtök LA MANCHA LOVAGJA Bérletszttnet Délután 5 órakor Felhívás a szlovák műsorok nézőihez I